Vegyük alapul a Carmageddont, keverjük hozzá a Micro Machines, az Antz Extreme Racing vagy a Drome Racers könnyed hangulatát és végül tegyük minderre rá a Grand Theft Auto autós üldözési jeleneteinek felülnézetes látványvilágát. Ha összeállt e meglehetősen fura kép, körülbelül a Supersonic Softvare által fejlesztett, és az Empire Interactive közreműködésével 2004. június 18-án (PC-re, Playstation 2-re és Xboxra egyaránt) kiadott Mashed nevű autóversenyes játék előképe kell, hogy a szemünk előtt legyen.

A Mashed talán legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nagy bizonyossággal egyetlen felhasználó sem lesz irányában közömbös; az alkalmazást szerintünk csak nagyon utálni, vagy nagyon szeretni lehet, középút nincs. E sommás értékelés után most következzék, az arcade autóversenyes programban rejlő lehetőségek részletes bemutatása, azzal a felvállalt céllal, hogy a leírtakkal egy kicsit megkönnyítsük a játékot kipróbálók dolgát.

1. Angel Peak
Napszak: délután
Időjárás: napsütéses
Úttípus: murva
Autó: utcai sportkocsi
Standard köridő: 0:12:16
Nehézségi szint: 2.

A Mashed első pályája minden kétséget kizáróan egyben a legkönnyebb is, amolyan bevezető versenyhelyszín. A verseny egy sziklás környezetben épített gyárudvaron zajlik, teljesen sík terepen. A látási viszonyok kiválóak. A murvás pálya körvonala majdnem tökéletesen ovális, ráadásul egy kis szakasz kivételével a teljes pályahosszban kőkorlát véd bennünket a kisodródástól. A startot követően szinte azonnal jobb oldalon van a korlátban egy beugró, ezen a ponton könnyű fennakadni, mert a bemélyedésbe teszi a program az egyik „power-up”-ot (továbbiakban akciókockát). Az első kanyar a pályán mindjárt egy 180 fokos fordító; nagy íve, és bőséges szélessége miatt, teljes gázzal is be tudjuk venni. A fordulást követően, az egyenes közepén van egy enyhe S ív a pályában, ennek bal oldala a már említett kőkorlát nélküli szakasz. A szakadékkal szegélyezett pályarészt elhagyva következik a második 180 fokos fordító, majd a célegyenes.

Tipp: Az egész pályán nyugodtan menjünk padlógázzal. A 180 fokos fordulókban használjuk ki, hogy autónk a murvás pályán szépen csúsztatható. A piros-fehér fakorláttal védett pályarésznél maradjunk a pályaív közepén, vagy belső felén.

2. Kharga Temple
Napszak: délelőtt
Időjárás: napsütéses
Úttípus: homok
Autó: buggy
Standard köridő: 0:18:10
Nehézségi szint: 4.

A játék második pályája már lényegesen nehezebb az elsőnél, így a maximális ötből, négyes nehézségi szintet érdemel. A verseny a fáraók földjén, egy félig már lerombolt sziklatemplom mellett kerül megrendezésre, sík, homokos sivatagi terepen. A szikrázó napsütésben jól belátható minden pályarészlet. A homokos pálya leginkább egy banán körvonalára emlékezetet. Ezen a versenyen már körülbelül 30 %-ban nem védi korlát a pályát, ráadásul a védelem nélküli pályaszakaszokat szinte kivétel nélkül szakadékok határolják. A rajt után a pályát bal oldalról erősen megrongálódott oszlopsor szegélyezi, mely a több körös versenyeken véletlenszerűen az úttestre esik számos, nagyméretű kőhenger formájában. Az oszlopsort követően a pálya egy balos, 180 fokos fordítóban folytatódik. Itt mehetünk padlógázzal, mert mindkét oldalon van korlát. A kanyart követő egyenesben balról sziklák, jobbról a már említett szakadékok határolják utunkat, ráadásul a szakadék felőli útszegély erősen szabdalt. Az egyenes részt újabb fordulósor követi, először egy gyors jobbos, 90 fokos, majd a jobb oldali épületeket elhagyva egy balos, 180 fokos, mely utóbbi a legnehezebb szakasza a pályának. Ebben a kanyarban a külső ívet végig szakadék öleli körbe, ráadásul a legkritikusabb ponton négy-öt olajoshordót is elhelyeztek a pályatervezők. A belső ív nem védett – itt egy néhány autónyi mély üreg a természetes határ. A fordító utáni kigyorsító rész már a verseny célegyenese.

Tipp: Az oszlopoknál használjuk a pálya jobb oldalát, így lesz esélyünk kibójázni a leeső oszlopdarabokat. Vigyázzunk a 180 fokos fordulókban, különösen a másodiknál, mert könnyen leeshetünk a szakadékba, vagy a belső ív sziklamélyedésébe. Ezen a pályán is szépen csúsztatható a kocsink, bár a buggy-k nem éppen a legstabilabb járgányok a kanyarokban.

3. Neustein
Napszak: délután
Időjárás: borongós hóesés
Úttípus: jég 10%, havas aszfalt 90%
Autó: túraautó
Standard köridő: 0:29:13
Nehézségi szint: 4.

A harmadik pálya újra egy négyes nehézségű, téli versenyhelyszín. A környezet egy középkori vár környéke, havas hegyi országúttal. Ez a Mashed első pályája, ahol már komoly szintkülönbségek is vannak a pályán belül. A borongós idő, és a hóesés megnehezíti a versenyt. Ezen a viadalon már körülbelül 70 %-ban nem védi korlát a pályát, a korlátmentes szakaszok itt is szakadékok többnyire. A verseny indítása után szinte azonnal egy kis korlát nélküli hídon kell áthaladnunk, melyet egy balos, 90 fokos forduló követ. Ezután egy rövid egyenes szakasz jön, ami felvezet a kastélyhoz, ahol egy éles, dupla, 90 fokos S kanyar van. A fordítókban szerencsére van kisodrás gátló korlát, de az azt követő lejtős egyenesben, majd az azt záró balos, 90 fokos kanyarban már nincs. A következő rész egy 180 fokos széles fordító, mely egy jeges tóra vezet. Itt nagyon nehéz kordában tartani a kocsit, mert szinte padlógázzal érkezünk a jégre. A tavat követő rövid szakasz egyenes, enyhén emelkedik az épületek között, majd a pálya egy éles, 90 fokos jobbos kanyar után igazán meredeken kezd emelkedni. Ezt a szakaszt két helyen is keresztezi a hegyi felvonó, melynek kabinjai rendre belógnak a pályára. A második felvonókabin kikerülése után már látható, a rövid egyenes végén a cél.

Tipp: A havas út csúszását kalkuláljuk be a kanyarokban, különösen a befagyott tavon lesz látványos a dolog. A felvonók közül az elsőt inkább balról, a másodikat inkább jobbról próbáljuk meg kikerülni, így veszítjük a legkevesebb időt.

4. Timgidski
Napszak: éjjel
Időjárás: esős
Úttípus: aszfalt
Autó: utcai sportautó
Standard köridő: 0:32:90
Nehézségi szint: 5.

A játék negyedik pályája méltán az egyik legnehezebb, ötös maximális nehézségi szintű. A helyszín egy északi-tengeri olajkitermelő telep. A pálya vonala leginkább egy olyan téglalapra emlékezetet, melynek minden sarkába egy-egy apró hurkot is rajzoltak. Az éjszakai verseny alatt egész végig esik az eső, az aszfaltos pálya mindenhol vizes és csúszós. Ezen a pályán szinte sehol nincs már korlát, a szakaszok döntő hányadát a külső íveken az óceán határolja. A pálya első része egy széles, hosszú, gyors, egyenes, aszfaltos rész, mely egy jobbos, 90 fokos, majd egy balos, 90 fokos kanyarral folytatódik. Az S kanyar után egy enyhe ívű ráfordítással egy hosszú, széles hídban zárul. A híd ezúttal korlátokkal ellátott. A következő szakaszelem egy 90 fokos, balos forduló, mely egy ugratóban folytatódik először lefelé majd felfelé. Az ugrató után következő gyors balos kanyar a pálya legkönnyebben elhibázható része; itt nagy sebességgel történő beérkezés esetén esélyünk sem lesz megállítani az óceánba zuhanást. A forduló után következő enyhe S kanyar végén már látszódik a széles célegyenes.

Tipp: Szinte minden kanyar előtt fékezzünk erőset, próbáljunk meg mindig a belső ívekben autózni, különösen vigyázzunk az ugrató utáni szakasznál!

5. Ventura Blvd
Napszak: délelőtt
Időjárás: napsütéses
Úttípus: aszfalt
Autó: túraautó
Standard köridő: 0:49:66
Nehézségi szint: 3.

A Mashed talán legötletesebb pályája az ötödik, autópályás versenyhelyszín. Már egy kis képzelőerővel is könnyedén lehet asszociálni a Mátrix autópálya-jelenetére. Ezúttal, a játékban először (kizárólag kamionokból álló) forgalom is lesz a verseny alatt. A pályavezetés lényegében két hosszú egyenesből (autópálya), és egy arra felvezető, majd egy hurokban visszatérő szervizútból áll. A két autópályás szakasz lényege, hogy a sűrű kamion forgalom alatt minél gyorsabban előrejuss az ötsávos úton (négy forgalmi sáv + leállósáv). Többszöri próbálkozás után sajnos kiderül, hogy a forgalom kőkemény renderelt animáció, így sajnos tulajdonképpen a véletlennek nem sok szerepe lesz a leggyorsabb kör elérésekor.

Tipp: Először csak kóstolgassuk a forgalmat, néhány verseny alatt biztosan rájövünk a forgalom mintázatára. Az első ráfordulásnál a szélső, jobb oldali sávban érdemes maradni a pótkocsi nélkül közeledő kamion elé bevágva, majd a három utolért kamion közül a jobb oldali elé kell bevágni balról. Azután egy kis szakaszon a szerviz utat kell használni, majd újra vissza a szélső sávba és már lehet is besorolni jobbra, a levezető útra. Visszafelé szinte végig érdemes a szélső, jobb oldali sávok egyikében autózni, akár több alkalommal is igénybe véve a leálló sávot.

6. Keister Bay
Napszak: délután
Időjárás: borongós
Úttípus: murva 20%, aszfalt 80%.
Autó: utcai sportkocsi
Standard köridő: 0:33:95
Nehézségi szint: 3.

A játék egyik legrövidebb pályája a Keister Bay, egy zöld szigeten került kialakításra. A hármas nehézségi fokozatú versenyhelyszínen egy átlagos kör alig több mint fél perc alatt megtehető, de tapasztalataink szerint még talán annyinak sem fog tűnni mozgalmassága miatt. A rövid, aszfaltos egyenes után egy jobbos, 90 fokos fordulóval kezdődő murvás szakasz következik, melynek érdekessége, hogy a kanyarban mindkét oldalon vízpart a természetes határ. A külső pályaíven ugyan a vizet korlát szegélyezi, ez azonban csak megtévesztés; a fakerítés azonnal megadja magát, ha hozzácsapódunk. A belső íven balra a kanyar közepén egy rámpa található, melyet nem igazán érdemes favorizálni, szerepe csak akkor lehet jelentős, ha a kanyarban a társak éppen összeakaszkodva elzárják az utat. A murvás szakaszt egy aszfaltos emelkedő követ, aminek a tetején egy 90 fokos, balos kanyar van. A forduló közepén piros-fehérre színezett úttorlasz akár megtévesztő is lehet, azonban ezúttal ez a helyes út, a torlaszt szétrombolva kell tovább száguldanunk. A következő pályaelem egy kis korlátok nélküli híd, mely éppen akkor sérül meg bal oldalt, amikor már majdnem elértük. A hidat követő lejtő végén érdemes nagyot fékezni, mert egy 180 fokos, balos kanyar következik utána. A fordító után immár másodszor is találkozunk úttorlasszal, ezen is törjünk át, majd a rövid alagúton haladjunk át. Fékezéssel vegyük be a cél előtti utolsó balos, 90 fokos kanyart.

Tipp: Az első murvás vízzel határolt és az utolsó, alagút utáni kanyaroknál vigyázzunk a kisodródásra. A hídon használjuk annak jobb oldali, sértetlen részét.

7. Polar Wharf
Napszak: délelőtt
Időjárás: derült, havazik
Úttípus: jég
Autó: utcai autó (VW Golf)
Standard köridő: 0:32:36
Nehézségi szint: 2.

A Mashed legegyszerűbb versenye a hetedik, fagyos tengerparti kikötőben megrendezett. A pálya karakterisztikája rendkívül egyszerű; két hosszú kétsávnyi széles egyenes, 180 fokos, szűk fordulóval mindkét végén. Mindez tükörjég borításban; az egyeneseken korlát nincs, ha hibázunk, rögtön beesünk a tengerbe. A fordulók még síkosabbak, mint az egyenes. Itt ki tudunk csúszni jeges fürdő nélkül, de annyi időt vesztünk, hogy utána nem is érdemes folytatni a küzdelmet.

Tipp: A kanyarok előtt vegyük le a gázt nullára, és csak lendületből forduljunk, szinte araszolva. A második egyenes pályát jobbról szegélyezi egy konténerekkel elválasztott stég; ha nagy a tülekedés a pályán erre kerülve tudunk egy kis előnyhöz jutni.

8. Tierra Piedra
Napszak: délután
Időjárás: napos
Úttípus: murva
Autó: utcai sportkocsi (Dodge Viper)
Standard köridő: 0:22:33
Nehézségi szint: 5.

Az egyik legrövidebb és mégis nehéz versenyhelyszíne a játéknak az ötös nehézségi szintű Tierra Piedra. A sziklás gyártelepen egy építkezés között kanyarog a murvás, durva kavicsos versenypálya, valahol a Sziklás hegységben. A hosszú egyenes sprint után következő balos, 90 fokos kanyar egy meredeken emelkedő egyenesbe torkollik, melyet kétoldalt szerencsére téglafal övez. Az emelkedő végén újabb balos, 90 fokos forduló jön, ezúttal korlát nélkül. Ezen a ponton szépen le lehet csúszni a szakadékba; elég egy kis koccanás, és máris vége a versenynek. A kanyar bevételével máris egy hatalmas gyárépület tetején találjuk magunkat. A tetőn egy középső kiszélesedésnél elzárt területet láthatunk; itt nem érdemes megkísérteni a szerencsét, a pozdorjává zúzható kordon mögött mély liftakna rejtőzik. Elhagyva az aknát, egy hatalmas darut kell megkerülnünk, itt válasszuk a bal oldalt, mert a jobb oldalon a darukötél, egy nagy teherrel a végén szépen belóg a pályára. A darut elhagyva, ha még nem tettük volna, nyomjunk padlógázt, mert az épület itt véget ér; a szomszédos helikopter terminálra csak egy szép ugratással tudunk átjutni. Ha átrepültünk a leszállópályára, egy éles, jobbos, 90 fokos kanyar következeik, melyet egy hosszú, gyors, lejtős egyenes követ. A lejtő végén egy 180 fokos fordulóval jobb irányba elkanyarodva máris a célszalag előtt találjuk magunkat.

Tipp: A téglafal utáni kanyart próbáljuk belső ívből bevenni. A daru utáni ugratást követően fékezzünk, és forduljunk jobbra már a levegőben. Az egyetlen 180 fokos kanyart kezdjük a belső ívből, futassuk fel a kőfalra nyugodtan a kocsit, így a lehető legnagyobb lendülettel tudunk kijönni a fordulóból.

9. Koko Bay
Napszak: éjjel
Időjárás: esős
Úttípus: aszfalt
Autó: buggy
Standard köridő: 0:22:68
Nehézségi szint: 4.

A Koko Bay a Mashed második éjjeli versenyhelyszíne, Timgidskihez hasonlóan itt is esik az eső; az aszfalt utak ezúttal is vizesek és csúszósak. A tengerparti verseny azért kapott négyes minősítést a nehézséget illetően, mert szinte nem is tartalmaz egyenes szakaszt, a kősziklák kerülgetése a tengerparti homokban pedig kifejezetten nehézzé teszi ezt a versenyt.
A start utáni jobbos, 90 fokos kanyart egy hasonlóan éles S forduló kombináció követ, melyből már a tengerpartra visz a pálya bennünket. A meredek sziklapartról a homokos partra kanyarodó út élesen fordul jobbra 90 fokban a világítótorony megpillantásakor. A homokos parton három nagyméretű sziklát is ki kell kerülni a továbbjutás érdekében, mely után egy jobbos, 90 fokos éles forduló már a pálya végéhez vezet.

Tipp: A házak közötti fordulókat próbáljuk meg belülről kezdeni. A világítótoronynál vigyázzunk, a pálya itt élesen jobbra folytatódik a homokban, hagyjuk a megtévesztő, toronyhoz vezető egyenes aszfalt utat. A homokos parton a sziklákat ne a tenger felől kerüljük, mert az időigényesebb, próbáljunk meg szorosan a sziklafal alatt autózni.

10. Silver Creek
Napszak: délelőtt
Időjárás: napos
Úttípus: murva
Autó: platós túrakocsi
Standard köridő: 0:29:83
Nehézségi szint: 4.

A játék utolsó hivatalos versenye egy viszonylag nehéz, kanyargós murvás dombok közötti helyszínen zajlik. A rajtot követően először egy gáton kell áthajtanunk. Itt válasszuk a belső ívet, mert a külsőről könnyen a szemközti domboldalnak ütközhetünk. A gátat elhagyva több, kisebb forduló után egy vashídon kell átrobognunk, itt vigyázzunk a hídkorlátra a felhajtáskor, mert könnyű rajta fennakadni. A híd után több kisebb kanyar következik, miközben felkapaszkodnunk egy nagyobb dombra, ahonnan széles földúton roboghatunk alá egy kisebb völgybe. A völgyben majd 180 fokot leírva teljes gázzal száguldhatunk az újabb dombra fel, aminek tetején egy éles, 90 fokos jobb kanyar után beérkezünk a célba.

Tipp: A gát és a híd előtt kell különösen észen lenni, itt nem árt egy kis fékezés. A völgyben használjuk ki, hogy a murván szépen csúsztatható az autónk.

11. Redpool Tip (1. bonusz pálya)
Napszak: reggel
Időjárás: borús
Úttípus: aszfalt 80%; murva 20%
Autó: utcai sportkocsi
Standard köridő: 0:50:59
Nehézségi szint: 3.

A Mashed első bonusz pályája egy szeméttelep körül lett kiépítve. Az aszfaltos kupa nem különösebben nehéz; a fordulók ugyan technikásak, de szinte mindegyiket be lehet venni teljes sebességgel. Az épülő autópályáról induló verseny egy rövid kigyorsítás után egy balos, 90 fokos kanyarral folytatódik, majd a gyárkapunál egy jobbra fordulással már be is értünk a játékban favorizált gyártelepek egyikére. Itt a nagy hordónál érdemesebb azt kívülről megkerülve rákészülni a jobbos, 180 fokos fordítóra, ahol az útviszonyok is változnak; aszfaltról murvára. Az utat itt jobb oldalon egy éles szakadék határolja, korlát nincs, és ha túl gyorsan fordulunk rá a murvára, szinte lehetetlen a kocsit megfogni. Ha sikerül gond nélkül a kanyarodás, bátran lépjünk a gázra, egy meglehetősen hosszú egyenesen lejtő szakasz következik a versenyben. A szakasz végén egy hármas kanyarkombinációval beérünk az autóroncsok közé; itt újra van egy 180-as fordító, de nem különösebben nehéz a széles útpálya miatt. A szeméttelepet elhagyva a sorompónál egy éles, jobbos kanyar után újra felkapaszkodhatunk az autópályára, itt egy gyors, hosszú egyenes lesz. A jobb oldali sávban van egy nagy ugrató, amit nem érdemes használni, mert nagyon lelassítja a kocsit. Az egyenes végén egy gyors, nagy ívű fordulóval visszatérünk a rajtvonalhoz.

Tipp: Használjunk végig padlógázt, a roncstelepen csúsztassuk bátran a murván kocsinkat. Az autópályán a rámpahasználatot felejtsük el, csak a sebességünk csökken tőle.

12. Nukov (2. bonusz pálya)
Napszak: délután
Időjárás: napos
Úttípus: aszfalt
Autó: utcai autó
Standard köridő: 1:00:63
Nehézségi szint: 5.

A játék legnehezebb és egyben legötletesebb pályája a Nukov. Egy hadiállapotban álló városban és környékén kell versenyeznünk, miközben az utak mentén felállított tankok szépen belövik a versenypályáját. A nagy ötlet a kompozás, ami igazán megfűszerezi a versenyt. Az indulás után egy éles jobbra fordulással kell a szétlőtt város utcáin száguldanunk; a kanyarból kiérve az út bal oldalán van az első ugrató. A városból kiérve a domboldalon össztűzbe futunk, a néhány robbanás, azt az érzetet kelti, hogy máris itt a vég. Az egész képernyő megrezdül minden becsapódáskor, próbáljuk meg a kocsit az úton tartani eközben. A robbanásokon áthaladva bal oldali forduló jön. Próbáljunk meg a partfal mellett az út bal oldalán maradni. A tankok között áthaladva egy jobbos kanyar után a folyóparton kell száguldani. Az útszakasz közepén lévő ugratón csak teljes sebesség mellett tudunk átrepülni. Az ugrató után be kell hajtani a kikötőbe, és ráállni a kompra. Ezt követően semmi dolgunk; meg kell várni, amíg a komp átvisz a másik kikötőbe, ha megállt, haladjunk a stégen egyenesen tovább. Hamarosan újra kiérünk az országútra, ahol újabb robbanások várnak ránk. A temetőnél jobbra kell fordulni; az épületek között bal oldalon van egy rámpa, amiről látványosat lehet repülni. A szökőkutat mindegy honnan kerüljük meg, (ha használjuk a rámpát fölötte fogunk elsüvíteni). A tér után egy 180 fokos, balos forduló vezet a célhoz.

Tipp: A robbanások között is figyeljük az út vonalvezetését, mindkét ágyúzós helyen fordulnunk kell a támadás alatt. A kompra ráhajtva azonnal fékezzünk, mert könnyen becsúszhatunk a tengerbe. Ha sikerült megállni a kompon, a hajóutat arra használjuk fel, hogy megfordulunk; ellenkező esetben a kikötés után kezdhetünk neki a szűk stégen tolatgatni komoly időveszteséget felhalmozva. A temető utáni bal oldali rámpa adta lehetőséget mindig használjuk ki.

13. Hattan City (3. bonusz pálya)
Napszak: éjjel
Időjárás: derült
Úttípus: aszfalt
Autó: Forma 3000
Standard köridő: 0:41:51
Nehézségi szint: 4.

A négyes nehézségi fokozatot a helyszín a magasvasúti pályaszakasz miatt kapta, ahol nem könnyű a továbbhaladás, különösen másokat előzgetve. A közepes egyenessel induló kezdés után a rádióállomásnál jobbra kell fordulnunk, majd újra jobbra és balra. A három kanyar után be kell hajtani egy parkba, itt nagyon szűk a bejárat. A szökőkutat mindegy honnan kerüljük, ami fontos, hogy próbáljuk megtartani a sebességünket, mert az utána következő ugratón csak kellő gyorsaság mellett tudunk átrepülni. A játszóteret elhagyva a nagy vaskaput ki kell törnünk, majd jobbra fordulni, és egy rövid emelkedő egyenes után már fent is találjuk magunkat a magasvasút sínrendszerén. Itt semmi sem véd bennünket a leeséstől, ráadásul a sínpár alig kétautónyi széles. Az enyhén íves szakasz végén, bal oldalon egy vonat áll a síneken, ezt próbáljuk meg kikerülni, majd fékezni is szinte már mellette, mert a vagonok után éles, balos kanyar következik. Itt egy rámpát találunk, ami levezet a kezdő szintre, ezt elhagyva két balos kanyar után következik a hosszú célegyenes.

Tipp: A szökőkutat elhagyva padlógázzal repüljünk át az ugratón. A függővasúton vegyünk vissza a tempóból. A vasúti kocsik után a lefelé vezető rámpa előtt fékezzünk erősen, mert ha lecsúszunk róla, sok időt veszítünk.

Powerups – Mashed akciókockák

A versenyek savát-borsát a pályákon elhelyezett akciókockák használata adja. A speciális képességeket úgy tudjuk birtokba venni, ha egyszerűen áthajtunk kocsinkkal az akciókockákon. A Mashedben használható kilenc különböző képesség a következő:

1. Rakéta
Szimbólum: repülő rakéta
Előfordulás: közepes
Alkalmazhatóság: 1 alkalom
Hatókör: szűkített
Használati érték: 4

Az eszköz felvételekor a versenyautónk tetejére kerül fel egy, egyszer használatos rakétakilövő fegyver, aminek zöld keresőfénye körülbelül háromautónyi távolságot képes befogni előttünk. Ha célt talál a keresőradar, a lézerfény vörösre változik; ilyenkor érdemes aktiválni a rakéta kioldását. Találat esetén a hatás pusztító; a célpont apró darabokra hullva azonnal kénytelen feladni a versenyt.

Tipp: Figyeljük a pálya vonalvezetését a rakéta kilövésekor; a keresőlézer hiába fogta be a célpontot, és mi hiába lőjük ki rakétánkat rá, az még nem biztos, hogy találatot fog jelenteni. Ha a lövés után közvetlenül az út elkanyarodik, a rakétánk szem elől fogja téveszteni célpontját. A rakétát mindig egyenes szakaszokon érdemes használni.

2. Lángszóró
Szimbólum: lángnyelv
Előfordulás: ritka
Alkalmazhatóság: 3-5 másodperc
Hatókör: közepes
Használati érték: 3

A lángszóró meglehetősen ritkán előforduló akciókocka; hatására a kocsink tetejéről hátrafelé két lángnyelvet tudunk kibocsátani az üldözőinkre. A képesség használatát tetszés szerinti alkalommal meg tudjuk szakítani, természetesen az adott kerozinmennyiség korlátain belül.

Tipp: Sok kis lángnyelv helyett próbáljunk meg összefüggő nagy lángcsíkot húzni magunk után lehetőleg az egész pályaszélességet beterítve vele.

3. Akna
Szimbólum: tárcsaakna
Előfordulás: gyakori
Alkalmazhatóság: 3 db
Hatókör: szűkített
Használati érték: 5

A Mashed egyik leggyakoribb és leghatékonyabb felvehető eszköze az aknatelepítő. A fegyver segítségével három aknát helyezhetünk le tetszőlegesen a pályán, melyek a lerakást követően aktiválódva csak akkor robbannak fel, ha valamilyen kocsi áthalad rajtuk, beleértve bennünket is.

Tipp: A aknákat csoportosan telepítsük, lehetőség szerint az optimális pályaívekre, így a siker biztos nem marad el. Soha ne feledkezzünk meg arról, hova is raktuk le terhünket, mert az aknákon a mi autónk is ugyan úgy felrobban.

4. Hordóbomba
Szimbólum: olajoshordó
Előfordulás: gyakori
Alkalmazhatóság: 2 db
Hatókör: nagy
Használati érték: 4

A Mashed legnagyobb hatásfokú fegyvere a hordóbomba. A használata rendkívül egyszerű: eldobva a hordót, az nagy ívben hátunk mögé repül, földtéréskor felrobban. Nagy területen fejti ki hatását.

Tipp: Használatakor figyeljünk arra, hogy a célpontok még ne legyenek túl közel mögöttünk. Az eldobás és a detonáció között körülbelül 2 másodperc fog eltelni. Ha túl közel vannak ellenfeleink, a robbanás nem fogja őket befolyásolni, mert csak mögöttük fog bekövetkezni a detonáció.

5. Golyószóró
Szimbólum: gépfegyver
Előfordulás: gyakori
Alkalmazhatóság: 3-5 másodperc
Hatókör: közepes
Használati érték: 5

Felvétele után 3-5 másodpercig tudjuk a kék lézerfénye hatókörébe eső versenytársak mozgását lassítani ólomzáporral. Ha a hatókörében van célpont, a keresőfény vörös színűre változik.

Tipp: Csak akkor vessük be, ha elég közel vagyunk ellenfelünkhöz, figyeljünk arra, hogy az ellenfelet annak lelassulásával hogyan tudjuk kikerülni.

6. Ágyú
Szimbólum: füstölgő ágyúcső
Előfordulás: gyakori
Alkalmazhatóság: 3 db
Hatókör: közepes
Használati érték: 3

Gyakori felvehető akciókocka a játékban az egyszerű ágyú. A fegyver sajnos nem túl jó hatásfokú, mert csak előre tudunk vele lőni egyenes vonalban, adott távolságra célravezetés nélkül.

Tipp: Akkor használjuk ezt a fegyvert, ha már több versenyző megelőzött bennünket és már körülbelül kétautónyi távolságra le vagyunk maradva tőlük. Más esetben teljesen felesleges cipelnünk; egyszerűen lőjük ki a 3 lőszert belőle, és inkább vegyünk fel hatékonyabb eszközt.

7. Olajfolt
Szimbólum: csúszkáló autó
Előfordulás: gyakori
Alkalmazhatóság: 3 db
Hatókör: nagy
Használati érték: 5

Ötletes akciókocka az olajfoltrakás. A háromhordónyi csúszós felületképző anyagot olyan, kanyarkombinációban érdemes telepíteni, ahol a kisodródás valamilyen korlátnélküli helyen adott (szakadék, árok, stb.). A folt telepítés után az egész verseny ideje alatt működik.

Tipp: Csak olyan helyre telepítsük, melyet magunk nagy biztonsággal ki tudunk kerülni a következő körökben; különben, az olajfoltra tévedve saját csapdánk áldozatai lehetünk.

8. Villanás
Szimbólum: napszemüveg
Előfordulás: ritka
Alkalmazhatóság: 1 db
Hatókör: nagy
Használati érték: 2

A Mashed leghaszontalanabb eszköze a villanógránát. Használatakor mi magunk se látunk majd semmit a pályából; körülbelül 2 másodpercre világos fehér fénybe burkolja a gránát a belátható pályarészt.

Tipp: Csak akkor használjuk, ha biztosak vagyunk benne, hogy magunk a következő két másodpercben nem vagyunk veszélyes helyen (pl.: szakadék szélén kanyarodás közben), ellenkező esetben szinte biztos, hogy a legrövidebb versenyt fogjuk produkálni, hamar kiesve a küzdelmekből.

9. Sörétes
Szimbólum: balra néző csövű fegyver
Előfordulás: ritka
Alkalmazhatóság: 3 db
Hatókör: kicsi
Használati érték: 2

Ritka helyzetekben hatékony fegyver a sörétes puska. A kizárólag csak két oldalra tüzelő alkalmatosság ugyan nagy tűzerőt képvisel, de a Mashedben meglehetősen kevés alkalommal fordul elő, hogy egymás mellett haladunk. Az akciókocka használatakor a fegyver kocsink mindkét oldalában tüzel, megállásra kényszerítve mindenkit, aki rövid hatókörzetébe került.

Tipp: A sörétes csak széles pályaívű, hosszú versenyeken használható eszköz. Érdemesebb eldurrogtatva a muníciót inkább valamilyen hatékonyabb készséget feltenni helyette a kocsira.

Challenge Cup

A Mashed lelke a Challenge Cup egyjátékos játékmódja. Kezdetkor mindössze az első pálya bronzkupája játszható, amennyiben ezt teljesítjük, egyszerre nyílik meg előttünk a második pálya bronzkupája és az első pálya ezüstkupája. Minden bronzkupa újabb pályát tesz elérhetővé, azonban az ezüst és aranyserlegek megszerzése nem nyit új versenyt (a kivételről, a bonusz pályák kapcsán lásd keretes írásunkat). A versenysorozat egysíkúságának megtörése érdekében a kupák megszerzéséhez különböző célok elérését kell teljesíteni, ami lényegében annyit tesz, hogy nem minden esetben a pályaelsőség a feladat a győzelemhez. Hogy mit is jelent ez pontosan a játékban, azt az alábbiakban ismertetjük:

A három kupasorozat hat versenytípusa a következő:

1. Szakaszpálya verseny
Induláskor minden csapatnak négy győzelempontja van; a küzdelem célja, hogy a többieket körülbelül öt autóhosszal (egy időmérő szakasszal) megelőzzük. Ennél a versenytípusnál tehát nincs valódi célszalag, csak az előnyszerzés a cél, ami akár egy félpálya megtételén belül is sikerülhet. A verseny nyolc győzelempont elérése estén ér véget, aki veszít, annak egy pontját a játék elveszi; így például előfordulhat, hogy amolyan adok-kapok versenyekkel, akár kéttucat megmérettetésből kerül ki csak a győztes (optimálisan négy egymás utáni elsőség kell a kupához).

2. Körverseny
A versenyen a csapatoknak három kört kell megtennie, az a csoport győz, amelyiknek valamely tagja elsőként ér célba az utolsó körben. Ezen a versenyen mindenkinek végtelen számú élete van, így egy esetleges kicsúszás után a program automatikusan visszateszi (némi időveszteséggel) az autót a pályára.

3. Bombaszállítás
Ebben a játékmódban két kört kell megtenni, egy, a kocsi tetejére szerelt kiélesített bombával, úgy, hogy annak visszaszámlálóját minden időmérő pont késlelteti. A cél a lehető leggyorsabban áthaladni a pálya hat időmérő pontján; ha nem sikerül elérni egy időmérőhelyre a bomba látványosan detonál, a kocsinkat is mozgásképtelenné téve.

4. Üldözés
Egy menekülő gonosztevőt kell utolérnünk maximum három kör alatt. A feladat rendkívül nehéz, mert emberünk körülbelül háromhossznyi előnnyel indul, ráadásul mindenhol az optimális íveket és sebességet autózza.

5. Túlélés
A három gépi pilóta célja ennél a versenytípusnál nem az elsőség megszerzése, hanem az, hogy bennünket likvidáljon. Egyszerűen csak lelökve valamelyik szakadékba, vagy valamilyen fegyverrel elpusztítva. Érdemes tudni, hogy velünk ellentétben az ellenfeleket hiába hatástalanítjuk a verseny alatt, a program mindig újrateremti őket. A játékban három kört kell túlélni a győzelemhez.

6. Helikoptervadászat
A játék leglátványosabb versenytípusa a vadászaté. A cél, hogy a bennünket támadó harci helikoptert kilőjük rakétával vagy golyószóróval. Golyószóróból körülbelül öt tár, rakétából három találat szükséges a győzelemhez, körlimit nincs.

Mashed bronz kupasorozat

1. Angel Peak
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 2
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

2. Kharga Temple
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

3. Neustein
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 4
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (4)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

4. Timgidski
Versenytípus: körverseny (3 kör)
Csapatok száma: 4
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

5. Ventura Blvd
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

6. Keister Bay
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

7. Polar Wharf
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (4)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

8. Tierra Piedra
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 4
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

9. Koko Bay
Versenytípus: Körverseny (3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

10. Silver Creek
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

11. Redpool Tip (1. bonusz pálya)
Versenytípus: körverseny (3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

12. Nukov (2. bonusz pálya)
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

13. Hattan City (3. bonusz pálya)
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

Mashed ezüst kupasorozat

1. Angel Peak
Versenytípus: körverseny (3 kör)
Csapatok száma: 4
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (3)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

2. Kharga Temple
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

3. Neustein
Versenytípus: bombaszállítás (2 kör)
Csapatok száma: 1
Ellenfelek száma: –
Nehézség: 2
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

4. Timgidski
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

5. Ventura Blvd
Versenytípus: körverseny (3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

6. Keister Bay
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (9)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

7. Polar Wharf
Versenytípus: túlélés (3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (4)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

8. Tierra Piedra
Versenytípus: körverseny (3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

9. Koko Bay
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

10. Silver Creek
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (9)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

11. Redpool Tip (1. bonusz pálya)
Versenytípus: üldözés (maximum 3 körig)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

12. Nukov (2. bonusz pálya)
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (9)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

13. Hattan City (3. bonusz pálya)
Versenytípus: bombaszállítás (2 kör)
Csapatok száma: 1
Ellenfelek száma: 0
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

Mashed arany kupasorozat

1. Angel Peak
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 2
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (3)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

2. Kharga Temple
Versenytípus: körverseny (3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (9)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

3. Neustein
Versenytípus: üldözés (maximum 3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

4. Timgidski
Versenytípus: helikoptervadászat
Csapatok száma: 1
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (2)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

5. Ventura Blvd
Versenytípus: üldözés (maximum 3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

6. Keister Bay
Versenytípus: bombaszállítás
Csapatok száma: 1
Ellenfelek száma: 0
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

7. Polar Wharf
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 4
Akciókockák száma: (9)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

8. Tierra Piedra
Versenytípus: helikoptervadászat
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (2)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

9. Koko Bay
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (9)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

10. Silver Creek
Versenytípus: üldözés
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (0)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

11. Redpool Tip (1. bonusz pálya)
Versenytípus: szakaszpálya verseny
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

12. Nukov (2. bonusz pálya)
Versenytípus: túlélés (3 kör)
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 3
Nehézség: 5
Akciókockák száma: (5)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

13. Hattan City (3. bonusz pálya)
Versenytípus: helikoptervadászat
Csapatok száma: 2
Ellenfelek száma: 1
Nehézség: 3
Akciókockák száma: (2)
Rakéta; Lángszóró; Akna; Hordóbomba; Golyószóró; Ágyú; Olajfolt; Villanás; Sörétes

Bonusz pályák elérhetősége
A Mashed tíz alappályája után még három bonusz pálya nyitható meg játékra. A 11. Redpool Tip, első bonusz pálya akkor játszható, ha valaki teljesíti a Challenge Cup játékmód valamennyi bronzkupáját. A következő bonusz pálya, a 12. Nukov eléréséhez az ezüstkupák begyűjtése szükséges, és gondolom, már sejtitek, a 13. Hattan City csak a tíz aranykupás Challenge Cup versenyzők számára játszható.

Mashed Multiplayer
A játék belső főmenüjében elsőre nagyon ígéretesnek tűnő opció a többjátékos módé, amiről sajnos rövid úton kiderül, hogy alap esetben nem is működik. A megoldás: a program indítómenüjében válasszuk a konfiguráció opcióját, majd a kezelőszervek beállítását. Itt be kell állítani, hogy a maximum négy játékos milyen perifériáról fog játszani; mondjuk az első legyen billentyűzet, a második joystick, no de mi legyen a 3-as és 4-es game controll? Talán egy másik USB joystick vagy gamepad. Nos, innen mindenki fantáziájára bízzuk a megoldást, azzal az információ kiegészítéssel, hogy sajnos a játék nem fogad el billentyűzetgombot másik játékosnak.
A keserű pirula azonban nem is az irányításé a többjátékos mód kapcsán. A Mashed, sajnos nem támogat sem LAN, sem Internet alapú multiplayer játékot. Az opció használata lényegében arra szorítkozik, hogy egy képernyőn, egy gépen lehet négyen játszani, tulajdonképpen kizárólag szakaszpálya versenyt, mivel az alkalmazott megoldás nem tud mit kezdeni a többkörös, esetlegesen egymástól elszakadó versenyzők grafikai megjelenítésével, hiszen még osztott képernyő sincs a programban. Így, ha valaki össze tud szedni 4-5 autóhossznyi előnyt, már vége is a versenynek. Megítélésünk szerint az alkalmazott multiplayer megoldás meglehetősen szerencsétlen, reméljük valamilyen utólagos megoldással még előáll a kiadó e probléma orvoslására.

Tudtad-e?

1. A játékban nincs bekapcsolva alapból az automatikus mentés. Így, aki kupasorozatot játszik, és nem lép be a játék opciójába az automatikus mentés bekapcsolásához a program kikapcsolása előtt, az elért eredményét sajnos véglegesen elveszíti kilépéskor.
2. A futamok alatt az eredménykijelzőn megjelenő korona ikon azt jelenti, hogy a versenyző már csak egy győzelemre van a kupa megszerzésétől.
3. A játékhoz kiadott mindössze 1,28 Mb méretű V.1.1-es patch csak a Win 98 és ME operációs rendszereken előforduló taunt funkció hibáit hivatott orvosolni.
4. A játékhoz a készítők nem javasolják a billentyűzetet, szerintük a Mashedhez joy vagy gamepad szükségeltetik.
5. A Mashedet egyszerre maximum négyen lehet játszani, de csak egyetlen gépen! Így a játék sem a LAN-os sem az Internetes többjátékos versenylehetőséget nem támogatja.
6. A Mashed versenyek alatt összesen kilenc különböző fegyvert vehetünk fel, melyeket színes ikonokkal ellátott akciókockák jelölnek a pályákon.