Mint a múltkori számban már mondtam, a Manager-programokról írni nehéz feladat, hiszen nem lehet egyszerre ismertetőt adni a profiknak és egy leírásban elmagyarázni mindent a kevésbé hozzáértőknek. Mivel itt most három ilyen jellegű programról van szó, így lehetetlenség minden menüpontot és opciót megfelelő mélységben kielemezni, így maradt az ismertetés. A kezdő managereknek azt tudom javasolni, hogy nézegessék át az előző Gurukban szereplő leírásokat, mivel elég sok közös pont található a játékok között.

Championship Manager Italia ‘95
Mint a nevéből is kitűnik, e program az olasz labdarúgásba enged belekontárkodni minket. A támogatott csapatok mind az olasz A és B osztályból kerültek bele a játékba, ezek pedig:
Olasz A: Milan, Roma, Torino, Foggia, Padova, Bresca, Genoa, Cremonese, Cagliari, Fiorentina, Napoli, Parma, Sampdoria, Reggiana, Juventus, Lazio, Inter Milan, Bari.
Olasz B: Verona, Ancona, Acsoli, Undiese, Perugia, Salernitana, Palermo, Cosenza, Lucchese, Acireale, Pescara, Cesena, Venezia, Piacenza, F. Andria, Chievo V., Atalanta, Como, Lecce, Vicenza.
Kezdésként választhatunk New Game-t, Continue Season-t és Quick Start-ot is. A Help részletesen elmagyarázza ezeknek a jelentését. A New Game-nél kiválasztható, hogy ‘94-’95-ös vagy kitalált játékosokkal kívánunk játszani, a játékosok száma (1-4) és a Demo Game opció. Quick Start-nál egyenesen belerepülünk a játék karjaiba. Cselekedeteinket a következő menükkel és almenükkel tudjuk irányítani:
Continue Season: beállítgatásaink után ezzel kérhetünk „következő kört“.
Club Details: a csapatokról szolgáltat kimerítő mennyiségű infot.
Arrange Friendly: kihívás barátságos meccsre.
Manager Jobs: ezen belül Manager History, Job News és az Add Manager, amivel új játékos tud beszállni (mint a new game-nél).
National Squads: semmi különleges.
View Tables: lássuk a menüözönt. League Tables, Group Tables, Top Goalscorers, Worst Discipline, Average Ratings, M/O/M Awards, Team Form Guide, Average Gates, Manager Scores, Manager Ranking, Manager Salary, Hall of Fame, Monthly Awards.
Fixture Info: Last Results, Next Fixtures, Next Italian Cup, Next Anglo-Ital, Next UEFA, Next Cup Winners, Next European, Next Playoffs, Group Tables, Euro Seedings, Past Winners.
Find Player: érdekes menüpont, mivel játékosokat kereshetünk mindenféle index szerint. Position, Country, Requirements (passing, tackling stb.), Approx Value, Status, Division, Age.
Board Resign: Confidence/Resign.
Game Options: a programban található 4(!) kép színpalettáját és világosságát állítgathatjuk.
Ennyi. Ez a program engem néhol egy játékos-adatbáziskezelőre emlékeztet. Egyszerűnek tűnő, képileg és grafikailag nem igazán támogatott játék.
Team Manager
Megnyerően indul eme program, és ami számomra plusz: igen jó és lendületes zenével rendelkezik (de csak az introban). Kezdetben vala a kiválasztás, miszerint angolországbeli vagy pedig olasz csapatokat akarunk favorizálni (72 angol és ugyanennyi olasz csapat közül válogathatunk kedvünkre).
A főképernyőre kerülve láthatjuk, hogy hányadik hét van és azt, hogy kivel lesz a következő meccsünk. A választható dolgok:
Team: itt van a csapatunk. Kioszthatjuk a mezszámokat, beállíthatjuk a felállást, a fickó nevére nyomva táblázatos formában szemlélhetjük eredményeit és adatait (név, klub, szerződés, összefoglaló táblázatok). Ha meguntuk, eladhatjuk a Sell-lel a kijelzett értékben. Alul: Opponents, Formations, Goals, AV (Average) Ratings.
Market: játékospiac (kérek 1.5 kg lipcseit). Mindegyik division (vagy olasz osztály) képviseltetve van. A klub és a játékos kiválasztása után jön az alku-képernyő, ahol a játékos adatainak vizsgálata mellett az igényeket és a kínálatokat is egymáshoz lehet igazítani.
Match: Itt játszathatjuk le a géppel az aktuális meccsünket. Betöltődik egy stadion állóképe és a játék pillanatnyi állását szöveges formában követhetjük nyomon. Meccs után statisztikát kapunk.
Club: Bevételek és kiadások. Bevételek: Attendance Money, Sponsor, Sale of Players. Kiadások: Wages, Players Bought, Taxes, General Costs. Alul láthatjuk az egyenlegünket. Még jobban alul a Tran(sfers)nél a fizetéseket kísérhetjük figyelemmel, valamint ha meguntuk edzőnket akkor újat nevezhetünk ki helyette (Appoint Team Coach). Az Info a klubról ad információt.
Championship: Average Ratings, Top Goalscores, View Tables, Today Results.
Ez idáig a legegyszerűbbnek tűnő managerproggi, hiszen csak egy lemezes és nem is nagyon tudunk eltévedni az opciók és menüpontok sűrűjében. Maga a játék grafikailag sem egy túldesignelt dolog, mindenesetre legalább ízlésesen válogatták össze a színeket.
Végezetül egy valóban csak ismertető a Bundesliga Manager-ről. Ez egyike a legprofibb és legszebb managereknek, csak egy hátránya van: németül kommunikál a külvilággal (biztos lesz angol is). Már az intro is érzékelteti, hogy valami készül, hiszen kevés managerprogramban van focizó törpe. Kezdéskor még feltűnik egy ismert műholdcsatorna logoja is, és ez még csak jobban sejteti, hogy nem egy összecsapott munkáról van itt szó. Az általam megvizsgált példány csak 32 színű volt, mégis (a 32 színhez képest) gyönyörűen nézett ki. Zene van az intro és a játék alatt is egyaránt, és egész jól meg van komponálva. Előzetesként itt van néhány kép, mert biztosan nem menekültök meg az angol változattól!
M.D.Jon