Tegnap bombaként robbant a hír, miszerint anyagi gondok miatt bezárta kapuit a szebb napokat is megélt 3DRealms, ami egyben azt is jelenti, nagy valószínűséggel nem lesz Duke Nukem Forever játék.

Nemrég jelentette a Shacknews, hogy megbízható forrásai szerint a 3DRealms tönkrement, a cég bezárta kapuit. A bezárás hátterében anyagi nehézségek állnak, állítólag a csapat nem tudta már finanszírozni a napi működését sem, ami talán nem is olyan meglepő, hiszen több mint 12 éve nem jöttek ki semmi játékkal, egyetlen egy készülő projektjük volt, a szintén ennyi éve fejlesztés alatt álló Duke Nukem Forever, ami nagyon úgyfest, soha nem fog már megjelenni.

Persze reménykedni lehet – bár az évek tapasztalata alapján minek? -, ugyanis nem kizárt, hogy a 3DRealms-szel kiadói partnerségben álló Take-Two megvásárolja a kiadási jogokat és a félkész – vagy ki tudja milyen állapotban lévő – játékot. Mondanom se kell, erre vajmi kevés esélyt látunk, de annyi mindent átélt már a készülő DNF, hogy semmi sem kizárt.