A Novalogic új üdvöskéje, a Joint Operations most egy szép nagy lépést tett a masszívabb akciójátékok megteremtése felé. Igaz, hogy jelenleg maximálisan 150 játékos zsúfolódhat be egy szerverre, de azt se felejtsük, hogy a rendelkezésre álló terület viszonylag kicsi, így simán elérhetjük azt az akció-koncentrációt, amit eddig csak az igazán nagy Realm vs Realm összecsapásoknál láthattunk.

Szerencsére nem csak ezt az egy játékopciót emelhetjük ki, hanem számos olyan jó tulajdonságot, ami ezt a játékot az eddig megszokott nagyok (BF: Vietnam, UT2004, stb.) igazi ellenfelévé teszi. Hogy ezt a nagyszerű játékélményt személyesen is átélhessük, most végighaladunk azokon a fontosabb dolgokon, melyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy sikeresen átmászhassunk a kezdeti buktatókon és megtegyük az első lépéseket a profibb játék irányába.

A játék történetét egy képzeletbeli jövőbe helyezték, ahol éppen az indonéziai felkelőkkel van probléma. Most ők követik el azt a sok csúnyaságot, ami a nyugati világ szerint nem szép dolog, így a helyszínre küldik hadseregük összes haderőnemének képviselőit. Nem titok, hogy ezek összehangolt támadását hívják éppen Joint Operationnek.

Miután felpakoltuk a játékot, rögtön neki is állhatunk a játék frissítési műveletének, mivel a megjelenés óta már jópár apróbb javítást eszközöltek. A továbbiakban ezen nem kell nagyon gondolkodnunk, mivel a program automatikusan felajánlja, ha van ilyen lehetőség. Nekünk csak az OK gombot kell megnyomni és végigvárni a művelet befejeződését, aminek idejét nagyon korrekten előre is jelzi a rendszer. A továbbiakban ajánlatos a Training, azaz a kiképzés opciót választani. Itt aztán valóban ki leszünk képezve mindenre, amire csak szükségünk lehet a túlélésre. Kezdhetjük az alapmozgással, majd áttérhetünk a rakétavető és a nagyobb kaliberű fegyverek gyakorlására, és végezetül jöhetnek a járművezetési gyakorlatok. Ha ezekkel már profin bánunk, akkor nem marad más hátra, mint a fő megmérettetés.
Csatlakozzunk a NovaWorldnek nevezett központi rendszerhez, melynél az International szervert kell választanunk, mivel ez az európai központ megnevezése. Itt először is egy Accountot kell létrehoznunk. Ehhez meg kell adnunk egy belépési nevet és egy jelszót, valamint a játékhoz adott CD-key-t. Ezek alapján gyorsan ki is derül, hogy egy darab CD-key egy darab Account létrehozásához elegendő. Ezt vegyük figyelembe, ha esetleg kölcsön akarjuk adni valamelyik haverunknak kipróbálásra a cuccot, mert ő csak akkor fog tudni a játékkal játszani, ha megmondjuk neki a belépéshez szükséges dolgokat is. Ha egy gépen játszanak többen, akkor nem kell aggódnunk, mivel egy Accounton belül több játékost is létrehozhatunk. Ezek szerkesztése és menedzselése könnyen kezelhető és teljesen egyértelmű. Lassan már ideje lesz játszani is, így gyorsan bökjünk az alul található Games gombra, melynek hatására megjelenik a szerverlista egy nagy halom szerverrel. Ennek kezelése sem egy ördögi feladat, mivel a felső sorban lévő feliratokra kell csak kattintanunk, hogy az adott paraméternek megfelelően állítsuk sorrendbe a szervereket. Elsősorban a Ping szerinti rendezés a célszerű, így rögtön megláthatjuk azt a 10-20 szervert, amire érdemes belépnünk. Az akadozásmentes játékhoz ugyanis kb. 70 alatti Pingre van szükségünk. Szerencsére a netkód nagyon jól meg van írva a Joint Ops-ban, így könnyedén találunk ilyen szervereket. Ezek után a jobb oldalon láthatjuk, hogy az adott szerveren hányan vannak bent, mekkora a teljes kapacitás és ami a legfontosabb, hogy milyen játéktípus fut a szerveren és ezen belül melyik pálya. Amint megvan a nekünk tetsző, csak rá kell klikkelnünk, majd a csatlakozást választva máris belépünk a szerverre. Itt általában automatikusan beoszt minket a szerver az egyik csapatba, majd beléphetünk a játékba. Kezdetkor, illetve halálozás után az újraéledés helyét mi tudjuk szabályozni azzal, hogy a jobboldalon megjelenő pontok közül kiválasztjuk a nekünk tetszőt. Segítségül a bal oldalon látható a térkép, egységeink mozgásával egyetemben. Az újraéledésre általában várni kell, a várakozási időt a jobb alsó sarokban lévő kis számláló mutatja. A képernyő ezek után már csak a legfontosabb dolgokat tartalmazza, utat engedve a tökéletes koncentrációnak. Balra alul láthatjuk az aktuális fegyverünket a rendelkezésre álló töltényekkel, míg jobbra alul a térkép egy kis szelete kapott helyet. Ezen nyomon tudjuk követni társaink mozgását, illetve megjelennek rajta azok az ellenfelek, akiket már valaki beazonosított. Ha ez a térkép részlet nem elég, az M billentyűvel át tudunk váltani a nagyobb nézetre, vagy a teljes képernyős megjelenítésre. A leküzdendő akadályok, illetve a küldetés célpontjai a jobb oldalon találhatók színkódolva, amit a térkép is hűen követ, így egyszerűen nem lehet eltévedni. A kommunikációra a Voice chatet használhatjuk (F8), amit a menürendszere miatt teljesen egyszerű használni. Ezek az üzenetek alul középen jelennek meg, míg az elhalálozásokkal és a küldetéssel kapcsolatos üzeneteket bal felül találjuk meg.

Az általános dolgok áttekintése végén még egy nagyon fontos dolog maradt hátra. Ez pedig az a Shift billentyű (alapkiosztásban), mely nagyon sokszor fog kelleni. Ez nem más, mint az aktiváló gombocska. A segítségével szállhatunk be a járművekbe, illetve használhatjuk a fegyverkészletet a bázison. Ez utóbbira rögtön az elején szükség lesz, mivel a játékba lépéskor az alapfelszereléssel kezdünk, amit gyorsan át tudunk váltani tetszőlegesre. Erre a bázisokon lévő Armory-ban van lehetőség. Ide belépve egy menü jelenik meg, ahol kiválaszthatjuk a kasztunkat (lövész, nehézfegyveres, orvos, mérnök, mesterlövész), majd az alul megjelenő legördíthető sávoknál, hogy milyen fegyverrel vágunk neki. Az egyes fegyvereket persze nem használhatja az összes kaszt, így viszonylag gyorsan a végére érünk a sornak. Ha ezek után elhalálozunk, szerencsére nem kell újra végigjátszani ezt a mókát, kivéve akkor, ha közben meggondoltuk magunkat és most már más felszereléssel szeretnénk folytatni a harcot. A választás közben a bal oldalon megnézhetjük azt is, hogy az egyes kasztokban a csapaton belül kik szerepelnek, így ha okosan játszunk, akkor az optimális elosztás is lassan kialakul.

Fegyverek használata

Ahogy annak lennie kell egy ilyen típusú játéknál, rengeteg fegyver közül válogathatunk. Ennek számtalan előnye van, azonban hátrányai is akadnak. Ugyanis minden egyes fegyver egy kicsit eltér a másiktól, elsősorban a pontosság terén észlelhető a különbség. Így, ha hatékonyak akarunk maradni, célszerűen ugyanazt a fegyvertípus kell választanunk mindig. A fegyverek aktuális pontossága szorosan követi a manapság megszokott szabályokat. Azaz futás közben legpontatlanabb a fegyver, amit a célkeresztet alkotó kis pontok nagymértékű széthúzódása is jelez. Ha állunk, már egy fokkal jobb a helyzet. Igazi pontlövésekhez legalább térdelnünk kell, valamint át kell váltanunk célzó módba, amit a jobb egérgombbal tehetünk meg. Ekkor a célkereszt egyetlen pontocska, amivel jól le lehet követni a távoli ellenfeleket. Ha ezek után elmozdulunk, akkor a megállás után ismét automatikusan ebbe a célzó módba állunk vissza, ami nagyon időtakarékos, ha éppen mesterlövészt játszunk. Ami nagyon érdekes és nem túl szerencsés, hogy a legnagyobb géppuskákkal is ugyanakkora sebességgel futunk, mint amikor pisztoly van a kézben. Ez persze azt is jelenti, hogy nyugodtan választhatjuk a legnagyobb cuccokat is, mivel nem fogunk hátul kullogni és kimaradni a legjobb mókákból.

A fegyverek között különleges helyet foglalnak a kaszt-specifikus cuccok. Ilyen pl. a Target Designator névre hallgató bemérő szerkezet is, amivel az aknavetőknek jelölhetjük be a célpontot, melyet ezek után elárasztanak lövedékekkel. Az orvosok természetesen a kis csomagocskájukat cipelik magukkal, amelyekkel a harcban elesett társainkat támaszthatják fel. Persze csak akkor, ha az illető nyugodtan vár a helyén az orvosra és nem választja az újraéledést. Ekkor a 9-es gomb nyomogatásával heves „Medic, Medic” ordibálásokat hallathatunk, amivel az orvosok figyelmét is felkelthetjük. Természetesen a mesterlövészpuska is külön tanulmányt érdemelne. A felhasználása biztosan. Ha ezt választjuk, akkor nem kell mást tennünk, mint egy jó magas helyet találni, ahonnan belátható a terep jórésze és várni. Ez sem egyszerű, mert míg a többiek valahol harcolnak, nekünk arra kell ügyelni, hogy ha valaki felbukkan pl. a bázisunkba vezető úton, akkor azt le tudjuk lőni. Ez sem kis feladat. Ha észrevesznek, máris kezdhetünk menekülni, hiszen egy pisztollyal nem sokra fogunk menni az automata fegyverek ellen. Az időnkénti mozgás egyébként sem felesleges, mivel a front sohasem statikus, így nekünk is illik követni a csapat mozgását, kivéve akkor, ha valóban csak a védelemre szorítkozik játékunk.

Járművek

A járművek rendkívül nagy fontossággal bírnak, hiszen villámgyors szállítást, hatalmas tűzerőt és páncélozott védelmet biztosítanak. A fejlesztők nem véletlenül választották Indonézia tengerpartot, szárazföldet, és kis mocsarakat is tartalmazó területét. Itt mind a négy haderőnemnek (tengeri, légi, szárazföldi gépesített, gyalogos) fontos feladat jut, és az adott pályától függően változik fontossági sorrendjük. A légi eszközök csak és kizárólag helikoptereket tartalmaznak, melyekből többféle van. A nagy csapatszállítók általában géppuskákkal is felszereltek, míg a kisebb, gyorsabb gépek fegyverei a pilóta irányításában maradnak. A tengeri eszközök között kis gumicsónakoktól elkezdve egészen a parti hadihajókig mindent megtalálunk, és a szigetek között szállítás mellett hatalmas szerep jut nekik a parti erődítmények elpusztításában is. A szárazföldi járműveknél szintén nagy a változatosság és a kisebb terepjáróktól kezdve a páncélozott csapatszállítóig sokmindent megtalálunk. Kezelésük szerencsére nagyon egyszerű. Ha beugrunk egy járműbe, akkor továbbra is az eddigi irányítást használhatjuk. Persze nyugodtan előkaphatjuk a joystickot is, ha éppen ahhoz van kedvünk. Kezdetben sok segítséget nyújtanak a játék közben megjelenő tippek is, amik ilyenkor közlik az irányító gombok kiosztását is. A bal oldalon megjelenik a jármű stilizált képe is, ahol a kis x-szel jelölt helyen tartózkodunk. Helikopternél két plusz gombbal bővül az irányítás, hiszen fel és le is kell mozognunk, valamint a hőkövetős rakéták ellen szórhatunk csalikat a gépből a Space gombbal. Nagyon fontos, hogy ha mi vezetünk egy járművet, akkor mindig várjuk meg a többieket is, akikkel együtt már jelentős erőt képviselhetünk, valamint csapatunk mozgása jóval gyorsabb lesz, mint ha egyesével szerencsétlenkedne mindenki. Ha a járművön mozogni akarunk, akkor a Shift megnyomása után felállunk az eddigi fix ülőhelyünkről, és oda megyünk, ahova akarunk. Nyugodtan lövöldözhetünk kifele az ablakon is, ezzel is fokozva a tűzerőt. Ha a Shift + számbillentyű kombinációt használjuk, akkor villámgyorsan átkerülünk az egyik helyről a másik számozott helyre. Általános szabály, hogy ha van a gépen fegyver, akkor az mindig a kettes pozícióban található.

Játékmódok

A szerverek kezelésénél már volt szó az egyes játékmódokról. Jelenleg a következő módosítások érhetők el:

Advance and Secure (szerverkód: AAS): Természetesen a legelterjedtebb változat. Mondhatnám azt is, hogy ez az alap. Ahogy a neve is mutatja, itt nem kell mást tenni, mint előrenyomulni és biztosítani a terepet. A csapatoknak egy alap és két kiterjesztett bázisa van, valamint a térképek általában szimmetrikusak is, így a másik oldalon ugyanazokat a terepviszonyokat találjuk. Az alap bázisáról indul mindenki és cél, hogy az ellenfél bázisait elfoglaljuk, majd a lehető legtovább tartva adott idő alatt a legtöbb pontot érjük el. Ez a módosítás nagyon jó példa arra, hogy még a legnagyobb pályákon is a harc néhány kulcsfontosságú területre korlátozódik le. Ez lehet egy híd, bázis, vagy egy tengerszakasz is, a pálya kialakításától függően. Egy ilyen pályán játszva kulcsfontosságú a kezdeti gyorsaság, előretörés, valamint a nehezebb járművek jó kihasználása. Gyalogosan nekivágni talán nem is érdemes, mivel ezek azok a pályák, ahol a mesterlövészek igazán kiélhetik magukat, hiszen előre adottak a harci zónák. Ha taktikailag nézzük a dolgot, akkor egy ütőképes egység támadása az ellenfél viszonylag üresen hagyott bázisán egyszerűen és gyorsan el tudja dönteni a mecset, mivel ekkor az újraéledési pontok távolabbra kerülnek a csatatértől és jelentős időt nyerhetünk, míg megérkezik az erősítés. Ezért nem árt figyelni saját bázisaink állapotát sem. Erre a jobb oldalon megjelenő kis ikonok alkalmasak, melyek mutatják, hogy melyik bázisnak mi a színkódja, valamint, hogy éppen támadás alatt áll-e. Bázisok védelmére mindig maradjon hátra 2-3 ember, akik nem engedik elveszni a stratégiai pontokat a hátunk mögött. Az alap bázist szerencsére nem kell védeni, mivel az nem kerülhet ellenséges kézre.

Cooperative (COOP): Egy másik népszerű módosítás a kooperációs játék, amikor az összes játékos egy oldalon áll és a betöltő képernyőn megadott feladatokat kell elvégezniük. Ezt mindenképpen tanulmányozzuk át indulás előtt. Erre lesz időnk, mivel elég sokat tölt a játék. Ebben az esetben az ellenfeleket a szerver irányítja, így nagyon sok múlik azon is, hogy hányan vágunk neki a küldetéseknek, mivel nagyon nagy túlerő ellen nem egyszerű győzni. Ezek a meccsek általában gyors lefolyásúak és pl. mesterlövészre nincs is szükség, annál inkább orvosra és jó sok nagy kaliberű fegyverre. A járművek okos használata és az együttes támadás ebben az esetben még fontosabb, mint máshol, hiszen könnyedén áttörhetünk bárhol, ha megvan a megfelelő túlerő, ami a nem túl okos AI ellen majdnem mindig győzelmet hoz. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy járművön többen is tudnak utazni, mint ahány beépített fix hely van.

Team King of the Hill (TKOTH): A jó öreg King of the Hill csapatokra történő módosítása. A különbség az AAS és e között az, hogy itt ugyanazt a területet kell a csapatoknak megtartaniuk. Így a harc talán még koncentráltabb, mint az összes többiben együtt. A mesterlövészek igazi paradicsoma, itt ezzel a kaszttal arathatunk. Csakúgy, mint a nehézfegyverzetű, jól páncélozott járművekkel. A terület körül portyázva szépen lehet szedni az előrenyomuló ellenfeleket.

Team Deathmatch (TDM): Nagyon sok mindent nem kell írnom erről a módról, hiszen arról van szó, hogy a két csapat tagjainak adott idő alatt a lehető legtöbb ellenfelet kell lelőnie. Itt nagyobb taktikai mozdulatokat sem kell tenni, jórészt az dönt, ki mennyire képzett és milyen jól tud lőni, mennyire ismeri a terepet. Nagyon jó megmérettetésnek, ha már úgy gondoljuk, hogy jók vagyunk.

Röviden ennyi lenne az ismertető a Joint Operationhöz. Szerencsére nem mondhatjuk el, hogy ezzel végeztünk, és most már mindent tudunk a játékról. A Novalogicnak ezúttal sikerült egy valóban komplex, jól felépített és szépen kivitelezett játékot összepakolni, mely olyan rendkívüli változatosságokat nyújt, hogy igazán csak hónapok alatt lehet teljesen kiismerni. Így mindenkire még számos kaland és sok jó játék vár, ha belevág. GG, HF.

A célzás művészete

A célzás egy akciójátéknál talán a legfontosabb. A közelharci fegyvereknél ez jobbára a reflexek és a beidegződések harca, kombinálva a megfelelő mozgással. Azonban távolra pontosan lőni az már valóban művészet. Ebben a program nagyon realisztikus, így bevezetésre került az Elevation, azaz a kiemelés mértéke. Egyes fegyvereknél ez automatikusan kiíródik a célkereszt mellé. Az értékén a CTRL + egérgörgő kombinációval változathatunk a megadott értékek szerint. Az értelme és használata a következő: ha nagyon messzire akarunk lőni pl. egy mesterlövészpuskával, akkor azt tapasztaljuk, hogy a távcsövünk torzít, így szépen elé fogunk lőni még akkor is, ha a célpont kis fejecskéje a középen van. Ha viszont kb. tudjuk, hogy milyen messze van az a terület, ahova lövünk, akkor az Elevation értéket kb. ide állítjuk, és ezek után már valóban oda fogunk lőni. A távolságot a távcsövünkkel nagyon pontosan be tudjuk mérni. Természetesen ha pl. 400 méterre állítjuk az Elevation értékét, de a célpont terület 430 méterre van, akkor illik egy kicsit fölécélozni. Mindenesetre mindez sok gyakorlást és tapasztalatot igényel, de más fegyvereknél, pl. a gránátvetőnél is jól hasznosítható.

Gránát és rakétavetők

A játékban szerencsére számos nagyobb kaliberű fegyver is megtalálható, amivel a gyalogság képes felvenni a harcot még a legnagyobb páncélozott járművekkel szemben is. A kézigránátok mellett kisebb transzportok és a gyalogság ellen hatékony a fegyverekre szerelhető kisebb gránátvetők, melyekkel nagy távolságra is meglepő pontossággal lőhetünk. A következő lépésként kezünkbe vehetjük a nagyobb tűzerővel rendelkező darabokat, a páncéltörő rakéták kilövésére alkalmas szerkezeteket, melyek földi és légi célpontok ellen is egyaránt kiválóak. Elsősorban járművek ellen hatásosak. Ha pedig helikopterek ellen szeretnénk specializálódni, akkor a mindenképpen a Stinger típusú cuccokat használjuk, mivel ezek hőkövetési funkcióval is el vannak látva. Azonban ha ezeket a fegyvereket szeretnénk használni, kénytelenek leszünk a lövész, vagy a nehézfegyveres kasztot választani, mivel ezek a másodlagos fegyverek csak itt elérhetők.

UH-60A

A Novalogic nem lenne Novalogic, ha kihagyta volna a Delta Force korábbi részeinek főszereplőjét, a Sikorsky UH-60A helikoptert, amit csak Black Hawknak hívnak. A létrejöttében a vietnámi háborúnak elsőszámú szerep jutott, hiszen már ’72-ben megkezdődött a helikopter tervezése azzal a nem titkolt céllal, hogy az addigi szállítási specialistát, a UH-1-et leváltsa. Érdekesség, hogy a Sikorsky cégnek sikerült megelőznie a Boeing mamutcéget és végül az ő változatukat választotta a kormány. A helikopter sokrétű követelményeknek felel meg. Egyrészt páncélozott, alkalmas 20 katona szállítására, felfegyverezhető és nem utolsó sorban nagyon könnyen szállítható, hiszen egy C-130-asba a rotor leszerelése nélkül is befér egy gép. A szállítási funkciók mellett meg is képes védenie magát, hiszen Stinger levegő-levegő rakétákkal, két darab gépágyúval és anti-tank rakétákkal is felszerelhető. Természetesen az alapkoncepció a kívánalmaknak megfelelően az évek folyamán módosult, így számos változatot találunk a parti őrségnél, a tengerészetnél, de még a kábítószer ellenes osztagnál is, melyekből összesen több mint 2000-et gyártottak le a mai napig. Ezek alapján nem csoda, ha a játékban is egy hasonlóan masszív, nagy tűzerejű szállítóhelikoptert találunk, mellyel gyors transzportokat hajthatunk végre.