Gondolom sokan hallottatok már erről a játékról, és abban is egészen biztos vagyok, hogy sokaknak okozott már nehéz perceket. A Core Desing programozói mindent beleadtak, hogy egy vérbeli mászkálós, logikaijátékot készítsenek. Szerintem ezeket a fejtörő feladatokat egy kicsit túlzásba vitték, minek következtében aki nem elég megszállott az hamar feladja. De én azt ajánlom érdemes próbálkozni vele, és felejthetetlen percekben lesz része mindenkinek.

A játék főhőse egy kertésznadrágos, baseball sapkás figura, akit Bubba-nak hívnak. Igen komoly fegyverrel rendelkezik, mégpedig egy varázsbottal. Ennek segítségével tudjuk átkűzdeni magunkat mind az öt pályán keresztül.
Ilyen kevés pályával nem valami nagy játék lehet gondolhatjátok most sokan. Elárulom, már a második pálya is igen sok fejtörést tud okozni. A varázsbotnak két funkciója is van. Az első dolog amire használható, hogy az ellenségeket jól fejbe tudjuk vele vágni. Amikor eldobjuk a botot és elvégezte a feladatát – mármint leütötte az ellenfelünket –, visszarepül a kezünkbe. A másik dolog, hogy néhány helyen igen magas falakat kell megmászni. Ez csak egy módon történhet. A fal oldalában láthatunk egy aprócska lyukat. Ebbe kell ügyesen beledobnunk a varázsbotot, ráugrani, majd onnan a fal tetejére szökkenni. Nem egyszerű a feladat! Amikor felértünk, hűséges botunk máris a kezünkbe repül. A játékban találkozhatunk más játékokból már jól ismert szituációkkal. Pl.: Ha nem itatod meg a kis zöld állatkát tejjel, nem fújódik fel, nem tudunk rugrani szegény fejére, minek következtében nem érjük el a felette lévő szintet. Vagy megemlíthetném a lifteket és a kapcsolókat. Először kapcsolod a szintet, majd felmész a lifttel. Ezeken kívül még számos ilyen és ehhez hasonló elgondolkodtató (néha bosszantó) dolgot találhattok ha rászánjátok magatokat mind az öt pálya teljesítésére.
Ehhez kívánok nektek sok sikert, kitartást, és nemutolsó sorban egy nagy doboz nyugtatót!