Mondhatni rendszeres látogatója vagyok az Ajkarendeken minden évben dühöngő retro party-nak, hiszen immáron folyamatosan jó pár éve kihagyhatatlan program számomra a találkozó. Ennek tükrében nem is volt kérdéses a részvétel, pláne úgy, hogy sikerült a party-ra időzíteni a GURU jubileumi számának megjelenését.

Tapasztalt versenyzőként már pénteken beestem, hiszen ez a nap is nagyon jó, még nyugi van, lehet dumcsizni és nincs is még akkora tömeg. Most is erről szólt a péntek este melyet egy könnyű zápor is frissített, mely sajnos a terem kánikuláját nem igazán befolyásolta. Péntekhez képest sokan voltak már ekkor is, mondhatni a keménymag bejelentkezett. Pozitívum volt a kihelyezett büfé jelenléte, így bármikor lehetett valami meleg kaját bepuszilni a nagy duhajkodás közepette. Mert hát valljuk be péntek este páran már jókedvűen mesélgették a régi emlékeket, sőt még estefele pár vadon élő vörös állat is feltűnt a bokrok tövében. No, de hát ez ilyen műfaj.

A szombat csendesen és melegen indult, a 10 órás live RPG nem az én asztalom volt, a délután első előadását (SID Wizard) már többedmagammal végigizzadtam a nagyteremben. A délutáni játékverseny (Canabalt) is ebben a légkörben és páratartalomban zajlott, de a hőfok és a tömeg még jobban nőtt Képes Gábor előadására mely a „Magyar informatikai évtizedei” címmel zajlott, igen nagy nézőközönség előtt. Gábor a tőle megszokott alapossággal és szépen fűzött mondanivalóval tartotta a lelket a jócskán izzadó publikumban, azt hiszem senkinek sem jutott az eszébe, hogy a felénél otthagyja a prezentációt. Persze az előadás nagy része nem a mikrogépekről szólt, de ez pont így volt jó, a TVC, Primo, HT vonal jobban ismert, mint az ezt megelőző évtizedek munkássága.


Ezzel le is zárultak a benti programok – nagy szerencsére -, mindenki kiözönlött az udvarra és a placcra, ahol is hamarosan a Soulvoid koncert vette kezdetét. Maga a zene nagyon érdekes volt, egy „kissé” felturbózott és kiegészített GameBoy szolgáltatta a zenei csodát, talán csak valamiféle látvány hiányzott az egészhez, no meg a felkonf, volt akinek én szóltam, hogy ez nem aláfestő zene, hanem a koncert. Mindenesetre gratula a fiatalembernek, fenomenális volt. Az este egyik fő attrakciójára, a SIDRip Alliance koncertre kicsit várni kellett, de megérte. Így már sötétben sokkal jobban kijöttek az aláfekvő vetített és lézeres látványelemek. A zene továbbra is a szeren volt, mivel volt alkalmam figyelni a csapat koncertjeit, bátran állíthatom, hogy nagy fejlődést mutatnak évről-évre. Talán ennek is volt köszönhető az idei Revision-os meghívásuk. Az ismert számok mellett új muzsikák is felcsendültek, de persze a tömeg a Last Ninja-t reklamálta végig, amit utolsó bonusz számként meg is kaptak. Jó volt.


Ezek után már csak értelemszerűen a compo-k maradtam, amik kissé elhúzódtak, a többség azért már eléggé kókadozott a kezdésre. Éjfel is elmúlt mire átrágtuk magunkat a zene, grafika és remix felhozatalon, mely mondhatni a szokásos minőségben és mennyiségben érkezett. Itt érkezett egy tombola melyen egy adag sör és a Retrotime.hu által felajánlott apróságok lettek kisorsolva a jelen lévők között egy jól megkonstruált, de önmagát folyton ismétlő 1 soros C64 RND programmal.


A demo felhozatalt 2 plusis és egy 64-es demo képviselte, kicsit sovány mennyiség egy ilyen rendezvényhez, de ne elégedetlenkedjünk, örüljünk, hogy legalább ennyi született. Ezek után már döglés volt a többségnek, de persze akadtak olyanok is, akik a kint felállított sörsátorban beszélték meg a sokadik folyékony nedű mellett az éppen aktuális témákat.

Összességében a party hozta a megfelelő színvonalat, a csapat érezhetően egyre jobban összeforr, ez a 8x résztvevő nem hagyja kiveszni a retro számítástechnikát (még ha nem mindenki 8 bites is volt a party-n) és igazán látszik a téma iránti őszinte lelkesedés. Örülönk, hogy ott lehettünk, támogathattuk a rendezvényt, köszönjük a szervezőknek a munkájukat. Jövőre ugyanígy ahogy szokták volt mondani, mi ott leszünk.