A Just Cause hivatalos bejelentésével egy újabb, ezúttal felettébb ígéretes GTA klón részletei váltak ismertté. A kiadó Eidos Interactive ezúttal a svéd Avalance Studios csapatát bízta meg egy CIA-s történet játékká formálásával, a programozók a fejlesztésekkel jól haladnak, a fiúk eddigi munkáját most ti is megismerhetitek.

Az Eidos kiadóvállalat is részt kíván magának abból a képzeletbeli tortából, melyet a Rockstar Games konyhájában készítettek a Grand Theft Auto: Vice City és San Andreas koncepciójának kisütésekor. Most ne arra gondoljatok, hogy valami újabb nagyvárosi, bandaháborús rosszfiú-történet van készülőben. Korántsem erről van szó, a cég a GTA szériában profin kivitelezett hatalmas, élettel teli játékkörnyezet ötletét vette át az elmaradhatatlan sokszínű járműhasználattal együtt. A játékiparban kissé szokatlan módon az Eidos nem egy javában készülő projekt kiadására szerződött, hanem egy, a cég marketing szakembereinek fejéből kipattant játékötlet megvalósításához keresett profi fejlesztőket, akiket a svéd Avalance Studios személyében meg is talált. A programozóknak a kiadó azt a feladatot adta, hogy a GTA:VC mintájára alkossanak meg egy olyan világot, mely akár valódi is lehetne; olyan játékhelyszínt készítsenek, melynek minden egyes négyzetmétere bejárható, felfedezhető. Mindehhez a megrendelő szolgáltatta a kerettörténetet is, a részletek kimunkálását már a fejlesztőkre bízva. Az alapsztori szerint a készítendő játéknak mindenképp valamely ismert, egyesült államokbeli katonai vagy félkatonai szervezethez tartozó pozitív hős köré kellett épülnie. Egy ilyen fazonú karakterrel vajon mi is lehetne más a végső feladat, mint a világ megmentése! 
Térkép
A játék egy képzeletbeli, valahol a dél-amerikai partok közelében lévő szigetállamban, San Esperitóban fog játszódni, nem kevesebb, mint 650 négyzetkilométernek megfelelő területen. E lépték még a minden tiszteletet megérdemlő GTA:SA méreteit is jócskán túlszárnyalja. A trópusi szigeten találni fogunk hegyeket dzsungelekkel, folyókat kanyonokkal, és természetesen számos lakott területet (települést) is különböző nagyságrendben. Így a mini-országot felfedezve járhatunk majd kisebb-nagyobb falvakban, városokban, de bejárhatjuk majd a szigetet körülölelő tengerpartot is, bemerészkedve akár az azt körülvevő óceán hűs habjaiba is. San Esperito szigetén a napszakok alapértelmezésben váltakoznak, sőt, az alkalmazás megjelenítéséért felelős, az Avalance Studios által fejlesztett saját grafikai motornak köszönhetően az időjárás véletlenszerű váltakozására is számíthatunk. Természetesen nem lenne teljes e méreteiben grandiózus, és földrajzi képződményeiben teljesen valóságosnak ható játékkörnyezet élet nélkül. A flórát a trópusok tipikus növényfajai adják, és a készítők szerint játékukban a fauna is igen gazdag és változatos lesz. Erre még később visszatérve a szigeten élőkről elárulom, meglehetősen aktív és impresszív életet élnek. Az emberi lakosok nappal dolgozni járnak, a turisták a tengerparton sütkéreznek. A sziget éjjel sem hal ki, a számtalan szórakozóhelynek köszönhetően. 
Missziók
A Just Cause világába a CIA rendszerváltoztatásra kiképzett titkos ügynökének szerepébe fogunk becsöppeni, egyenesen az égből, egy repülőgépből kiugorva. A különös belépő oka az, hogy hősünk nem akar nagy felhajtást a megérkezéssel, hiszen végső soron azért jött, hogy megbuktatva a jelenlegi kormányt, a lázadók kezébe adja a hatalmat. Rico Rodriguez bőrében karakterünk további feladata, hogy felderítse annak a titkos és világméretű veszélynek a mibenlétét, melyet a gyanú szerint a korrupt államfő kíván fegyverként bevetni.
A játék nagyon széles lehetőségeket fog kínálni arra, hogy céljaid elérd; szövetkezhetsz helyi csoportokkal egy másik legyőzésére tekintélyed megerősítéséhez, bátoríthatod felkelésre a tömegeket (lehetsz a vezetőjük is), köthetsz szövetséget a lázadó erőkkel és megvesztegetheted a drogcsempészeket. A nagyfokú játékszabadságot egy több mint 150 misszióból álló sztori foglalja majd keretbe a játékban. A küldetések három fő típusra fognak oszlani, ezek a kerettörténethez, valamint a 20 fő területi egység (szigetrész) valamelyikéhez kapcsolódó missziók, és az elmaradhatatlan bónusz küldetések. A küldetésekhez kötődően több szigetlakó csoporttal kerülünk majd interakcióba, melyek közül a helyi rendőrséghez vagy a lázadók félkatonai alakulatához fűződő viszonyunk nyilvánvaló lesz. Nem ilyen egyértelmű a helyzet a drogbárók esetében, akiket ellenségként vagy szövetségesként is kezelhetünk habitusunknak megfelelően.
Készségek
A szigetre érkezve hamarosan nyilvánvaló válik, hogy San Esperito egy óriási lőporos hordó; itt szinte mindenki állig fel van fegyverkezve. Ebben a közegben a modern gyilkoló eszközök egész tárházát fogjuk használni; megkapva vagy megszerezve azokat korábbi tulajdonosától. Az Avalance Studios programozói nem kevesebb, mint 25 modern kézifegyver játékban történő használatát fogják biztosítani, a különféle gránátoktól és robbantó szerektől a pisztolyon és puskán át a vállról indítható rakétáig. Hiába a fegyverek garmadája, ekkora kiterjedésű területen órákig is gyalogolhatnánk valós időben ahhoz, hogy a sziget egyik végéről a másikig jussunk. Ennek elkerülésére fog szolgálni a Just Cause-ban szerepeltetett több mint 100 különböző vezethető szárazföldi, légi és vízi jármű a dzsiptől a helikopteren át a motorcsónakig, vagy hogy két igazán kurrens járműt említsek: lehet majd vezetni F-15-ös vadászgépet és egy kisebb tengeralattjárót is.
Lap aljára
Most ha megbocsátotok, elköszönök, a pilóta jelzett, hogy egy percen belül megérkezünk San Esperito szigete fölé, és akkor nekem ugranom kell, pedig utálok ernyőzni, no de sebaj, egy CIA ügynöknek sok mindent meg kell tudni tennie. Még valami! Ha találkoznátok az Avalance embereivel, mondjátok meg nekik, hogy szedjék össze magukat, és úgy készítsenek el mindent a Just Cause-ban, ahogy azt ígérték, különben tudni fogom, mi lesz a következő küldetésem…
+ A jó oldalon lehetünk hősök
+ 100 irányítható jármű
+ Kellemes tengerparti környezet
Avalance Studios
A Stockholmban székelő játékfejlesztő stúdiót Christofer Sundberg és Linus Blomberg alapította 2003-ban, azzal a céllal, hogy a cég az újgenerációs játékeszközökre fejlesztők egyik fellegvára legyen. Az Avalance indulását követően szinte azonnal komoly feladatokat kapott: a programozók részt vettek a Chronicles of Riddick és a Battlefield 2 háttérmunkálataiban, miközben szép csöndesen egy új, kiváló képességekkel felvértezett saját grafikai engine-t is kifejlesztettek. Az Eidos 2004. év végén érkezett felkérésének köszönhetően mára a cég már 60 alkalmazottal rendelkezik, akiknek többsége jelenleg a Just Cause projekten dolgozik.
Egy igaz ügy
A játék címét megismerve először óhatatlanul az azonos című amerikai film jutott eszembe, azzal a gyanúval, hogy talán lesz is némi áthallás a játékban az 1995-ös thrillerből. A főbb szerepeket Sean Conerry, Ed Harris és Laurence Fishbourne játszotta, a sztori egy gyilkossági ügy körül bonyolódott. Bobby Fergusont a bíróság gyermekgyilkosságért elítéli, aki nem fogadva el a döntést felkéri Paul Armstrong (Sean Conerry) jogprofesszort, hogy derítse ki, mi az igazság. A szövevényes, végig feszült, fondorlatos történet végül meglepően zárul, de nem lövöm le a poént, ajánlom figyelmetekbe a filmet, amelynek egyébként a névazonosságon kívül az égvilágon semmi köze a játékhoz.