„Vlaana és csatlósai vadásznak ránk… megállíthatatlanul… idegen klánok harcolnak idegen klánok ellen… titkos kutatások… melyekhez a fent nevezett idegeneknek is köze van… nem is értem, hogyan harcolhatnánk együtt egy idegen fajjal, akik ennyire különböznek tőlünk. Már az is nehézségeket okoz, hogy megértsük egymást. Nem látom a megoldást. A tábornok semmit sem csinál, csak vállakat vereget, miközben körbejárja a bázisunkat… elvekről és a kötelességeinkről prédikál… miközben a Terranok egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy eltöröljenek minket végérvényesen. Úgy érzem magam, mintha egy olyan fegyvert tisztogatnék, amihez nincsen lőszerem…” Jacob Angelus kapitány naplójából.

A XXIV. században a Crayven Corporation – a legnagyobb multi cég – kolóniákat létesített egy távoli bolygón, a Morningstar Prime-on. Az emberiség több száz bolygót fedezett fel a Harmadik Világháború során, ekkor találtak rá erre a planétára. A háború pokla elől menekülők ezreinek nyújtott menedéket az újonnan felfedezett bolygó. A Terran birodalommal folytatott Nagy Háború összefogásra kényszerítette a tizenkét demokratikus államba letelepedőket, és ekkor megalakult a Northern Star Alliance (Északi Csillag Szövetség). A szövetség több bolygó összefogásából alakult, és jó ideig gyümölcsözőnek bizonyult. Az első csillagközi háború a XXV. században kezdődött, és ekkor megszakadt a kapcsolat a Crayven Corporation és a gyarmatok között. 2701-ben az új Terran birodalom erői visszatértek, hogy megszerezzék, uralmuk alá hajtsák az NSA kolóniáit. Csekély ellenállásra számítottak, azt hitték, a kolóniák hanyatlásnak indultak a kapcsolat megszakadása után, úgy gondolták, néhány túlélő várja majd csak őket. Az első csapás – és annak kegyetlensége – váratlanul érte az NSA-t, de sikerült visszaverniük a támadásokat. Ezt főleg a jól képzett haderejüknek, és a csapatok vezetőjének Parker admirálisnak köszönhették. Az első támadás után az NSA komoly védelmi rendszert épített ki, és felkészült a háborúra. Az admirális tudta, csak egy csatát nyertek meg, nem a háborút. Ezért több fontos kutatás megkezdésére adott parancsot, mert tudta, saját erejükből nem fogják sokáig bírni, éppen ezért hosszú távú megoldást kell találjanak a Terran birodalom fenyegetése ellen. A következő években a háború tovább folytatódott, az űrcsaták mindennapossá váltak. A Terran birodalom folytatta az ellenállás felőrlését, néhány év alatt az NSA kolóniáinak nagy részét elpusztította, és egyre közelebb kerültek a Morningstar Prime-hoz, az NSA központjához. 2730-ban, huszonkilenc évnyi háborúzás után az NSA elvesztette az egyik legnagyobb csatahajóját egy hatalmas csatában. Mivel csak csekély hadiflottájuk maradt, megpróbáltak tárgyalásokat kezdeményezni, hogy végre békében élhessenek. A birodalom minden próbálkozást elutasított, tartották magukat a régi jó hagyományhoz: nincs bocsánat, és nem maradhatnak túlélők. Az admirális kutatásainak egy része ekkor szerencsére eredménnyel járt. Hatalmas elektromágneses pajzsot vontak a Morningstar Prime legnagyobb városai köré, így sikerült megvédeni őket a bombázásoktól. Sajnos nem voltak meg az erőforrások, sem elég idő ahhoz, hogy az összes város védelmét ki tudják építeni. A bombázásoknak több millió áldozata lett hamarosan. Az egykor virágzó városok hátborzongató temetővé váltak.

Patthelyzet alakult ki, a birodalom tovább próbálkozott a bombázással – sikertelenül. Az NSA viszont saját védelmi rendszerének fogságában sínylődött. Amint azonban a birodalomnak sikerült haderőt juttatni a bolygó felszínére, megindította az eddigi legelszántabb támadását, hogy felmorzsolja az ellenállás utolsó bástyáit. Jacob Angelus kapitány csapatát a Morningstar Prime fővárosába, New Darwin City-be vezényelték, ahol a helyzet egyre kritikusabbá vált. Az NSA utolsó erejét bevetve küzdött, amikor egy váratlan felfedezés új reményt öntött a fáradt lelkekbe…

Itt gyorsan le is szeretném szögezni, elképesztően izgalmas, hihetetlen sodrású kaland vár a játékosokra, amikor az NSA és a Terran birodalom közti csillagközi háború kellős közepébe csöppennek. A Massive Entertainment Ground Control című játéka a jó kritikák ellenére sem tudott túl nagy eladásokat produkálni. A fejlesztők nem keseredtek el, tudták, hogy jó úton járnak, és a folytatás készítésének első fázisában összeszedték az első részt ért összes kritikát. A legnagyobb hangsúlyt a játékélmény csiszolgatására fektették, és mindent megtettek, hogy az összes stratéga megtalálja a számítását a programban. Úgy alakították a játékot, hogy a pörgő, akciódúsabb játékot kedvelők, és a pepecselgető, minden részletre odafigyelő játékosok is élvezhessék. Azt is tudták, hogy ha nem tudnak megfelelő látványvilágot teremteni, akkor az új rész is csúfosan megbukhat. Ezért elég magasra tették a mércét, és aztán még magasabbra, és még magasabbra. Így aztán sikerült is elérniük, hogy a Ground Control: Operation Exodus grafikája magasan ver mindent a kategóriájában. A küldetések során több bolygóra eljutunk, mindegyiken teljesen új környezet vár ránk, és más-más időjárási viszonyokkal kell megküzdeni. A játék dinamikus zenéje, és a frenetikus hanghatások már csak hab a tortán. A történet rengeteg fordulatot tartogat, minden küldetés új izgalmakat hoz. A küldetések leírásánál éppen ezért megpróbálok szigorúan a feladatokra, és azok megoldására koncentrálni, hogy minél több felfedeznivaló maradjon a játékosoknak.

A játék megkezdése előtt telepítsük az 1.0.0.7-es javítást, amely jó néhány bosszantó hibát orvosol. Akik már elkezdtek játszani, és utána telepítik, számolhatnak azzal, hogy eltűnhet az addigi mentett állásuk. Nem kell megijedni, a játék hivatalos oldaláról már letölthető egy kis javítás, aminek segítségével vissza lehet állítani az eltűnt mentéseket, beállításokat.

Miután átestünk a szokásosnak mondható beállítgatási procedúrán, vágjunk is bele! A kampány végigjátszása után is marad még felfedeznivaló a programban, többek között az összes küldetést végigjátszhatjuk kooperatív módban is, játszhatunk gépi ellenfelek ellen, illetve helyi hálózaton és az interneten keresztül a többi játékos ellen. A kampány három részre oszlik, az első a gyakorló küldetéseket, a második az NSA küldetéseket, a harmadik a Viron küldetéseket tartalmazza. Mindenképpen érdemes végigjátszani a gyakorló küldetéseket is, mert a történet megismeréséhez ez elengedhetetlenül szükséges. Mindamellett még a vérbeli stratégáknak is lehetnek új megoldások az irányításban, kezelésben, amit a két gyakorló küldetés alatt könnyen el lehet sajátítani.

Tutorial 1
Feladatok: – meg kell állítani a Terran konvojt, Rho nem halhat meg
Támogatás: nincs

Az első gyakorlóküldetésben megismerhetjük az alapvető kamerakezeléseket, az egységek irányítását, és megismerhetjük Rho őrmestert, aki a program egyik főszereplője. Őt óvnunk kell, mint a hímes tojást, semmiképpen sem halhat meg. Az egységeinket a pirossal jelölt navigációs pontokon keresztül kell vezetnünk. Néhány küldetésnél elő fog fordulni, hogy az egységeinket erdős területen keresztül kell vezessük a célpont felé. Az erdőn csak a gyalogos egységek tudnak átjutni, a járművek nem. Ezt megtapasztaljuk itt az első küldetésben is. Az egységeket különféle formációba tudjuk állítani, ezzel növelhetjük a támadásaink hatékonyságát. Ezen felül kihasználhatjuk az egységek elsődleges, és támadási módjait. A gyalogosok elsődleges módját használjuk a járművek ellen, a másodlagost a gyalogosokkal szemben.

Tutorial 2
Feladatok: – meg kell védeni a leszálló zónát (Landing Zone), ki kell javítani a Shrike 5 Gun ágyúkat, el kell foglalni az összes győzelmi pontot (Victory Location)
Támogatás: szállítóhajó (Dropship), normál és nagy zárótűz

A második gyakorlóküldetésben szinte minden fontos alapküldetés elem szerepel, amivel a játék során találkozni fogunk. Rho őrmester most is megjelenik, de csak azért, hogy demonstrálja, milyen előnyökkel jár, ha egy épületben, vagy éppen egy toronyban helyezzük el az egységeinket. Nagyon fontos dolog, jól gyakoroljuk be a küldetés során, mert hatalmas előnyhöz jutunk, ha úgy keveredünk egy tűzharcba, hogy az embereink fedezékben vannak. Az ellenfél is sokszor használja ezt a taktikát, látni fogjuk, mennyire nehéz őket egy épületből, vagy toronyból kilőni. A másik fontos dolog, amit meg kell tanulnunk, hogy a játékban kiemelt szerepe van a terep adta lehetőségeknek. Ha magasabb pontról támadunk (egy rámpáról, dombról, stb.), akkor nagyobb eséllyel indulunk, mint az alacsonyabb terepen elhelyezkedő ellenfeleink. Az időjárási viszonyok is fontos tényezőként szerepelnek, ha eső vagy hó esik, mi is, és ellenfeleink is kisebb látótávolsággal rendelkeznek. A gyakorló küldetés során az első feladatunk, hogy megvédjük a landoló zónát (továbbiakban LZ). Az LZ nagyon fontos, a szállítóhajó csak itt tud leszállni, amikor erősítést kérünk. Az LZ szabadon áthelyezhető, ha például arra alkalmas helyet elfoglalunk az ellenfelünktől. Miután leverjük a birodalmiak első rohamát, már szerzünk annyi AP-t (afféle tapasztalati pont, amit ellenfelek megölésével, győzelmi pontok elfoglalásával szerezhetünk), hogy a szállítóhajóval harci mérnök (Combat Engineer) egységet tudunk kérni. A mérnök javítani tud a sérült egységeink állapotán. Először az ágyúkat javítsuk ki a segítségével, majd küldjünk gyalogosokat az ágyúkhoz, akik ezután gépágyúsként szépen semlegesítik a bázisra érkező ellenséges egységeket. Most már aránylag védett a bázisunk, indulhatunk az első győzelmi pont felé. A győzelmi helyszíneket piros ponttal jelöli a térképünk. A rámpa tetejéről végezzünk az ellenfél egységeivel, és foglaljuk el a győzelmi pontot. Ugyan most még csak földi egységeket használhatunk, a későbbiekben már repülő egységeket is, tehát azt tudnunk kell, hogy a győzelmi pontokat és a leszálló zónákat csak földi egységekkel tudjuk elfoglalni. A repülő egységek is ki tudják iktatni az ellenséges egységeket, de nem kapjuk meg az elfoglalt pontot addig, amíg nem küldünk oda földi egységet. Ahogy gyűlik az AP értékünk, folyamatosan tudunk utánpótlást kérni. Ha elég egységünk van, akkor több pontot is támadhatunk egyszerre, de mindig figyeljünk oda a csapatainkra, küldjük őket fedezékbe, ha tűzharcba keverednének. Fontos, hogy minden egységet megpróbáljunk megtartani, ugyanis minden egyes egység fejlődik a játék során, egyre nagyobb hatékonysággal tudjuk használni őket, ha nem haláloznak el. A szállítóhajón kívül kérhetünk még különféle légi csapásokat, ezek nagyon hatásosak, de arra figyeljünk, hogy ezek is AP-be kerülnek. A másik hátrányuk, hogy bevetésük után egy bizonyos ideig nem elérhetők, tehát nem tudunk például folyamatos bombázás alatt tartani egy területet, bármennyire is szeretnénk. Ha sikerült elfoglalni az összes győzelmi helyszínt, akkor egy átvezető videó megtekintése után máris megkezdhetjük az NSA küldetéseket.

NSA küldetések

Rat Catcher
Elsődleges feladatok: – el kell foglalni az ismeretlen objektumot, vissza kell verni az ellenséges egységeket
Másodlagos feladatok: – el kell foglalni a győzelmi pontokat
Támogatás: nincs

Aránylag egyszerű, bemelegítő küldetés. A lezuhant ismeretlen űrhajó rakományára fáj a Terranok foga, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy megszerezzék. Sima gyalogos egységekkel indulunk, és nincsen leszálló zónánk, tehát a szállítóhajó nem tud utánpótlást hozni. Haladjunk az egységeinkkel a közelebbi győzelmi pont felé, de nagyon figyeljünk a házakban megbúvó ellenséges egységekre. Annak ellenére, hogy nincs szállítóhajó, a tábornok küld néhány felderítő járművet, és néhány további gyalogos egységet, ezeknek jó hasznát vesszük. Miután megszereztük a győzelmi pontot, a fedezékeket kihasználva haladjunk az ismeretlen objektum felé. Foglaljuk el, majd a további érkező erősítés segítségével szerezzük meg a második győzelmi pontot is.

Calling the Shots
Elsődleges feladatok: – el kell foglalni az összes győzelmi pontot és meg kell szerezni az LZ-t, el kell foglalni a Terran bázist
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó

Rögtön a mélyvízbe! Elég nehéz küldetés, partraszállással kezdődik, és egyből elhárító ágyúk próbálnak meg távozásra bírni bennünket. Az APC-k segítségével tisztítsuk meg a közeli területet, hogy megvethessük a lábunkat. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy egy folyó szeli ketté a területet, de mindkét oldalon a Terranok uralják a terepet. Viszont a szokásos zöld és piros nyíllal jelölt egységeken kívül kékkel jelölteket is találunk. Ők is NSA csapatok, de őket nem irányíthatjuk. A kék nyíl mindig a szövetségesünket jelöli ezentúl. A legfontosabb, hogy megszerezzük az LZ-t, hogy kaphassunk támogatást, de előbb a parton kell átvegyük az irányítást. Ehhez minden épületet el kell foglaljunk, tehát mindenhova be kell juttatnunk legalább egy-egy gyalogos egységet. Ha ez sikerült, akkor irány az LZ, illetve a folyón inneni győzelmi pontok. Ha már tudunk erősítést kérni, és minden pontot elfoglaltunk a folyón innen, akkor az a legjobb, ha mindkét hídon keresztül támadást indítunk, hogy ne tudjanak egyik oldalról se hátba támadni. A szállítóhajó képességeit fejleszthetjük AP-ért cserében, erről olvassátok el a részletesebb keretes írást, mindenesetre érdemes a fegyverzetét fejleszteni, és bedobni, ha nagyon megszorulnánk. A szállítóhajót beállíthatjuk úgy, hogy ne térjen automatikusan vissza a bázisra addig, amíg van üzemanyaga, és ekkor ugyanúgy hadba foghatjuk, mint a többi egységet. A túloldalon foglaljuk el a győzelmi pontokat, majd a bázist. Ezen a pályán a szövetségeseink is NSA egységek, tehát arra számítani kell, hogy ők is kérhetnek támogatást, ami miatt néha hosszabb idő lesz, amíg a szállítóhajó megérkezik a mi egységeinkkel.

Smells Like Victory
Elsődleges feladatok: – építsük ki a bázisunkat, keljünk át a hídon, ejtsük foglyul Vlaana-t
Másodlagos feladatok: – foglaljuk el a radar állomást, szerezzünk még egy LZ-t,
Támogatás: szállítóhajó

Rho látta leszállni Vlaana űrhajóját, itt az alkalom, hogy elkapjuk őnagyságát, a Terranok főparancsnokát! Először foglaljuk el a közeli bázist, és a hozzá tartozó LZ-t, ez nem okozhat nagy gondot. A közeli győzelmi pontnál találjuk meg a radarállomást, néhány embert rögtön küldjünk oda, hogy megszerezzék nekünk a stratégiai fontosságú objektumot. Eközben a mérnökünk segítségével javítsuk meg a félig szétlőtt ágyúkat, és ezekben, valamint a bunkerben helyezzünk el egy-egy egységet, így megoldjuk a bázisunk védelmét. Kérjünk utánpótlást, köztük nagyobb hatótávolságú járműveket is. A továbbjutást jelentő híd mindkét oldalát lángszórós tornyok védik, ezeket hatástalanítsuk a nagyobb hatótávolságú egységeinkkel. A bázison nem is kell túl sok embert hagynunk, néhányat hagyjunk csak hátra, ha valaki mégis megpróbálna behatolni. Kérjünk folyamatosan erősítést, és támadjuk meg a két ellenséges bázist, ahol LZ is van. Ezeket gyorsan el kell foglalni, hogy elvágjuk a Terranok utánpótlását. Ha ezzel megvagyunk, akkor irány Vlaana bázisa, ahol a meglévő egységek segítségével gyorsan rendet teremthetünk.

Falling Down
Elsődleges feladatok: – foglaljuk el, és javítsuk meg a pajzs generátort, védjük meg a támadásoktól, találkozzunk Grant őrnaggyal
Másodlagos feladatok: – foglaljuk vissza az összes tornyot
Támogatás: szállítóhajó, füstbombák

Irány New Darwin City! A várost körülvevő pajzsot csomópontokon keresztül táplálják, és a Terranok megtámadták ezek közül a 69-es számút. Gyorsan kell cselekednünk, nehogy a főváros pajzs nélkül maradjon. Egészen szép számú csapattal indulunk a küldetés elején, néhány egységet küldjünk rögtön az LZ mögötti győzelmi ponthoz, ahol néhány ellenfél táborozik. Miközben elfoglaljuk a pontot, a Terranok kisebb hadseregnyi egységgel ránk támadnak. A közeli tornyokba küldjünk mesterlövészeket, hogy megoldjuk a bázis védelmét. Kérjünk utánpótlást – főleg ostrom harcosokat (siege soldier) – lehetőleg nagy számban. A Terranok LZ-jét érdemes minél gyorsabban elfoglalni, hogy elvágjuk az utánpótlásaikat. Minden csapathoz csatoljunk mérnököt, hogy javítsa a sérüléseket. Közben – ha minden jól megy – küldjünk csapatokat a bázisunktól nem messze található győzelmi pontokhoz, ezeket foglaljuk el. A megszerzett LZ-hez közeli pontokat is foglaljuk el. Az összes elfoglalt győzelmi ponton található ágyúkat javíttassuk meg, majd küldjünk mindegyikbe egy-egy gyalogost. Eközben küldjünk minél nagyobb számú sereget a kis szigetre, ahol a pajzs csomópont van, küldjünk mérnököt is mindenképpen. Ha sikerült elfoglalni, a mérnök megjavítja, ám ekkor még nincs vége a küldetésnek, hirtelen újabb ellenségekkel kell szembenézzünk, méghozzá a Terranok oldalára állt Viron egységekkel. Minden létező csapatunkat küldjük ellenük, nagyon kemény ellenfelek.

All that is Dear
Elsődleges feladatok: – találkozzunk Dr. Alice McNeallel, biztosítsuk az útját a Mannerheim alagútig
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: füstbombák

Dr. Alice McNeal – Jacob közeli ismerőse – egy rendkívül fontos küldetést teljesít. Segítenünk kell neki, és miután a szállítóhajónkat lelövik, kénytelenek vagyunk a meglévő embereinkre, eszközeinkre támaszkodni. A gyalogos egységeinket szállítsuk be az APC-kbe, és induljunk el Alice bázisa felé. Komoly ellenállásba fogunk ütközni, a mérnök egységnek lesz munkája rendesen, mire a bázishoz érünk. Ott szerencsére találunk egy kisebb csapatnyi egységet, akikkel innentől kezdve szabadon rendelkezhetünk. Haladjunk nyugat felé, amerre a térkép szövetséges egységeket jelez. A mérnökkel megközelítve őket újabb egységekkel leszünk gazdagabbak. Innentől jön csak a neheze, az alagúthoz vezető út három győzelmi ponton keresztül vezet, amelyek mindegyikénél Terran egységek hemzsegnek. Óvatosan haladjunk előre, vigyázzunk az egységeinkre. Ha sikerült elérni az alagutat, vége a küldetésnek.

Silent Wolf
Elsődleges feladatok: – csalogassuk el a Terran mérnököket, lopjunk egy Terran mérnöki járművet, jussunk be az adatbázis terminál épületbe, hatástalanítsuk a légelhárító löveget
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: nincs

Ez egy lopakodós, csendes misszió, ami nem arról szól, hogy ki hány ellenfelet tud megölni. Be kell jussunk a Terran bázisra, hogy információkat szerezhessünk a Vironokról. Először el kell csaljuk a Terran mérnököket, ennek a legjobb módja, ha tönkretesszük a közeli erőművet. Ha ellenféllel találkoznánk, tegyük ártalmatlanná minél gyorsabban a másodlagos módba kapcsolva. Jussunk el az erőműig, majd lőjük addig, amíg felrobban. Ezután gyorsan menjünk át a közeli hídon, hogy megszerezhessük a szükséges járművet. Amikor Rho beszállt, menjünk vele a Terran bázis bejáratához. Egy őr áll az utunkba, de némi akadékoskodás után beenged. Odabenn lopakodjunk el a terminál épületéig, majd menjünk be. Miután megvannak az adatok, egy leszálló egységet küldenek értünk, de ahhoz, hogy le tudjon szállni, szét kell lőnünk a légelhárító löveget. Ez közel helyezkedik el a terminál épületéhez, menjünk oda, és a hordókra célozva robbantsuk fel. Ezután már nincs más dolgunk, mint hogy a megjelölt helyre siessünk.

Raw Deal
Elsődleges feladatok: – találkozzunk Hervon Dreznorral, védjük meg Hervon csapatát a Vironoktól, foglaljuk el az összes LZ-t, védjük meg a nehéztüzérségi egységeket
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, csata-szkenner, füstbomba

Minden segítség jól jöhet a harchoz! Bár a Kereskedők Céhének tagjai nem éppen megbízhatóságukról híresek, éppen jókor jön az ajánlatuk, mely szerint erős tüzérségi egységeket szállítanának az NSA-nak. Ezért aztán találkoznunk kell a képviselőjükkel, Hervon Dreznorral. A csapatunkkal célozzuk be Hervon táborát. Még mielőtt odaérnénk, a Vironok támadásba lendülnek. Végezzünk a támadókkal, majd miután kijelöltük az LZ-t, kérjünk erősítést, ugyanis újabb támadásra kell számítsunk. Miután végeztünk a Vironokkal, megkapjuk az új egységeket, amelyekkel nagy távolságból képesek leszünk jelentős pusztítást végbe vinni. A küldetés további részében óvnunk kell őket, legalább kettő épségben kell maradjon. Ettől függetlenül próbáljuk ki őket, küldjünk egy csata-szkennert az ellenség LZ-jéhez, így látni fogjuk, hova célozzunk. Természetesen a Vironok is bevetik a saját nehéztüzérségüket, az a legjobb, ha azokat minél gyorsabban kiiktatjuk. Innentől már csak annyi a feladatunk, hogy elfoglaljuk mind a három LZ-t. Kérjünk folyamatosan erősítést, és őröljük fel az ellenállást.

Snow Drift
Elsődleges feladatok: – meg kell állítsuk a Terran csapatokat, találkozzunk Lacroix-val,  szerezzük meg a konvojt, vigyük a Vironokat az LZ-hez
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, füstbomba, légi csapás

Egy értékesnek tűnő szállítmány zuhan le a hegyekben. Mivel valószínű, hogy a Terranok is lecsapnak a járműre, gyorsan a helyszínre kell siessünk. Először a kijelölt kanyonhoz kell menjünk, hogy a várható Terran csapatokat visszaverjük. Miután ez sikerült, találkozzunk Lacroix-val, aki felállít egy LZ-t, így már utánpótlást tudunk kérni. Erre szükségünk is lesz, mert eközben a Terranok is kiépítettek egy LZ-t, és támadásba lendülnek. Vissza kell verjük a támadásukat, és gyorsan a lezuhant járműhez kell siessünk. Mire odaérünk, már jelentős mennyiségű Terran egység vár ránk. Ha elég sok utánpótlást tudtunk kérni, akkor elfoglalhatjuk az ellenséges LZ-t is, de nem feltétlenül szükséges. Ha elfoglaljuk a lezuhant jármű körüli területet, kiderül, hogy Viron rabokat szállított. A konvojt a saját LZ-nkhez kell szállítsuk, ehhez az érkező légi egységek szükségesek.

Errand Boy
Elsődleges feladatok: – biztosítsuk Drahk’Mar útját a Viron bázisig
Másodlagos feladatok: – segítsünk Lacroix-nak megvédeni az SK-7-et
Támogatás: szállítóhajó, csata-szkenner, füstbomba, normál és nagy légi csapás

A lázadó Vironok az oldalunkra állnak, ezért segítenünk kell Drahk’Marnak, hogy visszajusson a bázisára. A küldetés kezdetén rádióüzenetet kapunk Lacroix-tól, hogy veszélyben van a bázisuk, de az őrnagy azt az utasítást adja, csak akkor avatkozzunk be, ha a saját küldetésünket nem veszélyeztetjük ezzel. Foglaljuk el először a közeli LZ-t. Kérjünk erősítést, és induljunk el a Viron bázis felé. A VIP transzport járműre – és utasára – nagyon vigyázzunk, semmiképpen sem eshet bántódása. Ha sikerül elég AP-t gyűjteni, akkor egy kisebb csapatot küldjünk Lacroix-nak is. Nem lesz könnyű eljutni a Viron bázisig, két győzelmi pont és egy Terran bázis is található útközben. Ha elég sok emberünk van, akkor két irányban is támadhatjuk az ellenséget, egyrészt a Viron felé tartó csapattal keleti irányban, a másik csapattal nyugatra, ahol miután segítettünk Lacroix-nak, tovább mehetünk a következő győzelmi ponthoz, majd az ellenséges LZ-hez. Bár nem lesz könnyű, de ha mégis sikerül elfoglalni, hatalmas elismerésben lehet részünk.

Stealing Beauty
Elsődleges feladatok: – siessünk az MSD-12-es bázis segítségére, tartsuk az állást 20 percig
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, csata-szkenner, füstbomba, normál és nagy légi csapás

Dr. Alice McNeal újra veszélyben van! A bázist – ahol szigorúan titkos kutatásokat végez – megtámadták, és úgy tűnik Lacroix csapatai nem bírják sokáig tartani az állásokat. Siessünk a bázis védelmére. Hatalmas csata vár ránk, de szerencsére a tábornok négy Ravagert – hatalmas tűzerejű járművet – küld segítségnek. Míg a bázison elhelyezzük a tornyokba az embereinket, a négy egységgel támadjuk meg az északi ellenséges LZ-t, így már csak két helyen kaphatnak utánpótlást az ellenfeleink. A bázisról küldjünk egy kisebb csapatot a radarállomáshoz, semlegesítsük a Terranokat, és küldjünk be egy gyalogost. Ezután 20 percig – vagy az összes LZ elfoglalásáig – tartanunk kell Dr. McNeal bázisát. Elég utánpótlással, és a négy Ravager segítségével el tudjuk foglalni az összes LZ-t.

She Sells Sanctuary
Elsődleges feladatok: – szabadítsuk ki Alice McNealt, biztosítsuk Alice útját az LZ-hez
Másodlagos feladatok: – semlegesítsük a sziget légelhárítását
Támogatás: szállítóhajó, csata-szkenner, füstbomba, normál és nagy légicsapás

Warhurst tábornok parancsát megtagadva elindulunk, hogy kiszabadítsuk Alice-t. Lacroix is beszáll a buliba. Először foglaljuk el az első győzelmi pontot, és végezzünk az ellenséges egységekkel, majd küldjünk embert a légelhárító ágyúkba, és a bunkerbe. Küldjünk egységeket a hídhoz, ahonnan elég erős támadás várható. Eközben támadjuk meg a börtönt. Alice-t el kell juttatni a Lacroix által felállított LZ-hez, miután az érkező szállítóhajóinkat megsemmisítik. A híd felől hatalmas támadás várható, kérjünk erősítést, és vagy szervezzünk erős biztosítást, vagy foglaljuk el az összes ellenséges LZ-t, és azután szállítsuk az Lacroix bázisára.

Push
Elsődleges feladatok: – védjük meg a Viron szövetségesünk szigetét, szerezzük vissza az egész területet, meg kell öljük G’Hall Vicathot.
Másodlagos feladatok: semmisítsük meg az ellenfél tüzérségét
Támogatás: szállítóhajó, csata-szkenner, füstbomba, normál és nagy légicsapás

A Terranok lecsaptak új szövetségeseink bázisára. Elsődleges feladatunk az, hogy a segítségükre siessünk. Indítsuk el a csapatot a bázisuk felé, közben kérjünk utánpótlást. Szépen foglaljuk el az utunkba eső győzelmi pontokat, és verjük vissza a bázisra támadókat. Kérjünk folyamatosan utánpótlást, koncentráljunk a nehéz tüzérségekre, és az ellenfél LZ-ire. Nagyon nagy csata várható. A sziget közepén található győzelmi pontnál több nehéztüzérségi egység van elhelyezve, és ide az erdő miatt csak gyalogos egységekkel tudunk eljutni. A csata hevében előkerül G’Hall Vicath is, vele végeznünk kell. Amikor az egész szigeten átvettük az irányítást, vége a küldetésnek.

Viron küldetések

Inverted Momentum
Elsődleges feladatok: – meg kell vizsgálni a rádióadást zavaró erőteret, a mérnök droid nem semmisülhet meg, el kell helyezzünk és meg kell védjük a mobil radarokat
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: nincsen

A klán űrhajót lelövik a Krieg-7B bolygó közelében, ezért kényszerleszállást kell végrehajtson. A rádióadást valami zavarja, először is ennek kell utána járjunk. A Viron egységek kezelése nagyjából megegyezik az NSA egységekével, de van egy fontos képességük. Két ugyanolyan egységet egyesíteni lehet, köszönhetően a Vironok nano-technológiájának, így erősebb, ellenállóbb egységekhez juthatunk. Először menjünk a hajóhoz közeli oszlophoz, kiderül, hogy egy ősi faj által készített és elhelyezett oszlopok miatt nem tudunk rádiókapcsolatba lépni a Morningstarral. El kell helyeznünk egy-egy mobil radart ezeknél az oszlopoknál, ezt a mérnök droid segítségével tudjuk megtenni. Miközben az oszlopokhoz megyünk, Terranok támadnak ránk, végezzünk velük. Miután mindkét oszlopnál végeztünk, menjünk a hídon keresztül a sziget közepénél található ellenséges bázisra, és foglaljuk el.

Asphyxiation
Elsődleges feladatok: – össze kell gyűjteni 10 hordó Zethane-t
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó

Újabb probléma, a klán űrhajó üzemanyag tartaléka – a Zethane – felrobban. Kénytelenek leszünk összeszedni 10 hordóval, ami nem is lenne olyan nagy ügy, ha a birodalmiak nem építenének ki egy LZ-t maguknak. Gyorsan indítsunk támadást az LZ ellen, mielőtt nagyobb csapatokat tudnának a bolygóra telepíteni, és kérjünk erősítést. Eközben küldjünk egy mérnök droidot a győzelmi pontjainkhoz, és szedjünk össze tíz hordó üzemanyagot.

Aiming for the Teeth
Elsődleges feladatok: – el kell foglalnunk egy LZ-t,
Másodlagos feladatok: – meg kell semmisíteni az erőműveket, és a parancsnoki központot
Támogatás: szállítóhajó, Viron roham gubó

Kiderült, hogy egy hatalmas anti-orbitális ágyúval lőtték le a klán űrhajót, amit valószínűleg újra felhasználnának, ha az űrhajó megpróbálna felszállni. Egy megoldás maradt, meg kell semmisíteni. Először el kell foglaljuk a közeli LZ-t, hogy utánpótláshoz juthassunk. Rögtön kérjünk is erősítést, mert kiderül, hogy az ágyút csak azután lehet megsemmisíteni, miután semlegesítettük a pajzsát tápláló erőműveket. Emellett találunk egy parancsnoki központot, amit szintén érdemes a földdel egyenlővé tenni. Ennél a küldetésnél is többféle taktikát alkalmazhatunk, kezdhetjük az ellenséges LZ-k felszámolásával, vagy elfoglalhatjuk sorra a győzelmi pontokat (az erőművek is győzelmi pontoknál vannak). Amint sikerül az erőműveket kiiktatni, megsemmisíthetjük az ágyút is.

It Came from the Swamps
Elsődleges feladatok: – biztosítani kell a fúrótornyokat, ki kell szabadítani a Haxduum klán tagjait, ki kell szabadítani Khau’Nir Vicathot, meg kell ölni Cezarust, Rho nem halhat meg
Másodlagos feladatok: – tartani kell az állásokat a börtönnél
Támogatás: szállítóhajó, Viron roham gubó

Végre megtaláltuk a fúrótornyokat, de biztosítani kell, hogy egy karcolás se essen rajtuk. Kiderül, hogy egy újabb lázadó Viron klán tagjait is itt tartják fogva egy börtönben. Kérjünk erősítést, és induljunk el a csapatainkkal a Terranok keleti LZ-jéhez. Miközben elfoglaljuk az állásokat, küldjünk csapatokat a fúrótornyokhoz is. A börtönnél – miután a klán tagjait kiszabadítottuk – kiderül, hogy a nyugati Terran bázisban őrzik Khau’Nir Vicathot a vezetőjüket. A börtönnél találunk egy APC-t, amit Rho boszorkányos ügyességgel el is köt. Ne küldjük rögtön a nyugati bázisra a fogolyért, csak miután már elfoglaltuk azt. Mikor Rho az APC-vel a bázisra ér, egy másik APC-n maga Cezarus próbál meglógni, tegyünk róla, hogy ne sikerüljön neki. Menjünk fel az APC-vel a rámpán, ekkor sikerül kiszabadítani a klán vezért is. Menjünk az éppen aktív LZ-hez az APC-vel.

Long Distance Call
Elsődleges feladatok: – jussunk be Rhóval a vezérlő bunkerbe, oldjuk meg a lokátor áramellátását, foglaljunk el egy LZ-t, Rhónak életben kell maradnia
Másodlagos feladatok:
Támogatás: szállítóhajó, spóra felhő, Viron roham gubó

Még egy életbevágóan fontos küldetést kell teljesíteni, mielőtt elhagyhatnánk a Krieg-7B-t. Egy nagy teljesítményű lokátor van a bolygón, amivel ki lehet deríteni, hogy hol lehet éppen Vlaana flottája. Először a vezérlő bunkerhez kell menjünk, ha odaértünk, küldjük be Rhót, hogy megszerezze az információt. Rho megkezdi a műveletet, de kiderül, hogy elvágták a kapcsolatot a bunker és a lokátor magja között, ezért közvetlenül a lokátorhoz kell eljutni, ha információt akarunk szerezni. Kerüljük a feltűnést, az ellenségnek három LZ-je van, és ha valaki meglát minket, folyamatosan támadják majd a csapatunkat. Az őrmesterrel (a másodlagos módját kihasználva) észrevétlenül be tudunk jutni a lokátor magjához. Mikor megkezdené a letapogatást, megszűnik az áramellátás. A tartalék tápegység beindításához egyszerre négy állomásra kell mérnök droidot küldenünk. Ehhez azonban el kell foglalnunk egy LZ-t. Miután egyet elfoglaltunk a háromból, kérjünk erősítést, természetesen mérnök droidokat is. Ha a lokátor körüli győzelmi pontokat (tápegység állomásokat) elfoglaljuk, beindul az áramellátás. Miután Rho megszerzi az információkat, felrobbantja a lokátort.

Cities in Dust
Elsődleges feladatok: – el kell foglalni egy LZ-t, találkoznunk kell az idegennel
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó

A helyszín: Nephilim 3-1-7, egykoron Viron kolónia, ma kihalt senki földje. És egyben a CSS Astrid nyughelye. Biztonsági okokból a CSS Astridtól távolabb kezdjük a küldetést. A közelben található egy LZ, gyorsan foglaljuk el. A klán űrhajót megtámadja Vlaana flottája, és az aktivációs kulcsot szállító szállítóhajó lezuhan. Amint megvannak a koordinátái, indítsunk csapatot a kulcs megszerzésére. Kiderül, hogy Vlaana már jóval a csapat megérkezése előtt a helyszínen járt, és magával vitte a kulcsot. Egy idegen rádión bejelentkezik, és azt mondja, elárulja a kulcs koordinátáit. Küldjünk egy csapatot a keleti LZ-hez, és foglaljuk el.

Carved in Sand
Elsődleges feladatok: – fel kell robbantani a hangárt, meg kell védeni a Xenofact oszlopokat, ki kell menteni Rhót, Rho nem halhat meg
Másodlagos feladatok: – el kell pusztítani az erőművet, és a légierőt
Támogatás: szállítóhajó, spóra felhő, Viron roham gubó

Meg kell szereznünk az aktivációs kódot mindenáron. Angelus nem akar rögtön nagy felhajtást, a térségben táborozó rengeteg Terran miatt. Ezért el kell jutnunk Rhóval a hangár bejáratáig, hogy aztán odabenn egy robbanótöltetet helyezzen el. Küldjük a hangárhoz egy kisebb csapattal, kérjünk erősítést, és készüljünk fel egy nagy csatára. Az a legjobb, ha a környéken található összes Xenofact oszlophoz küldünk néhány embert, ugyanis a robbanáskor Vlaana meglép egy űrhajóval, és megpróbálja elpusztítani az oszlopokat. Ez a bolygó összeomlását eredményezhetné. Foglaljuk el az összes LZ-t és győzelmi pontot, és menekítsük ki Rhót egy járművel az eredeti LZ-nkhez.

Dead but Dreaming
Elsődleges feladatok: – foglaljuk el a területet, védjük meg a Xenofact oszlopokat
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, spóra felhő, Viron roham gubó

A CSS Astrid közelébe kerülünk végre. Mégsem lesz könnyű a dolgunk, a Terranok hatalmas hadsereget mozgósítottak, hogy ne sikerüljön a közelébe kerülnünk. El kell foglaljuk a Terran LZ-ket, de emellett meg kell védenünk a Xenofact oszlopokat is, a bolygó stabilitásának megőrzése miatt. Akárhogy is igyekszünk, nem tudjuk az összeset megóvni, az a lényeg, hogy legalább egy ép maradjon. A legnagyobb problémát a magaslatokon elhelyezett tüzérségi egységek jelentik, az LZ-k elfoglalása mellett a legnagyobb hangsúlyt ezek hatástalanítására fektessük. Csak akkor ér véget a küldetés, ha minden egyes ellenséges egységet elpusztítottunk. Amint ezzel megvagyunk, újabb utazás vár ránk, ezúttal egy hatalmas csillaghajón.

Head on the Door
Elsődleges feladatok: – biztosítsuk a területet, vigyük a fúróberendezéseket biztonságos helyre, ki kell tartsunk a szállítóeszközök megérkezéséig
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, spóra felhő, Viron roham gubó

Gyanús körülmények között érkezünk haza, a tábornok a várostól távoli helyre irányít minket, és Alice sincsen sehol. A tábornok konvojának megérkezése előtt küldjünk gyalogosokat az összes toronyba, a bunkerbe, hogy biztosítsuk a területet, és egyet küldjünk a radar állomásba is. Ezután megérkezik a tábornok csapata, és nagy meglepetést okoz nekünk. Miután végeztünk a konvojjal, vigyük a fúróberendezéseket biztonságos helyre. Miután kiépítjük az LZ-t, két percig kell kihúzzuk, amíg megérkeznek a szállítóeszközök. Kérjünk erősítést, és szálljunk szembe a támadókkal. A legnagyobb erőket az ellenséges LZ-hez irányítsuk.

Reptile House
Elsődleges feladatok: – meg kell semmisíteni a kommunikációs állomást, el kell jutnunk észrevétlenül a találka helyszínéig, ki kell juttassuk Rhót a területről
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, spóra felhő, Viron roham gubó

Egy elfogott beszélgetésből kiderült, hogy a tábornok a Terranokkal találkozik. Ki kell deríteni, hogy miről beszélnek a találkozón, úgyhogy újabb lopakodós küldetés következik. Először a kommunikációs állomást kell hatástalanítani, ami nem okozhat különösebb gondot. Ezután – a lehető legóvatosabban – el kell jutnunk a találkahelyig. Ha egy őr észre venne minket, gondoskodjunk róla gyorsan, hogy ne járhasson el a szája. Rhóval menjünk a bázis kapujáig. Miután Rho lebukott a lehallgatás kellős közepén, ki kell juttassuk a területről. A kapitány intéz egy LZ-t, így hívhatunk erősítést, és megszöktethetjük Rhót. Ha akarjuk, elfoglalhatjuk a győzelmi pontokat, és a Terran LZ-t is.

Unlocking the Sky
Elsődleges feladatok: – vissza kell szerezzük a pajzs generátorok feletti irányítást, ki kell szabadítsuk az őrnagyot, meg kell akadályozni, hogy a pajzs generátorok megsérüljenek, végezzünk a tábornokkal
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, spóra felhő, Viron roham gubó

Végre itt az alkalom, hogy megfizessünk a tábornoknak. Nagyon gyorsan, és óvatosan kell eljárjunk, a kezében van a város pajzs generátorainak az irányítása, és fogva tartja az őrnagyot. Szóval összehangolt támadást kell indítani ellene. Kérjünk erősítést, köztük sok repülő egységet, és kezdjük meg a támadást. Foglaljuk el a három közeli győzelmi pontot, a nyugatinál tartja fogva a tábornok az őrnagyot. Ezután megkezdődik a versenyfutás az idővel, minél gyorsabban át kell vennünk a pajzs generátorok irányítását, ehhez el kell foglaljuk a közelükben található győzelmi pontokat. Az ellenfél két LZ-jét is minél gyorsabban meg kell szerezni.

Nothing left to Burn
Elsődleges feladatok: – meg kell védenünk az űrsiklókat, tartani kell az állásokat 30 percig, gondoskodni kell Alice járművének védelméről
Másodlagos feladatok: nincs
Támogatás: szállítóhajó, spóra felhő, Viron roham gubó

Az utolsó küldetésünk során az NSA sorsa a kezünkben van. Segítenünk kell Dr. McNealnek és csapatának, hogy sikerüljön evakuálni a városban lakókat a CSS Astridra. Kérjünk folyamatosan erősítést, küldjünk egységeket minden győzelmi pontra és ellenséges LZ-re. Hosszú ideig kell tartani az állásokat, nagyon kemény küzdelem lesz. Repülő egységekre nagy szükség lesz a csata során. Folyamatosan szorul majd a hurok, amikor már kicsit hátra dőlhetnénk, új LZ-t szerez az ellenség a dokknál. Nagy szükség lesz a szállítóhajóra is, amint van némi felesleges AP-nk, fejlesszük valamelyik tulajdonságát. Alice hajóját a felszállás előtt szétlövik, gondoskodni kell róla, hogy az őt szállító VIP jármű eljusson az őrnagy kompjáig.

Szereplők:

Jacob Angelus

Kora: 27
Magassága: 187 cm
Súlya: 90 kg
Születési idő: 045-2714
Alapkiképzés: NSA hadsereg: 025-2731, Fort Ike, Morningstar Prime

Jacob Angelus Victory City-ben nőtt fel, és a többi NSA gyermekhez hasonlóan korán az árvák sorsára jutott. De nem sokáig maradt árva, a modern hadviselés gépezete hamar adoptálta őt. Bár sok probléma volt vele az alapkiképzés során, a kiképzői már ekkor meglátták benne a vezetői képességeket.

Angelus kiemelkedő eredménnyel végzett a katonai akadémián, ezután hadnagyként szolgált a 49. hadtestnél. A csapatának gúnyneve ’halál expressz’ volt, hírhedtek voltak a nyers viselkedésükről, és arról, hogy az újoncokat semmibe sem vették, maximum ágyútöltelékként tekintettek rájuk. Ennek ellenére Angelus már az első hetekben kivívta a többi katona tiszteletét, még a hosszú évek óta szolgáló katonák is feltétel nélkül engedelmeskedtek a parancsainak. A csapat rengeteg Terranok elleni bevetésen vett részt.

A Corollia szigeteki hadműveletek során került először Angelus csapata Grant őrnagy irányítása alá, ekkor figyelt fel rá Warhurst tábornok is.

Vlaana Azleea

Kora: 25-27
Magassága: 175 cm
Születési idő: 045 – ismeretlen

Vlaana a császár jobb keze, és azt a feladatot kapta, hogy szerezze meg bármi áron a Morningstar Prime feletti uralmat, a birodalom számára. Az ügynökök már több kolóniát megszereztek a kvadránsban, de a Morningstar Prime volt mindközül a legfontosabb, a császár éppen ezért a legjobb, legkeményebb, legkönyörtelenebb emberét bízta meg a feladattal.

Vlaana úgy tekintette a feladatot, mint afféle isteni cselekedetet, az volt a rögeszméje, hogy az emberiséget egyesíteni kell bármi áron, és azok, akik ellenállnak, nem érdemelnek könyörületet, nem érdemlik meg, hogy tovább létezhessenek. Szó szerint, megszállottan követte a császár dekrétumát, mely így szólt: nincs bocsánat, nem maradhatnak túlélők.

Kevesen látták őt személyesen, akik mégis, azok közül nem sokan maradtak életben. Aki belenézett a hideg, sötét szemébe, az általában éppen a kivégzésére várt, kivéve, ha a hűséges csatlósairól volt szó. Általában két ügynökön keresztül igazgatta csapatait, akik majdnem olyan könyörtelenek voltak, mint ő maga. A nevük Cezarus és Dracus volt.

Korábban egy pletyka terjedt el arról, hogy Vlaana nem is létezik, csak Cezarus és Dracus elméjében.

Szállítóhajó (Dropship):

A szállítóhajó kiemelten fontos szerepet játszik a program során. Míg az előző részben csupán a küldetések elején volt szerepe (az egységek szállításában), addig a folytatásban akár be is vethetjük egy-egy kényesebb szituációban, főleg akkor, ha a tulajdonságait már kellő mértékben fejlesztettük. A fejlesztések természetesen AP levonásával járnak, és minden tulajdonságon öt fokozatban javíthatunk. Nézzük, hogy milyen tulajdonságokat fejleszthetünk:

Pajzs (armor):
Minél magasabb szinten van, annál nagyobb százalékát tudja kivédeni a lövedékeknek.
Fegyverek (weapons):
A fejlesztésektől függően egyre erősebb fegyverekkel apríthatjuk az ellent.
Érzékelők (sensors):
Minél fejlettebbek, annál nagyobb a szállítóhajó látótávolsága.
Raktér (cargo):
Nagyon fontos, hogy minél több egységet tudjon szállítani egy körben.
Hajtómű (engine):
Sokszor nem mindegy, hogy milyen gyorsan kapunk erősítést, főleg, ha rajtunk kívül a szövetségeseink is használják a hajót.
Üzemanyag (fuel):
Ha úgy döntünk, hogy a hajót bevetjük a csatában, akkor fontos, hogy minél hosszabb ideig használhassuk tankolás nélkül.

Vironok:

Az emberiség először a XXV. században lépett kapcsolatba a Vironokkal, abban az időben, amikor egy gonosz ügynök, Sarah Parker megmérgezte bolygójuk atmoszféráját. A következő években az emberek megpróbálták felvenni a kapcsolatot a Vironokkal, de nem jártak sikerrel. A Vironok hatalmas klán űrhajókkal járják az űrt, mióta a bolygójuk lakhatatlanná vált számukra. Nem tudni róluk túl sokat, csak annyit, hogy magas, kétlábú teremtmények, hatalmas nano-organikus tudással. A tárgyalásra tett sikertelen kísérletek során több jelentés született a Vironok Ragnarok Nebulában folytatott háborújáról. A jelentések szerint a Viron harcosok afféle összeolvadásra képesek, aminek segítségével képesek teljesen új formát ölteni.

Tippek-trükkök:

Vigyázzunk az egységeinkre a csaták során, lehetőség szerint mindig legyen a közelben egy mérnök egység.

Használjuk ki az egységek másodlagos támadási módját.

Ha van lehetőség, akkor vonuljunk fedezékbe, előnyös helyzetbe kerülhetünk, ha a gyalogos egységeinket egy épületbe, vagy egy toronyba küldjük.

A Viron küldetések során használjuk ki minél jobban a Vironok összeolvadási képességét.

Tervezzük meg minden lépésünket, nem szabad elhamarkodottan támadást indítani, minden egység aranyat ér.

Használjuk ki a terep és az időjárási viszonyok adta lehetőségeket, főleg a lopakodós küldetések során.