Sajnos a tendencia folytatódik, és megint csak arról kell beszámolnunk, hogy a PC-re szánt verzió csak a konzolos testvérei után érkezik.

Ma tudtuk meg, hogy a Prince of Persia új epizódjának PC-s verziója Európában egy hetet késik a beígért december 2-i dátumhoz képest, ugyanakkor a konzolos verziók az eredeti tervek szerint kerülnek piacra. Érdekes módon, az Amazon.com szinte hajszál pontosan a bejelentéssel egy időben megváltoztatta a PC-s kiadás észak-amerikai megjelenési dátumát is devember 9-re.

A késés okát most sem jelölték meg, viszont megfigyelhető egy tendencia, miszerint a készítők és kiadók rendre elcsúsztatják a PC-s megjelenést a konzolos debütálás utánra, mint láthattuk ezt a Dead Space-nél vagy akár a Mirror’s edge-nél. Hála az égnek, azért akad ellenpélda is, pl a Far Cry 2 egy időben jelent meg minden platformra. Csak remélni tudjuk, hogy az utóbbi példát tratják majd követendőnek a jövőben és egyre kevesebb hasonló hírrel kell majd szolgálnunk.