A PSM3 magazin letesztelte az ideje korán kikerült Fallout 3-at és állításuk szerint a Sony fekete szörnyetegén förtelmesen fest a Bethesda produktuma.

Közel tíz évet kellett várnia a Fallout-rajongóknak, hogy a hamarosan debütáló harmadik részt betehessék lejátszóikba és Vault City-ből elindulva ismét neki vágjanak a poszt-apokaliptikus romokban heverő világnak. A játék sajnos ideje korán kiszivárgott, valószínűleg többen végig is tolták már az X360-as verziót, ennek ellenére akadnak még magazinok, akik hivatalos forrásból megkapott tesztpéldányokat tesztelnek.
Ilyen volt a PSM3 magazin egyik szerkesztője is, aki elmondása szerint a PC-s verzió fantasztikusan fest. A textúrák tűélesek, a városok és a karakterek a legapróbb részletekig kidolgozottak, azonban az X360-as verzónál a frame rate miatt a minőségből kicsit vissza kellett venni, így elmosódott, lassan töltődő textúrák, jóval alacsonyabb felbontású textúrák és kidolgozatlan távoli tereptárgyak várják a játékosokat. Ettől függetlenül maga a játékélmény ugyanaz, mint PC-n ,sokat nem veszít a minőségből a Microsoft konzoljára készült verzió, azonban a PS3-as verzió állítólag nagyon csúnyára sikeredett. Sokkal elmosodottabb a grafika, mint társainál, ráadásul a vége felé akadozik a Fallout 3.Ezen kívül azt is megtudtuk, hogy a Bethesda nem szeretne újabb tíz évet várni a folytatás elkészítéséig. Todd Howard úgy nyilatkozott, hogy olyan 3-4 év azaz idő, ami bőségesen elegendő egy folytatás munkálataihoz, így kellőképpen elő tudják készíteni a történetet, illetve magának a játéknak a technikai hátterét.