Időnként nem az előrejelzéseknek megfelelően alakulnak a dolgok a nagyvállalatoknál, ennek most a Namco Bandai is remek példázata lehet. A japán óriás kemény profit helyett, még keményebb veszteséget könyvel.

A Namco Bandai előzetes becslései szerint márciusig 8.5 milliárd Yenes (93 millió Dollár) profitot kellett volna összeharácsolniuk, ehelyett úgy tűnik, hogy még ennél is jóval nagyobb veszteséggel illik mostantól számolniuk. A mínusz a jelenlegi számítások szerint igen tekintélyes lesz a számlájukon, nevezetesen 31 milliárd Yen, azaz 342 millió Dollár. A fejlesztő és egyben kiadó a kulcsfontosságú címeik gyengébb fogyásaival indokolja a brutális veszteségeket, ugyanakkor nem neveztek meg egyetlen alulteljesítő anyagot sem. Ami már biztos, hogy a cég alaposan átstrukturálja a jelenlegi állapotokat és nagyjából 630 fős leépítéssel kívánja az üzleti év végéig megkurtítani a hétezer dolgozót számláló bagázst, takarékossági célzattal.