Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tehetséges fiatal gárda és egy remek ötlet, így megszületett egy remek játék, ez volt a Commandos. Az új jövevény ügyesen ötvözte a realtime stratégiák és a taktikai akciójátékok jegyeit, nyakonöntve a II. világháború hamisítatlan hangulatával, és teljesen önálló stílust hozott létre. A siker nem maradt el, úgyhogy az alapjátékot hamarosan egy küldetéslemez, majd második rész követte, sőt szokás szerint majmolni kezdték az ötletet és jó pár klón is megjelent, némelyik egészen ügyesen muzsikált. Ám minden sikersztori véget ér egyszer, az eredeti gárda jó része kilépett, a harmadik rész pedig már közel sem lett akkora siker, mint azt korábban megszokhattuk. Talán pont ezért érezték úgy a Pyro Studios-nál, hogy változtatni kell, egyrészt, hogy új lendületet vigyenek a sorozatba, másrészt, hogy kiléphessenek az eredeti koncepció árnyékából.

A Commandos Strike Force legfontosabb és legszembetűnőbb újítása, hogy ezúttal már nem a játék már-már védjegyévé vált izometrikus nézetből látjuk az eseményeket, hanem ezúttal egy FPS-t kapunk. Nem kell megijedni, szerencsére a stílus nem változott át vad akcióba, a játékmenet marad a megszokott, csak a tálalás lesz sokkal modernebb. Továbbra is a megszokott háromfős gárdával nyomulhatunk, akik között persze szabadon válthatunk majd. Csak a rend kedvéért: a Green Beret (zöldsapkás) az akciók középpontja, jeleskedik a közelharcban és egész kis fegyverarzenált vonultat fel. A jó öreg Sniper (mesterlövész) barátunk a távoli célpontok leszedésében lesz hasznunkra, míg a Spy (kém) nevéhez hűen a felderítésben érzi majd otthon magát. A feladatok teljesítéséhez persze mindnyájuk összehangolt munkájára szükségünk lesz, nem pécézhetünk ki magunknak egy karaktert, akivel aztán végighaladunk a pályákon. A készítők hatalmas játéktereket, és nyitott játékmenetet ígérnek, azaz többféle módon is eljuthatunk az adott célig, csak a taktikánkon múlik, milyen utat választunk. A hírek szerint lesznek olyan pályák is, ahol segítséget is kapunk majd a szövetséges hatalmaktól, tovább növelve a variációk számát. A színhelyek egyébiránt Franciaország, Norvégia, és Oroszország lesznek, és a küldetések szorosan összefüggnek majd egymással. Náci hajó elsüllyesztése, ellenséges csapatok csapdába csalása, francia ellenállók kiszabadítása, ellenséges tábornok elrablása… ez csak pár példa, hogy mi is vár ránk a végigjátszás során. Ráadásul ez még csak a single player rész, ugyanis lehetőség lesz multiplayer partikra is, melyben egyszerre akár nyolcan is hancúrozhatunk, ám erről a módozatról még nem sokat árultak el a fejlesztők.
Mi, konzolosok ugyan csak a második epizódnál kóstolhattunk bele a sorozatba, sajnos az első rész még nem, a harmadik pedig már nem került át a játékgépek világába. Mégis úgy gondolom, hogy a Commandos Strike Force-nak van létjogosultsága konzolokon, már csak azért is, mert most tényleg valami új van készülőben, vagyis tiszta lappal indul újra a széria, s talán ez a megvalósítás közelebb is áll az errefelé megszokott választékhoz. A Pyro-nál nagyon bíznak a sikerben, és ha hihetünk nekik, akkor ez egy új mérföldkő lesz a II. világháborús videojátékok közt. Szeretnénk mi is, hogy így legyen. Ámen.