Peter Molyneux mester számtalanszor odavert már a játékiparnak – míg a konkurens fejlesztők jó része csupán nagyon sokadik folytatásokkal és egyszerű klónokkal próbál életben maradni, addig a fent nevezett úriember eredetinél eredetibb, ötletes, egyéni programokkal áll elő rendre. Ugyan nem most történt meg először, hogy Molyneux folytatást készített az egyik játékához, ám a cikk végére mégis mindenkinek világosan látszani fog majd, hogy a rókáról és annak a bőréről semmi cím alatt nem beszélhetünk a Black & White 2 esetében.
Aki ismeri az első részt, és annak kiegészítő lemezét, a Creature Isle-t, az joggal gondolhatja, hogy tökéletesen képben van jelen cikkünk alanyával is. Ám ez csak többé-kevésbé igaz, lévén a Lionhead csapata a játék majdnem minden aspektusát újragondolta, hogy kellőképpen elüssön az elődtől, ám mégis minden régi nagy rajongónak és új kalandornak izgalmas legyen. Emlékezhetünk, hogy anno az első Black & White-ban leginkább a lények nevelgetésén volt a hangsúly, aki pedig a kiegészítőt is beszerezte, az igazán tudhatja, hogy ottani legfőbb feladatunk a kreatúrákkal való játszadozás maradt, a városépítés és menedzselés némileg háttérbe szorult mindkét esetben. Az alapkoncepció most azért úgy-ahogy változatlan maradt, továbbra is egy istenség szerepében tetszeleghetünk, ennél fogva pedig már-már határtalan lehetőségek állnak előttünk. Legfőbb dolgunk természetesen híveket toborozni, akikkel elvégeztethetjük a kényes munkákat, hiszen hogyan nézne már ki, ha őszentségünknek kellene minden apró-cseprő feladatot megoldania. Így hát a szegény, akarom mondani a mázlista polgárokra vár a nemes feladat, hogy begyűjtsék a fellelhető kétféle nyersanyagot (vas, fa) és az élelmet, épületeket emeljenek a tiszteletünkre, na meg persze szaporodjanak és sokasodjanak. A különféle létesítményekben is őket foghatjuk be az igába, így például rájuk vár a mana megtermelésének megtisztelő művelete is. Na persze nem lenne teljes isteni hatalmunk, ha nem segíthetnénk be saját kezünkkel a különféle munkákba. Ha kedvünk tartja, csupán kiragadunk egy fát gyökerestől a földből, learatunk egy jó adag gabonát, vagy éppen egy súlyos kőtömböt cipelünk be a raktárba, vagy adott esetben akár rögtön az építkezéseket is felgyorsíthatjuk velük. Persze a végtelenségig ezt sem ismételhetjük, így mindenképpen a polgárokat kell megbíznunk a munkával, akik azonban korántsem korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Számukat több módon is növelhetjük, házakat építhetünk, ahol az erre kijelölt emberkék szaporodni fognak, esetlegesen érkező bevándorlókat olvaszthatunk be birodalmunkba, de fennáll a hódítás lehetősége is.
Apropó, építkezés. Itt is egy forradalmi újdonságot vezetett be a tisztelt fejlesztőcsapat, ugyanis az éppen legszükségesebb épületet egy kattintással fölépíthetjük. A főépület fölött ugyanis megjelenik a hiányzó létesítmény fantomképe (nem, nem lehet szavazni rá emelt díjas SMS-ben), melyet aztán lehúzva onnan pillanatok alatt fölépíthetünk. A legalapvetőbb épületek egyébiránt a gabonamező, ahonnan aratják az éteknek valót, a raktár, ahol a különféle nyersanyagok tárolódnak, na és persze a házak jóravaló embereinknek. Aztán pedig szépen lassan elérkezik az ideje az első templomnak, ahol a manát termelik szorgos papjaink, és innentől már szinte megállíthatatlanul robogunk tovább a különféle javakat előállító termelőépületeken keresztül egészen a katonaság egyes válfajait kiképző barakkokig. Mint már említettem, az építkezésekbe mi magunk és besegíthetünk, amivel nemcsak hogy gyorsabbá válik az egész hercehurca, de megítélésünk is pozitív irányba változik. Másrészt pedig ott van a mi kis csöppnyi lényünk is, aki nemcsak hogy a nyersanyag gyűjtésében segédkezhet, de a kőműves mesterségben is eléggé otthon lesz, ha jól neveljük. Azért persze egyértelműen akkor járunk a legjobban, ha az egész termelési és építkezési lánc az emberkék kezében van, hiszen mi sem tudunk ezerfelé odafigyelni egyszerre.
Mint az kiderült, a korai időkben még nem hagyatkozhatunk csupán a csatázásra, hiszen a számos fegyvernem a játékban csak szép lassan előrehaladva lesz elérhető. Az alap kardharcosok mellett még elég tisztességes mennyiségű, változó erejű és típusú katonát is az irányításunk alá vehetünk, ám ehhez haladni is kell a korral, azaz folyamatos fejlesztésekkel szinten tartanunk birodalmunkat. Egyébként minden egyes harcosunkat a polgárok közül sorozzuk majd be, így nagyon oda kell figyelnünk, hogy mindig legyen kellő mennyiségű utánpótlás a városkában. Védelemben viszont mindenféle egységnél hatékonyabban szolgálhatnak majd minket a falak, amelyekből tetszés szerinti vastagságút és magasságút, ebből adódóan pedig különféle erejűt és árút építhetünk. Hogy támadáskor se ütközzünk megoldhatatlan akadályba, arról a gépesített eszközfajták gondoskodnak; katapultok, ostromgépek várnak arra, hogy finom porrá apríthassák ez ellenség hosszú munkával felépített városkáit. Persze itt is érdemes jobban elgondolkodnunk, az elvetemült pusztítás néha nem túl kifizetődő, hiszen egy jól működő város elfoglalása felér egy nagy halom kinccsel. Mint minden menő istennek, nekünk is lehetőségünk nyílik beleavatkozni az ütközetekbe, mondjuk a különféle varázslatokkal, amelyek beállítottságunktól függően változhatnak A legbrutálisabb mágia például a tűzhányó megidézése, ez nem csak látványban, de hatékonyságában is messze felülmúl minden mást. Komolyan mondom, öröm nézni, ahogy a talaj lejtésétől függően hömpölygő láva beteríti az egész környéket, elpusztítva mindent és mindenkit, aki csak az útjában áll. Nem maradtak ki a különféle piszkos trükkök sem, ha kedvünk tartja, kis gyakorlás után kőtömböt hajíthatunk az ellenséges seregre, vagy éppen meggyújtott szénaboglyákkal, hordókkal zilálhatjuk szét soraikat. És itt sem szabad megfeledkezni kis kedvencünkről, hiszen megfelelő neveléssel és sok edzéssel igazi gyilkológépet varázsolhatunk belőle. Végsősoron én a katonák harcrendszerével nem voltam teljesen megelégedve, kissé több lehetőség is elfért volna a játékban, ám a csatákba való személyes beleszólás lehetősége tökéletesen kárpótol majd mindenkit.
Ha pedig már ennyit kerülgettük a forró kását, térjük is át a játék talán egyik legérdekesebb részére, a különféle kreatúrák nevelgetésére. A kampánysorozat legelején lehetőségünk nyílik kiválasztani a legszimpatikusabb jelentkezőt a négy esélyes közült, akikről az egyik boxban olvashatsz bővebben. Hogyhogy csak négy? – hangozhat most az olvasókból a jogos kérdés. Tény és való, hogy az első rész igazán lénycentrikus kiegészítőjében jóval több választható állatka volt, ám most két okból is csökkentették a létszámukat. Egyrészt rengeteg játékos panaszkodott, hogy egyszerűen lehetetlen minden kis teremténnyel eleget játszani, egy hosszú idő óta pátyolgatott állattól megválni pedig nagyon nehéz dolog. Illetve mint már említettem, a játékmenet az előző epizód óta komoly változtatásokon esett át, a lények pesztrálgatása némileg háttérbe szorult, ám ez nem jelenti azt, hogy nem ők lennének a játékmenet egyik legfontosabb aspektusai. Minden egyed más tulajdonságokkal bír, ami meghatározza, hogy milyen beállítottságú játékosoknak ajánlott őket választani. Aki a békésebb megoldásokat részesíti előnyben, az tegye le a voksát a majom vagy a tehén mellett, aki viszont elhatározta, hogy csak a gonoszkodás, és a harc érdekli, az nem találhatna jobb partnereket a farkasnál és az oroszlánnál. Persze ez még nem korlátozás, ugyanis a lények jellembéli fejlődése legnagyobb mértékben a nevelésüktől függ. Kedvenc oroszlánod felfalt egy falusit? Ha élvezed az ilyesmit, és szereted rettegésben tartani a alattvalóidat, akkor simogasd meg szépen, ám ha jó beállítottságú isten akarsz lenni, akkor azonnal, kőkeményen verd el érte. Ellenben amikor a bocikád okosan elmegy gabonát szedni a mezőre, majd azt a raktárba szállítja, nos akkor természetesen kijár neki a dicséret. Meg kell még említenem, hogy ezúttal nem kell elkapkodnunk a nevelést, hiszen lényünk kezelő paneljén később megtehetjük a megfelelő lépéseket. És ha már az állatkáknál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy mennyi lehetőség áll nyitva előttünk. Kedvencünk viselkedésének alapjait öt fokozatban szabályozhatjuk: hagyhatjuk szabad módban, vagy éppen inspirálhatjuk szórakoztatásra, építkezésre, nyersanyaggyűjtésre, vagy harcra is. Ekkor az adott kategóriában elvégezhető cselekedeteket fogja csak művelni, ám arra mindenképpen oda kell figyelnünk, hogy kellően kipihent és jól táplált legyen, valamint ne ölje meg az unalom se. Hogy a lehetőségek tengerét kellőképpen felmérhessétek, íme lényünk átalagos cselekedeteinek tárháza: jó nevelés esetén fát, követ, élelmet gyűjt, besegít az építkezésekbe, szórakoztatja a falusiakat, fákat ültet, embereket szállít; gonosz beállítottság esetén pedig polgárokat falhat fel, fákat dobál össze-vissza, tönkre teheti a környéket, ám az biztos, hogy népünk félelemmel vegyes tisztelettel fog ránk nézni minden körülmények között. Emellett persze az alap dolgokat is el kell végeznie teremtményünknek, így időnként élelemre, alvásra van szüksége, de játszhat a neki vásárolt eszközökkel is (itt aztán rettentően érdekes a kínálat, van a labdától kezdve a plüssmacin át számtalan érdekes dolog). És a kevésbé kellemes kötelességek sem felejtődtek el, így választottunknak időnként vécézniük, illetve egyes esetekben hányniuk is kell, jó, ha odafigyelünk, hogy mindezt ne egy falusi feje fölött végezzék el. Nem árt tudni azt sem, hogy lényünk folyamatosan fejlődik, okosabb lehet, de például az izmait is erősítheti, ha kövekkel, fákkal súlyzózik. A tulajdonságai befolyásolják a mindennapi munkáját is, a dicséretekkel, szidásokkal együtt pedig alakíthatjuk kis teremtményünket. Az egyedivé varázsolást segítik még a külső változtatások is, kedvünk szerint frizurát is vágathatunk lényünknek, ha pedig a cicomázással nem törődünk, akkor előbb utóbb megnő és piszkossá válik a szőre.
Isteni. Ez a szó több szempontból is helytálló a játékkal kapcsolatban. Molyneux mester és a Lionhead csapata most is megelőzte korát, és elképesztő interaktivitással ruházta fel a Black&White 2-t. Fenomenális, ahogy a kezedbe felkapott falusi kapálózik, próbál kimászni a szorításodból, ami néha sikerül is neki. Szenzációs, ahogy a lényednek nyújtasz oda egy labdát, és ő fölnyúl, hogy elvegye tőled, vagy csak egyszerűen bekopogsz egy háztetőn. Igazi nagyhatalmú istenként pedig, ha úgy tartja kedved, akár az időjárást és a napszakokat is megváltoztathatod: csupán ragadd meg a napot, és cseréld le a holdra, és élvezd, hogy azt teszel, amit csak akarsz. Figyeld, ahogy csöppnyi lényed megnő, jó vagy rossz, esetleg semleges jelleművé formálódik, vagy lesd meg egyszerű alattvalóidat, amint mindennapi tevékenységeiket végzik. Nincs mit tenni, ha vevő vagy az ilyesmire, akkor a játék menthetetlenül magával ragad, és el sem enged. Persze isteni kötelességeidről sohasem feledkezhetsz meg, hiszen az egész játékmenetet a cselekedeteid formálják. Sok felesleges hülyeség után a hívek elpártolhatnak tőle, gondos bánásmód esetén szeretni, tisztelni fognak az emberek, míg a gonoszkodás komoly ellentéteket, ám hatalmas fegyelmet szülhet.
Nos, minden belső értéken keresztül rágtuk már magunkat, nincs más hátra, mint foglalkozni egy kicsit a körítéssel is. Az oktatásokon két kis teremtmény kísér végig, egy hájas ördög minduntalan arra próbál rávenni, hogy az erőszakos út a helyes, viszont egy angyalszerű, felhőn lebegő öreg figura pont ezt szeretné megakadályozni. Mint minden más egységé, az ő hangjuk, megjelenítésük is fenomenális, hatalmasat dobnak a játék hangulatán. A grafika pedig bizony hibátlanra sikeredett, de ezt a megfelelő gépek tulajdonosai majd maguk is lemérhetik. Sehol semmi indokolatlan szögletesség, nincsenek elmosódások, a kamera pedig majdhogynem akadálytalanul nagyítható és forgatható a teljes térben. Valószínűsítem, hogy a pályák elején, és a kisebb holtidőkben aki csak teheti, a tájat, egységeket, épületeket fogja megszemlélni a lehető legérdekesebb kameraállásokból. Csak zoomolj közelre, és figyeld, ahogy a fák lombja hajladozik a szélben, ahogy kreatúrád végzi kisebb-nagyobb dolgait, vagy lesd meg szunyókálás közben, és tátsd a szád a fűszálak mozgása és köztük rohangászó bogarak miatt. Azt viszont azért még mindenképpen hozzá kell tennem, hogy a játék hangulatához egyszerűen nem illett volna a vérkomoly grafika, így hát marad a mesés, színekben gazdag megjelenítés. Ez persze semmit nem von le az értékéből, aki nyitott arra, hogy egy csodás mesevilágban istenként tetszelegjen, az ezt is szeretni fogja. Ezen az érzésen sokat dobnak a humor-bonbonok is, melyek egyrészt a beszélgetésekben, a tanácsadók szövegelésében nyilvánulnak meg, másrészt viszont ott vannak a játékmenetben és a küldetések között is. (Te például miképpen némítanál el egy kakast, aki állandó kukorékolásával zavarja a bányászod álmát?).
Negatívumok. A programmal töltött hosszú órák után fogalmazódott meg egy gondolat az agyamban: rétegjáték. Hiába az évekkel előremutató megoldások, a számtalan lehetőség, valahogy mégis biztos vagyok abban, hogy a megrögzött akciójátékosok, vagy éppen a Schumachernek készülő autóversenyzők és a távoli fantasy vagy high-tech világok kalandorai nem fogják fél életüket erre a játékra áldozni. Mert bizony, ha valahol, itt kell idő a sikerhez, a Black& White 2 nem az a „leülök tíz percre és játszom egy jót” típusú emberkéknek készült. Ahhoz, hogy virágzó birodalmat építs, vagy éppen teljesen szád ízére formáld lényed, bizony hosszú-hosszú napok és éjszakák kellenek. Sajnos viszont nekem nem volt lehetőségem (és tegyük hozzá, kedvem sem) ennyi időt tölteni a játékkal, talán ezért is „szigorúbb” némileg az értékelésem. Mindamellett azért egy-két idegesítő hiba is bent maradt a programban, például nem értem, hogy miért kell minden második-harmadik parancsra megakadnia lényünknek. Ezt úgy kell érteni, hogy kiadom az utasítást, hogy gyűjtsön élelmet egy mezőről, mire ő meg a képembe vágja, hogy nem képes erre. Aztán négy-öt másodperc múlva már vígan indul és teljesíti a parancsot, ám az a tétlenség azért mégis idegesítő. A AI problémái ott is kiütköznek, hogy jól felszerelt kis seregem képes volt végignézni, ahogy tőlük néhány méterre barbár hordák foglalják a városközpontot, így mire megtaláltam a megfelelő brancsot, már rám várt a visszahódítás nemes feladata is. (A bolti forgalomba kerülő verziónál még változhat egy-két dolog).
Korántsem egyszerű az értékelő feladata. Szívem szerint mondhatnám azt is, hogy ez bizony egy 96 százalékos játék, mert ha kedved van hozzá, akkor kíméletlenül magához ragad. Azonban nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy egyes napokon semmi indíttatást nem éreztem arra, hogy foglalkozzak kis kedvencemmel és hódolóimmal, és bizony ez jó egyszer- kétszer előfordult velem a teszt röpke hete alatt. A már említett apróbb hibák is megakadályoznak abban, hogy azt mondjam, feltétlenül próbáljátok ki a játékot, ám a korszerű megoldások és a kiváló játékmenet révén mégiscsak nagyon erősen pozitív irányba billen a mérleg nyelve. Maradjunk tehát annyiban, hogy ha bejött ez első rész, és vevő vagy a mesés, isteni hangulatra és a bátor újításokra, akkor feltétlenül próbáld ki a játékot, egyéb esetekben azért javallott elgondolkodni a beszerzésén. Az értékelésnél viszont kivételesen némileg sutba dobtam az objektivitásomat, és megadtam azt az osztályzatot, amit egy igazi mestermunka érdemel.
Bevezető szöveg:
Nagyhatalmú istenként, ha úgy tartja kedved, akár az időjárást, és a napszakokat is megváltoztathatod. Csupán ragadd meg a napot, és cseréld le a holdra, nyiss ki egy kaput egy mozdulattal, és élvezd, hogy azt teszel amit csak kedvet tartja. Figyeld, ahogy csöppnyi lényed megnő, jó vagy rossz, esetleg semleges jelleművé formálódik, vagy lesd meg egyszerű alattvalóidat, amint mindennapi tevékenységeiket végzik. Nincs mit tenni, ha vevő vagy az ilyesmire, akkor a játék menthetetlenül magával ragad, és el sem enged.
Peter Molyneux
Arra sajnos nem vállalkozhatom néhány száz karakterben, hogy bemutassam nektek A Mester teljes életútját, viszont a nevével fémjelzett játékokról ejtenék pár szót. A kezdeti sikertelen próbálkozások után 1989-ben hatalmas sikert aratott a Popolous nevezetű izometrikus stratégiája, amelyhez később készült egy The Promised Lands alcímű kiegészítő, majd 93-ban megjelent a második epizód is. Nem sokkal később hősünk elkészítette az örökbecsű Syndicate-ot és a Theme Parkot, majd a kiadója, az Electronic Arts nyomására jött néhány rókabőr, a Syndicate Wars, a Theme Hospital és a Magic Carpet I-II. Molyneux következő grandiózus projektjei a Dungeon Keeper epizódok voltak, amelyek a jó és a rossz örök harcát dolgozták fel – a másik oldalról. Aztán eljött a Black & White és a Creature Isle kiegészítő ideje, napjainkban pedig a Fable című szerepjátéka arat hatalmas sikert. És hogy a jövőben se feledkezzünk meg róla, már küszöbön áll a Black & White 2 és a Fable: The Lost Chapters megjelenése is, illetve nem túl sokára már Hollywoodot is meghódíthatjuk a The Movies-ban.
Mond, te kit választanál?
Mint már említettem, a Black& White 2-ben négy különféle lényt vehetünk irányításunk alá. Ők teljesen eltérő jellemek, mást kedvelnek, másra használhatóak fel a legjobban. A tehén és a majom alapból békésebb beállítottságú, míg a farkas és az oroszlán a harciasabb isteneknek lehet jó választás. Persze megfelelő neveléssel ezen könnyen változtathatunk, az oroszlánból is nevelhetünk egy jámbor, segítőkész teremtényt. A választást nagyban megkönnyíti, hogy az oktatórészben mindegyik lényről elmesélik a legfontosabb dolgokat, így érdemes hát odafigyelni.
Black & White
2001 elején robbant a bomba, némi huzavona után megjelent ugyanis Peter Molyneux sikergyanús játéka, a Black & White. A játékban egy isten szerepébe bújhattunk bele, akinek feladata leginkább az volt, hogy működővé varázsolja kis városkáit, tiszteletet vívjon ki magának alattvalóiból, emellett pedig a legfontosabb szerepet a három választható lény egyike játszotta. Az ő nevelése ugyanis komolyan befolyásolta sikerünket, na és persze ezzel együtt a játékmenetet. A program nem is hazudtolta meg az ígéreteket, közel kétmillió példányban kelt el világszerte, és szinte mindenütt 90 % feletti értékeléseket kapott.
Creature Isle
Még 2002 elején jelent meg a kiegészítő az első részhez, amely igazán forradalmi újításokat hozott a játékmenetben. A történet szerint egy olyan szigeten jártunk, ahol a gazdájukban csalódott kreatúrák összegyűltek, és megalakították a testvériséget. Egy nap viszont megérkezett a szigetre az egyetlen nőstény teremtmény, aki biztosíthatná a lények túlélését a szaporodással. Mivel azonban elég válogatós volt a csajszi, a lehetséges apajelölteknek különféle próbákban (bowling, célba dobás, emberkatapultozás) kellett bizonyítaniuk, hogy ők a legjobbak. Így az egész játék a kreatúrák versengéséről szólt, illetve újításként megjelent egy kiscsirke is, aki lényünket tekintette anyjának, és hozzá hasonlóan fejlődött a különféle megpróbáltatások közepette.
