Szót ejtettünk már a Lionhead teaser oldaláról, és arról, hogy egy
kicsit húzták az agyunkat bejelentés ügyileg, ám most lehullt az a
bizonyos lepel, és megtudtuk, hogy a Fable széria bővül trilógiává!

Az idei GamesCom talán egyik legnagyobb bejelentésének vehető a Microsoft konferenciáján Molyneux úr által személyesen beharangozott Fable harmadik epizódja!

A rendezvény előtt egy héttel kezdődően a Lionhead oldalán egy-egy történelmi személyiség jelent meg, alatta általában egy ismertebb idézettel egyetemben. A fekete és fehér váltakozó képek miatt a legtöbben azt hitték, hogy a Black&White 3-ról van szó, ám Molyneux a Microsoft konferencián jelentette, hogy az egész felhajtás a Fable harmadik része miatt volt. Molyneux elmondása szerint a harmadik fejezetben nem hősök leszünk, hanem egyenesen Albion királyát alakítjuk, és minden döntésünk, intézkedésünk kihatással van az egész városra! Az előzetes információk szerint ennyit sikerült megtudni, továbbá azt is, hogy a program valamikor 2010 végén érkezik, eleddig csupán Xbox 360-ra.