Egy kis kocsmában kezdődött. Jon tudta, hogy ezúttal igazak a mesék Drakula kastélyáról és bár rettegett a reá váró borzalmaktól tudta jól, csak ő képes megállítani a veszedelmet, mely örökre megváltoztathatja e látható világ sorsát.
Elindultam a folyosón, mely falán szarvasfejek bámultak le rám csillogó üvegszemeikkel, mintha szomorkodnának elkerülhetetlen sorsom felett. Csak későn vettem észre a patkányt, mely hihetetlenül gyorsan bukkant elő a semmiből és apró fogait a lábamba mélyesztette. Sikoltva rúgtam bele a bűzös kreatúrába, mely undort keltő hangon mállott szét darabjaira. Még megijedni sem volt időm, amikor óriás vérszívó denevér csapódott arcomnak, belemarva a nyakamba és máris tovacsapkodott vitorlaszerű szárnyain. Továbbmentem a ház belseje felé, kihörpintve a földön talált vérrel teli serlegeket, melyek jótékonyan pótolták a támadások miatt elvesztett véremet, mely földöntúli ellenfeleim étvágyát csillapította. A szobák és folyosók berendezése kissé egyhangú volt, az építői egykoron valószínűleg figyelembe vették a töltési idő csökkentését is. Lassan megszoktam az őrült kreolok és rágcsálók támadásait és hidegen pusztítottam őket, amiben segítségemre voltak a keresztek, melyektől a lények pillanatok alatt elenyésztek. Amikor szétrúgtam az utolsó koporsót is, szinte meghaltam a rémülettől, mert megjelent egy drakula menyasszonyai közül, hogy végleg elpusztítson. Szerencsére még maradt a kereszt szent erejéből, amivel visszavertem őt, elkerülve ezzel teljes megsemmisülésemet. Mi jöhet még ez után?
Jon egy igen fárasztó utazás után egy misztikus országúton, két nap múlva megközelítette Drakula kastélyát, melynél néhány koporsót látott lángolni.
Nos igen, bejutottam a gróf várába, mely homályosan emelkedett az ég felé. A falak szürke kövekből voltak, melyek csak fokozták félelmeimet. A keresztet szorongatva mentem előre, amikor egy nagy szárnyas démon jelent meg előttem, de szerencsére félelmetesebb volt a kinézete mint a hatalma. A félénk és hátulról támadó patkányok állandó rugdosása annyira lekötötte a figyelmemet, hogy csak későn vettem észre az élőhalottat, amint kezeit kinyújtva közeledett felém. Belekapott a nyakamba, de a félelem megsokszorozta az erőmet és hatalmasat ütöttem hideg, rothadó testére, amely egy pillanattal később semmivé vált. A mennyezetről leereszkedő óriási és gusztustalan pókokat kerülgetve végül is megsemmisítettem az utolsó koporsót és a megjelenő lényt is.
Jon úgy határozott, hogy talán ennyi elég a pályák leírásából és inkább elmondja az ő személyes véleményét.
Mit is mondhatnék, hiszen a Drakulát a Psygnosis adta ki, és ez már önmagában egy minőség-meghatározó tényező. Szegény öreg gróf elégedett lehet, hogy állandóan az ő félelmetes történetét dolgozzák fel mindenféle filmekben és számítógép-játékokban, de sajnos ma az X-Tro-k, UFO-k és Pince Nyamnyam-ok korában kissé nevetségesnek tűnik a harapós öregúr és megfertőzötteinek legendája. A játék hangulata jó, a grafika valamennyire segít a beleélésben, de nagyon sokáig nem igen tud lekötni az efféle mászka. Felszedni a kulcsokat, kinyitni az ajtókat, szétrugdalni a koporsókat és defeatelni az ellenséget nem a hosszú távú szórakozás előfeltétele, de a Drakula azért előkelő helyet foglal el a hasonló játékok között.
M.D.Jon & Dr. Akula
