Persze ne gondoljunk semmilyen komoly dologra, csupán két nép számára megnyílt a lehetőség, hogy egymás ellen játszanak a nagy Overturn keretein belül.
Egy sajtóközlemény során fejtette ki legfrissebb álláspontját a Studio Zan, amely az Overturn fejlesztéséért felel.
A hivatalos álláspont szerint hétvégétől kezdve megszűnnek az amerikai és japán régiók közötti korlátok, ennek értelmében nyugodtan harcolhatnak egymás ellen! Természetesen ez a lépés a játékélményt szeretné megnövelni, hiszen más tájékról érkezett embernek más stratégiai lépései is vannak, így izgalmasabb lesz a móka. Az már más tészta, hogy a decemberi megjelenés óta a Japánok szabályos gépszörnyeket alkottak, és mesterire emelték képességeiket…de ez már egy másik történet, most örüljünk a korlátok eltörlésének!