Ben Stiller főszereplésével örömmel jelenthetem be, hogy elrajtolt a film alapján készült játékverzió is, amely a  Night at the Museum: Battle of the Smithsonian nevet kapta.

A Majesco Entertainment és PipeWorks közös gyermeke, amely a hangzatos Night at the Museum: Battle of the Smithsonia címet kapta a keresztségben, most bizony minden erőbedobással megjelent.

Az Éjszaka a Múzeumban 2 Május 22.-től lesz látható a mozikban, ám marokkonzolainkon már most is átélhetjük a néha kissé lökött Ben Stiller kalandjait. Ha már megemlítettük a színészt, érdemes azt is elmondani, hogy természetesen ő szolgáltatja a játékbeli főhös szinkronhangját is.
A Battle of the Smithsonia története szerint a főszereplő Larry Daley-nek – éjjeliőr a múzeumban – meg kell mentenie az első részből ismert Jedediah-t és barátait a gonosz Akhmenrah kezei közül, aki egy örödi tárggyal elfogta őket, és nem kevesebbre törekszik, mint a világ elpusztítására. No de itt lép a képbe a főhös, azaz mi, és ezt nem hagyjuk!
A játék során 14 szinten kell végigküzdenünk magunkat, olyan neves és ismert nevezetességekben, mint a Szövetségi Levéltár, vagy épp a Lincoln Memorial.
Jó hír a Nintendo DS tulajdonosok számára, hogy számukra külön finomságokat tartalmaz a játék, köszönhetően a birtokukban levő Touch Screen-nek, amelynek segítségével összegyűjthetik a mágikus tárgy darabjait, és ütős skilleket is szerezhetnek Larry számára.
Night at the Museum: Battle of the Smithsonian, tehát Nintendo DS-en, Wii-n, és X360-on debütált.