Kezdetben vala az MDK, még úgy ’96-97 környékéről. Nem biztos, hogy mindenki tudja, mi ez a név, ám az öreg motorosok, akik rendelkeztek a jó öreg PS1-gyel – nos, annak tuti beugrik valami. Mégpedig egy veszett jó lövöldözős mászka, iszonyat poénokkal fűszerezve. Hasonló tulajdonságokkal nevez a Ratchet is, ezért jól be is rántjuk mindjárt házi górcsövünk alá, némi vizsgálódást lefolytatandó.
A galaktikus sztori…
A sztori szerint Ratchet szomorúan konstatálja, hogy az univerzum nagy hősei közül többen szőrén-szálán eltűntek, vagy legalábbis nem nagyon adnak életjeleket magukról, plusz Captain Starshield halott. Bizonyára kedvezőtlen eseményként tarthatjuk ezeket számon, valamint akár a véletlenek összejátszásának is tekinthetnénk, ám mikor kiderül, hogy Starshield úr egy bizonyos illegális harci rendezvényen lelte halálát, egyből gyanakodni kezdünk. A rendezvény neve Dreadzone (A rettegés zónája), és egy bizonyos Gleeman Vox futtatja. Minő véletlen, hogy az úr rendelkezik egy hatalmas médiabirodalommal a híresen hírhedt galaxisszéli Shadow Sectorban – ez már végképp elgondolkoztatja hősünket. Valami tuti nincs rendjén. Még ha nem is fűlik annyira a foga hozzá, mindenképpen tiszteletét teszi ezen a nem túl hívogató helyen, hogy megtudakolhassa, mi is folyik itt tulajdonképpen. Természetesen a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogy Ratchet tervezi: a helyszínt megközelítve ádáz robotok szállják meg hajóját, hősünket pedig foglyul ejtik. Vajon ki áll a háttérben? Nem kell hozzá rommeli logika, hogy kitaláljuk: Vox. Mégpedig olyan aljas okokból kifolyólag, hogy felturbózza TV-jének nézettségét – hiszen egy valódi hős szerepeltetése azért mégiscsak hírértékű, nemde? Tehát ennek érdekében – hogy hősünknek ne maradjon választási lehetősége – egy csinos kis övet applikáltat a nyakára – álá Running Man -, mely azonnal működésbe lép, amint a delikvens számára tiltott területre téved, ergo szépen felrobban. Ja, hogy legyen valami kihívás is a dologban, akkor is felrobban, ha az illető nem hajlandó együttműködni, esetleg túl unalmasnak találtatik. Majd’ elfelejtettem: természetesen nem vagyunk egyedül a slamasztikában, hiszen itt van velünk Clank is, ez a kissé mélabús robot (a szerzők talán a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című örökérvényű eposzból merítettek ihletet?). Szóval ő is megkapja a maga övét a nyakára, minket pedig bedobnak a sűrűjébe: egy harci szimulációba, amely tulajdonképpen megfelel az oktató résznek.
A tudnivalók…
Hősünket a bal analóg karral bírhatjuk mozgásra, a jobbal pedig forgolódhatunk – mégpedig három dimenzióban. Ahhoz, hogy kényelmesen tudjuk használni kézifegyvereinket, a készítőknek az R1-re kellett konfigurálni a lövést, az L1-re pedig az ugrást. Fontos tudni, hogy tudunk duplaugrást is kivitelezni, naná, hogy az ugrás gomb kétszeri lenyomásával. Ezenkívül van még egy nagyméretű csavarkulcsunk is, melyet közelharci fegyverként hasznosíthatunk majd legjobban, ám alkalmas a pályákon néha előforduló hatalmas csavarok (melyek tulajdonképpen kapcsolókként funkcionálnak) eltekerésére. Miután megvagyunk a bemelegítő misszióval, átkerülünk a Dreadzone Station-re, a tulajdonképpeni bázisunkra. Itt a nyakunkba varrnak két harci robotot, akik majd hűséges Floki módjára követni fognak bennünket, és némi tűzerőt nyújtanak majd a forróbb csaták során. Nem lebecsülendőek, hiszen vannak olyan missziók, melyeket csak az ő segítségükkel oldhatunk meg. Ilyen például a második bolygón az, mikor három hatalmas oszlopot kell felrobbantanunk – ezt kell egyenként parancsba adni nekik. Hiszen kommandírozni is tudjuk őket! Mégpedig a D-pad egyes irányaival. Ha esetleg meghalna – már amennyiben helyes ez a kifejezés egy robot esetében – valamelyikük, ne adj’ isten mindkettőjük, csak tartsuk nyomva a lefele irányt, és máris elektromosságot lehelünk leamortizálódott fémtestükbe. A későbbiekben majd adhatunk parancsot a már emlegetett robbantgatásokra, felzárkózásra, de akár az ellenfél energiapajzsainak kiiktatására is, és még egy sereg jópofa dologra. Tehát ott tartottunk, hogy megkaptuk a két robotot, majd ezután meglátogatjuk Clankot, aki, mint kiderül, nem fog részt venni szervesen a küldetésekben, ám remek harci mérnöknek bizonyul: minden misszió előtt és után hasznos infókat zúdít majd a nyakunkba. A küldetések befejezése után – teljesítményünktől függően – Dread pontokat és Medálokat kapunk. Ha eleget sikerül ezekből összeszedni, megnyílik egy újabb bolygó, melyen természetesen újabb küldetések várnak majd ránk. Minden bolygón más-más helyszín fogad minket, különböző ellenfelek alkotják majd a fogadóbizottságot és természetesen egyre több pontot és lóvét kaszálhatunk. Az első helyszín például a Catacom Four, amely egy robottemetőként funkcionál, ennek megfelelően zombi-robotokkal (!!) akaszthatjuk majd össze arcszőrzetünket, akik stílszerűen a föld alól másznak majd elő. Első dolgunk mindössze annyi lesz, hogy egyik pontból élve eljussunk a másikba, ez nem lesz túl nehéz, ám a későbbiekben igencsak fel kell kötni az alsóneműnket, kemény küldetések várnak majd ránk, melyek között lesz majd „stratégiai pont elfoglalós”, „motorversenyzős”, „kulcsobjektum-elpusztítós” is. Nincs két teljesen azonos küldetés, mindig variálnak valamit, ami rendkívül pörgőssé, egyszersmind páratlanul élvezetessé teszi a játékmenetet. Bolygónként akár hat-hét misszió is lehetséges (melyeket bármikor tetszés szerint újrajátszhatunk), ám nem mindet kötelező teljesíteni – ám mindenképpen javallott, hiszen a csavarok begyűjtése is elemi szükséglet, mivel ebben a világban pénzként funkcionál, és az ugye, hasznos. A csavarok gyűjtésével (melyeket szétlőtt ellenfeleink maradványaiból szedhetünk össze) robotjainkat, valamint fegyvereinket fejleszthetjük. Hős lótifutijainkra plusz karokat és egyéb kiegészítőket aggathatunk – melyek főleg esztétikai értéküket növelik. Sokkal érdekesebb, ha fegyvereinkre költjük nehezen megszerzett csavarjainkat – ezeket a pályák kezdetén található Vendor Station-ökön tehetjük meg (amúgy itt tölthetjük fel kiürült hevederjeinket is). Kedvenc pusztító eszközeink két különböző módon fejleszthetjük: Alpha illetőleg Omega módban. Az Omega annyit tesz, hogy a lövedékeknek ad bizonyos extra tulajdonságokat, úgymint savas hatást, napalmot illetőleg fagyasztó- vagy éppen lávasugarakat, melyek mind-mind különbözőképpen befolyásolják majd harci taktikánkat. Ezeket amúgy bármikor kikapcsolhatjuk, visszatérve így a reguláris golyókhoz. Az Alpha fejlesztés tulajdonképpen nem is a masináknál lehetséges, hanem azáltal, hogy mennél többet forgatunk egy adott fegyvert, ergo jártasabbak leszünk a használatában. Ennek folyományaképpen növekedhet az egyszerre nálunk tartható lövedékek száma, vagy éppen a tüzelési pontosságunk.
Egy kis értékelősdi…
Kezdjük talán a grafikával, mely talán nem a legmeghatározóbb része egy játéknak, ám mindenképpen teljes értékű komponense. Talán a legmegfelelőbb szó a jellemzésére az „aranyos” – talán pont ilyennek szánták a srácok. Nem túl reális – megjegyzem nem is akar az lenni -, inkább meseszerű, ami remekül illik a cartoon hangulathoz és vicces történethez, karakterekhez. A pályák tervezése elsőrangúnak mondható, logikusan, átgondoltan felépítettek, nemkülönben az ellenfelek, akik szintén nagyon jópofán vannak megrajzolva. Mindenhol szép, letisztult, kerek vonalakat látunk, ami mindenképpen pozitívum. A változatosságra sem lehet panasz, már csak ha a pályákat nézzük, akkor sem: harcolhatunk majd ködös felhők között egy város felett, omladozó romok árnyékában, de lesznek szép számmal belső terek is – melyeken a pörgős akció, a dús adrenalinfröccs szinte garantált. A robbanások szintén csinosan meg vannak komponálva, erre sem lesz tehát panasz. Ami a hangokat illeti, sajnos nem sokat tudunk elmondani, mert a tesztelt verzióban még nem voltak benne a zenék, és jó pár hang is hiányzott még – a dialógusokról nem is beszélve -, de amiket hallottunk, azok nyugtatólag hatnak érzékeny lelkünkre: a kész verzióban ez is a helyén lesz. Kezelhetőségre a játék első látásra talán kissé kaotikusnak tűnhet – pláne annak fényében, hogy nem is konfigurálhatjuk -, ám egy óra alatt simán bele lehet rázódni, így csak az akcióra kell majd összpontosítanunk. Akció pedig lesz bőven, és itt nem csak a mászkálós-lövöldözős részekre kell gondolni, hanem a beépített versenyekre, felhasználható egyéb járművekre és más mókás dolgokra. Felettébb hangulatos, mikor egy pókszerű tankba ülhetünk be, mellyel szinte átgázolhatunk az ellenség sorain, és mely természetesen nem kis tűzerővel is rendelkezik – és ez csak egy jármű, lesz még bőven! Mindent összevetve ilyen egy igazi shooter játék: gyors, pörgős, magával ragadó, és mindenekelőtt: hangulatos. Igen, talán ez az, ami a legjobban megvolt az anyagban: visszaköszönt rám a tíz évvel ezelőtti lövöldözős cuccok hangulata, melyért nagyon hálás vagyok, így bátran ajánlom mindenkinek ezt a játékot; legyen mondjuk – kötelező!!!
Tudtad-e:
A Ratchet Univerzumban nem ez volt az első játék: Ratchet és Clank már más kalandokban is kitűnt, például a Ratchet & Clank: Going Commandóban, vagy az Up your Arsenalban.
