Nagyon szeretjük a Monolith-ot remek játékaiért, és pontos
időzítéséért, mint például most is: hivatalos úton kaptuk a F.E.A.R.
harmadik részének bejelentését, és megjelenési időpontját is egyszerre. 

A Monolith mai bejelentése alapján elmondhatjuk, hogy érdemes volt
végigjátszani és megpillantani a második F.E.A.R. epizód utolsó
másodperceit.

Figyelem, spoiler következik! Hiszen, az aranyos
Alma kezecskéjét a hasára helyezte, amely szépen kigömbölyödött, és
elhihetitek, hogy nem a sok szilvás gombóctól. Nos, ha minden igaz Alma
gyereket vár tőlünk, azaz a játékostól, így könyvelhető volt, hogy lesz
harmadik rész, amelyet a Monolith ma meg is erősített, és közzé tette a
körülbelüli megjelenést is, amihez próbálják magukat tartani. Ez az
időpont 2010. októbere, ekkor érkezik valószínűleg a F.E.A.R. 3. Én már
epekedve várom, és ti?