A Famitsu magazin újfent megszavaztatta olvasóit, kiknek ezúttal a tavalyi év legnagyobb gamer mozzanatára kellett voksolniuk. A japánok szerint a Slim PlayStation 3 bejelentése volt a legnagyobb hír 2009-ben.

Ebből is kiderül, hogy sokan várták odaát a kisebb, könnyebb és takarékosabb masinát, jóllehet, a karcsúsított konzolt ideát, Kölnben leplezte le a Sony a nyár folyamán, a gamescom keretein belül. A sorban második legfeltüzelőbb hír a távol-keletiek számára a Final Fantasy XIII japán megjelenési dátumának közzététele volt az olvasók szerint, mely mögött a Dragon Quest IX sztorija sorakozott fel, nevezetesen a két nap alatti, kétmilliós fogyásával. Annak ellenére, hogy odaát sem kasszasiker a PSPgo, a szavazatok számai alapján a kizárólag digitális úton tömhető handheld kütyü bejelentésének híre az ötödik helyen végzett, közvetlenül a DSi LL megjelenésének momentuma mögött. Számotokra mi volt a tavalyi eszetendő legütősebb gamer jellegű híre, mozzanata? Lentebb lehet szavakba önteni.

01. PlayStation Slim bejelentése
02. Final Fantasy XIII japán megjelenésének bejelentése
03. Dragon Quest IX: két nap alatt kétmilliós fogyás
04. DSi LL japán debütálása
05. PSPgo leleplezése
06. Nintendo R4-es pereskedése
07. PSP-3000-es árcsökkentés
08. Project Natal bejelentés
09. Final Fantasy XIV Online leleplezés
10. The Last Guardian bejelentése