Miközben nagy a felhajtás a méltán híres Total War-sorozat legújabb kiadása, a Rome körül, viszonylag csendben evickél egyre közelebb a megjelenés dátumához egy rendkívül hasonló alkotás, az Imperial Glory. Bár a fejlesztő Pyro Studios elsősorban a Commandos-szal került rivaldafénybe, nem olyan rég a stratégiai játékok területén is próbálkozott már: a mérsékelt sikert aratott Praetorians mögött szintén ez a csapat állt, és bár a játék nem volt korszakalkotó, azért elég kellemesre sikeredett.

A program leginkább a Medieval – Total War felújított verziójaként kezelhető, legalábbis a feldolgozott kort tekintve (késő-középkor illetve újkor) ahhoz esik a legközelebb. Az alapkoncepció gyakorlatilag teljesen azonos: a játék egyik felében egy területekre osztott Európa és Észak-Afrika térképen tevékenykedhetünk – a régiót 51 szárazföldi, míg a környező tengereket és óceánokat 29 vízi szektorra osztották. A provinciákon lehetőségünk van területfejlesztésre, hadseregek kiképezésére, illetve a diplomáciai és kémtevékenységet is ebben a módban irányíthatjuk, és a gazdaság irányítása mellett még technológiai fejlesztésekre (mintegy 70 találmány lesz) is itt nyílik lehetőség.

Természetesen mindezek mellett a korra jellemző egyik legfőbb elfoglaltság, nevezetesen a háborúskodás sem maradhat ki: stratégiai lépéseinket a Rizikóhoz hasonlóan a provinciákon „sakkozva” tehetjük meg. Amikor azonban csatára kerül a sor, akkor a játék átalakul egy kellemes RTS-sé, ahol csapatainkat a harcmezőkön irányítjuk. Mint hadvezérek, ebben a játékban sem egyes embereket kommandírozunk: parancsainkat nagyobb alakulatoknak adjuk ki. A harcmezők domborzata, a napszakok és évszakok jelentősen befolyásolják a harc kimenetelét, ezért egy jó stratégia akár kisebb sereggel is megfutamíthat egy erős ellenfelet. A kor eseményeit döntően befolyásoló tengeri csaták is részletesen lejátszhatóak (ez nem volt benne az MTW-ben); az egymást ágyúzó hajók látványa magával ragadó, ráadásul – ha minden igaz – az ellenséges hajók elsüllyesztése mellett még közelharcra is sor kerülhet, melynek szerencsés kimenetele esetén akár el is foglalhatjuk a kiszemelt hajót.

A grafikára az eddig megjelent képek és videók alapján nem lesz panaszunk, különösen látványos a korra jellemző hadoszlopok és formációk megjelenítése – ez utóbbi nekem például a Praetoriansban is tetszett, pedig az közel nem volt ilyen szép. A táj változatos, a csatamezőkön erdők, épületek, romok és akár várak is megjelennek, még több lehetőséget adva a taktikázásra. Apropó, várak: természetesen a várostrom sem marad ki a játékból! A rendelkezésünkre álló fegyvernemeket igyekeznek részletesen modellezni: lesz itt minden, a kaszákkal-kapákkal felfegyverzett paraszthadseregtől kezdve a nehézlovasságon és a huszárokon keresztül egészen a muskétásokig, no meg persze az elmaradhatatlan tüzérség is szerepet kap.

A programban egyébként a 19. század fontosabb államait irányíthatjuk, nevezetesen Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Poroszország vagy éppen – bizony, bizony! – az Osztrák-Magyar Birodalom uralkodójának szerepében tetszeleghetünk. Minden egyes állam a kornak megfelelő erősségekkel és gyengékkel kezd, de igazából csak rajtunk fog múlni, hogy mire gyúrunk rá a játék során. Mindent összevetve, az eddig kiszivárgott infók alapján egy felturbózott MTW várható, a kornak megfelelő grafikai tálalással és kibővített stratégiai lehetőségekkel. A megjelenésig még van egy pár hónap, de addig ott lesz a Rome: Total War…