Újabb pletykák, és szóbeszédek ütötték fel a fejüket az Xbox 360 mindenható atyjának, a Microsoftnak háza tájékán, mely verebek szerint azt új mozgásérzékelős technika mellé új konzol is dukálhat…

Az idei, nem régen lezajlott E3 alatt jelentette be a Microsoft az új mozgásérzékelős kamerájukat, amely a Projekt Natal címet kapta, és új tereket nyitott a mozgásérzékelős kütyük világában.

Akkor és ott a Micosoft “szájából” hangzott el az a bizonyos mondat, miszerint: a Project Natal debütálása akkorát fog robbantani, mintha egy új konzolt jelentettek volna be…de valójában lehet hogy tényleg egy új konzol érkezik? Az egyik külföldi magazin, bizonyos 1UP már el is kezdte a találgatásokat, szerintük ugyanis 2010-ben (ugyanis a Project Natal megjelenési időpontja ekkorra esik) az új mozgásérzékelős kamerával egyetemben egy új konzol is érkezik, az Xbox360 továbbfejlesztett, ráncfelvarrott, erősebb hardverképességű verziója. Nem csak ez az egy találgatás van csak érvényben, hiszen más magazinok azt vélik tudni, hogy inkább egy új kinézettel érkezik a meglévő konzol, és a hardver nem változik, csupán a  szériafelszerelésbe bekerül az új kamera is. Mi lehet az igazság?