Minden év őszén a rallyjátékosok nagy örömére egy-egy újabb rallyszimulátor jelenik meg a számítógépes játékpiacon, felállítva az újabb standardot, melyet a többi fejlesztő jobbára igyekszik elérni vagy túlszárnyalni újabb és újabb alkalmazások kiadásával. Az elmúlt évben a Colin McRae Rally 2.0-ra vetült talán a legtöbb reflektorfény, mint első számú rallyszimulátorra, melyet a – többször elhalasztott – 2000. decemberi megjelenés is elősegített. A CMR2 mellett a 2000. évben sok hívet szerzett magának még az év elején megjelent Rally Championship 2000 a Magnetic Fieldstől, majd a Rally Masters a Digital Illusionstól, továbbá az ősszel debütált Infogrames V-rally 2 Expert Edition-je, és az UbiSoft Entertainment által szintén 2000. decemberétől forgalmazott Pro Rally 2001 is.

A tavalyi év rallyszimulátorokban bővelkedő hónapjait az idén a teljes csend követi, hiszen még egy ilyen tárgyú játék sem jelent meg a piacon ebben az évben. Hogy mi rejlik e mögött, azt talán csak a fejlesztők tudnák megmondani, az viszont tény, hogy az osztrák illetőségű JoWooD kiadó bejelentette, megállapodást kötött a finn Bugbear Entertainment fejlesztőcéggel a Historic Rally Trophy nevű játék 2001. novemberi kiadásáról.

A Bugbear koncepciója szerint rallyszimulátorukban egyetlen Ford Focus vagy Subaru Imprenza sem fog szerepelni, ugyanis ők a rallyvilág egy régebbi korszakát kívánják megjeleníteni. A játékban az 1960-as és 1970-es éveknek megfelelő versenyautók lesznek csak választhatók, mint a Fiat 600 Abarth, a Mini Morris Cooper, a Volvo Amazon, a Ford Lotus Cortina, a Porsche 911, vagy a Ford Escort MK1 RS 2000. A készítők szerint a régi autók használata azonban koránt sem jelenti azt, hogy a program ne törekedne a maximumra mind a képi megjelenítés, mind a szimuláció területén. A tervezett 2001. novemberi megjelenés közeledtével szerkesztőségünknek sikerült beszereznie a fejlesztők jóvoltából a program egy tesztváltozatát, a Rally Trophy 0.52-es alfaverzióját.

A játék minimum gépigénye mindössze egy 300Mhz-es CPU 64 Mb Rammal, és egy 3D-s 8 MB memóriával rendelkező grafikus gyorsítókártya lesz, azonban a készítők az igazi teljesítményhez egy 650 Mhz-es Processzort, 128 MB RAM-ot, és 32 MB-os 3D videokártyát ajánlanak. Az alfaváltozatnál a grafikai felbontás maximuma 1280x1024x32 bit volt, Mipmapping és Triple Buffer szűrővel, továbbá 16 vagy 32 bitre állítható textúrafilterrel, mely pozícionálások lényegében már véglegesnek tekinthetők. Megjegyzést talán csak a textúra színmélységének állíthatósága érdemel, mely opciót tavaly először a Colin McRae Rally 2.0 kínált fel. A textúra váltásának lehetősége lényegében a játékos gépének teljesítményét hivatott szolgálni oly módon, hogy a kisebb konfigurációk alatt futtatott 16 bit engedélyezésével nem szűkíti le a felhasználók potenciális körét.

A Rally Trophy a tervek szerint nem fog fukarkodni a pályákkal, az elképzelések szerint számuk el fogja érni a 42-t, öt különböző ország szimulálásával. A pályák közül 10-et speciálisan az Arcade módhoz terveznek a készítők, mely mód sajnos az alfa verzióban még nem volt elérhető. A Rally Trophy v0.52-ben csak a rally mód 3 országának (Oroszország, Svédország és Svájc) összesen 5 pályája volt kész, melyek közül az oroszon volt játszható 3, míg a svájcin és a svéden csak egy-egy. A további két helyszín a végleges játékban Kenya és Finnország lesz majd. A Bugbear Entertainmentnél mindenesetre hatalmas erőfeszítést tettek, hogy minél többfajta talajon, vidéken, természeti környezetben ki tudja majd magát próbálni a játékos. Az 5 bemutatott pálya alapján elmondható, hogy ezek már most is gyönyörűen részletezettek; farmok, út menti védőelemek, vízesések, sziklák, farakások, és természetesen nézők által szegélyezettek.

A részletesen kidolgozott és aprólékos grafika mellett nagyon megkapó, hogy milyen nagyok az egyes pályák. Általában nem jellemző a rallyknál, hogy 1-2 méternél jobban ki lehetne csúszni a kijelölt útról, de ebben a játékban ez mégis valahogy máshogy van. A nyomvonalról nyugodtan letérhet bárki, sőt, néhol ajánlott is a szakaszokat levágni, de csak ott, ahol olyan terep van, ami megfelelően sík és kiszámítható. Ha hibázunk és kicsúszunk, akkor nem valószínű, hogy könnyen sikerül visszajutnunk a pályára, különösen, ha a készítők által kedvelt hóbuckák, vagy nagyobb gödrök egyikében landolunk. A Rally Trophy pályáinak különbsége természetesen nem csupán az eltérő textúrákból ered. Például az orosz pályák egyes szakaszai meglehetősen bonyolultak, így igencsak próbára teszi majd a játékosok vezetési képességeit. Az alkalmazott hosszú egyenesek és az utánuk bekövetkező hirtelen kanyarok jó terepet biztosítanak ahhoz, hogy a fékezések időzítésénél kicsit mindenki megkéssen, gyors és közeli barátságot kötve a szomszédos sziklafallal vagy erdővel. A vezetés nehézsége ráadásul megnő a havas-hegyvidéki pályákon. Jelenleg emiatt a svájci pálya a legnehezebb az alfa változatban, ráadásul itt rengeteg a hajtűkanyar és a nagyon keskeny útszakasz. Próba elé állíthat mindenkit Svédország is. Itt ugyanis mindenhol egy vékony hóréteg borítja a pályát, ami könnyen azt eredményezheti, hogy az autók kicsúsznak. A pályák átlagosan 4–6 km hosszúak, ami ugyan eltér a valós FIA WRC standardtól, de a megjelenítésük annyira realisztikus, hogy életszerűségüket felesleges megkérdőjelezni. A Rally Trophy esetében újszerű a szakaszon belüli pozíció megjelenítése; ami a gyakran alkalmazott vonalszerű ikonoktól, vagy stilizált pályatérképektől eltérően egészen egyszerűen, a pályából hátralévő numerikusan kijelzett távolságmegjelenítésen alapszik.

A Bugbear hatalmas erőfeszítést tett tehát annak érdekében, hogy a pályák minél valósághűbbek legyenek, gőzerővel dolgoznak még az időjárás jellemzőin, melynek megjelenítése az alfa változatból még hiányzik. A készítők szerint a váltakozó időjárás elengedhetetlen egy rallyhoz, így a végleges változatban nappal, éjszaka, hóesésben, viharban, sőt, ködös időben is egyaránt vezetnünk kell. Az már látszik, hogy a Bugbearnél a legújabb digitális fotótechnikát használva az eddigi legreálisabb vizuális környezetet alakították ki, ráadásul mindezt egy új grafikus motor használatával, amely különlegesen érzékeny az autók dinamikájára. A Rally Trophy az összes létező 3D grafikus kártyát támogatni fogja, különlegesen színvonalas vizuális élményt biztosítva.

A játékban a kontroll-funkciók is igen jók, bár, ha így marad, a kezdők számára nehéz falat lesz a kocsik irányítása, hiszen a választható versenyautókból hiányoznak a modern lengéscsillapító rendszerek, és természetesen szervokormány sem lesz. A végleges játékban 12 autót lehet majd választani, olyan jól ismert autókból, mint pl. a Ford Escort RS 2000 1971-es változata, vagy az 1963-as Ford Lotus Cortina MK1, és az 1962-es Volvo 122 Amazon. Ezek mellett a Rally Trophyban megtalálható lesz még a Fiat 600 Abarth, a Porsche 911 és a Mini Morris Cooper, és természetesen lesznek bonusz autók is. Az alfa változatban az öt választható pályán 3 különböző autóval lehet menni, melyek más-más terepviszonyra valók: a Ford Lotus Cortina MK1 kavicsos utakon legyőzhetetlen, a Ford Escort RS 2000 havas és kavicsos pályákon jó; és végül a Volvo 122 Amazon kevéssé érzékeny a sérülésekre, és jól megy nagy sebességű pályákon. Természetesen a felsoroltak egyikében sincs szervo, és mivel abban az időben a felfüggesztést sem vitték túlzásba, az autók a pályák legkisebb egyenetlenségeire is komolyan reagálnak. A kezdő szakaszban csak 1300cc a maximum, melyet a versenyben egyre profibbá válásunkkor tudunk csak megnövelni akár 1800cc-ra, így a legprofibb versenyzők bármilyen kategóriájú autót vezethetnek majd. Kezdők számára könnyítés, hogy az autókat automataváltóval is lehet irányítani. A Bugbear cég meglehetősen nagy figyelmet szentelt annak, hogy, hasonlatosan a pályákhoz, az autók annyira valósághűek legyenek, amennyire csak lehetséges. Ennek érdekében például régi felvételeket elemeztek ki, hogy a motorhang megfelelő legyen, melyet az alfa változatban még nem tudtunk tesztelni, ugyanis mindhárom autónak ugyanaz volt a hangja. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a fejlesztőcsapat ígéretei szerint minden járgánynak megszerkesztik majd a megfelelő hangot, különleges egyéni személyiséget kölcsönözve ezzel minden típusnak. A motorhangok mellett a játék alatt zene is élvezetesebbé teszi majd a versenyzési élményt, ugyanis a rally Trophyban egy híres finn zeneszerző által komponált 20 számból álló zenesorozat fogja szórakoztatni a felhasználókat.
A játék nagy előnyének ígérkezik, hogy a szimuláció során megpróbál ragaszkodni a fizika törvényszerűségeihez, így nem fogja úgy érezni a felhasználó, mintha a versenyautó egy nem létező középső keréken fordulna ahelyett, hogy az első kerék ívét követné. A mozgás mellett a sérülések megjelenítése kapta a Rally Trophyban a legnagyobb hangsúlyt; ha például teljes sebességgel nekihajtunk egy falnak, a motorháztető úgy összegyűrődik, mint egy papírlap, és fel-le mozog a továbbiakban, természetesen hátrafelé menetben is megtörténhet ugyanez.

A Rally Trophyban három fő játékmód lesz: a Simulation, az Arcade, és a Multiplayer. A Simulation önmagában is összetett. Kiválasztva gyakorolhatunk majd Single Rally módban egy-egy specifikus autón, vagy egy-egy pályán vagy választhatjuk a Championshipet, mely különböző pályákra visz el a kampány során, ahol pontokat gyűjtve természetesen a végső cél a bajnokság megnyerése. A Simulationben ezenkívül lesz még egy Time Trial mód is, ahol klasszikusan nem versenytársak, hanem az idő ellen edzhetünk.
A második mód az Arcade, ahol 5 computer-vezérelt autóval 10 különlegesen tervezett körpályán (minden országhoz 2-2) lehet majd versenyeznünk. Az Arcade-ben beállíthatjuk, hogy hány kört akarunk menni az egyes pályákon. Az utolsó mód a Multiplayeré, ahol 5 másik játékossal szemben versenyezhetünk LAN vagy Internet hálózaton.