1998 kiemelkedő év volt az autóverseny-szimulátorok történetében. Ebben az évben jelent meg a legjobbnak tartott Grand Prix Legends. A játék realitásának és nehézségének köszönhetően a mai napig a legrealisztikusabb autóversenynek nevezhető. Ötezer regisztrált versenyző részvételével évente megrendezik a program világbajnokságát. Ezt a világbajnokságot 2001-ben egy magyar játékos, Wéber Gábor nyerte. Ennek apropóján vele beszélgettünk.

nyerte. Ennek apropóján vele beszélgettünk.

Kérlek, mutasd be a Grand Prix Legends játékot néhány szóval! Mi tesz ennyire népszerűvé egy 1998-ban megjelent programot?
A GPL sikere annak köszönhető, hogy a versenyautók viselkedését elképesztő pontossággal szimulálták, és mindezt először tették játszhatóvá Interneten is olyan színvonalon, amely azelőtt nem létezett. Nagyrészt még ma is ez az internetes interfész teszi annyira vonzóvá több mint 3 évvel megjelenése után.
Mikor találkoztál a programmal?
1999 januárjában vettem meg, és még mielőtt felraktam, kíváncsi voltam a kor autóira, pályáira egyaránt. Miután installáltam, nem értettem igazán a lényeget, ugyanis a GP2 után vezethetetlennek tűnt. Amikor végre mindent beállítottam, szinte azonnal a brutális hang és gyorsulás élménye és az élethű fizikai modellezés hatása alá kerültem – és ez még ma is tart.
Van kedvenc pályád és autód a programban? Melyek ezek?
Kedvenc autóm mindig változik, de leginkább a Ferrari, kedvenc pályáim pedig: Rouen, Mexico, Nürburgring; az abszolút szerelem: Monaco. 
Sokakat a program valósághűsége riasztja el. Te mit javasolsz a kezdő játékosoknak, mit tegyenek a jó eredmények elérése érdekében?
Semmiképp se keseredjenek el az első pár óra után, ennyi szenvedést megér a dolog. Mindenképp játsszanak online is, rengeteget lehet tanulni mások ellen versenyezve, a jó tanácsokról nem is beszélve. És minél több replay-t letölteni mások köreiről, abból lehet a legtöbbet tanulni! Ja, és persze egy jó kormány nélkül bele se kezdjenek!
Mikor kerültél kapcsolatba az online autóversenyzéssel?
Két évvel ezelőtt kezdtem online versenyezni, és azonnal a sűrűjébe csöppentem, akkor indult ugyanis a Champions League 2, a 2000. évi világbajnokság. Egyébként a VROC (Virtual Racers Online Connection; www.vroc.net) elnevezésű interfészen keresztül lehet belépni a közös chatroomba, ahol az összes, éppen futó verseny listája látható, és akár be is kapcsolódhatunk bármelyikbe, ha van még szabad hely. Ez az online versenyzés Mekkája, itt találkozik szinte minden nap a GPL aktív versenyzőgárdájának nagy része. 
Ez volt a második évadod a világbajnokságban. Mi történt idén, hogy sikerült legyőznöd az eddigi világbajnokot?
Az első szezonom szinte folyamatos tanulással telt, így igazán nagy esélyem nem volt beleszólni a „nagyok” dolgába. Idén már nemcsak gyorsabb, de intelligensebb, rafináltabb is voltam, és ez a dörzsöltség kellett igazán a sikerhez. Ennek ellenére az eddigi világbajnokot, a finn Greger Huttut még ma is jobb pilótának tartom, de most már nagyon kicsi köztünk a különbség.
Ha jól tudom, LAN-bajnokságok is zajlanak, és ezeken is igen komoly eredményeket értél már el. Milyen egy ilyen LAN-bajnokság hangulata és milyen érzés a nagy riválisokkal személyesen találkozni?
Hollandiában, a LAN Európa-bajnokságon harmadik lettem, ahol több mint 30-an indultak Európa számos országából. A hangulat fergeteges – akár egy jó focimeccsen – és bizony a csaták sem hétköznapiak. Az Internetről megismert „kollégákkal” személyesen is találkozni pedig egészen különleges dolog, ugyanis élőben szinte mindenki más. A LAN egyetlen nehézsége, hogy nem saját kormánnyal, hanem ún. Hyperekkel vezetünk, amelyek profi cockpit-utánzatok, csak nagyon eltér a viselkedésük a megszokottól. Néhányan rendelkeznek ilyennel otthon is, így ők előnyben voltak. Elsősorban ezért nem tudtam nyerni, de így is hatalmas élmény és óriási buli volt.
Az online játék egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően elindítottátok a magyar bajnokságot is. Kérlek, mutasd be nekünk a versenysorozatot!
A magyar bajnokság 2001. januárjában indult útnak, és az első teljes szezon már véget is ért. A napokban indítjuk útnak a 2. szezont, és nyugodtan mondhatom, hogy az egyik legszínvonalasabb Internetes bajnokság – a Vb- és Eb-futamoktól eltekintve – a miénk. Ez egyrészt a magyar mezőny erős fejlődésének, másrészt a meghívott külföldi pilóták tudásának köszönhető, a hendikepes rendszernek hála pedig tökéletesen kiegyenlítetté váltak a futamok. Mindenkit szeretettel várunk, főleg azért, mert tervezzük egy „kezdő” liga beindítását is.
Mikor lesz a következő nagy Grand Prix Legends verseny, amin részt veszel?
Október 27-én indul a Masters of GPL hosszú távú világbajnokság, ahol egy az egyben az eredeti versenytávot kell teljesíteni, ami két, két és fél óra hosszú futamokat jelent. Itt nemcsak a koncentráció, de már a fizikai erőnlét is szerepet játszik, egy-egy futam előtt több mint egy liter folyadékra van szükség, különben a végére szabályosan kiszárad az ember.
Sok sikert kívánunk a következő versenyeidhez a PC.GAMES nevében!