Gameboy Advance-ra olyan ritkák a háromdimenziós platformjátékok, mint a fehér holló. A kis gép alaposan megdolgozik ezúttal is, az Asterix és Obelix harcos hétköznapjaiba bepillantást engedő alkotás ugyanis, szinte a maximumot hozza ki az elsősorban kétdimenziós játékokra tervezett gépből.

Bizonyára mindenki látott már legalább egy képregényt, filmet vagy játékot, amiben Asterix és nagyra nőtt társa szerepel, így aligha okoz meglepetést a fő célunk: fél Európát bejárva kell a rómaiakat jobbhorgokkal és balegyenesekkel móresre tanítani, így haladva pályáról pályára.
Alapvetően a platform és harci részek váltogatják egymást, igazság szerint különösebb magyarázatra egyik sem szorul: a „B” gombbal ütünk, az „A”-val ugrunk, ennél többet a gall gyorstalpaló iskolában sem tanítanak, vágjunk tehát neki a kalandoknak! A két karakter között bármikor tudunk váltani a „Select” lenyomásával, de vigyázzunk, a pajzsok jelképezte életerő-csík közös, így nem tehetjük meg azt, hogy ha egyikük legyengül, átváltunk a másikra. Harcban ugyanazt a teljesítményt nyújtják mindketten, a cserének csak bizonyos ügyességi vagy gondolkodást igénylő feladatoknál van jelentősége. Asterix gyorsan fut, képes duplaszaltóval magasra ugrani, és fáklyát cipelni magával (amikkel gall piromániás módjára hordókat robbantgat), míg Obelix – testalkatából adódóan – hatalmas köveket képes arrébb húzni, vagy bizonyos falakat betörni – ketten jól kiegészítik egymást.

Tárgyak

Jó hasznát vehetjük a felvehető és megvásárolható tárgyaknak. Ezek vagy elszórva találhatóak nehezen elérhető helyeken, vagy az árustól vehetünk belőlük, utóbbi viszont csak ritkán, általában kétpályánként tűnik fel. Amennyiben vásárolni szeretnénk, szükségünk lesz a megvert katonákból kieső (és a pályákon elszórtan is fellelhető) római sisakokra, a házaló ugyanis csak ezeket fogadja el cseretermékként.

Ezüst sisak: a gyengébb katonákból esik ki, de gyakorlatilag bármerre megtalálható.
Arany sisak: tíz darab ezüst sisaknak felel meg, leginkább erősebb ellenfelek hagyják maguk után.
Arany babérkoszorú: pályánként 1-3 darab található belőle, a titkos küldetések megnyitásánál van jelentősége.
Varázsital: ha megisszuk, egy időre felgyorsulunk és mindenkit egy ütéssel le tudunk teríteni.
Sonka: félegységnyit gyógyít rajtunk.
Pajzs: egy teljes pajzsot visszanyerünk energiánkból.

Speciális mozdulatok

Szintén az árustól vehetjük meg a mozdulatokat (mindet csak egyszer kell megvásárolni), összesen négy darab van belőlük. Amennyiben harcolunk, minden sikeres ütéstől elkezd töltődni egy sárga csík. Amennyiben megtelik, felvillan a „Combo” felirat, és ilyenkor tudjuk ezeket a mozdulatokat előcsalni (feltéve, ha korábban megvettük) – sajnos csak rövid ideig.

Tripla csapás: segítségével három, hatalmas ütést helyezünk el a közelben álló ellenfélen, az ára csupán 700 sisak. Kivitelezése: fel, fel, B.
Bunkósbot: a földre mérünk egy hatalmas erejű csapást, amitől a közelben állók meghalnak. Ára 1500 sisak, érdemes először ezt megvenni a kevésbé hatékony tripla csapás helyett. Kivitelezése: fel, fel, le, B.
Forgószél: hősünk tornádóhoz hasonlatosan kezd el pörögni, aki a combo állapot megszűntéig kapcsolatba kerül vele, az el is repül a levegőbe. Ára 3000 sisak, a játék feléig aligha tudjuk megvenni. Kivitelezése: jobb, bal, bal, jobb, B.
Pusztítás: egy hatalmas földrengést idézhetünk elő mindössze 5000 sisakért, melynek hatására a képernyőn látható összes katona meghal – borzasztóan erős, ezért sokáig nem is elérhető. Mire pedig összeszedünk ennyi sisakot, már meg is érdemlünk ekkora hatalmat. Kivitelezése: le, le, jobb, bal, B.

Extra pályák

A menü Ob-sleigh pontján keresztül érhetjük el a különleges pályákat, feltéve, ha korábban megnyitottuk ezeket. Obelix hátán lovagolva siklunk le Asterixszel dombokon és vizeken – sokkal szórakoztatóbbak egyébként ezek a küldetések, mint a játék alapját képezők (ott is előfordulnak egyébként, helyszínenként egy ilyen pálya van az ötből). A játékban hat nagyobb helyszín található, ezek mindegyikén két Ob-sleigh pálya nyitható meg. Az egyik típust akkor érhetjük el, ha egy adott „világon” a létező összes arany babérkoszorút megtaláltuk. Bár gyakran nagyon el vannak dugva, mégis könnyebb ezeket összegyűjteni, hiszen ki van írva nekünk, hogy pályánként mennyi van összesen, így akár vissza is mehetünk keresgélni, ha nincs meg valamelyik. Sokkal nehezebb dolgunk lesz a sisakokkal – minden pályán meghatározott számú fejfedőt szerezhetünk meg katonákból (és elszórtan is), de egészen a szint teljesítéséig nem kapunk visszajelzést arról, hogy hány százaléknál tartunk. A titkos lesikló-pálya megnyitásához nem elég egy szinten 100%-osan teljesítenünk, az adott vidék mind az öt részét így kell végigvinnünk. Ez nagyon nehéz – emiatt a program szavatossága is jelentősen megnő -, sok sikert hozzá!