Bár nem magáról a játékról van szó, a hír mégis megér egy misét, ugyanis Londonban megnyílott a világ első Monster Hunter-ben található területe, azaz a Gathering Hall étterem.

A Monster Hunter szériát remélhetőleg egy magára valamicskét is adó PlayStation Portable tulajdonosnak sem kell bemutatnom, hiszen már a harmadik epizódját taposó sorozat alapjátéknak számít a Sony kézi-konzolján, megléte kötelező minden tulajnak.

A jelenlegi hír tárgya éppen ez a sorozat, és a benne található hírhedté vált terület, bizonyos Gathering Hall, ugyanis ezen a néven, a játékot mintázva Július harmadikán éttermet nyitottak Londonban.
A játékból ismert gyülekezőhely tehát valósággá változott, és mint a képen is látható, valóban a Monster Hunter érzést kölcsönzi a vendégeknek. Nem csak a külseje, a belseje is teljesen a játék sémájára és designjára épült, és már gyülekeznek is a fiatalok, hogy együtt vegyék be a felkapott szórakozóhelyet.
Az étterem vezetője természetesen biztosít nekik internet kapcsolatot is, amellyel egyenesen felmehetnek a hivatalos oldalra, és bármit letölthetnek a játékkal kapcsolatban. A Capcom pedig örömmel vette a hely létrejöttét, és már szervezett is egy dedikálással egybekötött tutorialt Augusztus 16.-ára.