Igazából két évvel ezelőtt az NCSoft már hivatalosan bejelentette a játékot, de azóta csend honolt a produkció körül. Kölnben azonban most megnyíltak az információcsapok.

A Guild Wars 2 eseményei kétszázötven évvel az előd után játszódnak, a játék univerzumában pedig épp régóta szunnyadó sárkányok hirtelen felébredése okozza a legfőbb problémát. A megoldást csakis a Guild Wars 2 nemzeteinek – összesen öt darab frakció lesz a játékban, köztük olyanok is, akik az első részben még ellenfeleink voltak – egységes összefogása nyomán találhatjuk meg.

A játék továbbra is havi díjas formában lesz játszható, a második rész bizonyos szempontból mégis jobban emlékeztet majd a tradícionális MMORPG-kre, mint a napjainkat jellemző felhozatalra. Ugyan megmarad az első részben megismert instance rendszer, mégis megújult köntösben tér vissza, ráadásul a hatalmas közös világnak hála nagyobb hangsúlyt kap a játékban a játékosokkal és a játék világában található lakókkal való interakció. A fejlesztők szerint egyetlen darab felkiáltójellel sem találkozhatunk majd az NPC-k feje fölött – inkább teljesen más, újszerű questrendszerrel találkozunk majd. A különböző történések akár tőlünk függetlenül is kialakulhatnak, ami azt jelenti, hogy a játék univerzuma dinamikusan változik. Utunk során így bármikor belebotlunk majd ostromokba, támadásokba, így nemcsak, hogy dinamikus változások szemtanúi lehet a játékos, egy sokkal élőbb, életszerűbb világ részesének érezheti magát. A fajok esetében ugyanezen megközelítést próbálja tartani az NCSoft, így miután sikerült kiválasztani, melyik faj hősével próbáljuk bebarangolni a játék világát, szépen lassan felszínre kerülnek a hősök sajátosságai, úgy mint saját problémák, előítéletek, világnézet, amiket viszont a közös cél érdekében muszáj lesz elfojtatnunk. Hangsúlyos szerepet kapnak a víz alatti régiók, ahol a játékosok számára kicsit lazább elvárásokat támasztanak a fejlesztők, vagyis az szörny-jelenléte és a levegő fogyása az, amit kicsit lazábbra vesznek.

Az NCSoft természetesen szeretné, ha az első rész hibáiból tanulva egy sokkal eredetibb, összetettebb és kiforrottabb résszel tudnának előállni, így változásokat eszközölnek majd a PvP rendszerben, ahol több jól elkülönített módon csaphatnak majd össze a játékosok. Ezzel a cél az, hogy necsak a profi játékosok érezzék jól magukat, hanem azok a felhasználók is, akik esetleg csak szeretnék kipróbálni a terméket, vagy idő hiányában csak alkalmanként tudnak csatlakozni az univerzumhoz. Nyílt bétatesztelést egyelőre nem tervez a csapat, jelenleg a belső fejlesztők nyüstölik a játékot, amit jó ideje fejlesztenek már, viszont a megjelenés előtt nem kizárt, hogy kipróbálhatóvá teszik a Guild Wars 2-öt, ami előreláthatólag 2010 végén, 2011 elején érkezhet.