A realisztikus, taktikus küzdelemre építő akciójátékok divatja valahol a Counter Strike környékén kezdődött, és azóta is javában dívik. Persze főleg PC-n, hiszen mindmáig a személyi számítógépek számítanak az elsődleges FPS-platformnak. De muszáj egy effajta cuccnak első személyű nézetet használnia? Muszáj egyáltalán 3D-ben tündökölnie? Az LSP szerint a válasz egyértelműen: nem.

Küldetések:

The TransSiberian

Kémeink jelentése szerint a terroristák egy speciálisan átalakított vonaton szállítják a kísérleteikhez szükséges vegyianyagokat. Feladatunk a szerelvény megállítása, hogy embereink átkutathassák azt.

Level-1 (kód: 0000)

Ejtőernyővel ugrunk alá: a pontos leérkezéshez próbáljuk a vízszintes sávot a zöld tartományban tartani mindaddig, míg a függőleges magasságmérő is zöldbe ér. Ekkor az A gomb jó ütemű lenyomásával nyithatjuk ki ernyőnket. Ez a pálya vertikálisan nem túl nagy kiterjedésű, csak a vagonok tetejére mászhatunk fel, így alapvetően jobbra haladva kell a fedezékek mögül lődöznünk az ellent. Figyeljünk az ablakokból előbukkanó mesterlövészekre, ők okozhatják a legtöbb gondot! A pályavégi ágyú elintézése nem jelenthet komoly akadályt.

Level-2 (kód: 5073)

Folytatjuk utunkat a vonaton. Használjuk ki, hogy lefelé is tudunk lőni, ha felugrunk, és a levegőben a le irányt nyomva tüzelünk. A pálya végén ki kell iktatnunk a vonat tetején előbukkanó ágyúkat: figyeljük, hogy melyik ajtó fog kinyílni, helyezkedjünk oda, és tüzeljünk a kiemelkedő ágyúra. Ne maradjunk sokáig egy helyben, mert a lövés mindig oda érkezik, ahol épp állunk.

Port of Kalingrad

A vonat célállomása Kalingrad kikötője volt, így következő feladatunk Balti-tenger partján fekvő város felderítése.

Level-1 (kód: 1427)

Itt már jelentős magasságokba kell feljutnunk a létrák, liftek és platformok segítségével. Van néhány új ellenség is, melyek közül a legidegesítőbb az uzijával széles szögben tüzelő terrorista – próbáljunk mindig a golyók közé helyezkedni, például szembe vele, nagyjából fél képernyőnyi távolságra, és onnan intézzük el. A targoncás fazonnal nem lesz ennyi gond, néhány lövés a rohampuskából elég neki.

Level-2 (kód: 2438)

Itt találkozunk először ejtőernyős ellenfelekkel, itt szerezzük meg a bazookát, itt harcolhatunk a dzsippel támadó terroristák ellen (gránátot nekik!), és végül itt próbálhatjuk ki először a mesterlövész-minijátékot. Ebben a célkeresztet kell minél gyorsabban a fehér nyíl irányába mozgatnunk, hogy még azelőtt likvidálhassuk az ellenségeket, hogy ők tüzelnének ránk. Ügyeljünk a túszokra is, hiszen ha egyet sem lövünk le véletlenségből, extra élettel gazdagodhatunk. Ha még ez sem elég, a pálya végén búvárkodhatunk is egyet: az aknákat kerüljük el, vagy lőjük szét biztos távolságból.

Level-3 (kód: 7961)

Itt a tankvezetés jelent majd újdonságot. Eléállva az R gombbal szállhatunk be, majd az A és B gombokkal irthatjuk az ellent. Kiszállni szintén az R-rel lehet.

Level-4 (kód: 8721)

Egy ejtőernyősugrás és némi küzdelem után eljutunk a szint főellenségéhez, Ian Mouravitch-hoz. Minél gyorsabban pusztítsuk el a fedezékül szolgáló táblákat (használjuk a bazookát), és közben kerüljük el a felénk hajított hordókat, és a szétrobbanásukkor keletkező tüzeket. Átlósan felfele tüzelve lehet a legbiztonságosabban támadni a terroristavezért.

Mouravitch’s Boat

Sikerült beszivárogni a terroristák hajójára, ahol feladatunk az ellenállás megtörése, és a légvédelmi ágyúk hatástalanítása lesz.

Level-1 (kód: 5986)

Összesen öt légvédelmi üteget kell megsemmisítenünk ezen a pályán. Találkozhatunk néhány új ellenségtípussal, mint a bután rohamozó matróz, vagy a sárga ruhás terrorista, aki úgy hajigálja a gránátokat, mint a kisóvodás a zoo-csemegét az állatkertben.

Level-2 (kód: 2157)

A nyíllal jelölt ajtókon a felfele irány + A kombinációval tudunk bemenni. Itt is lesz egy mesterlövész-minijáték.

Level-3 (kód: 4796)

Újabb légvédelmi ütegeket kell kiiktatnunk, majd a pálya végén bemehetünk a hajó belsejébe is.

Level-4 (kód: 3496)

A belső fedélzeten hadakozhatunk, és immár lángszóróval is támadnak ránk. Figyeljünk a falakon lógó automata ágyúkra is, mert bár egyetlen lövés is elég nekik, ha későn eszmélünk, sok kellemetlenséget okozhatnak.

Level-5 (kód: 1592)

Öt C4-es plasztikbombát kell leraknunk a kijelölt helyekre. A robbanószer telepítéséhez ereszkedjük féltérdre, majd tartsuk lenyomva a B gombot.

Level-6 (kód: 4168)

Vízalatti szint, ahol elsősorban az aknákkal és az ellenséges búvárokkal fog meggyűlni a bajunk. Az A-gombbal kapcsolhatunk gyorsabb tempóra, a B-vel pedig szigonypuskánkat használhatjuk.

Level-7 (kód:1364)

Itt aztán lesz minden, még sárga tengeralattjárókkal folytatott víz alatti harc is. A végén pedig azt a Tanyát kell elintéznünk, aki bosszút esküdött Mouravitch haláláért. Nem nehéz ellenfél, mert bár gyorsan mozog, sokat áll egy helyben, és olyankor meg lehet kóstoltatni vele a bazookát.

Atoll of Pom-Pom Galli

Miután kiderül, hogy a hajó Pom-Pom Galli szigetére tartott, Raptor kapja a feladatot, hogy helikopterével elérje a terroristák bázisát.

Level-1 (kód: 7596)

Ez a változatosság kedvéért egy felülnézeti, helikopteres-lövöldözős pálya, amolyan klasszikus játéktermi stílusban. Az A-val légi célpontokra hatásos ágyúnkkal tüzelhetünk, a B-vel levegő-föld rakétáinkat lőhetjük ki. Mikor egy célkereszt jelenik meg fölöttünk, próbáljuk sok irányváltással lerázni, semmiképp sem hagyva, hogy befogjon minket!

Level-2 (kód: 9108)

Egy kis dzsungelharc következik a trópusi szigeten. A bazookás ellenség lövedékei elől térjünk ki, és vigyázzunk a taposóaknákkal – ha csipogást hallunk, azonnal ugorjunk el onnan, ahol állunk.

Level-3 (kód: 6124)

Hasonló az előző szinthez, csak lesz némi víz alatti harc, brutális golyószóróval felszerelt terroristák, meg egy mesterlövész-minijáték.

Level-4 (kód: 7234)

Újabb helikopteres pálya, ám ezúttal a Choplifter stílusában. Oldalnézetben látjuk tehát a gépet, így kell 17 túszt összeszedni az erős ellenséges tűzben. Egyszerre öt utast szállíthatunk, a kezdőbázison tudjuk lerakni a rakományt egy-egy kör végén.

Level-5 (kód: 6820)

Ismét egy hagyományos pálya, melyen öt dokumentumot kell összegyűjtenünk igen kemény küzdelmek árán. A végén még egy főnökharc is vár ránk: a már ismert sárga tengeralattjáró felturbózott változatával kell megküzdenünk. Sok gyors mozgással próbáljunk kitérni a torpedók elől, és lőjünk, ahogy a csövön kifér.

Secret A.L.K. Base

Az ellenség bázisára bejutva minden fontos információ összegyűjtése lesz a feladatunk.

Level-1 (kód: 2394)

Kemény ellenállásba ütközünk, sokszor kell a „szégyen a futás, de hasznos” taktikához folyamodnunk. A továbbjutás érdekében meg kell hekkelni néhány számítógépet: ezt a le + B nyomvatartva kombinációval tudjuk megtenni. A végén még egy klónkatonát is le kell gyűrnünk (nem lesz azért túl nehéz).

Level-2 (kód: 4256)

Folytassuk, ahol az előző pályán abbahagytuk, irtsuk az ellent, meg a klónkatonákat.

Level-3 (kód: 0842)

Az utolsó szinten immár a terroristavezér felfegyverzett, vértezetbe bújt bio-katonáival is meggyűlik a bajunk – a plazmagömbök elől az A-val gurulva térhetünk ki. Ugyanez a módszer használható a még keményebb főellenséggel, Kev-1-el szemben is. Mikor felugrik, gyorsan fussunk el, majd biztos távolból sorozzuk meg, térjünk ki a csapásai elől, és kezdjük az egészet elölről. Ha kivégeztük, már csak a megnyerés megtekintése van hátra.

Fegyverek:

Knife: közelharcban automatikusan a kés kerül elő – meglepően hatékony eszköz!
Berretta 44: pisztolyunk legfőbb erénye, hogy sosem fogy ki belőle a lőszer. Tűzereje- és gyorsasága viszont hagy némi kívánnivalót maga után.
Grenade: a kézigránát legjobban fedezék mögül lövöldöző terroristák kifüstölésére használható.
MIP 17 Assault Rifle: automata gépfegyver, célzott lövések és sorozatok leadására egyaránt alkalmas. Sajnos a lőszert utóbbi esetben zabálja, de általában nem nehéz utánpótlást találni munícióból.
Sniper Rifle: a mesterlövészpuskát csak külön kis minijátékokban használhatjuk: ilyenkor a távcsövön át látjuk a világot, és így kell a célkeresztet irányítanunk.
Flame thrower: a lángszóró csak közelre használható, így nem a leghasznosabb fegyver – de legalább elég erős.
Rocket Launcher: a páncéltörő bazooka igazán hatékony fegyver, érdemes a főellenfelekre tartalékolni.
Shotgun: brutális erejű, de rövid lőtávolságú fegyver, kevés munícióval.
Grenade Launcher: a gránátvető az egyik legkeményebb eszközünk, a játék vége felé megjelenő durva ellenfelek ellen nagyon jó hasznát vehetjük.