A Pool of Radiance 13 év után új életre kelt – nagy kár, hogy a folytatás készítői nem ismerik a régi mondást: “a név kötelez”.

A Pool of Radiance név minden bizonnyal megdobogtatja az idősebb szerepjáték-rajongók szívét – ők még emlékezhetnek az 1988-ban megjelent programra, ami az SSI C64-es AD&D RPG-dömpingjének első és egyben legszínvonalasabb hozománya volt. Egy ilyen legenda felélesztése mindig kétélű fegyver: a mérleg egyik serpenyőjében ott van a név reklámértéke, a másikban pedig a megnövekedett elvárások. Az előd árnyékából csak egy valóban ütős alkotással lehet kitörni – a Ruins of Myth Drannor viszont semmiképp sem nevezhető annak.
Már a történet színvonala is sokat sejtet: New Phlan városa ismét veszélybe kerül, amikor a ragyogás medencéje működésbe lép, élőholtakká változtatva a békés lakosokat. A hatalmas varázsló, Elminster egy csapat hőst küld a portálon át Myth Drannor romvárosába, kiknek feladata a gonosz erők megfékezése. Őket követi egy zöldfülű bagázs (ezek lennénk mi), akik eredetileg az átjáró őrzésével voltak megbízva, ám a kapun át látván, hogy a világ reménybeli megmentői jelenleg maguk is segítségre szorulnak, halált megvető bátorsággal utánuk sietnek, de későn érkeznek. Itt vagyunk tehát az Elfeledett Birodalmak talán legveszedelmesebb dungeonjének kapujában, és a visszaút lezárult – a kalandok megkezdődtek!
Kalandok? Erős túlzás… Ez bizony egy végeláthatatlan hack-and-slash, egy nagy halom szörnnyel, méretes labirintusokkal és sok varázstárggyal. Az olyan “mellékes” szerepjáték-elemek, mint a történet, párbeszédek, érdekes NPC-k és küldetések, igencsak elsikkadnak. Ezek után meglehetősen ironikus, hogy pont ez az RPG-nek nem nagyon nevezhető program próbálja elsőként alkalmazni a harmadik kiadású D&D szabályrendszert. Ez egyrészről nehézségeket okozhat a második kiadáshoz szokott játékosoknak, másrészt azokat, akik már “élőben” megszerették az új irányvonalat, kellemetlen meglepetésként érheti, hogy a Stormfront igencsak önkényesen és hiányosan implementálta az új szabályokat. Példának okáért érthetetlen módon kimaradt 3 kaszt és egy faj: nem indíthatunk druida, bárd és varázsló (wizard) karaktert, ezenkívül elfelejthetjük a gnómokat is. A skillek és feat-ek helyet kaptak a játékban, ám ezeket nem mi választhatjuk. A szörnyek leöléséért kapható XP minimális, nyilván a hosszabb játékidő kedvéért.
Ettől persze még lehetne a Pool of Radiance egy jó játék – ha nem is jó szerepjáték –, amennyiben a játék esszenciája, azaz a harc valóban élvezetes lenne. De nem az. Alapvetően egy körökre osztott rendszerről van szó, amiben limitálhatjuk a gondolkodási időt (ennek a multiplayernél van értelme). Az egyik fő probléma, hogy a harcmódot nem kapcsolhatjuk kedvünk szerint ki-be. Ezzel igen nehézkessé válik egy olyan egyszerű művelet is, mint egy ellenségektől hemzsegő szoba megtisztítása egy távolról beküldött tűzlabdával (pedig milyen jó is az!). Természetesen a csatákból való kilépés sem egyszerű: menekülés gomb nincs, így az egyetlen lehetőség az, hogy egy képernyőnél messzebbre távolodjunk a támadóktól – elképzelhető, milyen körülményes ez a körökre osztott rendszerben! Ráadásul a szörnyeknek nincsenek ilyen gondjaik – ha menekülőre fogják a dolgot, elég két lépésre szökniük, és máris felszívódnak. Külön öröm, hogy az ellenfelek elég lassú gondolkodása és mozgása miatt a sokrésztvevős csaták meglehetősen vontatottak. Elég durva, hogy – eltérően a 3rd Editiontől – a varázstudóknak nincs lehetőségük védettséget élvezni a bűvigék alkalmazása közben, így szinte lehetetlen közelről használható varázslatokat (pl. Burning Hands) alkalmazni, hisz a hatósugáron belül lévő szörnyek támadási lehetőséget kapnak, és jó eséllyel lenyomják a nem éppen robosztus sorcerer-t vagy cleric-et.
Sajnos a játékmenet egyéb területein is találunk bosszantó hibákat. Érthetetlen, hogy miért nem távolodhatnak el a csapattagok egymástól – így hiába van egy kitűnő rogue a partyban, nem mehet előre felderíteni a terepet, sőt, egy nagyobb termet sem tudunk vele átkutatni anélkül, hogy a csapattagokat ne kéne utána hurcolásznunk. A játéktér nem scrollozható szabadon, így a nagyobb gyalogtúrák igencsak megdolgoztatják klikkelőizmainkat (de legalább közben jóleső érzéssel gondolunk arra, hogy így a programozók megspórolták a fog of war megvalósításával járó munkát…). Összességében az új Pool egy alapvetően elhibázott koncepcióra épülő, sok rossz megoldást felvonultató játék, ami nem méltó a nevéhez.
Hol rontották el?
A játék megjelenése után alig pár órával a problémák is megjelentek a különböző online fórumokon – a program csak a C: meghajtóra, az alapbeállításban szereplő könyvtárba hajlandó föltelepülni, aztán néha kifagy, néha elvesznek a kimentett állások, ráadásul az uninstallálás akár az egész oprendszert is működésképtelenné teheti. A játékon belül is van néhány érdekesség, például a kockadobás esetében nagyon sokszor az engine az ellenfélnek, és nem a játékosnak kedvez. A patchek sora azt mutatja, hogy jócskán van mit javítani a játékon – ebben a Ubi Soft viszont szerencsére jól áll a dologhoz, hiszen kikéri a játékosok, vásárlók véleményét. A problémák nagy részét valószínűleg az okozhatta, hogy „túl sok ember hozott túl sok döntést – elegendő felügyelet nélkül”.