Hol volt, hol nem volt… Hoppá!
Hiszen még sehol sem volt! Még
csak ezek után fog következni.
Hogy micsoda?  Hát a Morfok Kora!

Mesterem jóvoltából bepillantást
nyerhettem a jövô átlagos halan-
dóktól elrejtett misztikus fátyla
mögé, és láthattam egy hatalmas faj
pusztulását. Igen, ez a faj a miénk,
az embereké volt.
Eljön majd a kor, mikor az ember
nem elégszik meg a természet
nyújtotta lények társaságával, és
megpróbálja megváltoztatni azokat,
isteni módra saját képére formálni.
ìgy fogja majd megalkotni a föld
nyüzsgô állataiból a morfokat.
Hadd meséljek el róluk egy
történetet.
Minden gond egy rejtvényfejtô
versennyel kezdôdött. Rif-nek, a
róka törzs képviselôjének már csak
az utolsó ellenfelével kellett
megbirkóznia, hogy elnyerje az
aranymedált. Már éppen azon
kezdett el gondolkodni, hogy hová
is akassza majd a díjat, mikor
egyszer csak egy örömkiáltás jutott
el a füléig: “Nyertem! Nyertem!”
És valóban. Mikor feleszmélt
álmodozásából, meghökkenve látta,
hogy ellenfele legyôzte az utolsó
feladatban. Ráadásul egy olyan
egyszerû lépéssel, hogy annak még
egy kéthónapos medvegyerek se dôlt
volna be.
De hogy a rossz még rosszabb
legyen, ebben a pillanatban
megérkeztek az Erdô Király emberei
a szarvas törzsbôl, majd röviddel
utánuk a vadkan törzs kapitánya is
megjelent katonáival. Az ezután
következô bejelentés óriási
felbolydulást keltett: “Figyelem!
Azért vagyok itt, hogy mindenkit
felszólítsak, ne hagyja el a
várost. Ismeretlen tettesek
elrabolták a Viharok Gömbjét a
Szentélybôl. Ismétlem: Míg a
nyomozás tart, senki nem hagyhatja
el a várost.” Ez eddig még csak
kellemetlenség lett volna, ha
hôsünk egy szerencsétlen véletlen
folytán nem kerül a figyelem
középpontjába pont akkor, mikor a
két törzs katonái épp hajbakaptak
volna. Ekkor ugyanis – lévén, hogy
a rókák nem épp a mindent a
szemnek, semmit a kéznek elv
terjesztôi – ôt gyanúsították
meg a Gömb elrablásával. Csak
egyféleképpen úszhatta meg a
letartóztatást: a következô
holdtöltéig meg kellett találnia a
tárgyat. Addig is mindkét törzsbôl
mellé állítottak egy-egy ôrt, hogy
vigyázzon rá, barátnôjét pedig
“meginvitálták” a Vadkankirály
palotájába mintegy biztosítékként.
Megkezdôdött hát a nyomozás. Mivel
minden rejtvényhez szükség van az
alapok megismeréséhez, elôszöris
Rif elment a Szentélybe, hogy
többet tudjon meg az esetrôl.
Sajnos azonban az ºrzô – érthetô
módon – rendkívül bizalmatlan volt,
és valami jelet követelt a
Szarvaskirálytól, hogy megbízhat
ezekben a morfokban. Ez egy
aranyalma volt, melynek átadása
után az ºrzô már tudta, hogy
hôseink nem a gonoszt szolgálják,
ígyhát a Szentély minden részébe
belépést biztosított számukra.
A kertben egy eldugott sarokban
egy különös lábnyomra lettek
figyelmesek. Egyikük sem tudta
megmondani, milyen morftól
származhat a nyom, ígyhát fölkaptak
egy különös termést a földrôl, és
elmentek a közeli faluba cementet
vásárolni a mintavételezéshez. Az
építésznél találtak is egy zsákkal,
amit a piacon a pénzváltónál
eladott ezüstérem árából fizettek
ki. Ezzel visszatérve a kertbe
megtöltötték az ott talált vödröt
vízzel, majd hozzáadták a cementet
és rövidesen egy lábmintával lettek
gazdagabbak. Már csak találni
kellett valakit, aki megmondja
kitôl származik.
Erre leginkább a patkány törzs
fônöke látszott alkalmasnak, aki
egy csatornarendszerben rendezte
be könyvtárát. A kapuôrnél viszont
egy kis fennakadás történt, mert az
váltig állította, hogy a fônökhöz
csak meghívásra lehet bejutni.
Persze Rif bebizonyította, hogy
ez így nem egészen igaz: Megkérte
barátait, hogy tereljék el az ôr
figyelmét, majd a fogasokról egy
köpenyt magára kapva elindult a
fôkönyvtáros megkeresésére.
Egy kicsiny, zsúfoltan, ám díszesen
berendezett szobában aztán meglelte
Sist-et. Ismételten bebizonyosodott
a patkányok hihetetlen mértékû fel-
halmozott tudásáról alkotott véle-
mények igaz mivolta, hiszen Sist
azonnal tudta, milyen morfhoz tar-
tozik a lábnyom, sôt még azt is meg
tudta állapítani, hogy feltételez-
hetôen merrôl jött a tolvaj. A gond
csak az volt, hogy a patkánykodni
szó fennmaradásának helyességét is
igazolta, ugyanis a tudását csak
egyéb információkért cserébe volt
hajlandó megosztani hôseinkkel.
Naná, hogy ez sem okozhatott
gondot. Bár a Vadkankirály
kastélya elôtt posztoló ôrök nem
túlzottan lelkesedtek az ötletért,
hogy csak úgy átengedjék a “tolvajt”
és társait, de még csak a nyomába
sem érhettek Rif villámgyors gon-
dolkodásának. Még a legegyszerûbb
trükköknek is bedôltek, ígyhát
rövidesen nemhogy nem engedték be,
de még csak el sem engedték volna
a rókát.
Odabent természetesen semmi különös
nem történt, azt leszámítva, hogy
egy iszapfürdôzés alkalmával egy
gyûrû akadt Rif lábujjai közé.
Sist, a patkány ebbôl aztán le is
vonta a maga következtetését, hogy
itt bizony háború készülôdik, aztán
gyorsan az északi vad hegységekre
terelte a szót, ahová szerinte az
igazi tolvaj menekült.
Ide viszont nem érdemes egy jó
térkép nélkül útnak indulni, amivel
viszont egyedül az asztrológus,
Tycho Northpaw rendelkezik. Igaz,
ô a kutyák közé tartozik és patkány
még csak elvétve sem akadt ôsei
között, azért némi közös vonást
mégis találni köztük: ô sem akar
csak úgy segíteni. De ha a távcsöve
mûködne, el tudna készíteni egy má-
solatot a térképérôl.
Mivel a lencse van eltörve, a
segítséget a falu üvegmûvesétôl
kell várni. Csakhogy ô akármekkora
mestere is szakmájának, annyira
azért nem, hogy egy domború üveget
képes legyen megcsinálni, úgyhogy
a tanács segítségét kell kérni. ºk
viszont csak a tagoknak hajlandóak
megmutatni a Mindenttudót, ahhoz
viszont mindenkinek ki kell állni
egy próbát. Szerencsére ez azért
nem túl nehéz.
Hogy minden szép legyen újabb
probléma következik, a Mindenttudó
számára kevés az adat, Rif meg nem
ismeri a messzelátó az ôsidôkben
használt megnevezését. Ezt ismét
csak Sist tudja elárulni – ez
alkalommal szerencsére ingyen.
Ja, és persze hogy nincs megfelelô
csiszolóanyag sem, amit viszont
csakis a Vadkankirály dagonyájából
lehet szerezni.
Nos, a lencsékért kapott térképpel
már el lehet menni a hegyekbe,
egész az útlezárásig, a Herceg
palotájáig. Åt viszont csak néhány
szórakoztató történetért cserébe
lehet jutni, amit nem is olyan
egyszerû egy unatkozó kutyánál
teljesíteni. De börtönbe jutni
már bezzeg sokkal könnyebb.
Sikerül is hôseinknek.
A küzdôszellem azonban még egy
ilyen helyen sem hagyja el Rif-et,
a börtönôrtôl elkunyerált kanál
segítségével némi erôt adó táplálék
elfogyasztása után pár pillanat
alatt ki lehet kaparni a világ
összes cellájában megtalálható laza
követ, és megtisztítani a kivezetô
utat… A sárkány útvesztôjébe.
Innét már csak órák kérdése a
kivezetô út megtalálása.
A hasonló történetek íratlan
szabálya szerint a fôhôsnek
kötelessége bajba jutott társain
segíteni… Amint úgy gondolja.
Åm elôbb nem árt elvégezni a
könnyebb feladatokat, mint például
az orvos elhívását a beteg
vadmacska gyerekhez.
Åm bármennyire is ez a könnyebb
feladat, mégiscsak lesz vele elég
gond. A doktor elég félénk, senkit
nem enged be a házába, csak akiben
igazán megbízik. Mint például abban,
aki a Rif által hurcolászott levelet
átadja neki.
Aztán neki is jönnek a különféle
kívánságai: a macskafû a tó part-
járól, az ezüsttû Kylas Honeyfoot-
tól a tisztások egyikérôl, egy csu-
por méz a tölgyfától. Ez utóbbi
jelentett csak kisebb gondot, mivel
szükség volt hozzá a kôfejtôben ta-
lálható kovadarabkák egyikére is.
Most már aztán mindenki boldog
lehetett. A doki elkészítette az
ellenszert, a vadcica meggyógyult,
Rif pedig bejutott a várba, hogy
megmentse a többieket.
Rövid bolyongás után a dísztermen
át el is jutott a Herceg hálószo-
bájában, ahol a csikorgó deszkákat
gondosan elkerülve ellopta a kulcsot
az alvó kutya kezébôl, aztán a kár-
tyázó ôrök mellett elosonva kinyi-
totta a börtönajtót, majd társaival
a kijárathoz sietett.
Nemsokára újra összefutott Kylas-
szal, akitôl némi rábeszélés árán
visszavásárolta a gyûrûjét a kô-
fejtôbôl szerzett kristályért
cserébe. Aztán gyorsan meg is vált
tôle a révésznél, miután a kötéllel
átkeltek az útjukat elzáró
szakadékon.
Érezték, hogy már nem sok lehet
hátra a végsô találkozásig.
Elindultak a víztároló felé.
ùtközben egy vízesés alatt egy
formás farkasleánnyal ismerkedtek
meg, de erkölcsös létû róka lévén
Rif csak pár üdvözlô szót szólt,
aztán folytatta útját. Már épp
azon kezdett gondolkodni, hogy
hogyan fogja megtalálni a tolvajt
errefelé, mikor egyszercsak
összefutott a leghalálosabb
farkascsapattal, mely rettegés-
ben tarja a vidéket.
Nem tehettek mást, megadták
magukat, így egy táborba hurcolták
ôket, ahol elsô ízben találkozhat-
tak Vele, a Gömb elrablójával.
Ismeretségük rövid volt, ám nem
egészen problémamentes, hiszen új-
donsült “barátjuk” egyetlen esélyt
hagyott nekik, a halált.
Másnap hajnalban viszont, míg a
csapat a környéken vadászott,
Shiala érkezett meg, hogy
kiszabadítsa a jóképû rókáját.
Hôseink nem voltak túlzottan
megijedve, annyi hülyeségbe
belekeveredtek már, hogy az egy
életre elég lett volna nekik, így
hát szép komótosan beslattyogtak
a fônök házikójába, és elemelték
a féltve ôrzött szobrát, mely
ízléstelensége miatt csakis
emberek mûve lehetett.
Mikor elkezdték felfedezni a szi-
getüket, újra elvetôdtek a kikötôbe,
ahol csodák csodája Kylas Honeyfoot
várt rájuk. Azt már eddig is megta-
nulhatták, hogy ez a nagyra nôtt
háziegér mindig fontos szerepet
játszik, úgyhogy azonnal vad alku-
dozásba kezdtek. Rövidesen egy
szoborral szegényebben, de egy
olajlámpával gazdagabban indultak
tovább az ôsi romok közé.
Ahogy az ilyenkor már lenni szokott,
az idô múlását csak néhány beragadt
ajtó jelezte, amit az olaj rozsdát-
lanító hatásával újra átjárhatóvá
varázsoltak. Fantasztikus látvány
tárult elébük. Az egyik teremben
valami gigantikus dárda-szerû fémizé
lógott karnyi vastag láncokon, a
földön meg különös fémdobozok pihen-
tek, melyek belsejébôl halvány reme-
gés érzôdött. Ami azonban leginkább
megragadta a figyelmüket, az egy
tekercs drótkötél volt, lévén, hogy
a sok szeméttel ellentétben ezt
legalább tudták valamire használni.
A másik szobában egy csavarhúzót
találtak, aminek hatására vadul
kezdtek rohangálni a különféle
ötletek leleményes rókánk agyában,
és a két tárgy valamilyen módú
közös felhasználásán kezdett
gondolkodni. Már ekkor világos
volt ugyanis, hogy a kettônek
az égadta világon semmi köze
egymáshoz.
Åmde a csavarhúzónak rövidesen
hasznát látták a víztárolónál,
pontosabban az ottani domb tetején
lévô fehér üvegszerû épületek
ajtajának kinyitásánál. Odabent
sok-sok villódzó képernyôt
találtak, ami nagy méretük miatt
teljesen érdektelen volt számukra,
ám annál inkább megtetszett nekik
a kis dobozka villódzó számokkal a
belsejében, hiszen ez mozdítható,
így ellopható volt. Különösen
megörültek neki, mikor még tönkre
is tudták tenni a hátulján lévô kis
ajtó kinyitása, majd a benne lévô
fémhenger kiszedése révén.
Immáron rettenetesen türelmetlenül
várták, hogy mikor fog sor kerülni
másik kincsük, a drót használatára.
Nos, eddigre talán már mindenki
rájött, hogy a drót jól vezeti
az áramot, ígyhát logikusan
következik, hogy a felhasználása
egészen más irányú lesz, a
sziklaparton a kis fémkártya
felvételénél fog személyszállító
szerepet betölteni Rif vaddisznó
barátja hathatós közremûködésével.
Na, aki eddigre megszokta már a
tökéletesen illogikus megoldásokhoz
vezetô utak felfedezését, az sajnos
csalódni fog, mivel a kártyát a
leolvasóba kellett dugni, a romok
laborrészlegében.
Hôseink útja már alaposan a vége
felé közelít, ugyanis már csak
egyetlen tárgyat kell használniuk,
hogy a fôgonoszt végre kézrekap-
hassák. (Persze ezt ôk még nem
tudták, de miért ne szúrjam el
a poént?) Az irányítóteremben
fellelhetô fémháromszögbe kell
a fémhengert helyezni, majd az
egészet a vízesés mögött rejtôzô
barlangban a különös zárú
vasajtóba.
Az ajtó kinyílik, hôseink berontanak
a terembe, aztán jókorát koppannak,
mert ez még mindig nem az utolsó
szoba. Még öt-hat másik terembe
kell eljutniuk, mígnem végre meg-
találják a gonoszt, amint épp az
idôjárás megváltoztatásán fáradozik.
Ahogy viszont ilyenkor már lenni
szokott, rettenthetetlen hôseink
bátran vetik maguk a menekülni
próbáló tolvaj után – elvégre
mégiscsak háromszoros túlerôben
vannak -, aztán meg is torpannak,
mikor megérkezik az erôsítés a
farkasfônök személyében. A gond
csak az, hogy ez nem nekik jó.
No, de aztán minden megoldódik. A
vadkan ideiglenesen eltünteti a
farkast egy csatornanyílásban, a
róka ellopja a tolvajtól a Gömböt,
aki aztán nagy igyekezetében, hogy
visszaszerezze bele is zuhan az
alatta tátongó százméteres
mélységbe.
Minden jó, ha jó a vége. Mindenki
boldog, hogy megszûnt a veszély,
Rif visszakapta ágyasát, az emberek
nagy nehezen lemondanak a róka meg-
lincselésérôl, és a Vihar Gömbje
is békésen várja a Föld fölmelegí-
tését leállító kis parancsocskát,
ami majd valószínûleg egy következô
történet része lesz.
A mesének vége van, jó éjszakát
gyerekek!
Talán csak még néhány szót szólnék
arról, hogy hol is lehet többet
megtudni errôl a különös történet-
rôl. Nos, meg kell látogatni egy
kis házikót, ami fölött valami
olyan gondolatokat sugalló tábla
található, hogy “Itt lehet CD-t
venni.”, vagy “Olcsóér’ van a pécés
lemez!”, esetleg “Hiszen ez New
World Computing székháza!”, aztán
sok-sok zöld papírosért cserébe
meg kell szerezni egy olyan dobo-
zocskát, ami tele van pakolva egy
csillogó-villogó mûanyaglemezzel,
egy kevésbé csillogó-villogó
kézikönyvvel és egy rakás kimon-
dottan hétköznapi hirdetéssel,
aztán már csak haza kell menni,
berakni a lemezt a CD meghajtóba
és már láthatjuk és hallhatjuk is
az általam felvázolt történet
aprólékos bemutatását.
Hogy mégis mire számíthat a vál-
lalkozó kedvû kiscserkész? Egy
rendkívül érdekes kis kalandjátékot
fog látni, ami pozitív megítélését
a rendkívül jó beszédnek köszön-
heti. A fantasztikus hangok még
a legrosszabb poént is felejthe-
tetlenné teszi, és a kissé monoton
mászkálást is felélénkíti. Hogy mi
a bajom a mászkálással? Hát, csupán
annyi, hogy túlságosan nagy terüle-
ten van elszórva túlságosan kevés
helyszín, ami egyrészt fél órás
teljesen fölösleges mászkálást
jelent még annak is, aki amúgy
már ismeri az utat, annak viszont,
aki még nem tudja merre menjen,
hosszú céltalan bolyongást az utcák
kiismerhetetlen forgatagában, vagy
esetleg a csatornák és várak Mino-
taurusz labirintusát is megszégye-
nítô útjain. Ráadásul szerintem
túlságosan is egyutas a történet,
sôt nem csak arról van szó, hogy
csak egyféleképpen lehet végigmenni
a történeten, de még az egyes
részeken belül sem lehet a teendôk
sorrendjét megcserélni. Igaz,
elakadni ennek ellenére elég
nehézkes, mivel a szereplôk úgy
szájba rágják a következô lépést,
hogy azt még szánt szándékkal sem
lehet nem észrevenni.
Szóval, bár a kalandjátékok szem-
pontjait szem elôtt tartva nem
éppen egy nagy eresztés a program,
a beszéd és az egész játék han-
gulata mégis bôven kárpótol min-
denkit a kevésbé jól kidolgozott
történetért. Minden Quest-
kedvelônek bátran ajánlom.