Egy napokban tett bejelentés szerint mégse kettő, hanem három letölthető csomag érkezik a múlt hónap közepén megjelent Alan Wake-hez.

Egyelőre az első két bővítményről annyit tudunk, hogy az első a The Signal címet kapta és július 27-én mutatkozik be az Xbox LIVE-on, míg a második DLC a The Writer címen fut majd, állítólag 800 MS pontba fog kerülni és Alan Wake hiába van tisztában a történések okaival, egy igazán különös helyzetből próbál majd megmenekülni.

A harmadik DLC létét a Remedy munkatársa, Matias Myllyrinne jelentette be egy vele készült interjúban. A csomaggal kapcsolatban egyelőre annyi konkrétum se ismert, mint a másik két esetben, de a tervek szerint év végén, valamikor az ősz környékén mutatkozhat be a harmadik pakk.