Nem vitás, hogy a Prey az idei év egyik legötletesebb, legjobb, és egyben legundorítóbb FPS-e.

A szabvány akciójátékoktól az különbözteti meg, hogy viszonylag könnyű benne elakadni, ezért gondoltam úgy, hogy nem volna haszontalan egy kis segítséget nyújtanom Tommy, a cherokee indián kalandjaihoz. Az alábbi bekezdések a Prey teljes végigjátszását takarják.

Level1: Last call

Nem feltétlenül szükséges a mosdóban annyit készülődnünk, mint egy menyasszony, úgyhogy barátnőnk hívószavára hagyjuk is el a helyiséget. A bár felé utunkat állja öregapánk, de a vén tatát úgyis kioktatjuk, nem kell törődni vele. Rövid párbeszéd után a bárpultnál felkaphatunk egy franciakulcsot, mellyel menjünk vissza a mosdókhoz, és a WC-k melletti sarokban nyomjuk ki a gépet. Vissza a bárhoz, ahol némileg felfokozódott a hangulat, a vendégek kicsit túlságosan is felittak a garatra. Nosza, álljunk oda eléjük, és térítsük jobb belátásra őket. Sajnos a szép szó nem segít, ezért kénytelenek leszünk erőszakot alkalmazni. Kapjuk elő a franciakulcsot, és addig üssük a két tahót, amíg mozognak. Ezután várjuk szépen az UFO-k érkezését. 🙂

Level2: Escape velocity

A rázós utazásnak rázós megérkezés lesz a végeredménye. Mi ugyan kiszabadultunk a fogságból, de nagyfater és a csajszi még mindig pácban vannak. Meglehetősen barátságtalan helyre érkeztünk, köszönjük a vendéglátást, de mi már mennénk is haza. Kiindulópontnak válasszuk, mondjuk a falon elterülő, undorító, nyálkás bejáratot, mely közeledtünkre kinyílik. Ezután egy rövidebb tutorial rész következik, megtanulunk guggolni, gombokat aktiválni. Hamarosan összefutunk az idegen fauna legelső példányaival, akiket tanítsunk jó modorra a franciakulccsal. Egy meglehetősen riadt emberkét is találunk ebben a teremben, de őt jobb, ha magára haggyuk, pátyolgatása helyett nyissuk inkább ki az ajtót a vezérlő panellal. Az ajtó mögött megtörténik első emlékezetes találkozásunk a portálokkal. Természetesen haladjunk át rajta. Ezután egyenesen, majd jobbra, ahol teljesen lineáris út következik egészen a pálya végéig. Ha van gyomrunk hozzá, megnézhetjük a nagypapi kivégzését, aki ugyan mindenképp meghal, de egy rendes csávó a túloldalról (persze rittig az utolsó utáni pillanatban) leállítja a gyilkos masinát, majd teleportot nyit nekünk a következő pályára.

Level3: Downward spiral

Játszogassunk egyet a bal oldalt levő terminállal… hoppá! 🙂 Haladjunk csak szépen egyenesen, mígnem hirtelen elénk teleportálnak az űrhajó gárdistái, akik természetesen szintén idegenek. Nosza, üssük is le az elsőt, és az így megszerzett új csúzlinkkal már könnyedén elintézhetjük a másodikat is. Ezután egy ideig megint lineáris utunk lesz. Amikor zsákutcába érkezünk, nézzünk csak magunk alá, és huppanjunk egy nagyot az alattunk elterülő zöldes, nyálkás trutymóba. Hamarosan egy szép, lüktető labdát találunk, ami valójában az egyik szörnyikének a tojása, de ne aggódjunk, ez most nem fog kikelni. Helyette lökjük bele a kis, zöldes színű, áttetsző hártyával bélelt lyukba, és lőjünk bele. A tojás szétdurran a hártyával együtt, számunkra pedig így biztosítva van a továbbjutás. Haladjunk tovább, mindkét kanyarnál forduljunk jobbra, mielőtt leugranánk a korlátnál, a jobb oldali ajtó után szedjük fel a kis szekrényből a lőszereket (kattintással nyílik, ha ráviszed a kurzort). Ezután már leugorhatunk a korláton, mielőtt megtapasztalnánk a zöldeskék padló felemelő hatását, szedegessük fel a kis ízeltlábúakat a földről, jók lesznek azok még gránátnak. 😀 Ezután irány a gravitációs padló! Haladjunk keresztül az ezt követő második gravitációs padlón is, majd keressük meg a kis sarkot, ahová néhány láda van beszórva. Az egyik mozogni kezd, hamarosan fel is borul, és egy lény szalad ki belőle, legnagyobb megdöbbenésünkre, de garantált a továbbjutásunk is, mivel egy portál rejtőzik abban a ládikában. Ne sokáig időzzünk a kis teremben, másszunk be a másik ládába is. Meglehetősen fura helyszínre érünk, igazából nem tudhatjuk, hogy most mi mentünk ennyire össze, vagy az ellenség nőtt meg, de nem is lesz sokáig időnk ezen morfondírozni, mert csakhamar egy kisebb osztag katona érkezik fogadásunkra. A kis bolygón haladjunk csak egyenesen, ez elvisz bennünket a következő portálhoz, ahol máris elhagyhatjuk ezt a szörnyű helyet. A következő teremben azonban nem lesz sokkal jobb a helyzetünk, falból kinövő, okádó (!) szörnyek várnak minket, melyeket egyébként általában nehéz észrevenni, mert a lehető legsötétebb helyekre pakolták őket a készítők. Ha föléjük / melléjük érünk, csak úgy ömlik ránk a savas fekália. Gyorsan intézzük el tehát ezeket, majd másszunk be a portálba, így rögtön a szemben levő falon találjuk magunkat. A földből előtörő okádó lénytől ne ijedjünk meg. Haladjunk tovább, egyszercsak beérünk egy nagyobb, de meglehetősen sötét terembe. Használjuk a panelt a korlátnál, mire egészen szép kis kilátás nyílik az idegenek bolygójára, egyúttal aktivizálódik a következő gravitációs padló is. Ha felérünk a plafonra, a szörnyikék alulról a szobába teleportálnak, természetesen puffantsuk le őket. A padlóról nyugodtan visszaugorhatunk elkobozni a fegyvereiket – egy sima ugrással a gravitáció a padlón elhagyja Tommyt. Ha elfogy a padló, ugorjunk le, fokozottan ügyeljünk az okádó izékre. A következő teremben ismét egy hártya zárja le a továbbjutást, természetesen ismét egy szörnytojást kell oda gurítanunk és felrobbantanunk. Haladjunk tovább, keresztül a himbálózó hídon. Hoppá, zsákutcába értünk. Na akkor vissza… ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Level4: Rites of passage

Kövessük a madarat a tábortűzhöz, ahol nagyfater már vár ránk. A párbeszéd után megvilágít számunkra egy járatot, amin természetesen át kell haladnunk. Kicsit meleg a helyzet, egy áthatolhatatlan tűzfüggöny állja utunkat. Mitévők legyünk? Az öreg természetesen megmutatja számunkra, hogy kell cselekednünk az ilyen helyzetekben. Lépjünk ki testünkből (az általunk definiált billentyűvel)! Haladjunk át a tűzön, és deaktiváljuk a tűzfüggönyt a mögötte levő gombbal. Térjünk vissza testünkbe. A következő teremben az íjunkat hasonló módszerrel szerezzük meg.

Információ: Ezentúl, ha elfogy az összes életünk, az nem jelenti automatikusan a halálunkat. Egy sziklás helyszínre kerülünk, ahol lelkünkkel (és az íjjal) kell levadásznunk megfelelő mennyiségű életerő-pontot, hogy visszatérhessünk az életbe. Ez a rendkívül kedves megoldás elősegíti, hogy a lehető legkevesebbet kelljen bámulnunk a gyűlölt load game képernyőt.

Level5: Second chances

Valami furcsa módon megértjük az idegen számítógép szövegeléseit, ami persze azonnal felkelti a lények figyelmét. Miután elintéztük a zombivá degradálódott sorstársainkat, ismét egy tojást potyogtatnak elénk, amivel gondolom, már egyértelmű, mit kell tennünk. Görgessük a lyukba és robbantsunk. Ugorjunk be a járatba. Hamarosan egy áthatolhatatlan erőtérhez érünk, ahol máris kamatoztathatjuk újonnan szerzett képességünket. Váltsunk szellem módba, haladjunk át az erőteren, vadásszuk le a szörnyeket, egyúttal szedjük fel a peronról a lőszereket is, mert a testünkbe visszalépve nem lesz lehetőségünk ezeket megszerezni. Szüntessük meg az erőteret a kapcsolóval. Immáron normál módban haladhatunk tovább. Ismételten egy gravitációs padlón kell áthaladnunk. Ha véget ér a padló (ezt alattunk egy szem ikon jelöli a földön), ne ugorjunk le róla, helyette lépjünk ki testünkből, haladjunk át az újabb erőteren, és a vezérlőben aktiváljuk a mozgó platformot, Testünk szépen elindul a padlóval együtt a szomszédos oldal felé. Térjünk vissza testünkbe, majd ha megérkeztünk a szemközti oldalra, másszunk le a gravitációs padlóról. Térjünk vissza a vezérlőbe, de immáron hús-vér formánkban. Ne hagyjuk ott az életerő mellett a hamarosan megmozduló fal mögött lapuló új csúzlinkat se, nagy segítséget jelenthet a tíz másodpercen belül özönlő ellenfelekkel szemben. Haladjunk tovább. A következő teremben az egyik falrésznél feltölthetjük újonnan szerzett fegyverünket – ezentúl figyeljük a játék jelzéseit, mert mindig kiírja, hol tölthetjük újra fegyverünket, a másodlagos lövés gombjával. Több fajta lőszerrel is tankolhatjuk majd a tartályokat a játék folyamán. Ha továbbhaladunk, feltétlenül puffantsuk le a földből kiálló kis mozgó tüskéket. A következő helyszínen, az ablak mögött játszadozó kisgyerekeket láthatunk, de a játék hamarosan elvadul. Az ablak betörése után haladhatunk tovább. A következő szobában a lépcső alatt jobb oldalt található ládába másszunk be. Huppanunk egy hatalmasat, de semmi gond. Egy többgravitációs teremben érünk földet, ahol a földön / falakon található zöld világító objektumokra lőve változtathatjuk meg a gravitáció irányát. A lenti ajtó sajnos nem működik, másik utat kell találnunk. Ha hősünk nekiáll okádni, az már jól jel, mert akkor megjelenik előttünk egy teleport, ami a továbbjutásunk kulcsa. Hirtelen forróvá változik a helyzet, a mesterlövészek elől keressünk menedéket a ládák mögött. Óvatosan intézzük el őket saját kézifegyverünk másodlagos funkciójával, mely a sniper módot takarja. Hamarosan egy fémketrechez érünk, amibe ugorjunk le, majd tekintsünk fel. Hoppá. Jőjünk bele a zöld gravity changer-be, miután ismerős zene csapja meg fülünket. Haladjunk csak tovább, ha elakadnánk, mindig keressünk belőhető gravity changer-eket. Hamarosan megtaláljuk a mi kis bárunkat, ahol a szörnyikék önfeledten táncolnak. Vessünk véget a bulinak, majd lőjünk bele a bárpult mögötti gravitációváltóba. Újabb szörnyek jönnek, de ezek elintézése már csak rutinmunka számunkra. Hamarosan egy csomó teleport nyílik meg, de ezek közül csak egy vezet a következő pályára, a játékautomaták melletti korlát mögött észrevehető kék teleport.

Level6: All fall down

Haladjunk át az undormányos járatokon, a következő terem jobb oldalánál található terminált aktiváljuk, ezzel beüzemeljük a gravitációs padlót. Haladjunk tovább, a következő teremben a tojással már tudjuk, mit kell tennünk. Sajnos a továbbjutás ezúttal nem ilye negyszerű, mert a hártya szétrobbantása után egy erőtér is védi a bejáratot a következő terembe. Használjuk hát a szellem módot, hogy a túloldalról deaktiváljuk az erőteret. A következő területen haladjunk jobbra, be a nagy csőbe, majd ugráljunk lefele a kis csöveken. Menjünk tovább a lineáris úton, majd, ha nem találnánk továbbjutást, nézzünk fel a plafonra, és keressünk gravitáció váltót. A túloldalon üzemeljük be a két teleportot, először a baloldalin haladjunk át, ahol némi lőszerrel lehetünk gazdagabbak, majd választhatjuk a jobboldalit, ahol szintén tápolhatunk. Ezután menjünk vissza a portálon át, ahol – csodák csodája -, nem oda lyukadunk ki, ahonnan indultunk. Furcsa eset. Némi hosszabb, de meglehetősen eseménydús liftes utazás következik. Ha a lift megáll, ugorjunk be az ajtón, és lelkiekben készüljünk fel a legrosszabbra. Igazából fogalmam sincs, mit kell csinálni a következő helyszínen, Két kisgyerek gonosz szelleme kísért bennünket, próbáltam eltenni őket láb alól mind normál, mind szellem módban, de az összes próbálkozásom kudarcba fulladt. Én személy szerint a menekülést javaslom a jobb oldali résnyire nyitott kapun keresztül. Ha netán nem lenne nyitva a járat, próbáljunk gránátokat dobálni a kisördögök felé, attól rövid időre visszavonulót fújnak, és helyesen közlik velünk, hogy nem szeretnek. 🙂 Hamarosan biztosan megnyílik a kijárat.

Level7: Crash landing

Rögtön az első terem megizzaszthat bennünket, rengeteg ellenség támad, ráadásul falra szerelt gépágyúk is fogadnak bennünket. Nyissuk ki a továbbjutást jelentő ajtót. Alattunk erőtér van. Lépjünk ki a testünkből, ugorjunk le, keressük meg a kapcsolót, és iktassuk ki az erőteret. Ezután haladhatunk tovább, menjünk végig a platformon, aztán ugorjunk le a csöveken. Lenn a talajon nem lesz túl rózsás a helyzet, repülő dögök, zsoldosok, majd mesterlövészek támadnak ezerrel. A lövészek elől keressünk fedezéket, és onnan puffogtassuk le őket. Menjünk át a túlsó oldalra, ahol az egyik helyen egy jól látható szem ikon van – ismét szellem módba kell lépnünk, majd átmenni a láthatatlan hídon, ahol aktiváljuk a lifthívó gombot. A lift lejön, mi pedig másszunk be a teleportba. A falnál lőjünk bele a gravitáció változtatóba, majd ha átértünk az akadályon, lőjünk a földön heverő másikba. Tápoljunk fel a lőszeres szekrénynél. A következő folyosón végre a saját oldalunkon van az erőteret deaktiváló kapcsoló. Ha a kapun áthaladtunk, forduljunk is rögön vissza, be a portálba. Használjuk a szellem-módot a kapcsoló aktiválásához. A következő helyszínen, a portál mögött az erkélyről szedjük fel a tápokat, majd álljunk tovább. Hamarosan egy lezárt kódos ajtóhoz kerülünk. Lépkedjünk egy kicsit visszafele, és keressünk egy erőteret, amit deaktiváljunk belülről a szellem-módban. Ezután lépjünk ki a szellem módból, és ugráljunk fel a csöveken, beszéljünk a liftajtó mögött a pasassal. Ebben a szobában a falon megtaláljuk a továbbjutáshoz szükséges kódot (A kód: 1623). Tovább a kódos ajtón. Az ajtó mögött elég forró a helyzet, felettünk mesterlövészek, előttünk pedig ágyú, érdemes először a géppityut kiiktatni. A szakadéknál látszólag nincs tovább, használjuk a szellem módot a szakadékon való áthaladáshoz (közben beugorhatunk a jobb oldali kiszögellésbe a töltényekért). A túloldalon nézzünk a fejünk fölé, és lőjjünk a nyallal bele a gravitáció-váltóba. Ekkor tovább haladhatunk a kis járatba beugorva, majd a túloldalon a gravitáció-váltóba újból belelőve. A következő teremben nagyszámú fogadóbizottság vár minket, ne kíméljük őket. Az erőtérnél használjuk a szellem módot. Aktiváljuk a liftet, mellyel a felsőbb szintre juthatunk. Haladjunk tovább, hamarosan megjelenik egy portál, melyen értelemszerűen menjünk be. Egy új terembe érünk, melyet rengeteg gravitációs padló hálóz körbe. Haladjunk át egyenesen a vékony platformon, a túloldalon a terminált aktiváljuk. Ezek után a mozgó padlókon kell ügyesen áthaladnunk, vissza a túloldalra. Nem túl nehéz a feladat, mindig csak egyesével lépkedjük át a padlókat, így könnyedén sikerülni fog a művelet. A szemközti oldalon, a következő teremben ne balra, hanem jobbra forduljunk, menjünk be, majd amelyik dobozból kijöttünk, a mögött balra a másikba. Itt egy kódos ajtóval találkozunk, de az előző terem monitorán megjelenik a varázsige (A kód: 2724). Haladjunk tovább, következő teremben rengeteg szörny vár ránk, tudjuk a dolgunkat. A gravitációs padló beüzemelése után aktiváljuk a portált.

Level8: Sacrifices

A kódos ajtónál menjünk tovább, a zsákutcában megtaláljuk a kódot (A kód: 0634). Haladjunk át a portálon. Álljunk szembe az iskolabusszal, majd használjuk a szellem módot a túloldalra való áthaladáshoz, ahol egy aktiválandó terminál vár bennünket. Váltsunk vissza hús-vér üzemmódba, és vegyünk utunkat a kinyitott portál felé. Hopp, a buszban fura dolgok történnek. Nincs mese, el kell időznünk kicsit, hogy a rakoncátlankodó kisgyerkőcöket rendbe tegyük. A gránát megfelelő választás, hamar megtanulják a kis lurkók, ki az úr a házban. Most már áthaladhatunk a portálon. A következő szobában értelemszerűen aktiválnunk kell a bal oldali gravitációs padlót, ahol másszunk fel. Hamarosan jön egy seregnyi zsoldos, és leállítják a masinát, bosszuljuk meg a bennünket ért kis atrocitást és kapcsoljuk vissza az energiát. Portálba be, a tojással értelemszerűen tegyük, amit tenni kell, majd aktiváljuk kézzel a kapcsolót. Ugorjunk be a szellőzőbe. Látszólag csapdába kerültünk, de ne aggódjunk, lesz még ennél nagyobb baj is. Ha földet értünk, egy iszonyatosan erős szörnyet kapunk, mely természetesen egy főellenség. Lőjük egy ideig, közben próbáljuk kikerülni a lövedékeit. Egy idő után kirobban egy ajtó, melyen menjünk be, mögötte egy kapcsoló van, mely az erőteret kapcsolja be a folyosó előtt. Amikor a szörny a közelünkbe ér, akkor aktiváljuk ezt az erőteret, ezzel levághatjuk a szörnyike kezét, és a kezéből az ölünkbe pottyant kis stukival már könnyedén elintézhetjük. Halála után portál nyílik a következő helyszínre, ahol egy gravitációs padló vár bennünket erőtérrel. Az erőteret deaktiváljuk a kézzel. Ezután teljesen lineáris utunk lesz. Összefutunk majd egy teleporttal, azt értelemszerűen aktiváljuk / menjünk bele. A portál után slisszoljunk be az ajtón.

Level9: There are others

Grószfater megint szólított bennünket, hogy tanítsa a kis Tommyt. Ezúttal azt fogjuk megtanulni, hogy figyeljük a tüzet, mert ahol a tűz ég, ott a megoldás. Mielőtt bármit is felfoghatnánk a dologból, repülünk vissza az űrhajóra.

Level10: Guiding fires

Öljünk meg mindent és mindenkit a toronynál, majd kutassuk át a torony környékét lőszer és elsősegély után. A torony két oldalánál aktiváljuk az ajtónyitó kapcsolókat. A liftnél a floor1-et válasszuk. Miután az emeleten mindenki halott, menjünk ki az egyik platform végébe, ahol egy furcsa szerkezetre lehetünk figyelmesek. Aktiváljuk a bal egérgombbal, ekkor legnagyobb megdöbbenésünkre tapasztalhatjuk, hogy egy űrhajót fogtunk ki magunknak. Szálljunk fel, lőjük le a kötekedőket. Haladjunk felfele, egyszer csak egy hang emlékeztet bennünket arra, hogy a tűz vezet utunkon. Keressük meg a csövet, mely csak úgy okádja kifele a lángcsóvákat, és tartsunk arrafele. A kéken villogó platformnál letehetjük az űrhajót (jobb egérgomb). Aktiváljuk bent a gravitációs padlót, majd a fenti platformon nyomjuk be mindkét terminált. A keletkezett teleporton át juthatunk vissza űrhajónkhoz, amivel ismét szálljunk fel. Parázs akció kezdődik, ha vége van, jussunk vissza oda, ahol a tűz ég, csak most egy szinttel feljebb repüljünk. Különféle tárgyak állják el utunkat, melyeket űrhajónk másodlagos lövési funkciójával (tárgyak vonzása) eltávolíthatunk. Ezután bemehetünk a kapun, a leszállónál szálljunk ki. A lineáris úton keressük meg a következő űrhajót, melybe szintén szálljunk be. Haladjunk felfele, a forgó elektromos részeket kerüljünk ki (ha szorosan a falhoz lapulunk, megvan rá az esély, hogy sikerüljön a manőver). Lövöldözzük végig a fél pályát, amíg meg nem találjuk a következő leszállót. Itt gyalog álljunk tovább. Az ajtónál aktiváljuk a portált, melyen áthaladva lőszereket kapunk. Ezután menjünk balra, ahol találunk egy szem ikont. Itt használjuk a szellem módot a túloldalra való áthaladáshoz, itt szintén némi muníció a jutalmunk. Végül a jobb oldali ajtón menjünk be, aktiváljuk a portált, majd a portálon túl nyomjuk be a gombot. Visszafele haladva az űrhajókat vagy saját kézifegyvereinkkel, vagy az űrhajónkba villámgyorsan beszállva intézzük el. Haladjunk át a deaktivált erőteren, szálljunk ki az űrhajóból a leszállónál, majd menjünk be az ajtón, és a kapcsolóval aktivált portálon is.

Információ: Vezethető űrhajókkal mindig olyan helyeken találkozhatunk, ahol erre leszállópálya van kiépítve, Csakis innen indulhatunk el, és ide szállhatunk le űrhajónkkal. Segítségképp ezek a leszállóhelyek már messziről is kékes fénnyel villognak, nehogy merő véletlenségből ne vegyük észre őket. A leszállóhely elérése után a másodlagos lövés (általában jobb klikk) gombbal szállhatunk ki.

Level11: The old tribes

Menjünk be az ajtón, a túloldalon az ellenségeket likvidáljuk. Haladjunk át a bal oldali járaton. Lézerek fogadnak bennünket, melyeket kétféle módon is hatástalaníthatunk. Ha szeretjük a kihívásokat, ugráljunk át közöttük, majd a túloldalon deaktiváljuk őket, azonban érintésük esetén szembesülnünk kell pár előbukkanó falra szerelt ágyúval. Ha nem szeretjük a kihívásokat, egyszerűen lépjünk át szellem módba, haladjunk át a lézeren, majd a túloldalon deaktiváljuk azt. Ezt a szellemes mókát bármilyen lézeres akadály esetén sikerrel alkalmazhatjuk. Továbbhaladva aktiváljuk a portált, és haladjunk is át rajta, majd be az ajtón. A szakadéknál alkalmazzuk a szellem módot, a túloldalon lőszerek vannak. Ezután haladjunk visszafele, a lézer melletti baloldali ajtón másszunk be, aktiváljuk és haladjunk át a gravitációs padlón. A következő szobában ismételten lézerek fogadnak bennünket. Továbbhaladva egy újfajta szörnnyel találkozhatunk, majd újabb lézerek keresztezik utunkat. Haladjunk tovább egyenesen, nyomjuk meg a kapcsolót, hamarosan mesterlövészek támadnak meg bennünket. Visszafele a bal oldali ajtón menjünk be, Szellem módban menjünk át a hídon és aktiváljuk a gravitációs padlót, majd vissza, iktassuk ki az erőteret. Haladjunk át a padlón, majd be az ajtón, ahol újabb lézerek fogadnak bennünket. Továbbhaladva repülő lények törnek életünkre. Haladjunk át a platformon, majd át a csöveken. Vigyázzunk, mert rengetegen támadnak közben, legjobb döntés, miután az ellenfelek a környékünkre teleportáltak, hogy visszafordulunk, nehogy egy erőteljesebb lövés következtében leszédüljünk a csövekről. Ha a környék tiszta, áthaladhatunk. Ha véget érnek a csövek, ugráljunk le. Ne ijedjünk meg a sárkány szellemtől, nem esz meg, csak a szellemünket készíti ki kicsit. Aktiváljuk a portált, majd szálljunk be az űrhajóba. A következő leszállónál szálljunk ki, szellem módban haladjunk át a hidakon, aktiváljuk a kapcsolót, majd vissza az űrhajóba, és induljunk felfelé. Intézzünk el az űrhajóból minden ellenséget. Négyféle gépezetet találunk, kettőnél erőtér van. Először oda szálljunk le, ahol előzőleg nem jött ellenség, és erőtér sincsen. Először aktiváljuk az erőteret, mire elérhetővé válik a reaktor belsejébe nyíló panel, ezt jobb oldalt, egy másik kapcsolóval tudjuk aktiválni. Ezután kapcsoljuk ki az erőteret, majd menjünk vissza az űrhajóba, lőjük szét a generátor előtti pajzsot, majd az űrhajónk húzás funkciójával szedjük ki a téglalap alakú dobozt a gépből. Most a másik két generátornál is meg kell ismételnünk ugyanezt, melyeket már erőtér véd. Amelyiknél a pajzs nyitva van, ott egyszerűen szálljunk ki az űrhajóból, szellem módban belülről deaktiváljuk a pajzsot, majd az űrhajóval húzzuk ki a dobozt a gépből. Az utolsónál a védőpajzs nincs megnyitva, először azt kell aktiválni, majd a végén kikapcsolni az erőteret (természetesen ezeket is testünkből kilépve kell véghezvinni). Ha mind a négy gépből eltűntek a dobozok, haladhatunk tovább felfelé, itt a leszállónál ne szálljunk ki, hanem még feljebb haladjunk tovább. Haladjunk át a reaktoron (várjunk meg, míg az elektromos mező megszűnik egy helyen), takarítsuk el az akadályokat a kapu elől, majd repüljünk be rajta. Szálljunk ki, kövessük a kijelölt nyomvonalat, majd a nagy teremben, a jelenet végén ugorjunk be a portálba.

Információ: Nem feltétlenül kell a lézereket kerülgetnünk, ugrálgatnunk közöttük. Ha szellem módban vagyunk, a lézerek nem észlelnek bennünket, így szabadon áthaladhatunk köztük és deaktiválhatjuk a lézeres védelmet a túloldalról. Sokkal egyszerűbbé válik így a dolgunk.

Level12: Hidden agenda

Az első ajtó után lézerek keresztezik utunkat, óvatosan haladjunk tovább. A következő ajtónál két oldalt két ajtó van, a sorrend mindegy, melyikkel kezdjük, lényeg, hogy lőjük szét mindkét oldalon a kék kristályokat, ahonnan a sugarak kiindulnak. Vigyázzunk, mert megsemmisítésük után lézerek kezdik pásztázni a szobákat, jobban tesszük, ha távolról lövünk ezekbe a kristályokba. Ezáltal a főteremben elérhetővé válik a vadi új stukkerünk, melyet azonnal ki is próbálhatunk az éppen arra járó zsoldosokon. Ezután menjünk be a portálon, majd forduljunk hátra, be az ajtón, részesítsük forró áldásban az itt lakozó ellenségeket, majd deaktiváljuk az erőteret. Továbbhaladva újabb erőtérbe botlunk, menjünk be a bal oldali forgó kabinba, majd szelem módban haladjunk át az erőteren. Nyomjuk meg itt a terminált egymás után szép lassan kétszer, mire a forgó kabin az erőtér mögé szállít minket. A szobában haladjunk át a dobozon, majd aktiváljuk a következő portált a terminálon. Ezután másszunk át a szellőzőn, majd semmisítsük meg a repülő robotokat. A gravitációs padlókat erőtér zárja el előlünk, lépjünk szellem módba, majd haladjunk át a láthatatlan hídon, és a túloldalon deaktiváljuk az akadályt. Menjünk fel a padlón, majd középen be az újabb szellőzőbe, vigyázzunk a falra szerelt gépágyúval. A szellőzőből egy gravitáció-váltókkal megtűzdelt terembe érünk. Mindig azt a gravitáció-váltót lőjük, amelyik irányba haladni szeretnénk. Az erőtereket mindig szellem módban, a túloldalról deaktiválhatjuk. Keressük meg a terminált, melyet 3 oldalról is erőtér vesz körül, ez aktiválja nekünk a továbbjutáshoz a portált, mely a következő helyszínre visz bennünket. Itt meglátjuk a keepert, szaladjunk utána. Forduljunk balra, majd be a szellőzőbe. Egy csomó űrhajó támad meg bennünket, végezzünk velük. Legvégül haladjunk át a portálon.

Level13: Jen

A pálya elején rögtön egy erőtérbe botlunk. Használjuk a szellem módot az áthaladáshoz, majd a kódos kapcsolónál alkalmazzuk a padlóra vérrel felírt számot (A kód: 2432). Most már haladhatunk tovább, de előbb nézzünk el balra lőszerért és életért. Tovább haladva meglátjuk Jent. Pattanjunk be a szellőzőbe, haladjunk át rajta, majd forduljunk balra. Az erőteret szellem módban deaktiváljuk. Hamarosan egy újabb erőtérhez érünk, aktiváljuk a bal oldali kapcsolót, mire elszenvedjük egy újfajta ellenség támadását. Ezután deaktiváljuk az erőteret. Menjünk tovább, ahol még egy erőteret találunk, ezt is deaktiváljuk a szellem módban. Másszunk be a szellőzőbe, keressük meg az ajtónyitó terminált, majd be a kabinba. Szellem módban nyomjuk meg a másik kapcsolót. Ezután haladjunk tovább a jobb oldali ajtón keresztül. A nagy teremben öljük meg a kötekedőket, majd haladjunk át a portálon. Megtaláljuk Jent, akivel – miután kiszabadult – hagyjuk el ezt a borzalmas helyet a bal oldali ajtón keresztül.

Level14: The dark harvest

Ehhez a pályához nincs komolyabb hozzáfűznivalóm, a gondolkodós részek után most jól esik egy ilyen akciódúsabb fejezet. Nincs más dolgunk, mint a teljesen lineáris úton átlőni magunkat a pályán. A végén, a bazinagy teremnél vigyázzunk, Ugyanolyan szörny támad ránk, mint a mi a 8. pályán a főellenség volt, csak most kettő is van belőlük. Az újonnan szerzett fegyvereinkkel viszont már nem okozhat nagy nehézséget a legyőzésük.

Level15: Following her

Jen társaságát nem sokáig élvezhettük, ugyanis megint elrabolta őt egy szörny. Lent, majd jobbra aktiváljuk a gravitációs padlót, melyen haladjunk is át. A nagy teremben lépjünk be az ajtón, az erőteren szellem módban haladjunk át. Hívjuk a liftet (bökjünk a floor 1 gombra). Ezután hús-vér üzemmódban rá a bal oldali liftre, majd megintcsak a szellem módot alkalmazva bökjünk a floor 2-re. A következő teremben lézer, valamint rengeteg támadó vár ránk. A következő, nagyobbacska teremben több soklábú szörny próbálja életünket megkeseríteni, megölésük után a gravitációs padlón kell felfele haladnunk. Hamarosan egy új fegyvert kaphatunk fel. Haladjunk tovább jobboldalt, az ajtó bezáródik mögöttünk. Lőjünk bele a gravitáció-váltóba, majd továbbhaladva a másikba. A következő nagy teremben egy mozgó gépezet található, amikor épp visszahúzódott állapotban van, akkor kell átszaladni / ugrálni előtte. Hamarosan betörik egy ablak, ott másszunk be, és nyomjuk meg a kapcsolót. Továbbhaladva még egy ugyanolyan géppel találkozhatunk, mely előtt ugyanazon módon haladhatunk át, mint az előző esetében. A folyosó végén aktiváljuk a terminált, így az egyik gépből immáron nem jön ki tűzsugár, ezért szabadon ráállhatunk, majd megvárhatjuk, míg átvisz minket a szemközti platformra. A másik gép viszont még ontja magából a sugarakat, ezért óvatosan menjünk be a csövön, megvárva, míg a sugárzás megszűnik. A csőből menjünk ki jobbra, ha meglátjuk a szem ikont, váltsunk szellem módba, és így haladjunk át a hídon, a túloldalon pedig nyomjuk meg a gombot. Menjünk be az így kinyílt ajtón, essünk le az alsó szintre, majd ugráljunk fel a másik, felső platformhoz (ugrás + guggolás gombok együttes használatával). A tojással távolítsuk el az ajtó elől a hártyát, majd az ajtó mögött alkalmazzuk a teleportot a következő szintre való átjutáshoz.

Level16:The complex

Rögtön az első ajtó mögött sniperek tömegével találkozhatunk. Ha mind halottak, a hídon áthaladva ügyeljünk a jobb oldalt a plafonon megbúvó gépágyúra. A híd után ugráljunk le a csöveken, majd a csőhídon áthaladva cuccoljunk fel a jobb oldali ajtó mögött. Menjünk vissza, aktiváljuk a gravitációs padlót, és haladjunk is át rajta. Vigyázzunk, mert a padló után rögtön lézerek várnak bennünket, ráadásul a gravitáció is hirtelen megváltozik. Ezután egy rövidebb lineáris úton kell végighaladnunk. Egyszercsak elérünk egy nagy portálhoz, mely a szemünk láttára formál kocka alakúra egy fémlemezekből álló halmazt. Ebbe a kockába a lenti erőtér megszűnése után beugorva juthatunk. Oké, hogy bejutottunk, de hol a kijárat? Attól a ponttól, ahova leestünk, utat kell találnia a kék sugárnak a négyzethálós erőtéren keresztül a labirintus másik végébe. A kocka minden egyes oldalán egy gravitációváltoztató kapott helyet. Úgy kell mindig változtatnunk a gravitáción, hogy a sugár a Newton-törvényeknek megfelelően mindig lefele eshessen, és így eljuthasson a túloldalra. Ha a sugár célba ért, megszűnik a ketrec körülöttünk, és mehetünk tovább a gravitációs padlón. Űrhajó jön, de ne próbáljuk robbanó lövedékkel kinyírni. Az út végén ismerős helyszínre érünk vissza, ugráljunk le megint a csöveken, majd át a csőhídon, és az immáron üzemelő teleportba menjünk bele. Rengeteg ellenség jön, ha megtisztítottuk a környéket tőlük, a jobb oldali portálon haladhatunk tovább. Egy hídhoz érünk, melyet egy kapcsolóval aktiválhatunk, csak az a gond, hogy a híd túl hamar húzódik vissza. Álljunk ki a híd szélére, majd szellem módban nyomjuk be a kapcsolót. Gyorsan lépjünk vissza a testünkbe, és szaladjunk / ugorjunk át a hídon. A következő teremben egy erőtér vár ránk, szellem módban haladjunk át rajta, majd nyomjuk be baloldalt a kapcsolót. A gravitáció iránya megváltozik, így áthaladhatunk az erőtér felett. Azonban a gravitáció hamar visszaáll, a következő járat viszont mindkét gravitációs irányból nézve túl magasan van. A teremben két mozgatható láda van, egy kisebb, valamint egy nagyobb, az erőtér két oldalán. Megint aktiváljuk a gravitációt változtató kapcsolót, toljuk át a másik oldalon található ládát a mi térfelünkre. A gravitáció visszaállta után a ládákat tologassuk szépen a járat elé, melyeken így szépen felugorhatunk. A következő helyszín elég érdekes, mindenhol portálok vannak, így az is előfordulhat, hogy egy ellenséget két irányból látunk támadni. Természetesen mindegy, melyik irányból puffantjuk le. :D. Keressük meg a kiutat, de az se baj, ha közben elidőzünk ebben a kis labirintusban, az egyik vascső mögött titkos helyre is lelhetünk (guggolva haladjunk át alatta). A következő szobában először szedjünk fel minden cuccot, majd aktiváljuk a kapcsolót, mely a feje tetejére állítja a gravitációt, egyúttal az utazó vasdarabokon le tudunk menni az alsóbb szintre, majd át a gravitációs padlón. A következő teremben intézzük el a repülő szörnyeket, a tojást gurítsuk oda az áttetsző hártyához és lőjünk bele. A volt hártyát megkerülve a gép alatt aktiváljuk a kapcsolót, mely megváltoztatja a gravitáció irányát. Menjünk be a portálba, majd szálljunk be az űrhajóba, keressük meg a legközelebbi leszállót (jobbra felfele kell ehhez haladnunk). A kiszállás után be az ajtón, majd keresztül a portálon.

Level17: Ascent

Az első teremben szellem módban hatoljunk át az akadályokon, majd a túloldali kapcsolóval ezeket az akadályokat megszüntethetjük magunk előtt. A következő teremben rengeteg repülő szörny fogad bennünket, elintézésük után haladjunk tovább, vagy gyalog, vagy az űrhajóval. Nyissuk ki az ajtót a terminállal. Az ajtó túloldalán, balra, nyomjuk meg a gombot, haladjunk tovább a másik ajtón keresztül. Itt egy párbeszéd lesz a Keeper és mi közöttünk, a párbeszéd után menjünk vissza abba a nagy terembe, ahonnan jöttünk, majd szálljunk be az űrhajóba, és repüljünk bele a kék sugárba. A transzport végén szálljunk ki. Rengeteg lézer van itt, szellem módban haladjunk át rajtuk, aktiváljuk a kapcsolót, majd szálljunk vissza az űrhajóba, és repüljünk felfelé. Az ellenségeket és a nagy gömböket puffantsuk le. Tovább a fenti kis járaton. A következő termet minél előbb hagyjuk el, különben az ágyúk miatt ropogósra sülünk az űrhajónkban. Távolítsuk el utunkból az akadályokat a bejárat elől, menjünk be, szálljunk ki. Intézzük el az ágyúkat, ha véletlenül belementünk volna a lézerekbe. A lézereket szépen kerüljük meg jobb oldalról, eközben láthatunk egy szellem ikont az egyik faldarabban, helyezkedjünk vele pontosan szembe, majd aktiváljuk a szellem módot, jutalmunk pár adagnyi töltény. Iktassuk ki a lézereket, valamint a másik kapcsolót is nyomjuk meg. Haladjunk tovább az űrhajóval, szálljunk le a kisbolygón, ahol kövessük a csöveket. Kapcsoljuk be a terminált, majd másszunk vissza az űrhajónkig. Keressük meg a kisbolygón, a kapcsolóval aktivált gépet, repüljünk oda hozzá (keressünk egy leszállóhelyet az egyik párkányon), itt szálljunk ki, és szintén aktiváljuk a terminált. Ezután vissza az űrhajóba, repüljünk az üvegketrecbe, várjuk meg, amíg elkezdődik, illetve befejeződik a transzport művelet. A szállítás végén szálljunk ki a leszállóhelyen, tápoljunk fel, aktiváljuk a terminált, majd kászálódjunk vissza az űrhajónkig, amivel tartsunk egyenesen a kék sugár felé. Ismét transzport következik, melynek végén szálljunk ki a legközelebbi megállón. A továbbjutást jelentő híd le van szakadva. Lőjünk bele a plafonon levő gravitációváltóba, majd átérvén a túloldalra a földön levő másikba. A kék sugárba ne menjünk bele, mert különben meghalunk, használjuk a szellem módot a sugáron való áthaladáshoz, ha kiértünk belőle, bal oldalt deaktiválhatjuk a gépet, ami a sugarat kibocsátja. Most már szabad az út előttünk, haladjunk át a nyitott ajtón, ami mögött egy bazi nagy generátorra lelünk. Lőjük szét a falon az üvegkristályokat (4 darab van belőlük), mire teljes sötétségbe burkolózik a bázis. A további utunk teljesen lineáris. A pálya végén, a fejünk fölött lesz egy portál, azonban nem tudunk beleugrani, mert túl magasan van. Keressünk kicsit arrébb a fejünk fölött egy gravitáció-váltót, melybe belelőve most már szabad az út egyenesen a teleportba.

Level18: Center of gravity

A hosszabb akciózás után lineáris utunk lesz, a portálig csupán egyetlen kiiktatandó erőtér állja utunkat. Lépjünk be a portálba, majd szellem módban haladjunk át a túloldalra, aktiváljuk a portált, ami a liftet hívja. Szálljunk be a liftbe, majd ismét szellem módban aktiváljuk azt. Menjünk át a másik portálon, lőjünk bele a gravitáció-váltóba, majd óvatosan essünk le, nehogy véletlenül a perzselő tűzbe kerüljünk. A padló másik oldalán található gravitáció-váltóba lőjünk bele, de úgy helyezkedjünk, hogy pont erre a platformra essünk. Menjünk be az ajtón, majd forduljunk vissza. Ebben a teremben a gravitációs padló még nem működik. A leszakadt hídon a szellem módban haladjunk át, aktiváljuk a túloldalon a kapcsolót, majd menjünk tovább a most már működő gravitációs padlón. Ha végigértünk rajta, az űrhajóba szálljunk be. A fenti falon lőjük szét a két generátort, majd haladjunk át a fenti kis kapun. A leszállóhelyen hagyjuk ott az űrhajót, sétáljunk rá a kisbolygóra. Itt szellem módban essünk rá az erőtéren keresztül a bolygóra, ahol deaktiválhatjuk is az erőteret. Nyomjuk meg a másik gombot is, mire a nagy hangárajtó kinyílik. A bolygón található leszállóból menjünk tovább az űrhajóval. Repüljünk át a hangáron, a következő helyszínen az alsó kisbolygóra szálljunk le, ahol keressük meg a csöveket, melyek a másik kisbolygóhoz vezetnek (az itt levő lyukba be ne ugorjunk, elég csúnya következményei lennének). A csöveken keresztül menjünk át a másik bolygóra, ahol aktiváljuk a terminált, majd vissza a másik adag csövön keresztül az előző bolygóra, vissza az űrhajóhoz. Az űrhajóval szálljunk fel, majd a plafonon levő, sugarakat köpő csövekből a bal oldalit célozzunk meg úti célként. Várjuk meg, míg a fedele kinyílik, majd gyorsan iszkoljunk befele, minél jobban a széléhez simulva. Az ajtón repüljünk be, ahol egy bazi nagy generátorhoz érünk, álljunk neki lebontani. Először a körülötte repülő nagy fémlapokat kell széjjel szedni, ehhez a közepükbe kell lőni belülről. Ha ez megvan, jöhet maga a generátor, ahol a belső gyűrűket kell megsemmisíteni. Ha mindezzel végeztünk, a generátor szétrobban, tovább pedig a robbanás helyén keletkezett fenti járaton át haladhatunk. A végállomásnál szálljunk ki, majd haladjunk át a portálon.

Level19: Resolutions

Ismét egy nyugisabb rész, legalábbis ami a pálya elejét illeti. Ismételten lineáris utunk lesz. Egy kis idő után beérünk egy nagy terembe, ahol hatalmas mennyiségű portál csalogat bennünket. Anyuci, a főgonosz nagy kedvesen segít nekünk, és bezárja az összes portált, ami a végtelen világűrbe repítene bennünket. Ha véget ért a párbeszéd, és tovább tudnánk haladni, máris akadályba ütközünk. Természetesen a megoldás ismét a szellem módban keresendő. Így haladjunk át a láthatatlan hídon, majd haladjunk jobbra, és itt aktiváljuk a valódi anyagokból készült hidat. Miután hősünkkel áthaladtunk a hídon, vegyünk utunkat a legközelebbi (mozgó) gravitációs padló felé, amire álljuk rá, majd szellem módban ismét nyomjuk meg ugyanazt a kapcsolót, mint az előbb. Ekkor a gravitációs padló elmozdul, mi pedig egy szinttel feljebb jutunk. Ismételgessük ezen lépéseket mindaddig, míg teljesen a terem tetején levő ajtóhoz nem érünk, melyen természetesen menjünk be, majd haladjunk át a portálon. Itt lineáris út vezet a következő portálig. Az ezutáni szobában heves akcióra számítsunk. Ha végeztünk, továbbhaladva a terem végében aktiváljuk a terminált, majd át a gravitációs padlón. Újabb nagy terembe érünk, ahol ismételten keményen küzdenünk kell a továbbjutásért. A harc végén a teleporton át távozhatunk innen, és mily megható, végre eljutunk Jenhez, aki már nem az a Jen, akit igazi barátnőnkként megismertünk. Ha megkezdődik a harc, semmi dolgunk nincs, mit szorgalmasan lődözgetni, egészen addig, míg a szörny hátából egy kis gépezet ki nem nyúlik, és el nem kezdi visszatölteni az energiáját. Ilyenkor azt kell lőni szorgalmasan, lehetőleg valami hathatós fegyverrel (ne sajnáljuk a kis robotoktól a robbanó lövedékeket). Két ilyen gépezetet kell elintéznünk a robot testén, mindkettő a hátán van, egyik a bal, másik a jobb felén, de egyszerre csak az egyiket tudjuk szétlőni. Természetesen, ha maximum életerőn van, semmi oka arra, hogy kibocsássa a javítórobotokat, tehát közben “püföljük” szorgalmasan őt is. Ha a javító mechanizmus csődöt mond, már semmi nem akadályozhat meg minket a gép megsemmisítésében. Most egy szívszorító rész következik: Jent, a szerelmünket saját magunknak kell elintézni. Durrantsunk bele egyet a testébe.

Level20: Oath of vengeance

Enisi megintcsak magához szólított bennünket a maga kis világába. Azonban rögtön az elején láthatjuk, hogy hatalmas a baj, mert az örök nap birodalmában elkezd alkonyodni, ami meglehetősen furcsa időjárás arrafele. Nagyfatertől megtudjuk, hogy bizony az idegenek megtalálták az ő kis területét, és érzi, hogy itt a vég. Mi vagyunk az utolsó reménysége, ezért gyorsan szaladjunk is a szokásos helyre, a lélek-kamrába. Itt egy kiadós health-upgrade-et kapunk, mely tényleg igen nagy szolgálatot tehet a további túlélésünk érdekében. Sajnos a harci gyakorlást már nincs idő megkezdeni, Enisi szólít bennünket, nekünk pedig szaladnunk kell vissza. Ha beomlik a föld, ugorjunk le. Láthatjuk, hogy a területet már javában támadja a gonosz serege. Nincs más hátra, el kell hagynunk ezt az átok sújtotta helyet. Ha nagyfater felszívódott, miénk a terep: irtsuk a dögöket, ahol csak érjük őket. Sajnos el nem fogynak, de kitartás, mert egy idő után egy teleport ott felejtődik a közelünkben, melyen át rögtön az idegen űrhajó központjába kerülünk.

Level21: Facing the enemy

Végre megbosszulhatjuk a rajtunk esett sérelmeket a Keeperen, bár először inkább mentsük a bőrünket. Hihetetlenül sokan támadnak ellenünk, még az extra health-tel is csak nagy nehezen tudjuk állni az ellenség rohamát. Ha a termet megtisztítottuk a “mocsadéktól”, kinyílik egy portál, mellyel a terem legfelső részéhez juthatunk. Itt aktiváljuk mindkét kapcsolót. Ekkor megnyílnak a generátor ajtajai, melyekbe lőjünk is bele. A generátor lezuhan és felrobban, nekünk azonban így nem marad híd, amin átkelhetnénk. Lépjünk ki a testünkből, haladjunk át a fátyol-hídon, majd a túloldalon aktiváljuk a póthidat, melyen így hősünkkel már könnyedén áthaladhatunk. Tovább sétálgatva ismét egy nagyobbacska terembe érünk, ahol a heves tűzharc után egy lift vár ránk, a gond az, hogy a terem két oldalán liftet aktiváló két kapcsolónak egyszerre kell benyomva lennie. Álljunk oda az egyik kapcsolóhoz, majd szellem módban menjünk át a másikhoz. Így aktiváljuk először szellem módban a kapcsolót, majd vissza a testünkbe, és nyomjuk meg a másikat is. Ez után kiderül, hogy nem is csak egy keeper létezik, hanem bizony milliónyi, melyekből párat most kénytelenek leszünk eltenni láb alól a következő lineáris szakaszon. Vigyázzunk velük, mert szívósak, a lőszerünk viszont kevés lesz. Mindig figyeljük a falakon / plafonon látható lőszerfeltöltőket, ezek a 4-es fegyverünket tudják maxra tölteni. Jó hosszú rész lesz ez, de mivel mindig lineáris az utunk, több segítség nem szükséges. A pálya végét egy több gravitációjú terem jelenti, melyben a velünk szemben jövő keeper-eket pont felülről látjuk. Egy ideig lődözzük őket, majd haladjunk lefelé a gravitációs padlón, ahol vagy a szörnyikék elintézése után, vagy hamarabb megnyílik egy portál.

Level22: Mother’s embrace

Elérkeztünk a fő-fő keeper-hez, Anyuhoz. A párbeszédből megtudhatjuk, hogy Anyu már vár minket egy kis bájcsevelyre, benn a gömbben. A jelenet végén egy kis gépezetben találjuk magunkat, mely elsődleges funkciójában elektromos kisülést generál, míg másodlagosban egy rugós szerkezet segítségével kilövi magát a gömbhöz. A gömb körül rengeteg ilyen kiálló bütyök van (keressük meg azokat, melyekből nem jön ki sugár), ezeket kell kicsit megsokkolnunk a gépünkkel, úgy, hogy odarugaszkodunk hozzájuk, aztán beléjük lövünk egyet-kettőt. Körülbelül 20 ilyen kis bizgentyű van a gömb oldalán, mindegyiket ki kell lőnünk, hogy bebocsátást nyerjünk a gömb belsejébe. A rövid jelenet után ismét a gömbön kívül találjuk magunkat, meg kell próbálnunk kitessékelni belőle a keepert. Egy dodekaéder-szerű valami forog körbe, azonban teljesen golyóálló üvegei vannak. Váltsunk át szellem módba, és az íjjal lőjünk bele minden egyes ilyen üvegdarabba. Ha ez megvan (az üvegek átlátszósága eltűnik), akkor valamelyik kézifegyverünkkel lőjünk bele ezekbe. Ha ez is kész, sajna még mindig nem jutottunk előrébb, viszont ekkor egy váratlan dolog történik: A mi kis madarunk szellemi létét is feláldozva kitessékeli a Keepert a kis burkából. Jöhet a végső összecsapás. Egy új, meglehetősen barátságtalan helyre kerülünk. A platform szélein kis tartályok vannak, oldalukon egy gombbal. Ha ezeket megnyomjuk, egy lebegő aknát lőnek fel. A nagy dög sajnálatos módon átlőhetetlen pajzzsal van körbevéve, ám ha a közelében belelövünk egy ilyen aknába, pajzsa rövid időre megszűnik, s meg tudjuk sebezni. Érdemes először az összes tartályt kinyitni, így könnyebb dolgunk lesz a szörnyike megölésénél. Természetesen bármikor újabb aknákat lőhetünk ki, így nem számít sokat, hogy eltaláltuk-e vele a szörnyet vagy nem. Hogy minél ritkábban tudjon bennünket eltalálni, folyamatosan legyünk mozgásban. A megható végkifejlet után a stáblistánál ne nyomjuk ki a gamet, mert csattanóként, a végső jelenetben a lezártnak hitt történet újból megnyílik. Így születik majd a kis Prey 2… 🙂