Milyen lehet 320 km/h-s sebességgel egy dübörgő fenevadon majdnem az aszfaltot súrolni? Élesben még mi sem próbáltuk, de a Climax legújabb MotoGP epizódját tesztelve igencsak kedvet kaptunk hozzá…

Mivel a motorversenyeket feldolgozó játékokat tekintve nem vagyunk túl jól eleresztve, ezért éhes farkas módjára vetettem rá magam a Climax legújabb, hármas számú MotoGP-jére, amely az Ultimate Racing Technology alcímet viseli. Hozzá kell tennem, nem véletlenül, ugyanis az a röpke pár nap, amit volt szerencsém eltölteni az Xbox verzióval, végre ténylegesen megismertette velem a kétkerekű szörnyetegek minden szépségét és báját. Hogy miért? Mert az utóbbi idők folyamán ez az egyetlen olyan motorverseny, amely remekül ötvözi az árkád versenyzés dinamizmusát a realisztikus világba helyezett kétkerekű száguldozással. No, de elég a szócséplésből, lássuk, miért is beszélek ekkora lendülettel a játékról!

A Moto GP 3: Ultimate Racing Technology két különböző, ám lényegében összekapcsolható komponensre osztható: adott a maga Grand Prix-szerű karrierépítgetési mókája és az Extreme mode, amely a szabad, pontok-tabellák nélküli versenyzést foglalja magában. Előbbi tizenhat, gyönyörűen kivitelezett, licencelt, valósághű aszfaltcsíkot kínál a játékos elé versenyzésre, míg utóbbi amolyan szelídmotoros-szerűen nem annyira hivatalos helyszíneken (pl. városokban, közutakon) kínál remek futamokat.

Természetesen a nagyobb és több izgalmat a karriermód tartogatja a leendő pilótáknak, hiszen egy saját magunk megalkotott pilótát sokkal kellemesebb vezényelni, mint a választható, már-már megszokott Valentino Rossi, Biaggo, stb. aduászokat. Ha szeretnéd, létrehozhatsz teljesen egyedi csapatot (gondolok itt a motorra és a pilótára, amelynek sisakját, ruházatát, motorszínét, feliratait, tehát a külső jellemzőit is megalkothatod), amellyel végigdöngethetsz egy teljes, 2004-es szezont. Igen, a nyájas olvasó bizonyára arra gondol, hogy miért nem a 2005-ös évadot licencelték a Climaxos srácok. Nos, a program fejlesztése még tavaly kezdődött és amúgy sincs túlságosan sok változás az előző évadhoz képest – így érthető a 2004-es licenc.

Az öltözet, a motor és az egyéb beállítások (gombkiosztás, amely úgy tökéletes, ahogy van), valamint az arculat (logószerkesztés, díszítések, stb.) kiválasztása után már indulhat is a verseny. A karriermódban, bármelyik opciót is választod (Grand Prix, vagy az Extreme sorozatok) a pályák sorrendjén változtatni nem lehet –az egyes versenyek előtt csupán a Workshop nevezetű menüben menedzselhetsz még egy utolsót a motor típusán, beállításain, vagy mehetsz tesztkört a Test setting menüben. Részletesen állítgathatod kedvedre külön az első és hátsó gumikeverék típusát, a sebességfokozatokat, első és hátsó felfüggesztéseket és a tengelytávolságot is. Ha mindennel kész vagy, következik a térképen és a videón látható következő versenyállomás.
Minden egyes alkalommal, mikor karrier szintű futamon indulsz, lehetőség van tíz perces kvalifikációra (Qualify), amikor is a legjobb köridődet veszi figyelmül a program a rajtrácsok besorolásakor. Ilyenkor a többi pilóta is kint van a pályán, tehát tőlük is nagyban függ, milyen időt tudsz éppen motorozni. A gyakorlás (Practice), az eredmények megtekintése (Results), az imént említett Workshop és Qualify mellett a Race rejti a versengés örömeit. Érdemes figyelni az időjárási változásokat is, mert előfordulhat, hogy eltérő viszontagságok mellett kell időmérőt menned és versenyezned.

Minden verseny után attribútum-pontokat kapsz, melyeket aztán a négy jellemző között (kanyarodás, fékezés, végsebesség, gyorsulás) tetszés szerint oszthatsz el. Talán mondani sem kell, hogy a motor beállításai mellett ezek azok a tényezők, amelyek legjobban befolyásolják a karakter képességeit. Ha úgy gondolod, a pontokat bármikor átvariálhatod a versenyek között, hogy jobb és előnyösebb beállításokat használhass az adott aszfaltcsíkon. Habár ezek a tuningjellemzők elég csekélyek és kezdetleges kivitelezésűek, ne feledjük, hogy a fő cél az árkád és a szimulációs mód közötti út megtalálása volt, amelyhez ez a mennyiség bőségesen elegendő.

Attól függően, hányadik helyezést érsz el, pontokat kapsz – mint pl. a Forma-1-ben, értelemszerűen itt is a szezon végén legtöbbet elért pilóta lesz a bajnoki cím birtokosa. Hogy hogyan teljesítesz, nagyban függ a képességeidtől és az ellenfeleid nehézségi szintjétől is. Nem elég csupán a gyors reflex: habár az AI nagyon jól skálázható (a Rookie szint nagyon bárgyú), igazi kihívást csak a Pro és afeletti (Legend kezdetben nem választható) osztályok nyújtanak. Az AI kiismerése mellett azonban töviről hegyire ismerni kell a pályát, az egyes szakaszokat, minden kanyart, kigyorsítást, bedöntést és féktávokat, kicsúszási, kipörgési, és fékezési határokat, hogy nyerni lehessen…

A legnagyobb újdonsága a Moto GP 3: URT-nek a korábbi epizódokhoz képest az Extreme játékmódja. Erre már a bevezető sorokban is utaltam: lehetőséget ad arra, hogy képzeletbeli versenypályákon három versenyosztály (600, 1000 és 1200 köbcentiméteres kétkerekűek két- és négyhengeres motorokkal) szörnyetegeivel szántsuk fel az aszfaltot. Az itt résztvevő motorok, pilóták és pályaszakaszok mind az elme szüleményei, habár némi átfedés azért felfedezhető a valóság és közöttük. A pályák egytől-egyik valós helyszínek (pl. Tokió, Prága, Sevilla, stb.) alapján készültek és elég meggyőzőek – akárcsak a többszintű tuningrendszer, melyet itt tapasztalhat az erre tévedő játékos. Ahhoz, hogy az egyes versenyosztályokban nyerhess, elengedhetetlen, hogy fejleszd a motorod: ezt többlépcsős rendszeren keresztül a versenyeken nyert pénz segítségével teheted meg. Hogy is van ez? Minden egyes kategória további három kasztra van osztva, nevezhetjük őket szinteknek is. Ha pl. a motorteljesítményt szeretnéd növelni, először a befecskendezést, majd a dugattyúkat, végül a hengerfejeket kell eggyel jobbra cserélned. Ez így elsőre nem tűnik bonyolultnak és nem is az – csupán kicsit kiszínezi a versenyek közötti beállítási mozzanatokat. Az eltérő elemek természetesen más és más jellemzőket változtatnak a motoron, így a telemetria miatt érdemes egy-egy tesztkört is futni az új beállításokkal. A Grand Prix módozatokban ezek mellett lehetőség van a sebességfokozatok váltásánál bejövő fordulatszámok és egyebek meghatározására és a végleges beállítások elmentésére is – így minden versenypályára akár külön beállításokat menthetsz el, amire a Champion és az afeletti nehézségi szinteken már igen nagy szükség van.

A pályák az Extreme opciót választva egyébként mind-mind városi körversenyek, így közutakon, fa és betonhidakon, városi lekövezett utcákon kell végighajtani a győzelemhez. Előfordul, hogy az időjárási viszonyok éjszakai futammal párosulnak – ilyenkor különösen nehéz győzelmet aratni, hiszen a nem kifejezetten versenypályának készült csúszós utak meglehetősen megnehezítik az irányítást. Ezek a pályák azonban mégis nagyszerűek, különösen akkor, ha a 200 km/h feletti sebesség mellett összemosódnak melletted a tereptárgyak. Az Extreme versenyhelyszínek különlegességei, hogy rendkívül gyorsak: nincsenek bennük hajtűkanyarok és éles sikánok, így garantált a folyamatosan gyors akció. Mindent egybevetve ezek a szakaszok nem igényelnek akkora motorvezetési szaktudást, de nagyon szórakoztatóak; ha úgy döntesz, hogy az árkád versenyeket néha fel szeretnéd dobni egy-egy nehezebb, szimulációs szakasszal, mégsem kell másik játékot választanod. Elég, ha visszazökkented magad a Grand Prix és a Karrier fokozatokba.
A MotoGP 3: URT előnyeit sorolhatnám még hosszú hasábokon keresztül, de nem akarok szó nélkül elmenni a multiplayer opció mellett sem. Ez a fajta szórakozás ugyanis eléggé nagy szerepet kapott a játékban, mind a négyjátékos, mint az Xbox Live! támogatását értve. Online berkekben ún. seed rendszert támogat, amely egyfajta minősítőrendszert foglal magában. Ha a nehéz futamként meghirdetett versenyt nyersz, a seed pontszámod ennek megfelelően csökken. Minél kisebb ez az érték, az online tabellákon és rangsorolásokon annál előkelőbb helyet foglalsz el. Így a többiek, akik veled együtt játszanak, fel tudják mérni a képességed, ami nem árt akkor, ha pl. seedhez kötött futamot hirdetsz. Ekkor a magasabb osztályba tartozók nem tudnak hozzád csatlakozni (nem lenne etikus velük szemben, hiszen gyengébb képességűek), azonban nálad erősebbek igen, ami segítheti a fejlődésedet.

A seed limit azonban csak egy az online választható opciók közül. Ha pl. a Grand Prix játékmódon belül hirdetsz versenyt, akkor megteheted, hogy saját időjárási jellemzőket, körszámokat, pontozási rendszert vezess be, vagy feltöltsd a rekordjaidat az adott pályához tartozó hi-score tabellákhoz. Igazából ez kínálja a MotoGP 3: URT egyik legjobb szórakozását, hiszen ki ne akarna Grand Prix módban akár tizenhat, Extreme-ben pedig tizedmagával, a saját szabályrendszerei alapján játszani? Ha kedvetek tartja, versenyezhettek csupán csak az idő ellen úgy, hogy a többiek folyamatosan figyelnek téged és a versengésed az ún. Figyelő (spectator mode) segítségével.

Ezek figyelembevételével és az online opciókkal a MotoGP3:URT remekül játszható produktum a stílus szerelmesei számára. A teljesen testre szabható résztvevők, mint pl. az irányítás, a motor, karakterek, online módok, stb. igazi, hosszú távú beruházást sugallnak. A játék fizikai motorja tökéletes: a kontroller rázkódik, a motor csúszik, kipörög – úgy viselkedik, mintha valóban egy ilyen fenevadon csúsznánk-másznánk. A pilóta bedől a kanyarokban, a térdvédők bedöntéskor szikráznak a betonon, az aszfaltra eső fény elvakítja a játékost és hasonlók. Tökéletes összpontosításra van szükség a hajtűkanyarokban és a sikánokban, vagy az egyszerű egyenes úton is, hiszen azonnal látszik a jármű reakciója az eltérő útburkolatra (pl. vizes aszfalton bármikor kipöröghet a kerék túlkormányzáskor, de akár álló helyzetből is kegyetlenül nagyot bukhat az ember). A gyakori kicsúszások és a fűre, kavicságyra kimenetel értékes másodperceket rabol az összteljesítményből, ami a bukásokkal együtt akár a verseny utolsó pillanataiban is képesek változtatni a végeredményen. Ahhoz, hogy a tényleg nehéznek nevezett versenyeken helyt állhass, a végletekig ki kell használnod a teljes szélességet, szinte pengeélen kell táncolnod a motoroddal, hogy nyerhess – fantasztikusan jó hangulatot ad mindez a játéknak!

A MotoGP 3: URT sokkal többet nyújt, mint a MotoGP 3, vagy a PC-s változatok. A motorok, a pályák és a pilóták szembetűnő, hatalmas változásokon estek át. Megjelenését tekintve a framerate értékek nem csökkentek, az időjárási effektek és a környezeti zajok (motorzaj, közönség, stb.) is remekül eltaláltak. Egyedül a zenei aláfestés hagy némi kívánnivalót maga után, de lehetőség van saját zenei összeállítás betöltésére is a versenyek alá.

Mindent összevetve: a MotoGP 3: URT az eddigi legtökéletesebb tagja a szériának és a jelenlegi motoros játékok felhozatala közül kétséget kizárólag az első helyezést érdemlő alkotás. Ha kedveled a motorversenyeket, vagy csak megcsömörlöttél az autós játékoktól, ezt a játékot neked találták ki. Punktum.