Nigel Mansell, mint manapság oly sokan, versenyzôi karrierjét gokartokon kezdte, s mint nem sokan mások, elsô versenyét meg is nyerte. A további versenyeken is jól szerepelt, neve ígéretesen kúszott egyre feljebb a ranglistán, s lassan elérhetôvé vált a váltás, egy felsôbb osztályba lépés, ami 1976-ban meg is történt. Ekkor indult ugyanis egy, a Mallory parkban tartott futamon, amelyet meg is nyert.

Ne felejtsük, hogy ez volt elsô versenye a magasabb osztályban. Elsô kocsija egy Hawk DL 11 volt, amellyel az évad elkövetkezô kilenc futamából hetet megnyert. Megszállott volt, s profi autóversenyzô szeretett volna lenni, ám a szponzorok még hiányoztak. A következô év utolsó versenye 1977-ben Silverstone-ban volt, ahol Nigelnek a legelsô startpozícióról kellett indulni, a leggyorsabb kört futni és megnyerni a futamot azért, hogy ô legyen a Formel Ford bajnoka.
Mind a három sikerült. A bajnoki cím után a következô lépés a Forma 3 lett, amely azonban majdnem tönkretette az ígéretes tehetséget. Szponzor hiányában feleségével együtt rengeteget kellett dolgoznia, ám minden erôfeszítésük ellenére még a házukat is el kellett adniuk azért, hogy elôteremtsék a versenyzéshez szükséges pénzt.
A sok kínlódás után végre a Lotus és Colin Chapman képében felbukkant a megmentô, aki felkarolta Mansellt. Szép lassan átkerül a Forma 1-be, ahol annak ellenére, hogy a Lotus már nem a régi fényében csillog, el tud érni egy harmadik helyet, s egyszer indulhat a legelsô pozícióról.
Következik négy év versenyzés a Williams csapattal, majd az átigazolás a Ferrarihoz, ahonnan újra visszatér a Williams-hez. Ezekben az idôkben az elsôdleges cél a McLaren egyeduralmának megtörése volt, amely azonban Mansell balszerencséjére nem sikerül, s második lesz a világbajnokságban. Majd eljön 1992, mikor is az elsô 5 futamot megnyeri, ô lesz a világbajnok, sikert sikerre halmoz. Semmi kétség, 1992 Nigel Mansell éve volt.
Ez az az év, melybe bekapcsolódhatunk Super Nintendónk segítségével. Az autóversenyben természetesen a cél a világbajnokság megnyerése, minél kevesebb futam alatt. Hát akkor helyezzük be a kazettát és már indulhatunk is.
Azaz majdnem, mert elôbb még választhatunk pár dolog közül.
A legelsô mindjárt az irányítás kiválasztása, melynek során négy elôre beállított lehetôség közül választhatunk. A játékban 16 pálya található, melyek közül a következô körben választhatunk ki egyet.
Ezután vethetünk egy pillantást a kiválasztott pálya adataira, majd szereljük fel az autót.
Kiválaszthatjuk a megfelelô hátsó szárnyat, a gumikat, a váltót, ill. a manuális és az automata váltás közül választhatunk.
A gép a pályán megtett elsô kör ideje alapján sorol be bennünket a megfelelô rajthelyre.

Ha nem sikerül a minôsítô kör, automatikusan az utolsó helyrôl indulunk. A verseny során 11 másik autóval kell megküzdenünk, melyek között három nagyon jó, három jó, négy átlagos és három rossz minôségû található. Minden futam öt körbôl áll. Minden körben ki lehet menni a boxba kerékcserére, tankolásra, stb…
A játékban természetesen nemcsak egy-egy futam játszására van lehetôség, indulhatunk a világbajnokságban is. Ha szükségünk van Mansell tanácsaira, a pályán megjelenik elôttünk a világbajnok kocsija, s a program vezetés közben segít a sebességre vonatkozó tanácsokkal.

Bár én még nem sok Nintendós autóversenyt ismerek, tehát nincs összehasonlítási alapom, meg kell mondjam, ez a játék nekem tetszett.
Komolyabb számítógépes játékokon edzôdôtt szemeim elkezdtek mereven a képernyôre tapadni, s azon kaptam magam, hogy épp a pályákat tanulom.
Ez jelent valamit…

Prunoki

Prunoki