Nincsenek fanfárok és harsonák, szépen csendben bejelentjük, hogy elkészültünk a GURU és a PC GURU első évfolyamainak feldolgozásával melyek már ott is figyelnek a szerveren. 

A dolog két okból is lényeges, engedtessék meg nekünk, hogy ezt kis is fejtsük. Egyrészt a kis magyar scannelgetős kopizgatós lapmegjelentetésekben ilyen minőségű reprodukciókat még senki sem prezentált a saját lapjairól. Ez annak köszönhető, hogy mint ahogy többször szóba került mi az eredeti Amigás file-okból építkeztünk, eleve az oldalakat olyan minőségben küldtük ki mintha újra nyomdába menne a lap. Ez jókora többletmunkát eredményezett mint várható volt, nem beszélve a technikai akadályokról. Ezek egy részét megoldottuk, egy másik részét pedig megkerültük, így születtek meg az első megjelenések. Bizonyára még a későbbiekben is lesznek szívások, ez borítékolható. Egyébirány a most látható minőség kb 30%-os, kb ennyire kellett lebutítani pár dolog miatt az anyagokat (pl volt egy digitalis-analog-digitális konverzió kényszerűségből). A dolog azért még így is messze a legjobb amivel mi találkoztunk, reméljük tetszeni fog. Természetesen ahol nem állt rendelkezésre az adott oldal forrásanyaga (vagy hibás volt), ott scannelni kényszerültünk, látszik is a különbség…
A másik dolog ami nagyon lényeges az maguk az oldalak tartalma. A GURU és a PC GURu készítése közben folyamatosan próbálkoztunk az új design megoldásokkal, ennek meg is lett az eredménye, sok lapszámban igen sok oldal nehezen volt olvasható, vagy egyáltalán nem volt élvezhető. Nos, jelen megoldással ezt a problémát kiküszöböltük, bátran jelenthetjük ki, hogy van olyan cikk vagy oldal amit 20 év multán most olvashattok első alkalommal teljes mértékben. Ja és arról az apróságról már nem is beszéljünk, hogy az így előállított design és képek minden esetben az elképzeléseinket tükrözi és nem azt amit a nyomda gépmestere beállított nyomásnál.
Egyszóval jó szórakozást kívánunk, tekintsük úgy a dolgot, mintha újra megjelentettük volna ezeket a lapszámokat, kvázi erről van szó ugyanis.