Lucas Kane nem is sejtette, hogy az élete pillanatokon belül örökre megváltozik. Munka után nem ment rögtön haza; mióta szakított barátnőjével, nem volt kedve túl sok időt egyedül tölteni a lakásban, amely nemrég még a közös otthonuk volt. Beült inkább egy kellemes dinerbe, hogy emberek között legyen, de mégis egyedül tudjon maradni. Shakespeare-t olvasott, rendelt egy tál ételt, és egy üdítőt. Ez az a pont, ahol megszűnt számára a külvilág. Csupán egy másodperc telt el, és mire kinyitotta a szemét, az étterem mellékhelységében, egy halott férfi fölé görnyedve találta magát. Egy ember fölött, aki az imént még pár asztallal tőle békésen vacsorázott, és most itt feküdt vérbe fagyva. Egy ember fölött, akit ő ölt meg.

A játék, de inkább úgy fogalmaznék, a film elején (a rendkívül hangulatos főmenüben New Movie – azaz Új Film indítása opciót választva tudjuk elindítani a játékot) a bevezetőben már felvázolt alapszituációba kerülünk. A kalandjátékos beidegződéseket gyorsan el kell felejteni, itt nem, de legalábbis ritkán lesz alkalmunk aprólékosan, hosszasan megvizsgálni az adott pályát, azaz egy jelenetben/szekvenciában csak meghatározott időt tölthetünk el. Az első pillanattól kezdve nagyon észnél kell lennünk, és minden eshetőségre készen kell állnunk, ha jól szeretnénk teljesíteni, illetve, ha minél többet ki akarunk hozni a sztoriból. A legfontosabb tennivalók elvégzése után kisétálhatunk a jelenetből, azaz lezárhatjuk az adott küldetést, de így a sztori valamilyen szinten gellert kaphat, és nem látunk majd mindent, nem tudunk meg mindent, tehát lemaradhatunk valamiről. A film, annak ellenére, hogy a történet eleinte szerteágazónak tűnik, valójában lineáris, de egyrészt ezt az alkotók remekül leplezték, hiszen a jelenetek hossza dinamikusan változhat, attól függően, hogy mit teszünk, másrészt a történet számtalan módon érhet véget. A végső befejezés rögtön háromféleképpen is alakulhat, de a történet során, ha egy-egy helyzetben rosszul döntünk, akkor a négy játszható karakter közül a három fontosabb szereplő – Lucas Kane, Carla Valenti, és Tyler Miles – sorsa is megpecsételődhet (rajtuk kívül még Lucas bátyját, Markus-t irányíthatjuk párszor, rövid ideig). Hogy ezt elkerüljük, folyamatosan figyelnünk kell a képernyő jobb sarkában található állapotjelző változásait. Ez a jelző mutatja meg nekünk, hogy pillanatnyilag milyen az általunk éppen irányított karakter lelki állapota. A következő lehetőségek vannak: Neutral (közömbös, semleges), Tense (feszült), Stressed (stresszes), Anxious (nyugtalan, szorongó), Depressed (levert, depressziós), Overwrought (kimerült, elcsigázott), Wrecked (összezuhant). Lucas lelkiállapota a történet kezdetén – azaz a gyilkosság után – a semlegesről gyorsan leugrik a depressziós szintre. A tetteinkért plusz, illetve mínusz pontokat kaphatunk, ezeknek a pontoknak megfelelő szintben feljebb, illetve lejjebb kúszhat a karakter állapota. Ha a jelenetből sikerül semleges állapotban kikerülni, akkor sikerült a legtöbbet kihozni a szituációból. A főhősök állapotát, a jelenethez tartozó feladatot a szereplők PDA-jában tudjuk megnézni bármikor, illetve itt azt is láthatjuk, hogy a sztori hány százalékánál tartunk éppen.

Az irányítás nagyobb részben nagyszerű, mondhatni zseniális, kisebb részben roppant bosszantó (a tutorial során, még a játék megkezdése előtt el tudjuk sajátítani). A kalandjátékos részeknél az elsődleges iránygombokkal tudjuk irányítani karakterünket, és ha olyan helyre lépünk, ahol valamit tehetünk/tennünk kell, akkor a képernyő felső részén megjelenik egy-, vagy több ikon, melyekben láthatjuk, hogy mire vonatkozik, és mit tehetünk, illetve egy irányt jelző vonal. Ilyenkor le kell nyomni az egér bal gombját, majd az ikonhoz tartozó irányba kell mozgatnunk az egeret a megadott cselekvéshez. Az ikonok a játék képernyőjén kívül – a széles vászon fekete csíkjában – jelennek meg, így semmit sem takarnak a képből, ezáltal még erősebb a játék filmes hatása, ráadásul ennél egyszerűbb, logikusabb irányítást mostanában nem nagyon láthattunk egy játékban sem. Ha beszélgetünk valakivel, akkor pár másodperc alatt el kell döntenünk, hogy a 2-3-4-5 lehetőség közül melyiket válasszuk. Itt aztán nagyon észnél kell lenni, ha nem választunk, akkor vége a beszélgetésnek, és nagy valószínűséggel már nem is beszélgethetünk többet az illetővel. Sokszor a lehetséges kérdések/válaszok közül csak kettőt választhatunk, és utána véget ér a beszélgetés. A játék során előforduló akciójelenetekhez tartozó irányítási metódus már nem ennyire szimpatikus. Miután a képernyő közepén megjelenik a Get Ready! felirat, az elsődleges és másodlagos iránygombokat kell a megadott irányoknak megfelelően, minél gyorsabban lenyomni. Ha a képernyő közepén megjelenik egy skála, akkor a másodlagos iránygombok jobb és bal gombjait kell nyomogatni ütemesen, lehetőleg minél gyorsabban, hogy a skála elejéről induló vonalat a skála végéig pumpáljuk. Érdemes elsődleges iránygombnak a nyílgombokat, másodlagos iránygombnak a W-S-A-D billentyűket beállítani az opcióknál.
 
A jelenetek végén, illetve a fontosabb szakaszok lezárása után automatikusan ment a program. A jeleneteket akárhányszor végigjátszhatjuk, a főmenü „Chapters” opciójára kattintva. Ha nem sikerült mindent kihozni a szituációból, érdemes újra kezdeni a jelenetet, ekkor a főmenüben a „Continue” opciót kell választani. Mielőtt nekilátnánk a végigjátszásnak, még egy jó tanács. Játék közben általában nem lesz idő a végigjátszást olvasgatni, ha semmiképpen sem sikerül túljutni egy szakaszon, akkor érdemes megállítani a játékot, elolvasni a tennivalót, és lelkileg felkészülve tovább folytatni.

The Murder
Bónusz: –

Az áldozat felett görnyedünk, gyorsan cselekednünk kell, mielőtt az étkezőben ücsörgő rendőr elindul a toalettre. Először is emeljük fel a hullát (egér felfelé), majd a bal és jobb gombok (másodlagos iránygombok) nyomkodásával húzzuk a szemközti fülkéhez. Menjünk a felmosóhoz, fogjuk meg, majd tűntessük el a földről a vérnyomokat. Vegyük fel a kést a földről. Menjünk a mosdóhoz, mossuk meg a kezünket és arcunkat. Mielőtt kimennénk, menjünk a piszoárok melletti automatához, és próbáljuk meg használni. Ez nem sikerül, ütögessük meg az oldalát néhányszor, ekkor kapunk egy érmét. Menjünk ki, üljünk le az asztalunkhoz. Együnk, igyunk, nézzük meg a másik poharat, majd a számlát, fizessünk, és álljunk fel. Menjünk a kijárat felé, dobjuk be az érmét a zenegépbe, majd menjünk ki az ajtón. Fussunk egyenesen, és szálljunk be a bal oldalon parkoló taxiba.

Investigation
Bónusz: –

Megérkezik Carla és Tyler, hogy megkezdjék a nyomozást. Menjünk be az étterembe. A képernyő jobb sarkában megjelenő ikon megmutatja, hogy mely szereplőre tudunk váltani éppen az Enter lenyomásával. Carlával menjünk oda a rendőrhöz, és beszélgessünk el vele. Az áldozatról, a tanúról, és a gyanúsítottról tudunk kérdezni. Váltsunk Tylerre, beszéljünk újra a rendőrrel. Menjünk az áldozat, és a gyilkos asztalához, és vizsgáljuk meg őket. Beszéljünk mindkét helyszínelővel, menjünk be a pult mögé, töltsünk a kávéból, és igyunk egy kicsit. Ezután menjünk az étkező végénél található telefonhoz, és hívjuk fel Tyler barátnőjét. Váltsunk Carlára, beszéljünk a helyszínelőkkel, majd üljünk le a tanú asztalához. Érdemes először róla kérdezni (You), majd amikor kiborul, akkor felvidítani (Cheer up). A beszélgetés után nézzük meg Lucas asztalát, beleértve a második poharat is. Nézzünk az asztal alá, ahol egy könyv lapul. Próbáljunk meg leülni a székre, ekkor Carla újabb nyomot talál. Menjünk be a toalettre. Nyissuk ki a középső wc ajtaját, nézzük meg az áldozatot. Ezután nézzük meg azt a toalettet, ahol Lucas ücsörgött a gyilkosság előtt. A földön vérnyomokat találunk. Ezután vizsgáljuk meg a felmosót. Váltsunk Tylerre, vele is nézzük meg az áldozatot, az ablakot, majd a mosdót, ahol Lucas lemosta magáról a vért. Mindenképpen meg kell találni a gyilkos fegyvert, több helyen is lehet, próbáljuk meg lehúzni a jobb-, és bal oldalon található wc-ket, ha nincsenek ott, akkor a bal oldali wc-ben találjuk meg a fal mélyedésében. Menjünk ki, lépjünk oda a helyszínelőkhöz, és beszéljünk velük újra. Váltsunk vissza Carlára, igyunk a kávéból, és menjünk ki a hátsó ajtón. Beszéljünk a hajléktalannal, először kérdezzünk róla (You), majd kérdezzük meg, látott-e valamit (Seen anything). Menjünk az étterem bejáratához, vizsgáljuk meg az ajtó előtt található vérfoltot. Menjünk be, beszéljünk Tylerrel (Leave), majd menjünk újra ki, és szálljunk be a kocsiba.

The Day After
Bónusz: 5

Keljünk ki az ágyból, álljunk a jobb sarkához, és vessük be az ágyat. Nézzük meg az éjjeli szekrényen található dolgokat, vegyünk be egyet a fejfájás elleni gyógyszerből. Menjünk a nappaliba, a telefon csörögni kezd, vegyük fel. Menjünk a fürdőszobába, zuhanyozzunk le, lépjünk a csaphoz, nyissuk ki a gyógyszeres szekrényt, kötözzük be a kezünket. Csukjuk be a szekrényt, menjünk a legközelebbi oszlop másik oldalához, ahol nézzük meg a tegnapi véres ruhánkat. Vegyük fel, vigyük a fürdőszobába, és tegyük be a mosógépbe. A nappaliban menjünk a CD lejátszóhoz, kapcsoljunk valami zenét. Ha gyorsan be szeretnénk fejezni a játékot, akkor igyunk a hűtővel szemközt található alkoholból, ha folytatni szeretnénk, igyunk a hűtőben található tejből. Nyissuk ki a konyhaszekrényeket. Menjünk vissza a hálószobába, lépjünk a szekrényhez, és öltözzünk fel. A nappaliban, a konyhapult előtt álló asztalról vegyük fel a kulcsot. Hamarosan megjelenik a már említett Get Ready! felirat a képernyőn, ha sikerül követni a képen megjelenő irányokat, akkor Lucas meglátja a közeli jövőt, amikor is egy rendőr kopogtat majd az ajtón. Azt is látjuk, hogy mi mindent kell majd megtennünk, hogy ne fogjon gyanút. Mivel mi előre gondolkodtunk, és ezeket már mind megtettük, nem kell kapkodjunk majd, ha a rendőr megjelenik az ajtónkban. Bekapcsolhatjuk a tv-t, ahol éppen rólunk van szó, illetve felvehetjük az ajtóban található újságot, de nem érdemes, mindkettő csak ront Lucas kedvén. Ha megérkezik a rendőr, nyissuk ki az ajtót. Mondjuk azt, hogy mi hangoskodtunk (It was me), majd engedjük be (No). Körülnéz, majd elmegy. Kövessük mi is, nyissuk ki az ajtót.

Confession
Bónusz: –

Menjünk egyenesen, amíg találkozunk Markus-szal, Lucas bátyjával. Beszélgessünk el vele, a beszélgetés közben válasszuk a gyógykezelés (Medical…) lehetőséget a rendőrség (Police…) helyett, majd a beszélgetés végén fogadjuk el a felajánlott ajándékot. Így kapunk egy plusz életet, melyet majd az akciójelenetek során tudunk hasznosítani. A következő pillanatban Lucas újabb eseményt lát meg előre, egy kisgyermek be fog esni a jeges vízbe. Menjünk egyenesen előre, ugorjunk be a gyerek után. Hozzuk fel, és miután megérkeztek a rendőrök, ne próbáljunk meg elszökni, lépjünk a gyerekhez, és kezdjük meg a mesterséges lélegeztetést.

Police Work
Bónusz: 15

Carlával menjünk fel a jobb oldali lépcsőn, nyissuk ki az ajtót. Menjünk egyenesen az irodánkhoz, egymás után ketten is megszólítanak minket, a beszélgetések után menjünk be az irodába. A szemközti asztal Carláé, lépjünk oda, és hívjuk fel Tylert. Ezután igyunk egy kis vizet, és ha van kedvünk, játsszunk egy kicsit az asztalon található Yo-Yóval. Nézzük meg a Tyler asztalánál található kosárlabdát. Üljünk le az asztalunkhoz, nézzük meg a fiókok tartalmát, majd kapcsoljuk be a számítógépet. Nézzük meg az emailjeinket, a szokásos spam-ek mellett egy érdekes levél is vár ránk. Lépjünk be a rendőrségi adatbázisba, keressünk rá a levélben olvasott Kirsten szóra. Álljunk fel, és váltsunk át Tylerre. Keljünk fel az ágyból, menjünk át az ágy másik oldalára, és nézzük meg jól kedvesünket. Ha igazi ínyencséggel akarjuk indítani a reggelt, akkor a megjelenő szív ikonnak is adjunk egy esélyt. Ekkor a kamera automatikusan visszavált Carlára. Ha akarunk kicsit hallgatózni, váltsunk vissza Tylerre, majd ha eleget hallottunk, akkor újra Carlára. Hívjuk fel Tylert, és váltsunk vissza. Keljünk ki az ágyból, menjünk ki a nappaliba, és tegyünk fel egy lemezt. Menjünk a fürdőszobába, könnyítsünk magunkon, nézzük meg magunkat a tükörben, majd zuhanyozzunk le. Menjünk a hálószobába, lépjünk a szekrényhez, és öltözzünk fel. A nappaliban nézzünk rá kedvesünkre, és igyunk a kávéból. A beszélgetés során meg kell nyugtatnunk (Tender) majd meg kell győzzük (Convincing) kedvesünket, hogy nem esik semmi bajunk. Vegyük fel a kabátunkat, egy csókkal búcsúzzunk el, és menjünk ki az ajtón. A kapitányságon menjünk az irodánkhoz. Az ajtónál elkap a haverunk, akinek tartozunk, először próbáljuk meghatni, hogy legalább a barátságunkra legyen tekintettel (Friendship). Ez nem megy, tegyünk neki ajánlatot (Make offer). Menjünk be az irodába, beszéljünk Carlával, akasszuk fel a kabátot a fogasra, majd menjünk Carla után Garrethez. Az előző jelenetben talált bizonyítékokról kérdezgethetjük.

Alternate Reality
Bónusz: 10

Nézzünk szét a wc-ben, majd mossuk meg az arcunkat. Lépjünk ki az ajtón, forduljunk balra, és menjünk a folyosó végén található irodánkhoz. Menjünk be, üljünk le a székünkre. Nézzük meg a jobboldali fiókot, vegyük ki a tárgyat, amit ott találunk, ezzel újabb plusz életet kapunk. Ha csörög a telefon, vegyük fel, Tiffany (Lucas ex-barátnője) fel akar ugrani a maradék cuccaiért este, megkérdi, jöhet-e, válaszoljunk igennel. Ezután, ha ügyesek vagyunk, megtudhatjuk, mit gondol rólunk a kollegánk, illetve láthatjuk, hogy nemsokára csörögni fog a telefon, és a kollega feldönti a kávét. Pötyögjünk a számítógép billentyűin, majd a megjelenő rémkép után tegyük ezt újra. Ekkor tényleg csörög a telefon, meg kell néznünk az egyik számítógépet, ami nem akar működni. Menjünk ki az ajtón, majd a térképen jelzett kuckóhoz. Amint odaérünk, minden eddiginél rémisztőbb víziónk támad. A már említett akciójelenet következik, melynek során a megfelelő iránygombokat kell nyomogatni.

Reconstruction
Bónusz: –

A hullaházban csupán annyi a dolgunk, hogy az előző jelenethez hasonlóan a megfelelő gombokat nyomogassuk, hogy Carla le tudja vonni a megfelelő következtetéseket, a kórboncnoktól hallottak alapján.

Tyler & Kate
Bónusz: –

Megérkezett Kate, a pincérnő, hogy elkészítsétek a gyilkos fantomképét. A játék szempontjából aránylag lényegtelen, hogy mennyire sikerül a kép, de érdemes legalább 50-75%-os egyezést mutató képet készíteni.

Lost Love
Bónusz: –

Nincsen semmi kötelező feladat, nézz szét a szobában, és próbálj ki mindent, amivel feljebb tornászhatod Lucas kedvét. Többek között ihatsz, gitározhatsz, zenét hallgathatsz, püfölheted a homokzsákot, leülhetsz a számítógéphez, tévézhetsz. A gitározást és a zsákolást érdemes kipróbálni, legalább gyakorolhatod az akciójelenetek sikeres teljesítéséhez szükséges gomb nyomogatást. Miután feltornásztad Lucas kedvét ésvagy meguntad a felsorolt tevékenységeket, menj az ágyadhoz, feküdj le, és merülj álomba. Hamarosan csöngetnek, megérkezik Tiffany. Engedd be, amikor leül, kérdezd meg, kér-e inni (Drink). Tölts neki, majd add oda neki a poharat. Kérdezd meg, hogy mi a helyzet vele mostanság (News), majd keresd meg, és vidd oda hozzá a dobozait. Az egyik a telefon bal oldalán van, aránylag kicsi doboz, és rajta vannak Tiffany nevének kezdőbetűi. A másik doboz a hálószobában van, a számítógéptől balra. Miután visszavitted a dobozokat, beszélgetni kezdtek. Először legyél vele őszinte (Sincere), majd érzékenyülj el (Sentimental). Kérdezd meg, hogy van-e valakije (Alone), majd miután megkér, hogy játssz neki a régi idők emlékére, menj a gitárhoz, és játssz neki. Ha nem rontod el a dalt, akkor már csak meg kell csókolnod (Kiss). Miután szeretkeztek, álomba merülnek, de Lucas-ra újabb rémálom tör. Nézzünk szét a szobában, majd menjünk ki az ajtón.

Hide and Seek
Bónusz: –

A temetőben vár rád Markus, a szülők sírjánál. Először ne menj oda hozzá, menj tovább az ösvényen, így újabb életet kapsz. Menj vissza az ösvényen, és menj oda Markus-hoz. Tedd le a virágot a sírra, beszélj Markus-szal. Ezután egy visszaemlékezés következik, Lucas gyermekkori énjével kell kimenteni Markus-t és három barátját egy hangárból. Miután Lucas-t hátrahagyva a srácok elmennek bújócskázni, Lucas meglátja a jövőt, és konkrétan azt, hogy a játékra kiszemelt hangár fel fog robbanni. Menjünk előre, és haladjunk jobbra, a terület jobb sarkához érünk, és itt a kerítésen át tudunk mászni. Ezután átlósan balra kell haladjunk úgy, hogy az őrök ne lássanak meg. Ehhez a radart kell figyelni, ahol pontosan látszik, hogy melyik őrnek mekkora a látótávolsága. Újabb kerítéshez érünk, amelyen egy lyuk tátong. Másszunk át, majd menjünk átlósan balra, ahol egy domb mögött tudunk elbújni addig, amíg megjelenik egy teherautó. Menjünk gyorsan mögé, és addig haladjunk mögötte elbújva, amíg a két épület, és a két őr közé érünk (csak pár lépést kell megtenni). Hagyjuk, hogy elmenjen a jármű, menjünk előre a bal oldali épület végéig, ahol megtaláljuk a bejáratot. Menjünk be. Lucas szól testvérének, hogy menjen ki, ezután meghatározott idő alatt meg kell találjuk a három barátot. Az egyik a hangár jobb oldalán található lépcső mellett bújt el. Mondjuk azt neki, hogy szólunk az anyjának (Tell mother), ha nem jön elő. Menjünk fel a lépcsőn, haladjunk egyenesen, amíg az épület másik végében megtaláljuk a második barátot. Menjünk le a lépcsőn, és haladjunk átlósan balra, az épület túlsó végébe. Ott megtaláljuk a harmadik barátot. A jelenbe visszatérve Markus azt mondja, talált egy Agatha nevű nőt, aki valószínűleg segíthet nekünk.

Friendly Combat
Bónusz: 10

Carla és Tyler le akarja vezetni kicsit a feszültséget. Először válaszd Carlát, melegíts, ehhez két gyakorlatot kell végigcsinálnod. Utána ugyanezt játszd végig Tylerrel. Válts vissza Carlára, menj a ringhez, és kezdődhet a bunyó. Az nyer, aki először eléri a 10 pontot. A bunyó végén Tyler megkérdezi, hogy akarsz-e még egy menetet (Continue), avagy sem (Stop).

Debriefing – Carla
Bónusz: 10

Beszélünk a főnökünkkel, akinek előadjuk, hogy mi a feltevésünk az üggyel kapcsolatban. Az eligazítás után elválik Carla és Tyler útja, amíg Carla az alagsorba megy, hogy megkeresse a Kirsten-dossziét, addig Tyler a könyvről próbál meg minél többet megtudni. Az alagsorba lépve megtudjuk, Carla fél a sötét, szűk helyeken. Menjünk a rácshoz, kapcsoljuk fel a lámpát, majd nyissuk ki az ajtót. Ahogy belépünk, FPS-nézetben kell tovább folytatnunk utunkat, és folyamatosan figyelnünk kell, hogy Carla nyugodtan lélegezzen. Ehhez a másodlagos iránygombok közül a bal-, és jobb gombokat kell nyomogassuk végig a jelenet során, és az egérrel tudjuk irányítani hősünket. Először a jobb szélső szekrénysoron található tekerőt kell elforgatnunk, a következő sorhoz érve először a bal, majd a jobb tekerőt. Így szabaddá válik az utunk az alagsori terminálhoz. Ahhoz, hogy be tudjuk kapcsolni, menjünk a bal oldalon található szekrényekhez, először a jobb, majd hátul a bal oldali tekerőt kell használni, hogy a kapcsolóhoz juthassunk. Meg kell találni a dossziét tartalmazó háttértárolót, a termináltól most jobbra kell elindulni. Először a bal oldali tekerőt, majd hátul szintén a bal oldali tekerőt kell aktiválni. Ezután vissza kell jönni a terminálhoz, újra a bal, majd a jobb oldali tekerőt kell használni. Már csupán a jobb hátsó tekerőt kell elforgatni, és szabaddá válik az út a dossziét tartalmazó diszkhez, melyet a jobb oldali szekrény hátsó részén találunk meg. Vegyük le a polcról, menjünk vissza a terminálhoz, és ott helyezzük az olvasóba.

Debriefing – Tyler
Bónusz: 40

Tyler Takeo könyvesboltjába megy, hátha sikerül valamit kideríteni a könyvről. Menjünk le a lépcsőn, majd egyenesen Takeóhoz. Próbáljunk meg beszélni vele, először nem vesz észre minket, valamit keresgél, próbáljunk meg köhintéssel magunkra vonni a figyelmet (Cough), majd kérdezzünk rá, elhagyott el valamit (Loose). Ekkor végre sikerül szóba elegyedni vele, kérjük meg, hogy segítsen nekünk, nézze meg a könyvet (Expertise), melyet az étkezőben találtunk. Miután azt mondja, hogy nem tud segíteni, fogadjuk el válaszát (Too bad) és induljunk el a lépcső felé. Takeo meggondolja magát, azt mondja, ha segítünk megtalálni neki egy könyvet, ő is segít nekünk. Ad egy könyvet, azt mondja, hogy az átadott és a keresett könyv ugyanabból a sorozatból származik. Menjünk a lépcső mögött található szekrényhez, amelyen egy nagyítót látunk. Tegyük le az imént kapott könyvet, és vizsgáljuk meg. Ezután tegyük le Lucas könyvét is, és azt szintén vizsgáljuk meg. Az egyik oldalon egy tollal írt ajánlást találunk. Amikor eltesszük a könyvet, kiesik belőle a könyvjelzőnek használt papírfecni. Ezt tegyük el. Ha megnézzük a Takeo mögött található nyitott könyvet és a lépcső felett található nyitott könyvet, arra jutunk, hogy a keresett könyv az épület legfelső emeletének jobb sarkában, a fehér lámpás szekció bal oldali végében található meg. Menjünk fel, vegyük le a könyvet, majd vigyük le Takeónak. Ezután kettőt kérdezhetünk tőle a könyvvel kapcsolatban.

Agatha
Bónusz: 25

Menjünk a második ajtóhoz a baloldalon, és csengessünk. Senki sem nyit ajtót, menjünk be. Menjünk egyenesen végig a folyosón, a legtávolabbi ajtóhoz, és lépjünk be. A nappaliból menjünk tovább Agatha hálószobájába. Megtaláljuk Agathát, aki azt mondja, toljuk át a kerekesszékével a madaraihoz. Mielőtt ezt megtennénk, menjünk az éjjeliszekrényhez, vegyük fel az ott található rózsafüzért, mely újabb plusz életet jelent. Ugorjunk még be gyorsan a toalettbe, és nézzünk körül. Ezután toljuk át Agathát a madaraihoz, ahol szóba elegyedünk vele. Beszéljünk arról, hogy valaki átvette felettünk az irányítást (Possessed), majd meséljünk neki a vízióinkról (Visions). Agatha megkér minket, hogy etessük meg a madarait. Menjünk az alacsony fiókos szekrényhez, és vegyük ki az eledelt az alsó fiókból. Etessük meg az összes madarat, és menjünk vissza Agathához, és beszéljünk neki a manifesztációról (Manifestations). Toljuk vissza Agathát a nappaliba, a totem melletti szekrény felső fiókjából vegyük ki a gyertyákat, és helyezzük el őket az asztalon található tartóban. Menjünk a konyhába, vegyük fel az asztalról a gyufát. Ezekkel gyújtsuk meg a gyertyákat, húzzuk be a függönyöket, kapcsoljuk le a lámpát, és üljünk le az asztal melletti székre. Ezután újabb iránygomb nyomogatós rész következik.

Questions & Bullets
Bónusz: –

Beszélnünk kell a rendőrrel, aki a Kirsten ügyben nyomozott. A beszélgetés közben többször célbalövöldözéssel kell bizonyítanunk, hogy mennyire vagyunk talpraesettek.

Double or Quits
Bónusz: –

Iránygomb nyomogatós jelenet, meg kell vernünk kosárlabdában a havert, aki be akarja hajtani az adósságot.

The Storm
Bónusz: –

A játék talán legnehezebb akciójelenete, Lucas újabb víziójában darabokra esik szét a lakása, az iránygombok nyomogatásával kell elugranunk, lehajolnunk, stb. a felénk repülő cuccok elől. Közben néha a másodlagos bal- és, jobb iránygombokat is nyomogatnunk kell, ha megjelenik a szokásos kijelző. Érdemes úgy átjutni a pályán, hogy legalább 3-4 életünk maradjon. Miután vége a szenvedésünknek, megjelenik Markus, hogy gyorsan a bőrébe bújhassunk. Kopogjunk, majd törjük be az ajtót, szaladjunk az erkélyhez, és húzzuk fel Lucas-t.

Dark Omen
Bónusz: –

Először Carlát irányítjuk, végre láthatjuk az ő lakását is. Miután lezuhanyzott, menjünk ki a nappaliba, és vegyük fel a telefont. Tyler csörög, elmeséli, hogy nem jutott semmire a könyvben talált cetlivel. Carla azt mondja neki, hogy faxolja át gyorsan. Váltsunk Tylerre, faxoljuk el a cetlit, majd üljünk le a számítógéphez, és nézzünk fel az internetre (vagy nézzük meg az újságot). A híreket látva Tylernak beugrik, hogy valamilyen tőzsdei papírról lehet szó. Váltsunk vissza Carlára, öltözzünk fel, majd engedjük be az ajtónknál csengető szomszédot. Hozott bort, menjünk a konyhaszekrényekhez, vegyük elő a poharakat, és vigyük az asztalhoz. Beszélgessünk vele, szóba kerül Carla magánélete, és a szomszédunk nemi irányultsága, majd előkerül szomszédunk tarot kártyája. Nekünk kell kiválasztani 2-2-2 kártyát, sajnos az eredmény eléggé lehangolja Carlát. A beszélgetés végén kapunk egy tippet, hogyan állapíthatjuk meg, hogy melyik bank papírjáról is van szó. Váltsunk vissza Tylerre, üljünk le az asztalhoz, kapcsoljuk fel a lámpát, és vegyük fel a fecnit. A lámpa fényét irányítva könnyen megtaláljuk a papíron talált vízjelet. Ezután már csak azt kell eldönteni, ki menjen a bankba másnap.

Face Off
Bónusz: 10

Lucas újra a munkahelyén van, a gépénél ül éppen. Meglátja, hogy hamarosan érkezik Tyler (vagy Carla, attól függően, hogy kit választottunk az előző jelenetben). Egy percünk lesz, hogy eltüntessük az áruló nyomokat az asztalról. Nézzünk be gyorsan a jobb oldali fiókba. Álljunk fel, nézzünk rá az asztal jobb sarkán pihenő papírdarabra, majd rejtsük el. Nézzünk rá a Shakespeare könyvre, és azt is rejtsük el. Ezután megérkezik Tyler. A beszélgetés során többször megjelenik a szokásos Get Ready! felirat, ha sikerül eltalálni az irányokat, akkor hallani fogjuk, hogy mire is gondol éppen Tyler. Megint újabb víziók kezdik gyötörni Lucas-t, Tyler egyre gyanakvóbbá válik. A beszélgetés végén Lucas kimegy a wc-be, hogy felfrissítse magát, addig kutassuk át az irodát, hogy megtaláljuk a könyvet, és a papírt, illetve tegyük el a tollat is az asztalról.

Back to Agatha
Bónusz: –

Menjünk be az ajtón, majd a nappaliba. Valaki megölte Agathát, és már jön is a rendőrség. Gyorsan menjünk a konyhába, vegyük fel a kést az asztalról. A madaras szobába vegyük elő az eledeles zacskót, amelyben találunk egy kulcsot. Nézzük meg a középső kalickát, majd nyissuk ki a kulccsal, végül vegyük ki az újságpapírt, és vizsgáljuk meg. Ezután gyorsan szaladjunk vissza a nappaliba, és másszunk ki az ablakon.

Happy Anniversary
Bónusz: –

Sam megkér, hogy kapcsold be a sütőt, és tölts egy kis pezsgőt – amit a hűtőben találsz – a poharakba. Ezután táncolnod kell vele, a már szokott, iránygomb nyomogatós módszerrel, előtte tegyél fel valami lemezt. Közben Carla az ügyön dolgozik, benn az irodában. Az a feladat, hogy különböző bizonyítékokat kapcsoljunk össze, amivel kétségtelenül bebizonyíthatjuk, hogy Lucas Kane a gyilkos. Kétszer két bizonyítékot kell összekapcsolni, ami nem lehet nagy probléma. Például felveheted Tyler asztaláról a könyvjelzőként használt papírfecnit (Memorize), majd a Carla asztalán található banki papírt, melyet Lucas megpróbált elrejteni (Link). Ezután felhív Garret, aki újabb bizonyítékokat küldött email-ben, illetve faxon. Nézd meg az emailt, amelyben a tollról begyűjtött ujjlenyomatokat találod (Memorize), majd kapcsold hozzá a Tyler asztalán található ujjlenyomatokat (Link), melyeket az étteremben rögzítettek Garreték. Menj a telefonhoz, hívd fel Tylert. Tyler már eléggé összemelegedett Sam-mel, amikor megcsörren a telefon. Állj fel és menj a telefonhoz.

Bloody Washing
Bónusz: –

Lucas újabb gyilkosság szemtanúja lesz.

Confrontation
Bónusz: –

Tyler és Carla megjelenik Lucas lakásánál. Menjünk be, odabenn nyissuk ki a hálószoba és a fürdőszoba ajtaját. Újra Lucas-t kell irányítsuk, aki rájön, hogy Tyler és Carla fenn vannak a lakásában, de már későn, a kapunál körbeveszik a rendőrök. Minden eddiginél látványosabb akciójelenet kezdődik, a szokásos iránygomb nyomogatós módszert kell használni.

Captain Jones is Really Upset
Bónusz: –

A kapitány nagyon ideges, lehordja Tylert és Carlát. Az egyik kérdésére Carla, a másik kérdésére Tyler nevében válaszoljunk.

Fallen Angels
Bónusz: –

Markus templomában beszélgetni kell Agathával, majd meg kell küzdeni az életre kelt szobrokkal, a szokásos iránygomb nyomogatós módszer segítségével. Ezután beszéljünk Markus-szal.

Soap, Blood & Clues
Bónusz: 10

Beszéljünk Garretékkel, majd menjünk Tyler után a mosodába. Lépjünk a hullához, vizsgáljuk meg. Pár lépéssel feljebb nézzük meg a vérnyomokat, majd a női hullát. Menjünk az ajtó jobb oldalához, ott nézzük meg a szerszámosládát, és a vérnyomokat. Váltsunk Tylerre. Nézzük meg a két hullát, illetve a női hullánál vizsgáljuk meg a telefont. Nézzük meg a középső mosógép sor bal felső sarkában található gép tartalmát, majd a kulcsot a bejárati ajtóban. Beszélj Carlával, hogy végeztél (Leave).

The Fugitive
Bónusz: –

Lucas szeretne kicsit pihenni, egyetlen hely van csak, ahova mehet jelenleg, és ez Tiffany lakása, melyet körbevettek a rendőrök. Menjünk a rácshoz, és másszunk fel, majd a második rácsra is. Várjuk meg, amíg a rendőrök nem figyelnek, és menjünk a szemközti ereszcsatornához. Másszunk fel, oldalazzunk el a másik ereszcsatornáig (közben iránygomb nyomogatás), és azon másszunk le. Menjünk a téglarakáshoz, vegyünk fel egy téglát, törjük be a jobb oldali ablakot, nyissuk ki, és másszunk be. Feküdjünk le egy pillanatra az ágyba, majd álljunk fel. Újabb Get Ready! érkezik, és ha sikerül eltalálni a megadott irányokat, akkor láthatjuk, hol fogja biztosan keresni a hamarosan érkező Tyler Lucas-t. Menj ki a hálószobából, keress némi élelmet (van a hűtőben, a szekrényekben), menj a fürdőszobába, ahol újabb plusz életet találsz. Előbb-utóbb betoppan Tiffany, beszélj vele, hamarosan megérkezik Tyler is. Gyorsan menj be a hálószobába, és bújj el a szekrényben. Tiffany beengedi Tylert, aki körbenéz a lakásban. Az iránygomb nyomogatós módszerrel tudod elkerülni, hogy Lucas beparázzon.

Janos
Bónusz: 10

Látogassuk meg Jánost. Menjünk a második folyosóhoz a jobboldalon, menjünk az ápolóhoz, aki beenged minket. Nézzük meg a szimbólumokat a jobb oldali falon, és üljünk le az asztalhoz. János sok mindent elmond nekünk, amikor azt kérdi, mit akarunk egy bolondtól, biztosítsuk, hogy szerintünk egyáltalán nem bolond (Not Crazy). A beszélgetés után menjünk vissza az ápolóhoz, ekkor kellemetlen meglepetésként elmegy az áram, és kinyílik az összes cella ajtaja. Az alagsorban már megtanult módszerrel ügyeljünk Carla légzésére, és szép lassan induljunk el vissza, amerről jöttünk (egyenesen, majd balra). Ha megjelenik egy dilinyós a képernyőn, álljunk meg, és tartsuk vissza a lélegzetünket is (tehát ne nyomjunk meg semmilyen gombot). Carla szól, ha mehetünk tovább.

Meeting Kuriakin
Bónusz: 5

Menjünk oda a professzorhoz, és beszéljünk vele. Mondjuk azt, hogy szabadúszó újságírók vagyunk (Freelance), majd üssük el egy tréfával (Joke), amikor felismerni vél minket. Kérdezgessük, a beszélgetés közben két műalkotást is megmutat, ilyenkor kövessük. Amikor rájön, hogy nem vagyunk újságírók, mondjuk el, hogy kik vagyunk valójában (Truth), majd mutassuk meg neki a karunkat (Show forearms). Ezután kövessük. A parkolóban újabb akció jelenet következik.

Myan Secrets
Bónusz: –

Találkozunk legfőbb ellenfelünkkel, kérdezzük meg, amit szeretnénk tőle, aztán meneküljünk a szörny elől, a már megszokott módszerrel.

The Clan
Bónusz: –

Újabb iránygomb nyomogatós jelenet.

Danger & Obliquity
Bónusz: –

Keljünk fel az ágyból, és gyorsan hívjuk telefonon Markus-t. Markus-ra váltva szóljunk az idegennek, hogy fel kell vennünk a telefont (Telephone), majd fussunk egyenesen az ajtóhoz, menjünk be, vegyük fel a telefont. Lucas-nak nincs ideje elmagyarázni, hogy mi történik (No time), Markus-szal zárjuk be az ajtót gyorsan, majd menjünk vissza a telefonhoz. Közben megjelent Tyler és Carla a 369-es szobánál, rúgjuk be az ajtót, kiderül, hogy ez nem az a szoba, menjünk a folyosó végéhez, a valódi 369-es szobához, és rúgjuk be annak is az ajtaját.

Fate on Russian Hills
Bónusz: –

Nézzük meg a hajléktalant, majd kövessük a hollót, egészen a hullámvasútig. Menjünk be a kabinba, indítsuk el a hullámvasutat, menjünk az érkező kocsihoz, és szálljunk be. Odafenn szálljunk ki, és egyensúlyozzunk át a gerendán Tiffany-hoz.

Child’s Play
Bónusz: –

Ébresszük fel Markus-t, és hagyjuk el a szobát az ablakon keresztül. A térképen megadott irányba haladjunk, ügyeljünk arra, hogy a keresőfényeket kerüljük el. Az egyik sarkon a két srác szétválik, menjük vissza egy sarkot Lucas-szal, és dobjunk el egy követ, hogy elvonjuk az őr figyelmét. Ezután tovább tudunk haladni a célunk felé, egészen a pózna alatt ácsorgó őrig. Menjünk Markus-szal az épület másik oldalára, és csapjunk zajt a hordóval. Lucas-szal másszunk fel a póznára, és jussunk el a következő póznáig, természetesen most is ügyeljünk a fényekre. A túlsó oldalon másszunk le, majd menjünk a térképen jelzett ajtóhoz.

Checkmate!
Bónusz: –

Újra csak az iránygombokat kell nyomogatnunk.

The Pact
Bónusz: –

Menjünk a sírhoz, és nézzük meg. Megjelenik Lucas, beszéljünk vele, és döntsünk úgy, megbízunk benne (Trusting). A beszélgetés során újra használjuk az iránygomb nyomogatós módszert, ha szeretnénk tudni, mire gondol Carla.

Jade
Bónusz: –

Újra csak az iránygombokat kell nyomogatnunk kell, így megtudjuk, hol van éppen az Indigo gyermek.

Frozen to the Bone
Bónusz: –

Tyler megkérdi Carlát, hogy nem titkol-e el valamit előle az üggyel kapcsolatban. Mondjuk el az igazat (Truth). Megjelenik Sam, aki döntés elé állítja Tylert. Ha azt szeretnénk, hogy Tyler történetének boldog befejezése legyen, akkor válaszoljuk azt, hogy Sam-mel megy Floridába (Leave). Ezután menjünk vissza Carlához és búcsúzzunk el.

Where is Jade?
Bónusz: 10

Szálljunk ki a kocsiból és menjünk be az épületbe. Menjünk be a jobb oldalon található utolsó ajtón, találunk egy plusz életet. A lány a bal oldalon található utolsó szobában van, menjünk be, vegyük fel. A folyosón találkozunk az Oracle-lel, gyorsan menjünk ki az átlósan látható vészkijáraton. Újabb akciójelenet következik, melynek során megküzdünk az Oracle-lel, majd el kell menekülnünk. Találkozunk Agathával, aki válaszol néhány kérdésünkre, majd kéri, hogy adjuk oda neki a lányt, de ne tegyük (Refuse). Ezután tovább kell menekülnünk.

Bogart
Bónusz: 20

Kövessük a hajléktalant, amíg eljutunk egy titkos, földalatti bázisra. Lucas lefekszik aludni, Carlával menjünk a helység végébe, ahol találunk egy rádiót. Az első kocsiban vegyük fel az elemlámpát, és vegyük ki belőle az elemeket. A lépcsőnél találunk egy drótdarabot. Menjünk vissza a rádióhoz, és tegyük be az elemet, illetve szereljük rá a drótot, így meghallgathatjuk, mi történik a nagyvilágban. Nézzünk be az összes kocsiba, az utolsóban fekszik Lucas. Bújjunk hozzá…

Revelation
Bónusz: –

Az utolsó gyermekkori emlék, menjünk ki az ajtón, és hallgatózzunk a szülők szobájának ajtajánál.

Final Countdown
Bónusz: 200 (a credits megnézése után kapjuk meg)

Szálljunk ki a járgányból, és jussunk el az épület ajtajáig. Ezután újabb akció következik, a már megtanult módszerekkel le kell győzzünk az Oracle-t, ezután az Purple Clan képviselőjét, majd a ránk támadó katonákat. Emeljük fel a lányt, és vigyük az emelvényhez. Ezután már nincs más dolgunk, mint hogy élvezzük a lehetséges legjobb befejezést.

A Fahrenheit az utóbbi idők egyik legjobb játéka, a felemás irányítási metódus, és a történet egy-két zökkenőjének ellenére is. Elég régen volt már, amikor utoljára libabőrös lettem egy játék közben, ez a Fahrenheit alatt többször is megtörtént. Próbáljátok ki mindenképpen!

A kalandjáték kalandos története

Az Omikron alkotói 2003-ban jelentették be, hogy eddig sosem látott megoldásokkal teletűzdelt, filmszerű élményt nyújtó kalandjátékon dolgoznak. A kész programot 2004-ben akarták a játékosok elé tárni, és az utolsó akadály is elhárult, amikor a Vivendi lecsapott az anyagra. Gondoltuk akkor… A játék körüli bonyodalmak csak ekkor kezdődtek igazán, elég hozzá, hogy végül az Atari adta ki, 2004 vége helyett 2005. szeptember 16-án. Az utolsó évben sok minden egyéb is történt a kiadócsere mellett, a fejlesztéshez csatlakozott Guillaume de Fondaumiere, az Arxel Tribe egyik oszlopos tagja, és az amerikai változathoz, a kiadó kérésére új nevet kellett keresni (a 2001. szeptember 11. eseményeket boncolgató Fahrenheit 9/11 című film megjelenése miatt), így az ottani verzió kemény fejtörés után az Indigo Prophecy címet kapta.

Alternatív befejezések – 1

Még mielőtt a történet végére érnénk, többféleképpen is véget érhet a játszma a főhőseink számára. Ha nem ügyelünk a lelkiállapotukra, azaz nem teszünk semmi hasznosat, és minden lehetőségnél rosszul választunk, mindhárom főhősünk – tehát Lucas, Carla, és Tyler is – megbolondulhat. Lucas sorsa megpecsételődhet azokban a jelenetekben is, amikor a rendőrök elől kell bizonyos idő alatt elmenekülni, ugyanis ha nem sikerül, gyorsan a börtönben végzi. Ha leggyorsabban akarunk véget vetni Lucas életének, akkor a gyilkosság utáni első jelenetében vegyük be az éjjeliszekrényen található gyógyszert, majd igyunk rá alkoholt.

Alternatív befejezések – 2

A történet háromféleképpen is végződhet, attól függően, hogy melyik főellenségünkkel tudunk végezni. Ha mind az Orange Clan, mind a Purple Clan emberét meg tudjuk ölni a végső leszámolás során, akkor kapjuk meg a lehető legboldogabb befejezést. Ha csupán a kettő közül az egyikkel végzünk, akkor a kétféle szomorú befejezés egyikét kapjuk meg. Ha Lucas elbukik, Carlával kiszállhatunk a járgányból, és a segítségére siethetünk, tehát több lehetőségünk is van, hogy megöljük ellenfeleinket. A történetet megcsavarhatja az is, hogy Agathának átadtuk-e a gyermeket, avagy sem…

Tudtad-e:

Angelo Badalamenti, David Lynch házi zeneszerzője komponálta a játék muzsikáját.

David Cage, a játék író-rendezője megjelenik a játék demójában, illetve találkozhatunk vele a tutorialban is.

A pályákon elrejtett kártyákat megtalálva bónuszpontokat kaphatunk.

A megszerzett bónuszpontokkal számtalan videót, zenét, képet vásárolhatunk. Megtekintésük kötelező, a korcsolyás jelenet egyenesen fenomenális!

Számtalan filmes utalás van a játékban, például Carla lakásában van egy Citizen Cage poszter, amely tisztelgés Orson Welles klasszikusa, a Citizen Kane (Aranypolgár) előtt.

A fejlesztők által „gumi történet”-nek elnevezett módszer beépítésével a jelenetek hosszabbak/rövidebbek is lehetnek, a játékos tetteitől függően.