A kiegészítő méltó az eredeti játék hírnevéhez. A készítők amellett, hogy új egységeket és pályákat adtak ki, a játékmeneten is variáltak egy keveset. Megjelent az egyjátékos General challenge mód, ahol specializált tábornokok szerepében kell legyőzni riválisainkat. A játékosok visszajelzései alapján is történtek változtatások, úgy a kezelést, mint az egységek képességeit és tulajdonságait illetően is. Nem maradhatott el természetesen az új egyjátékos kampány sem, amely 15 küldetésen keresztül mutatja be az Egyesült Államok, Kína és a GLA közti konfliktus eseményeit. Bár a tetszésünk szerinti oldallal szállhatunk harcba, a történet úgy kerek, ha a felajánlott sorrendben (Usa/GLA/Kína) megyünk végig a küldetéseken

USA 1: Operation Global Security
Miután megtekintettük, ahogy a GLA megsemmisít egy amerikai bázist, ellencsapást kell mérnünk.
A küldetés nem túl bonyolult, és teljesen lineáris. Építkezni nem tudunk, csak a meglévő épületeinket használhatjuk fel. Rögtön az elején költsük el tábornoki pontunkat a paladin tank upgrade-re, majd gyártsunk 6-8 ilyet. A barakkban fejlesszük ki gyalogosainknak az “épület elfoglalási” (capture building) lehetőséget, és szerezzük meg a bázisunk melletti olajkutakat. Ezután induljunk meg felfelé, az út mentén. Az elhagyott kínai bázison lévő üres tankokba szálljunk be katonáinkkal – így ezekkel megerősödve folytathatjuk utunkat. Az Overlord különösen nagy segítség, főleg ha rárakjuk a propaganda tornyot. Így csapatunk folyamatosan gyógyul. Nyomuljunk tovább az állomás felé. Az épületekben egy rakat katona bújik, ne lepődjünk meg. Semmisítsük meg az összes ellenséges egységet (az épületeket esetleg némi pénzmag reményében el is foglalhatjuk), majd gyalogosainkat küldjük a villogó épületbe (depot). Ha minden ellenséggel végeztünk, megérkezik a vonat. A két vagonját töltsük tele válogatott egységeinkkel – amint ez megvan, a vonat automatikusan elindul, és levisz minket a GLA bázisra. Itt pusztítsunk el minden ellenséges épületet – csak az első pár perc mondható nehéznek, amikor a vonatból kiszállunk. Amint minden egység és épület megsemmisült, automatikusan jön a bombázónk, és a küldetésnek vége. Bár a pálya során a narrátor folyamatosan siettet minket, úgy tapasztaltam, nem kell rohanni, mivel semmi sem történik, ha lassúak vagyunk.

USA 2: Off the coast of Somalia
A küldetés első felében itt sem építkezhetünk, és mivel elég szerény csapatokkal indulunk, kezdetben védekezzünk. Gyalogságunkat vonjuk vissza a kikötő felett lévő két bunkerbe, és itt morzsoljuk fel a támadó csapatokat. Különösen figyeljünk a mesterlövészek épségére – ők ezen a pályán pótolhatatlanok. Használjuk a repülőgép hordozó gépeit védekezésre (guard mód), a csatahajók ágyúival pedig folyamatosan lőjük a térképen látható ellenséges épületeket. Közben, még mielőtt megérkezne a 10 szállítóautó, tisztítsuk meg a kikötő és a térkép közepén lévő depó közötti utat (használjuk az egyik mesterlövészt felderítőnek). Amint a szállítók megérkeznek, automatikusan elindulnak a raktárhoz – remélhetőleg eddigre ott már nincs ellenség. Miután sikeresen eljutottak a célhoz, a küldetés második fele következik – tisztítsuk meg a térképet a GLA erőitől. A raktárnál összpontosítsuk védekező erőinket, így a főbázis (ez a térkép jobb felső részén van) felől érkező csapatokat felmorzsolhatjuk, Közben nyugodtan építkezhetünk a kikötőnél, amelyet már csak északról ér szórványos gyalogostámadás – 2 mesterlövész bőven elég a védelemre. Erősödjünk meg – ha van már szatellitünk (command center megépítése után), akkor ezzel módszeresen derítsük fel a térképet, és a csatahajókkal adjunk az ellenségnek. A térképen van több bónuszt adó épület is, többek között a kikötőtől balra/fenn egy szerviz – ezeket foglaljuk el. Ezután gyűjtsünk össze egy 8-10 paladinból és 2 mesterlövészekkel megrakott humvee-ból álló csapatot (ezek fontosak, a tankok a gyalogos rakétások ellen nagyon gyengék), és az óramutató járásával megegyező irányban takarítsuk ki a térképet.

USA 3: Operation: Snow Fall
Nagyságrendekkel nehezebb küldetés mint az előző kettő, és kissé frusztráló is. Feladatunk hogy a térkép aljáról a tetején lévő laboratóriumig eljussunk. A dolog szépségét az adja, hogy minimális nagyságú csapatunk van – építkezni ebben a küldetésben nem lehet, míg a gépnek két kisebb bázisa is van. A küldetés elején kínai segítőnk is érkezik, őt azonban nem irányíthatjuk, és azon kívül, hogy folyamatosan heccelődik, semmi szerepe nincs a pályán.
Colonel Burton ütős egy pasas – géppuskájával még tankok ellen is hatásos. Sajnos életereje elég hamar lemegy, és ha meghal, a küldetésnek vége. Viszont mivel igazi veterán, automatikusan és gyorsan is gyógyul, így gépjárművek és az épületekben rejtőző ellenség megsemmisítésére kezdetben ő a legjobb fegyverünk. Még egy extrája, hogy a sziklákon is át tud kelni, ami a normális egységek számára áthághatatlan akadály.
Először észak felé induljunk, a fogolytáborba. Burtont fedezzük a mesterlövészekkel, vele pedig semmisítsük meg a tábor körüli GLA épületeket. Figyelem: bár kézenfekvőnek látszik a bombák használata, ha azzal próbálunk meg szétszedni egy bunkert, nagy valószínűséggel elhalálozik őrnagyunk. Ellenben ha géppuskával szemtől-szembe megyünk neki ugyanannak az épületnek, akkor biztos a győzelem (ha teljes erőn voltunk). Nem kell rohanni, embereinkre vigyázzunk – lehetőleg tartsuk őket mindig épületekben. Miután kiszabadítottuk a foglyokat (egyben az erősítést), irány jobbra. Itt a faluban jópár házban ellenség figyel. Hogy ne legyenek nagy veszteségeink, ne nyíltan támadjunk, hanem kommandósunkkal rohanjunk be egy szabad épületbe. Ha ez megvan, akkor ő majd elintézi a közelben lévő ellenséges épületeket. Mivel az ellenség folyamatosan küld kisebb őrjáratokat, a falu szélén lévő szélmalomba rakjunk pár rakétást – ezek egy darabig ledarálják az ellent. Ezután induljunk meg felfelé. Először a térkép szélén lévő bázist nézzük meg – ennek a szélén elhagyott járművekre lelünk, amelyekbe ültessük be géppuskásainkat (a rakétások és a mesterlövészek többet érnek mintsem hogy így elveszítsük őket). A mikrohullámú tank ideális fegyver a bunkerek lebénítására (amelyeket ezután könnyű megsemmisíteni) valamint az épületekben lévő katonákkal is egy lövésből végez. A folyó melletti bázis lerombolása ezután már nem nehéz – erőnk már elég nagy. Végül a fenti hegylánc lábánál lévő GLA bunkereket pusztítsuk el. Ezután már nincs más dolgunk, mint kommandósunkkal felmenni a hegy tetejére, és a pálya véget is ér.

USA 4: Operation Black Gold
Ebben a küldetésben végre már építkezhetünk, viszont hogy ne legyen egyszerű az életünk, csak olajkutakból juthatunk pénzhez. Ezek elfoglalásához már alapból is megkapjuk a technikát. A történethez hozzá tartozik, hogy a GLA az olajkutak körül aknákat telepített (láthatatlan hordók), és némelyik kutat be is drótozták, hogy felrobbanjon ha megpróbáljuk elfoglalni. Ezért elsőként mindig a mesterlövészekkel menjünk elől, akik képesek érzékelni az aknákat, a kutakról pedig traktorjaink segítségével szedhetjük le a bombákat. Amint megkapjuk az irányítást, kezdjünk bele az építkezésbe, és egy kis különítménnyel induljunk balra, a hídon át, kutat foglalni. Bázisunkat vegyük körbe mesterlövészekkel, tankokkal és patriot rakétákkal, ugyanis láthatatlan GLA-s különítmények is rendszeresen támadnak, továbbá kis idő elteltével folyamatos kamikaze akciókra számíthatunk. Ez utóbbi megszüntetéséhez a GLA rádiótornyot kell megsemmisítenünk, amely a térkép tetején található. A küldetés első részében a védekezésé a főszerep, miközben a térkép bal oldalán lévő olajkutakat lassacskán bekebelezzük. Számítsunk heves ellentámadásokra, ezért csak lassan, de nagy erőkkel nyomuljunk előre. Az ellenfélnek egy rakétakilövője is van (scud storm), ami akkor kezd el visszaszámlálni, ha meglátjuk. Ezt elkerülendő, a térkép bal felső részét minél később derítsük fel – lehetőleg akkor, amikor már sikerült a légicsapás 3. fokozatát megvásárolnunk. Ez megtámogatva egy kisebb ejtőernyőscsapattal már elegendő ahhoz, hogy kis szerencsével egyből ki tudjuk szedni a kilövőt, anélkül hogy esélye lenne támadni.
Idővel értesítést kapunk arról, hogy CIA ügynökök is vannak a területen, akik hozzánk csatlakoznak, ha megközelítjük sátorukat. Mivel nem sokat érnek, ezt nem muszáj erőltetni. Ha sikerült a kutak nagy részét megszereznünk, akkor már nagy gond nem lehet – csak idő kérdése, hogy mikor végzünk az ellenféllel.

USA 5: Dr Thrax’s toxic facilities
Az utolsó amerikai küldetésben 4 rakétasilót kell elfoglalnunk – nem ám megsemmisíteni őket! Induláskor küldjünk egy terepjárót jobbra – az itt lévő GLA-s bázis ugyanis átáll hozzánk, így az ő egységeik és épületeik is rendelkezésünkre állnak. A célpontok 2 területen helyezkednek el, a térkép jobb felső illetve középső részén. Az előbbi terület nincs túlságosan erősen védve, célszerű itt kezdeni a foglalást. A pályán egyébként a nehézséget főképpen az okozza, hogy az ellenfélnek van egy scud storm állása, ami 20-25 perc játék után kapcsol be. Szerencsére az idő elegendő arra, hogy építsünk, mondjuk 4 bombázót, amelyek megtámogatva egy A10-es légicsapással elegendőek a rakétaindító végleges leállításához. Ezután csak a folyamatos, de nem túl erős támadásokat kell visszavernünk addig, amíg elég erőnk nem lesz a GLA bázisainak megostromlásához. Ha nincs kedvünk végigpusztítani a pályát, próbálkozhatunk helikopteres desszanttal is (4-5 megpakolt gépet használjunk), amelyet jobbról küldjünk be a központi bázishoz, mivel erről az oldalról szinte semmi sem védi. A siló mellett egyébként áll néhány elit láthatatlan gyalogos, úgyhogy legyen mesterlövész is a fedélzeten. Ha sikerül mind a négy kilövőt elfoglalni, akkor az amerikai kampány kész is van.

GLA 1: Outside the city
Az amerikai küldetések után ez gyerekjáték, kb 15 percig tart. A személygépkocsiban lévő elnököt kell elkísérnünk a repülőgéphez. Elsőként kocsijainkat fejlesszük fel – szedjük össze velük az indulóhelyen szétszórt ládákat. Ezután minden egységünkkel induljunk lefelé, át a hídon. Itt néhány ellenséges egységbe botlunk, de fölényünk hatalmas. Innen menjünk tovább jobbra, ahol egy saját bázisba botlunk. Gyártsunk le 6-8 Marauder tankot, ezeket is fejlesszük fel, majd irány felfelé, a reptérhez. Ezt szerény erők védik – a legtöbb gondot a 2 fixen telepített firebase jelenti. Söpörjük el ezeket, majd guruljunk az elnök kocsijával a repülőhöz. Készen is vagyunk!

GLA 2: Hidden Agenda
Ez a feladat már jóval nehezebb, mint az előző. Parancsaink szerint el kell foglalni a rivális GLA főnök 2 palotáját, majd meg kell semmisítenünk a harmadikat. Induláskor azonnal építsünk ki védelmet – az ellenfél hamarosan támadni fog. Az egységeik, sőt az épületeik is láthatatlanok, ezért fontos hogy mindenfelé legyenek radarjaink, illetve bunkereink (ez utóbbiak szintén felfedik a rejtőzködő egyéneket). Amint létrehoztuk a stabil védelmet, egy kisebb csapattal menjünk balra – itt olajkutat illetve egy újabb pénzforrást is találhatunk. Ezután nyomuljunk felfelé – az első palota a térkép jobb felső sarkában van. Ha elfoglaltuk, megkapjuk a GPS scrambler képességet – ezzel saját egységeinket tehetjük láthatatlanná. A palota környékén építsünk ki egy bázist, pótoljuk veszteségeinket majd irány balra, a hídon át. Mielőtt átrohannánk, a „radar scan” képességgel módszeresen derítsük a túloldalt – így észrevehetjük a rengeteg aknát, amelyek igen komoly veszteségeket okozhatnak csapatainknak. Építsünk pár scud-ot is, ezek anthrax fejjel igen kellemes pusztítást végezhetnek az ellenfél soraiban (ctrl-el lőjünk a felderített ellenségek felé). Így tisztítva magunk előtt a terepet, támadjunk és foglaljuk el a második palotát. Az itt megszerezhető „sneak attack” képesség létfontosságú – ugyanis csak ezzel tudunk átjutni a térkép bal felső sarkában elzárt 3. palotához. Mielőtt használjuk, derítsük fel a terepet, különösen a második, frissen elfoglalt palota feletti részt – célszerű ide ásni majd az új alagutat. Az itt lévő ellenséges egységeket és épületeket először scudokkal távolról pusztítsuk el, majd a saját alagutakat (tunnel network) töltsük fel teljesen csapatokkal. A sneak attackkal ezután hozzunk létre egy kijáratot a megtisztított területen. Ezután már nincs más dolgunk, mint hogy megsemmisítsük a 3. palotát, ezzel elpusztítva a főnökségre pályázó kollégát.

GLA 3: On the Waterfront
Most hogy a GLA ismét teljesen uralmunk alatt van, foglalkozhatunk az amerikai agresszorokkal :). Ebben a küldetésben – amely véleményem szerint a legjobb az egész játékban – egy repülőgép hordozó elsüllyesztése a feladat, ám ehhez több részfeladatot kell teljesítenünk, és egyszerre több dologra is kell figyelnünk. A térkép kisebb szigetekre van osztva, melyek között csak az alagútrendszeren keresztül közlekedhetünk. Csak az első két sziget között van alagút, a többire a „sneak attack” segítségével építhetünk átjárót – de csak akkor, ha egy egységünk látja a kiszemelt sziget egy kis részét (csak a felderített területen alkalmazhatjuk ezt a speciális képességet). A könnyebb érthetőség végett mellékeltem egy vázlatos térképet, ezen jelöltem a különféle tájékozódási pontokat.
Induló csapatunkkal (1) intézzük el a szigeten lévő erőket – a tankokat a hijacker egységekkel állítsuk a magunk oldalára, mivel szükség lesz rájuk. Ezután menjünk a sziget jobb szélére, itt található a „particle cannon” (2), amivel elsüllyesztjük majd az anyahajót (3). Mivel energia nincsen, egyelőre még nem működik. Csapatunk egy részével keljünk át a térkép közepén lévő szigetre (4), de légvédelmi egységeket (quad cannon) és pár gyalogost hagyjunk hátra, ugyanis az amerikaiak rendszeresen fognak ejtőernyős és alkalmanként még A10-es támadásokat is indítani.
A középső szigeten az alagúttól balra (5) egy palota és egy barakk található, melyből utánpótlást hozhatunk elő. A sziget bal szélén (6) találunk pár elhagyott quad cannont, ezekbe ültessünk gyalogosokat, így ezek is irányításunk alá kerülnek. Képezzünk ki pár hijackert további harcjárművek elfoglalásához (a szigeten van egy tomahawk rakétaindító, ezt próbáljuk megszerezni, sokat segít), és rakétásokat légvédelem céljából. Figyeljünk rá, hogy pénzt egy jó darabig csak az elpusztított ellenséges egységek után kapunk – mivel az ellenség folyamatosan támad, egész jó kis bevételre tehetünk szert 🙂 Ügyeljünk arra is, hogy miután az épületek átállnak hozzánk, az amerikaiak ezeket is célba veszik – helikopterek és a sziget felső része felől (7) tankok is jönnek. Ne hagyjuk hogy megsemmisítsék a palotát – ez ugyanis szükséges ahhoz, hogy hamarosan rocket buggy-kat (épületek ellen ideális, nagy hatótávolságú rakétavető) építhessünk. Az ehhez szükséges épület (arms dealer) a térkép bal oldalán (8) lévő szigeten található. Keljünk át (a 6-os pontról átláthatunk a szigetre, így a sneak attackot már tudjuk ott is használni), intézzük el az épületekben lévő katonákat és a járőröző tankokat, majd foglaljuk el az épületet. Gyártsunk annyi quad cannont amennyit csak tudunk, és ezeket küldjük vissza a palota illetve a particle cannon védelmére –az ott lévő csapataink már bizonyosan leamortizálódtak közben. Építsünk 2-3 buggy-t is, amelyek a középső sziget felső részén (7) lévő erőművek elfoglalásához kellenek. Ezeket ugyanis 4 bunker védi, amelyek megsemmisítése ezek nélkül elég nehéz (kivéve, ha sikerült megszerezni a tomahawkot). Amint a védelmet semlegesítettük, foglaljuk el az összes erőművet. Innentől kezdve a particle cannon működésbe lép, 4 percenként lőhetünk vele. Viszont arra készüljünk, hogy az amerikaiak légierővel folyamatosan támadni fogják északkelet (9) felől a reaktorokat. Ezért a sziget felső részére összpontosítsunk annyi quad cannon-t (legalább 8-10 legyen) és rakétás katonát, amennyit csak tudunk. Az erőművek ugyanis pótolhatatlanok – ha megsemmisítik, nem tudjuk újjáépíteni őket (esetleg később még foglalhatunk el párat a térkép jobb felső részén lévő bázison).
Miután helyzetünket stabilizáltuk, irány a térkép bal oldalán lévő sziget felső része (10). Itt egy kisebb amerikai bázis van, valamint néhány GLA épület. Semmisítsük meg az amerikai erőket, mire az épületek a mieink lesznek – ekkor lehetőségünk nyílik az építkezésre is. Húzzunk fel egy komplett bázist, és a jobb oldalára (11), a part mentén masszív légvédelmet telepítsünk. Erősödjünk meg, gyártsunk rengeteg (!!!) tankot, gyalogost és quad cannont, ugyanis az utolsó szigetet (9) nagyon erősen védik. Amint úgy érezzük készen vagyunk, ássunk egy alagutat oda (a 11-es pontról átláthatunk erre a részre). Az ellenség rengeteg tankkal, tomahawkkal és repülővel fog támadni, de az elején még viszonylag kevés erő áll rendelkezésére. Ezért rögtön söpörjünk végig a szigeten, foglaljunk el annyi épületet, amennyit csak tudunk, és építsünk “arms dealert” meg barakkokat erre az oldalra is. Ezek folyamatosan termeljék az egységeket, ugyanis a sziget déli részről (12), ahol egyébként egy második amerikai bázis van, folyamatosan özönlik az ellen. Nem muszáj minden épületet elpusztítani – a győzelemhez annyi kell, hogy megpillantsuk a térkép jobb alsó sarkában lévő anyahajót (3), és akkor – amint feltöltődik – a particle cannon automatikusan végez vele. Ezért a feladat úgy könnyebben teljesíthető, ha láthatatlan mesterlövészünkkel sétálunk végig az utolsó szigeten egészen a célpontig. (a patriotok nem működnek, ha a térkép tetején lévő erőműveket elfoglaljuk/megsemmisítjük).

GLA 4: Jarmen Kell and the Forty Thieves
Ezúttal egy amerikai városban fogunk tevékenykedni, célunk a térkép tetején található toxin gyár (T) kirablása. Építkezés az egész küldetés folyamán nem lesz, ezért vigyázzunk egységeinkre, illetve menet közben szedjünk össze minden járgányt amit látunk. Első feladatunk a térkép bal oldalán lévő kis szigeten, egy komp elfoglalása. Itt lévő harcosainkkal (1) menjünk a sziget felső részébe (2) – a kompot 2 humvee és egy tank védi. Hijackereinknek ez nem lehet gond :). Szálljunk be a kompba, és indítsuk el (kattintsunk a kompra, itt van a mozgatáshoz szükséges ikon). Amint ez megvan, a második csapatunkkal (3-as pont, team #2) kell egy radaros furgot (4) zsákmányolnunk. Ezt pár őrjáratozó jeep védi, amelyek gyalogosainkat könnyen elintézik, ám a lokátoros furgontól balra van 3 árválkodó GLA terepjáró (5). Szerezzük meg, majd a környéken lévő ládákkal fejlesszük is fel őket. Így már rakétákat lőnek ki, amelyeknek a humveek nem tudnak ellenállni. A térkép bal oldalán (az autószalon alatt, 6) van pár GLA-s harcos – ha megközelítjük őket, csatlakoznak hozzánk. Miután a radaros járgány a mienk, a komppal átszállított csapat előtti részen (7) radar scannel derítsük fel a terepet, és semmisítsük meg az így láthatóvá tett aknákat. Nyomuljunk felfelé (8), ahol egy újabb tankkal gazdagodunk, majd irány lefelé, a tomahawkokhoz (9). Szerezzük meg őket (az ambulanciás kocsit se felejtsük el – a környezetében lévő tankokat is javítja), és szabadítsuk ki a börtönből honfitársainkat. A tomahawkokkal lőjük szét a hídnál (10) lévő patriotokat (előtte még a 2.-es csapattal lecsalogathatjuk és elfoglalhatjuk a két ott állomásozó tankot), mire az amerikaiak repülővel szét is lövik őket. Ne sajnáljuk a járgányokat, úgyse lehetett elmenni velük a helyükről. Ezután a team #2-vel foglaljuk el a folyónál lévő zsilipkamrát (valve station, V). Erre átjáró (11) nyílik meg a team #1 számára a repülőtérhez (R). Egységeinkkel gyorsan semmisítsük meg azt – vagy ha ügyesek vagyunk, el is foglalhatjuk, 1-2 repülő reményében (újakat építeni sajnos nem tudunk). Ezután a térkép jobb oldalán lévő erőműveket (E) kell lerombolnunk. Ezt a #2-es csapat fogja végrehajtani, de előbb az #1-essel szerezzük meg a toxic tractorokat, és intézzük el velük az útban lévő bunkereket (nem lesz nehéz). Ha már itt vagyunk, a hídon át ugorjunk be a déli részen lévő börtönbe (B), ahol újabb harcosokkal és 3 jeeppel leszünk gazdagabbak. A #2-es csapattal intézzük el a reaktorokat. Miután elegendőt megsemmisítettünk, a térkép tetején lévő bázison áramszünet lesz, és mehetünk is felfelé, elfoglalni a toxin factory-t (T). Az útba eső bunkereket és épületeket traktorjainkkal pucoljuk ki, majd menjünk a gyár közelébe. Az itt lévő teherautók automatikusan irányításunk alá kerülnek és elviszik az első adag toxinszállítmányt a repülőtérre (A). Mielőtt visszahoznánk őket a második fuvarhoz, készüljünk fel, hogy az amerikaiak folyamatos (bár nem túl nagy erejű) támadásokat indítanak a térkép jobb-felső része felől (X). Telepítsük az út mellé megmaradt hijackereinket (jó móka ráugrani a megjelenő tankokra és humveekre), és az ott lévő 3 bunkert is töltsük fel embereinkkel. A bunkerek mellé telepítsünk quad cannonokat (4 darab van a toxin gyár mellett), ugyanis 2-3 helikopter is jön. Néhány egységet (2-3 tank elegendő) pedig tegyünk a reptérre (A), ide is téved majd néhány ellenséges jármű. Amint kiépítettük a védelmet, kezdjük meg a fuvart. 20 egységnyi toxint kell a repülőkhöz vinni ahhoz, hogy győzzünk. Ez már nem nagy feladat, ha a küldetés során jól gazdálkodtunk egységeinkkel.

GLA 5: Sneak Attack
Igazi össznépi gyomrozásban lesz részünk a Global Liberation Army befejező küldetésében. A cél egyszerű: semmisítsük meg az amerikai egységeket az utolsó szálig! Ehhez rögtön az elején komoly segítséget kapunk, ugyanis a bevezető képsorok megtekintése után egy kínai bázis kerül az irányításunk alá. Így jó kis kombinált sereget építhetünk. Kezdjünk intenzív pénztermelésbe, ezzel egy időben vonjuk csapatainkat a bázis jobb széléhez – az ellenfél először innen fog támadni. Kezdetben többnyire földi egységek érkeznek, majd lassanként megjelennek a helikopterek.Úgy fél óra elteltével totális légiháború indul ellenünk (a gép bázisa – a térkép jobb felső részén – legalább 5 repülőtérrel rendelkezik, plusz az A10-esek valamint a B52-es „fuel bomb” is jön). Idővel beindulnak a particle cannon-ok – a többes szám nem tévedés, ugyanis 2 van belőle, ráadásul, ha sikerül megsemmisíteni valamelyiket, a gép rögtön újra is építi. Egyébként a repülőgépekhez képest ezek nem is okoznak akkora pusztítást, tehát ne rájuk összpontosítsunk.
De ne szaladjunk előre! Tehát, építsünk egy kisebb hadsereget, és induló bázisunk körül hozzunk létre egy jó kis védelmi zónát – legyenek benne rendesen stinger site-ok és gatlingok a repülők ellen. Kis idő elteltével megláthatjuk a térképen az előretolt amerikai bázist – tőlünk jobbra van, nincs is túl messze. Egy számláló is elindul, ugyanis a bázison néhány fogoly GLA-s van, akiket ha sikerül időben kiszabadítani, akkor egy semleges GLA bázis is hozzánk csapódik. Igyekezzünk lehetőleg határidőn belül eljutni az amerikai bázisig – de ha nem sikerül, az se túl nagy gond. Mindenképpen foglaljuk el az amerikai épületeket, így gyakorlatilag az összes játékban lévő egység rendelkezésünkre áll. Mire itt tartunk, az ellen már teljes erővel támad. Fő célpontjai a pénztermelő épületek valamint a csapatösszevonások – a gép szeret a particle cannonokkal a tömegbe lőni. Radarral (építsünk GLA-s furgonokat) derítsük fel a térkép jobb felső részét és amint lehetőségünk van rá, húzzunk fel annyi tömegpusztító fegyert (nuclear missile, scud storm, particle cannon) amennyit csak tudunk. Célpontjaink kezdetben – amíg csak 1-2 ilyen fegyverünk van – a repülőterek és az erőművek legyenek, a particle cannonokat egy lövésből nem lehet elintézni. Közben folyamatosan erősítsük a légvédelmünket. Ezután – ha van szabad kapacitásunk – építsünk sereget, és lassacskán nyomuljunk előre (amíg a sereget építjük, lehetőleg szórjuk szét az egységeinket vagy rejtsük el őket az alagutakba). A térkép közepén lévő – eredetileg tőlünk független – GLA-s sereg jó segítség kezdetben, mert lefoglalja egy ideig az ellent. Azonban csodát ne várjunk – ha nem segítünk nekik, előbb utóbb elvéreznek (bár ennek különösebb jelentősége nincsen). Hasznos lehet a sneak attack képességgel néha-néha betámadni a gép bázisára: egységeinket ugyan biztos elveszítjük, de remélhetőleg sikerül egyre több kárt okozni. A lényeg, hogy folyamatosan védekezzünk a repülők ellen, és minél hamarabb legyen tömegpusztító fegyverünk, amivel csapást tudunk mérni az amerikai bázisra – elég komoly fölénnyel indul, és ha nem kezdjük el időben rombolni az épületeit, előbb-utóbb elvérzünk. A térkép nagy mérete miatt elég nehéz szárazföldi erőkkel eljutni az ellenségig, ráadásul bázisát elég sok bunker is védi – egyszerűbb atommal operálni. A küldetés addig tart, amíg az összes amerikai egységet és épületet el nem pusztítjuk.

China 1: The dragon unleashed
Nem túl bonyolult, bár egész hosszú bemelegítő küldetés. A feladat nagyon egyszerű: semmisítsük meg a térképen lévő összes GLA egységet és épületet. Induláskor húzzunk fel egy bázist és erősítsük meg, mivel folyamatos támadás fog érni bennünket. Ezután építsünk egy nagyobb sereget, és induljunk meg a térkép közepén lévő olajkúthoz. Egy kisebb osztaggal menjünk a térkép aljára, itt indulóhelyünktől jobbra egy lepusztult amerikai bázis van. Foglaljuk el az épületeket, aztán irány tovább. Különösebb trükk nincs a pályán – az ellenfél bázisai a térkép tetején találhatóak – ezeket két hídon keresztül közelíthetjük meg. Természetesen a pálya tele van a GLA aknáival, ezért minden nagyobb hadmozdulat előtt ellenőrizzük a terepet – komoly veszteségeket okozhatnak a láthatatlan aknák. A legjobb eszköz szerintem ezen a pályán a felderítő repcsivel kiegészített humvee – a kínai radarjárgány elég lassú és sérülékeny az önálló tevékenykedéshez. Az egész játékidő alatt a GLA folyamatosan támadni fog: bázisunkat két irányból folyamatosan ostrom alatt tartja, ezért legyenek bunkerek és gatlingok nagy számban telepítve. Amint megadatik, aktiváljuk a generális táblán a szőnyegbombázást és a tüzérségi támogatást: ezekkel büntetés nélkül apríthatjuk az ellent.

China 2: Defending the fire
A küldetés első felében védekezésre vagyunk kényszerítve. A GLA a térkép négy sarka felől támad, gyakorlatilag minden irányból tűz alatt leszünk. A védekezésben segítséget nyújtanak az atomágyúk (nuke cannon)– kétféle tüzelési módjuk van: nuke shell – sima atomtöltet, jó nagyot szól; neutron shell – ez a járművek személyzetét pusztítja el, az így megürült járműveket gyalogosainkkal elfoglalhatjuk. Az ágyúkkal lőjük be a négy támadási irányt (ctrl+bal gomb), és tartsuk folyamatosan tűz alatt. Van egy barakkunk is, innen hozzunk elő annyi gyalogost, amennyit csak tudunk – pénzünk lesz dögivel mivel két raktár is van a közelben. Mivel dózerünk nincsen, épületeinket nem tudjuk megjavítani, ezért figyeljünk azok épségére. Miközben védekezünk, a térképen megjelennek saját épületek – ameddig ezek közül legalább 1 birtokunkban van, addig képesek vagyunk szőnyegbombázást hívni. Ezért valamelyikhez küldjünk némi haderőt, hogy megvédjük.
A 12 percet kihúzni nem túlságosan nehéz – ekkor pedig megjön az erősítés. Végre tudunk építkezni (és az épületeinket megjavítani – valószínűleg szinte mindegyik le van már rongyolódva, ezért kezdjük a javítással vagy további dózerek építésével), és a segítséget hozó Helix helikopterek is maradnak. 5-6 ilyen helikopterrel akár az ellenséges bázisokat is megtámadhatjuk – csak szereljük fel őket napalmbombával, és legyen a csapatban 1 olyan helikopter, amelyiken van „propaganda tower”. Egy kicsit kell csak odafigyelni, hogy elsőként a stinger tornyokra dobjuk a napalmot – ha a légvédelmet kiiktattuk, akkor már nem tétel egy bázis leirtása. Vigyázzunk a helikopterekre, mivel nem pótolhatóak. Amint egy bázist lekaptunk, a saját tábornál a védelmet máris átcsoportosíthatjuk, hiszen abból az irányból nem jön többé támadás (a gép nem építi vissza a teljesen (!!!) megsemmisített bázisokat). Az erősítés megérkezése után lehetőség szerint minél hamarabb kezdjünk bele a támadásba, mivel túl sokáig nem tudunk ellenállni az egyre erősödő támadásoknak.

China 3: Liberation
Egy elég hajtós pálya következik – a képernyő jobb alsó sarkában látható nemzetközi megítélés (International opinion) értéke folyamatosan, és elég gyorsan csökken. Abban az esetben, ha nullára megy, a küldetést elbukjuk. Egyetlen lehetőségünk a megítélés növelésére a térképen lévő GLA szobrok megsemmisítése. Az egészben az a szép, hogy az utolsó szobor a GLA bázis belsejében van, és ezt bizony elég jól védik. A küldetés elején, amikor még viszonylag kis erőnk van, a bázisunkhoz közelebb lévő szobrokat bombázóval is megsemmisíthetjük – sőt, kis szerencsével még a messzebb lévőket is. Mindenestre sietnünk kell, ezért ezen a pályán ne törődjünk egységeink épségével: nyomuljunk előre ahogy csak bírunk, jó kínai harcmodorban. Ezt csak úgy tudjuk megvalósítani, ha 3-4 gyárat is üzemeltetünk, és folyamatosan gyártjuk bennük (vegyesen!) a járgányokat. Amikor egy adag összegyűlt, akkor indítsuk meg valamelyik szobor irányába. Ha a város nagy része már a kezünkben van, vonjuk előre a gyárainkat, hogy a friss csapatokat minél előbb harcba vethessük – esetleg veteránjainkat vonjuk egy propaganda torony közelébe, hogy gyógyuljanak egy keveset. Ne törődjünk a védekezéssel – ha folyamatosan nyomulunk előre, a gépnek nem lesz ideje támadni. A főbb felvonulási útjainál (például a hidak déli hídfőjéhez) azért érdemes bevetni az aknarakó gépet (general speciális képesség), egész jól tud pusztítani. Amint elég tankunk van, egyszerre több irányba is nyomuljunk, persze erőnket azért ne aprózzuk el (minimum 12-14 jármű legyen egy kupacban). Kezdettől fogva törekedjünk felfelé, a GLA bázis irányába, mert ezt a diót a legnehezebb megtörni, ezért ne hagyjuk az utolsó percre. A küldetés elején számítsunk arra, hogy láthatatlan GLA egységek megpróbálják elfoglalni épületeinket – ezért mindenhol tartsuk pár katonát tartalékban. A pálya kulcsa még egyszer: ontsuk magunkból az egységeket, ahogy csak tudjuk. Itt nincs idő a finom megoldásokra!

China 4: Burning skies
Ez a küldetés már-már unalmasan könnyű sétagalopp. Annyit kell tennünk, hogy a térképen átkelni szándékozó GLA erőket apránként megsemmisítjük – egyetlen egység sem juthat át. A küldetés elején kapunk pár Helixet, és ahogy gép javasolja, építsünk továbbiakat. A földi egységekkel nem is kell operálni, amúgy is lassúak lennének a feladathoz. Hogy még könnyebb legyen a dolgunk, minden hullám elején pontosan megtudjuk, hogy mely útvonalon fog mozogni az ellenség. Nincs más dolgunk, mint 6-8 Helixet odaállítani a belépési ponthoz, és nézni ahogy ledarálják az ellent (ne felejtsünk a gépekre gatlingot/bunkert rakni, illetve egyiken legyen propaganda tower is).
Közben katonáinkkal foglaljuk el az olajkutakat, és használjuk a speciális képességeket is – az aknarakás különösen jól alkalmazható itt. 6 hullámot kell visszaverni, az utolsónál annyi a “nehézség” hogy a gép nem árulja el honnan jön az ellen (én se mondom meg, legyen valami izgalom 🙂 ), és egyszerre két konvoj is megpróbál áttörni. Eddigre azonban van vagy 20 helikopterünk, amelyekkel nem lehet gond a győzelem. A pálya „nehézségére” jellemző, hogy elsőre 206 GLA egység semmisült meg, 2 helikopter elvesztése árán. 🙂

China 5: The dragon’s destiny
A kínai és egyben a játék utolsó egyjátékos küldetésben a GLA végső menedékét kell felszámolni. Ahhoz képest, hogy már az utolsókat rúgják, van mindenük mi szem-szájnak ingere. Ezen a pályán az első 10-15 perc a kritikus – ha gyorsak vagyunk, sok cuccra rátehetjük a kezünket, amelyek nagyban megkönnyítik a további játékot. Nézzük csak, hogyan:
A viszonylag kisméretű térkép négy sarkában 4 bázis található – a jobb felső sarokban vagyunk mi, a bal felsőben egy GLA uralta amerikai, a bal alsóban pedig egy „szimpla” GLA tábor található. A jobb alsó sarok azonban – mely kezdetben a GLA kezén van – egy ajándék: egy command center/black market/arms dealer/barrack épületegyüttest (melyek alá vannak aknázva!) mindössze két artillery platform őriz. Nem beszélve arról, hogy 2 hatalmas nyersanyagraktár és olajkút is figyel itt – a reinforcement pad már csak hab a tortán (rendszeresen saját tankok jelennek meg itt, ha elfoglaljuk). Első teendőnk tehát a saját laktanyánkban a „capture building” képzettség kifejlesztése és egy tucatnyi szimpla gyalogos kiképzése legyen. Velük amilyen gyorsan tudunk, induljunk meg dél felé. Útközben találunk egy rakat elhagyott amerikai járgányt – ezekkel gond nélkül elintézhetjük a 2 platformot majd ezután az épületekre is rátehetjük a kezünket. Figyelem: ezek „mű” épületek, melyeket fel kell upgradelni hogy teljes funkcionalitásuk elérhető legyen, ezért nem muszáj rögtön az elején erőltetni a foglalást amíg úgyis másra kell a pénz! Útban a GLA bázis felé még nézzünk el balra amint elérjük a síneket (a vonatra figyeljünk, elgázolja az egységeinket) – újabb járműhalmot pillanthatunk meg. Itt a legfontosabb a dózer, ugyanis ezzel már amerikai létesítményeket is fel tudunk húzni. Így mostmár mindhárom „nemzet” egységeihez hozzájuthatunk, ami komoly segítség a továbbiakban.
Mivel a támadások hamar elkezdődnek, miközben embereinkkel foglalgatunk, saját bázisunkat is fejlesszük fel. 3-4 perc elteltével már jönnek az amerikai helikopterek, ezért gondoskodjunk légvédelemről. Kis gyorsasággal azért ez az idő még elég arra, hogy a bázisunktól balra lévő amerikai járművekre is rátegyük a kezünket – a nyersanyagraktárt egyelőre felejtsük el, nehéz megvédeni. Az induláskor kapott Helixeket és Overlordokat szereljük fel fegyverzettel, és védekezzünk velük, miközben hátrébb felhúzzuk épületeinket. A támadások 90%-a balról (felül és alul) fog érkezni – ezt a területet nuke cannonokkal tartsuk folyamatos tűz alatt. Lentről (amerre foglalni mentünk) szinte semmi sem jön. A maradék 10% elég idegesítő – ezek ugyanis a GLA-s sneak attack segítségével érkeznek – azaz alagutat fúrnak, általában a bázisunk közepére. Ezt megelőzendő próbáljunk kevés lyukat hagyni az épületeink között, és tartsunk közöttük pár saját egységet is. Ha sikerült összeszednünk a környéken lévő elhagyott gépeket, akkor azok bőven elegendőek az elkövetkező támadások visszaveréséhez. Amint lehetővé válik, vásároljuk meg az aknatelepítés (cluster mine) tábornoki képzettséget is – ezzel frankón el lehet torlaszolni a bázisunk felé vezető útvonalakat.
Persze nem dőlhetünk hátra – ugyanis kb 5-7 perccel a kezdés után megjelenik a particle cannon számlálója. Egy-két lövést valószínűleg el kell szenvednünk tőle, ugyanis megsemmisítéséhez minimum egy atomcsapás, és a tábornoki képzettségekből legalább a szőnyegbombázás (carpet bomb) vagy a tüzérségi támogatás (artillery barrage) szükséges. Az ionágyú egyébként a térkép bal felső sarkában van, ezt próbáljuk meg minél hamarabb felderíteni (akár kamikáze módon beküldve egy-két gyors egységet – mondjuk egy zsákmányolt humvee-t felderítő drone-al). Mivel az ionágyú többnyire a védelemre összecsoportosított egységeinket veszi célba, érdemes mondjuk 8-10 másodperccel a tüzelés előtt szétszórni a csoportosulásokat, így veszteségeink kis szerencsével nem lesznek jelentősek. Ha végül sikerül megsemmisíteni, akkor – tapasztalataim szerint – az ellenfél nem építi fel többé. Persze ez nem ok az örömre – kis idő elteltével ugyanis a GLA bázison épül fel egy scud indító – aztán jön is a scud storm. Az épület a térkép bal alsó sarkában van – remélhetőleg mire aktiválják, addigra már van két atomcsapásunk (repülőinkkel nem tudjuk lebombázni, mert túlságosan körbe van véve stinger állásokkal). Ezeket mindig egyszerre használjuk, mivel csak így lehet megsemmisíteni a rakétaindítót. A particle cannonnal ellentétben azonban ezt a gép folyton felépíti, ezért mindig tartogassunk talonban atomcsapást a számára.
Mire sikerül semlegesíteni az ellenséges tömegpusztító fegyvereket, valószínűleg eléggé megerősödtünk ahhoz, hogy leszámoljunk az ellenséggel. Itt már mindenki boldogulni fog – annyit jegyeznék csak meg, hogy az amerikai bázist jóval könnyebb kiiktatni, így célszerű ezzel kezdeni. A GLA tábor nehezebb dió – a legjobban akkor járunk, ha építünk vagy 4-5 atomfegyvert és scud stormot, és folyamatosan sorozzuk az arabokat, majd a néhai amerikai bázis irányából, azaz felülről támadunk be a scud indítóhoz.

Ezzel a kampány végére is értünk. Lehet menni skirmishezni vagy kipróbálni a general’s challenge módot. De ez már egy másik történet… 🙂

SzabFer

Kiegészítő 1: Új USA eszközök
A hi-tech eszközökkel harcoló amerikaiak oldalán – a teljesség igénye nélkül – az alábbi újdonságokkal találkozhatunk.
Avenger: ez a Humvee-ra hasonlító terepjáró lézerágyúval van felszerelve. Ideális eszköz rakéták és repülőgépek megsemmisítésére. Óvjuk viszont a gyalogság és az ellenséges tankok tüzétől – gyenge páncélzata miatt nem ellenfél számukra.
Microwave Tank: A mikrohullámok áthatoló erejét kihasználva, ez a fegyver halálos a bunkerekben és épületekben megbúvó ellenséges katonák számára. Sajnos nyílt terepen sugárzása csak a közelében lévő katonák számára veszélyes – ezekre közvetlenül nem tud lőni.
Hellfire Drone: A gyalogság elleni Battle drone társa – Hellfire rakétáival hatásos (bár nem túl erős) kiegészítő ellenséges járművek ellen.
Sentry Drone: Önjáró felderítő robot, amely gyalogság ellen egy könnyű géppuskával is rendelkezik. Bár nem túlságosan erős, képes kiszúrni a láthatatlan egységeket, ezért nagyon hasznos, ha a GLA terroristái ellen harcolunk. Amennyiben mozdulatlan, úgy a Sentry Drone is láthatatlanná válik.
Firebase: fix telepítésű bunker, amely amellett, hogy 4 harcos számára biztosít helyet, még egy közepes erejű ágyúval is rendelkezik.
Spectre Gunship: 5 csillagos tábornokként hívhatjuk ezt az átalakított C130-ast segítségül, amely a kijelölt terület felett körözve gatling géppuskáival és könnyű páncéltörő ágyújával igencsak komoly irtást tud rendezni az ellenség soraiban.

Kigészítő 2: Kínai újdonságok
Helix: az Overlord mostrumhoz hasonló képességekkel rendelkező helikopter. Amellett hogy szállítóként is funkcionál, igény szerint felszerelhetjük egy bunkerrel/propaganda toronnyal/gatling géppuskával. Ráadásként némi plusz pénzért aggathatunk rá napalm bombákat is, melyek igen hatásosak az ellenséges épületek ellen.
ECM tank: amellett, hogy képes megbénítani a célba vett járműveket, a közelébe tévedő rakéták célzórendszerét is megbolondítja, így azok nem tudják eltalálni a célpontjukat. Hasznos, ha tankcsapatunkban van egy-két ilyen járgány, így a páncéltörő rakétákkal felfegyverzett gyalogság szinte semmilyen veszélyt nem jelent ránk.
Listening Outpost: a kínaiak felderítő járműve. Gyárilag 2 rakétás katona is jár hozzá, és ha nem mozog, automatikusan láthatatlanná válik.
Internet center: hackereink ebben az épületben még hatékonyabban tudnak tevékenykedni, sőt, itt lehetőségünk van az ellenséges hírszerzés adataihoz is hozzájutni, ezáltal felfedve csapataik mozgását.

Kiegészítő 3: Amit a GLA kapott
Battle bus: bár roncsnak néz ki, ez az iskolabusz igencsak jól bírja a gyűrődést, és védelmezi a benne rejtőző katonákat, akik eközben szabadon kilövöldözhetnek belőle. Ha lerongyolódott, a busz mozgásképtelenné válik, de bunkerként még tovább funkcionál egy darabig.
Combat Motorcycle: ez a gyors egység igencsak hatékony fegyver. Attól függően, hogy milyen katonát ültetünk rá, más-és-más feladatok ellátására alkalmas – komoly meglepetéseket lehet vele okozni.
Sneak Attack: tábornokként ezt használva bárhová felhúzhatunk egy alagút kijáratot, ahonnan előronthatnak a járatokban tartózkodó harcosaink. Halálos lehet, ha az ellenfél bázisának védtelen részén alkalmazzuk.
GPS Scrambler: használatával láthatatlanná tehetjük egységeinket – ennek előnyeit azt hiszem, nem kell ecsetelni.