Az elmúlt napok igencsak mozgalmasak voltak a Modern Warfare 2 életében, ugyanis a PC-s verzióról kiderült, mégse késik, cserébe viszont se modifikálási lehetőség, se dedikált szerverek. Jó hír viszont, hogy érkezett egy gépigény.

A pár hete megjelent második trailer megjelenésének napján jelentette be az Infinity Ward, hogy kénytelenek eltolni a PC-s verzió megjelenését. A döntés mögötti okokat nem indokolta meg a stúdió, azonban úgy tűnik, mégse kell november 10-én nélkülöznie az asztali gépek tulajainak, mert az Activison a hét elején megerősítette, hogy a Modern Warfare mindhárom platformra egy időben fog megjelenni.

Ennek azonban komoly ára van, ugyanis a PC-s verzióban komoly korlátozásokat passzíroz bele az Infinity Ward. Sajnos ugrott a modtámogatás, valamint a multi szempontjából lényeges dedikált szervereket is mellőznünk kell. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben a PC-s verzió multija kizárólag automatikus matchmakinget kínál, szerverlista nem lesz, ahogy dedikált szerverek sem. A stúdió állítólag azért hozta meg ezt a döntést, mert a most elrajtolt IW.net minden igényt lefed, a jövőben pedig tessék azt használni, mert jó és kész.

Az Infinity Ward két fejese, Jason West és Vince Zampella szerint a fent említett, második részből kihagyott jóságok csak összezavarják a játékosokat, és a CoD 4 kapcsán érkező rajongói levelekben fogalmazott problémákat próbálják meg így kiiktatni. A másik indok természetesen a PC-s kalózkodás, ugyanis felmérések szerint a multi során szerverekre csatlakozott játékosok 60%-a illegális szoftverrel próbált meg online
lövöldözni.

Minimum rendszerigény:

  • Merevlemez: 16 GB szabad hely
  • Oprendszer: Windows Vista / XP
  • Processzor: AMD 64 3200+ vagy Intel Pentium 4 3.0GHz vagy jobb R
  • AM: 512 MB RAM (XP) / 1 GB RAM (VISTA)
  • Videókártya: Shader 3.0 vagy jobb; 256 MB Nvidia GeForce 6600GT / ATI Radeon 1600XT vagy jobb