Nem mondhatnám, hogy kiélezett versenyt folytatnak a kiadók a focimenedzser-játékok rajongóinak kegyeiért. Ott van ugyebár a felülmúlhatatlan Championship Manager, na meg évek óta egyetlen kihívója, az FA Premier League sorozat. Utóbbi 1999-ben egész ígéretesnek tűnt, 2000-ben még mutatott némi fejlődést, a következő évben már csak minimálisat, most pedig… Hát, ha csak ennyire futja, talán jobb lenne nem erőltetni a dolgot.

Az FAPLM 2002 egyszerűen semmit nem változott a tavalyi verzióhoz képest! Így aztán hiába is szeretném nektek az újításokat bemutatni: maradtak a régi bajnokságok, a 3D engine-t sem cserélték ki, sőt, még a szokásos menü-átrajzolás is elmaradt! Persze kapunk némi – nem éppen up-to-date – adatbázis-frissítést, meg bekerült az UEFA új átigazolási rendszere, de jobb helyeken ezt ingyen lehet letölteni a netről. Megvádolhatnátok persze elfogultsággal, hisz ezt a CM01/02-ről is el lehet mondani, de egyrészt ott azért voltak egész komoly változások (fog of war), másrészt egy nagyon jól működő rendszert fejlesztgetnek apránként, ezzel szemben az FAPLM készítői az évek során belemerevedtek olyan alapvető hibákba, melyek erősen megkérdőjelezik játékuk jövőjét.
Hogy ne érhesse szó a ház elejét, mégiscsak bemutatom a program alapvető szolgáltatásait. Aki már játszott a 2001-el, vagy olvasott róla leírást, az most nyugodtan lapozhat. 
Irányítani kívánt csapatunkat nyolc ligából választhatjuk ki. Ténykedhetünk Angliában, Skóciában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban. A CM-rel ellentétben itt nem csupán az olyan klasszikus menedzseri feladatokat kell ellátnunk, mint az edzéstervek meghatározása, a csapat és a taktika összeállítása és az igazolások, hanem a klubigazgató teendői is a nyakunkba szakadnak. Lehetőségünk nyílik tehát stadionunk és a környező létesítmények fejlesztésére, a jegy- és bérletárak meghatározására és a pálya karbantartásának felügyeletére. A szakmai részek kivitelezése nem rossz, de sok tekintetben elmarad a CM-től. A taktika összeállítása kissé körülményes és nem kellően részletes, de szódával elmegy. Az edzéstervek kidolgozása viszont elég egyedi és érdekes módon van megoldva, ezen a téren inkább a Nagy Öregnek van lemaradása. Ha összeállítottuk csapatunkat és átbogarásztuk postánkat, akár neki is vághatunk a soron következő mérkőzésnek.
Minden ilyen stílusú játéknak sarkalatos pontja a meccsek megjelenítése. Az FAPLM készítői egy leleményes huszárvágással oldották meg a dolgot: minden meccset négy különböző módon játszhatunk le. A “Quick match”-nél csak a lejátszott találkozó jegyzőkönyvét tekinthetjük meg. A “Fastview” hasonlít leginkább a CM írott közvetítéséhez, de itt jóval kevesebb adatot és információt kapunk, így nincs igazán rálátásunk a játék alakulására. A “3D Highlights” a meccs legfontosabb jeleneteit mutatja be (nulla interakció), a “3D match”-csel pedig egy lebutított FIFA-motor segítségével végignézhetjük a mérkőzést. Ez utóbbi egy idő után nemcsak unalmas, de még idegesítő is, annak ugyanis, amit a csúnyácska figurák a majdhogynem ronda stadionokban művelnek, nem sok köze van a valódi focihoz (mesterséges unintelligencia…). Úgy néz ki tehát, hogy négy szék között is sikerült a földre esnünk.
Olyan apróságokat, mint a nehézkes navigálás a menük között, az idegesítően lassan animált, de legalább csicsás pop-up ablakok, vagy a sok helyen sekélyes adatbázis (aki nem akar agyvérzést kapni, inkább ne nézze meg a magyar csapatokat), már csak címszavakban említek meg. A nagybetűs Játékélmény tekintetében egyszerűen a CM nyomába sem ér az FAPLM. Persze ízlések és pofonok, de akinek megvan a 2001, az nehogy még egyszer megvegye! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni a dobozra írt számmal!