Mielőtt nekilátnánk, íme néhány hasznos tipp a játékhoz, melyek jól jöhetnek a végigjátszás során:

– legkönnyebben a Unique, Decor és Furniture áruk segítségével tudjuk a Reputation szintünket növelni
– Distribute-nál használjunk a páncélozott Brahmak járgányt, ezzel lehet a legbiztonságosabban teljesíteni a feladatot
– próbáljunk meg minden gyilkolás után „Taunted Victim”-et csinálni, (T betű), így ugyanis kb. 3x gyorsabban érhetjük el a Rage-et, ami a játék vége fele létszükség lesz
– pénzt drogárusítással tudunk legkönnyebben szerezni, így érdemes arra összpontosítani az üzletelésnél
– a Felix-es kapcsolatokon keresztül tudunk drogot venni, majd a későbbiekben csempészni nagy mennyiségben.

The Return

Izzítsuk be az ujjainkat, és irány lefelé a lépcsőn. A filmből ismerős – és a főszereplő halálával végződő – jelenetet írjuk át, tehát lehetőleg ne haljunk meg. A fegyver sosem fogy ki, bátran zúdítsuk lőszereinket az ellenségeink felé. A biliárdteremben biztosítják nekünk a továbbvezető utat, majd rögtön meg is ölik bajtársunkat. Álljunk érte bosszút. Ahogy tovább rohanunk az alagsorban, beomlik előttünk az út. Kerüljünk balról, az udvarra kiérve már várnak minket egy limuzinnal. Amikor a limóhoz rohanunk, hirtelen ledől a ház oldala egy jól irányzott rakétától. Menjünk tehát a jobb oldalon. Semmilyen nehézséggel sem találkozunk utunk során, csak ölnünk kell, sokat. A feljáró lépcsőjéhez érve ez a küldetés véget is ér.

The Road to Sosa

Sheffieldet kell megkeresnünk a Babylon Clubban. Ugorjunk be a kocsiba, és irány a klub, nem tudunk eltévedni, a nyilak mutatják, hogy merre kell mennünk. A klubhoz érve szálljunk ki a kocsiból, majd menjünk be, itt találkozunk volt ügyvédünkkel. Beszélgessünk vele, de mivel már nincsen túlzottan nagy hatalmunk, ezért nem is igazán akar nekünk dolgozni, legfeljebb csak akkor, ha egy rakás jó pénzt felvillantunk. Elmondja, hogy menjünk el régi haverunkhoz, Felixhez, hátha ő többet tud a most folyó dolgokról. Jelenleg a Miami Marinában tartózkodik. Autózzunk is oda.

Felix

Felix még mindig velünk tart, ha szükségünk van rá, bármikor számíthatunk a segítségére. Kéne pénzt szerezni, hogy sikerüljön visszaszerezni a házunkat. Felix ajánl egy Coco nevezetű csajt, aki megbízható díler, és talán tud nekünk munkát szerezni. Irány a part, Coco ott dolgozik. Meg is kapjuk a melót, 2 embernek kell drogot eladnunk. Fehér pont jelöli őket a térképen. Miután sikeresen eladtuk az anyagot, kapunk 10000$-t aminek segítségével visszavásárolhatjuk a villánkat. Menjünk tehát oda, és adjuk át a pénzt. Látogassuk meg rég nem látott irodánkat, ahol elkezdhetjük a bosszúhadjáratunk kitervelését.

Gaspar Gomez

Elsőként látogassuk meg Gaspar Gomez szállását. Épp egy jó nagy buliba csöppenünk. Tegyük tönkre ezt a szép estét, kapjuk elő az Uzit, majd haladjunk felfelé a tetőre, közben mindenkivel végezzünk, aki az utunkba kerül. Gaspart nem találjuk itt, csak azt az alkalmazottját, aki a biztonságért felelős. Verjük meg, majd dobjuk le a tetőről. Irány a garázsban található páncélozott, pénzel kitömött teherautó. Lefelé kevesebb ellenségre számíthatunk, nem lesz nehéz dolgunk. Szálljunk be a kocsiba, haladjunk Downtown felé, ugyanis arra van a legközelebbi bank, ahol a folyószámlánkat vezetjük. A nyilakra mindig számíthatunk, így könnyen odatalálunk. Az üldözőinktől nem kell félnünk, az autó páncélozott, senki sem árthat nekünk. A bankhoz érve szálljunk ki, majd beszélgessünk el Sara-val, ő régi könyvelőnkhöz irányít minket, aki részesedésért cserébe kezelni fogja a pénzünket. Újra menjünk le ezután Sarahoz, és próbáljunk minél lejjebb alkudni a már említett részesedést.

Pedro’s Pawn Shop

Következő állomásunk a Pedro’s Pawn Shop. Menjünk a bolthoz, beszéljünk a menedzserrel. Szívesen dolgozna velünk, de nemsokára jönnek a zsaruk, és el kell szállítania az anyagot, mielőtt átkutatják a boltot. Segítsünk neki. Szálljunk be a bolt előtt álló autóba, és szállítsuk el a 3 csomagot, három különböző helyre. Az első két helyre könnyedén eljutunk, de miután felvesszük a 3. kör dobozát, látjuk, hogy a zsaruk előbb odaérnek, így aztán meg kell lógnunk előlük. Ajánlom, hogy próbáljunk az út közepén maradni, mert egyébként elég könnyen le tudnak minket szorítani, és a szorult helyzetből nehéz kikeveredni. Miután leráztuk őket, a benzinkútnál pakoljunk ki, majd irány vissza a boltba, ahol üzletet köthetünk a tulajjal. Az üzlet megvételéhez 50000 $-ra van szükségünk, ehhez a pénzt a Felixtől kapott különböző munkákból szerezzük meg. Játék menü -> Business és ott a Felix melók. A drogos biznisz hozza a legnagyobb hasznot, egy sikeres üzletnél akár 10000 $ is ütheti a markunkat. Miután megszereztük a pénzt, vegyük meg a boltot. Következő lépés, hogy elismerést szerezzünk, azaz elérjük a következő Reputation szintet. Ezt különböző „Exotic”-ok megvásárlásával érhetjük el. Újítsuk fel a házunkat, vegyünk új autókat stb. Miután a Business-ben megjelenik a „Level Up” felirat, induljunk a házunk felé, ahol az irodánkba érve már a C betű is világítani fog.

Cabana Cigar

A következő bolt, melyet meg kell vennünk, a Cabana Cigar. A tulaj természetesen együttműködne velünk, ám előbb meg kell szereznünk neki az üzlet papírjait. Induljunk hát el az X jel felé. A nő, akinél a papírok vannak, motorcsónakba szállt. Tegyük meg ezt mi is, és kezdjük el üldözni. A papírokat – melyből összesen 10 van – folyamatosan szórja a vízbe. Csak kövessük őt, és szedjük fel az iratokat, a nyomunkba szegődő ellenfelekkel ne is nagyon foglalkozzunk. Miután megszereztük az összes papírt, öljük meg a motorcsónakos nőt, majd menjünk vissza a Cabana Cigarba, és kössük meg az üzletet. 75000 $

Oakley Drive-In

Következő üzlet, amely megvételre vár, azaz Oakley Drive-in mozi. Menjünk oda, majd a tulajjal beszéljünk, ekkor kapjuk meg következő faladatunkat: meg kell ölni a környéken randalírozó autós banda tagjait, szerencsénkre éppen most is erre tartanak. Szálljunk be a mozi mellett található autóba, rántsuk elő az uzit, és mind egy szálig nyírjuk ki őket. Két hullámban érkeznek, érdemes a kettő közti szünet az élet, és lőszer feltöltésre használni. Miután végeztünk velük, a vezetőjük következik. Lőjük ki a géppuskást a kocsi hátuljáról, majd szép lassan végezzünk a főnökkel is. Dolgunk végeztével menjünk vissza a tulajhoz, és kössük meg új üzletünket.

100000 $

Miután megkötözzük az üzleteket, keressük fel Felixet, és kérjük segítségét, ugyan mesélje már el, hogyan növelhetnénk tovább hatalmunkat, befolyásunkat. Miután elértük a kellő %-ot, folytathatjuk a küldetéseinket.

Babylon Club Redux

Menjünk, igyunk egyet a Babylon klubba. Miután odaérünk, hirtelen fegyvert fog ránk a fél klubhelység. Öljünk meg mindenkit, majd dolgunk végeztével, faggassuk ki az egyik tagot, és így megtudjuk, hogy a Diaz banda küldte őket és, hogy Tony édesanyját is megölték. Nincs más hátra, álljunk véres bosszút a Diaz testvéreken.

The Diaz Brothers

A központjukhoz érve kapjuk elő a láncfűrészt. Vágjunk szét mindenkit, vegyük fel a kokaint, majd a fegyvereket, amiket eldobnak. Kövessük az egyik Diaz testvért, majd öljük is meg, a másik testvér kocsival akar menekülni. Pattanjunk be a sportautóba, majd üldözzük és végezzük ki.

Havana Storehouse

Ahhoz, hogy egész Little Havana a miénk legyen, már csak a raktárházát kell elfoglalni, szerencsére segítséget is kapunk ehhez. A raktárnál mindenkit öljünk meg, majd védjük meg a kokainnal megrakott teherautókat. Szerintem csak az egyiket lehet megvédeni, a bejárathoz közelebb találhatót, de próbáljátok megvédeni mindkettőt, hátha. Miután minden ellenfelünk meghalt, miénk egész Little Havana, irány begyűjteni a pénzt.

Ha esetleg még nem érnénk el a 3. elismerési szintet, „Exotic”-ok vásárlásával szerezzük meg a kellő elismertséget, majd irány a villánk, ahol az irodánkban „szintet lépünk”.

Freedom Town Redux

Felhívnak minket, hogy tudnak valamit feleségünkről, Elviráról. Állítólag Sheffield a fő forrás, de előtte Pabloval kell találkoznunk, aki elirányít hozzá. Menjünk hát Pablohoz, aki elvisz minket abba a kubai menedékszállásra, oda, ahol az eredeti sztori kezdődött, mikor is Tony politikai menekültként Amerikába került. Pablo átvert minket, védjük meg magunkat. Üssük le a karddal felszerelt támadókat, vegyük el tőlük a fegyverüket, majd fussunk a bázis hátsó részébe. Látjuk, hogy az egyik fegyveres középre, a lépcsőkhöz rohan egyedül. Őt öljük meg és vegyük el tőle az uzit, majd végezzünk mindenkivel. Javaslom, hogy minél előbb tegyünk szert AK-47-re, mivel az a leghatásosabb fegyver a jelen körülmények között. A bázis baloldalán vagy egy elsősegély csomag, amit bátran használjunk majd el. Miután mindenki meghalt, rohanjunk Pablo után, és szálljunk be a motorcsónakba. Kövessük, és a hajó gépfegyverével szépen robbantsuk fel az árulót.

O’Grady’s Liquor Shop

A belvárosban (Downtown) elsőként O’ Grady szeszboltját kell megszereznünk. Megvehetjük, de csak miután végeztünk a boltot romboló huligánokkal. Nem lesz nehéz dolgunk ha, AK-47-et használunk. Miután végeztünk velük, vegyük meg a boltot kerek 120000 $-ért.

Felix Records & Tapes

Következő üzlet a Felix Records lesz. A bolt megvételéhez vissza kell szereznünk pár kazettát, melyeket a bolt tulajdonosától loptak el, és melyek rossz kezekbe kerülve nagy fejfájást okoznának neki. Szálljunk be a bolt előtt álló kocsiba, majd kövessük a nyomokat. Miután megtaláltuk a fickót, ne öljük meg! A kocsink segítségével, addig kell lökdösni járgányát, amíg ki nem száll. Miután ez sikerült, mi is szálljunk kis és tanítsuk móresre egészen addig, míg a kazikat vissza nem adja. Ezután menjünk vissza Felixhez és vásároljuk meg a boltot 160000 $-ért.

U-Gin Shotgun Bar

A bolt megvételéhez meg kell ölnünk a kínai csaj volt paliját, aki jól átverte őt. Tony felbérel egy bérgyilkost, akit mi irányíthatunk. Kövessük a menedzser nyomait. Mikor a vízhez érünk, a távcsöves fegyverrel szedjük le a célpontunkat. Egy kis csónakba lesz, kék sapkában és rózsaszín kabátban. Várni kell rá kicsit, és nem szabad elfelejteni, hogy másra nem szabad lőni. Küldetést teljesítve vásároljuk meg az üzletet 80000 $-ért.

Babylon Club

Downtown legmenőbb helye ezúttal a célunk. A megvételért cserébe meg kell védenünk egy VIP tagot, akit épp meg akarnak ölni. A feladathoz segítséget is kapunk egy Desert Eagle személyében. Rohanjunk a vécéhez, majd fussunk végig a konyhán keresztül a kijáratig, közben persze lőjük az ellenfeleket halomra. Kint még meg kell várnunk, amíg megérkezik a VIP arc autója, bírjuk ki egy darabig. Használjuk bátran a Rage funkciót. Dolgunk végeztével beszéljünk az igazgatóval, majd vásároljuk meg a klubot 1000000 $-ért, amihez gondolom sokat kell még gyűjtögetni, drogot árusítani, Felixtől kapott melókat végezni, stb.

Miután megvettük a Babylon klubot, fel kell vinnünk a downtown-i befolyásunkat 90%-ra. Ezt a Felixtől kapott feladatok teljesítésével tudjuk elérni. Változó, hogy milyen a küldetés, lehet szállítás, védelemnyújtás, bérgyilkosság, stb.

Marina Storage

Downtown legnagyobb raktárhelyét kell megszereznünk, mely tele van kokainnal. Vegyük kézbe Ak-47-ünket, majd tisztítsuk meg a terepet a bandatagoktól, az emeleten és a földszinten egyaránt. Miután ez megvan, egy helikopter érkezik, amit le kell lőnünk. Nem lesz túl nehéz, főleg AK-47-tel nem. Dolgunk végeztével adjuk mind el a sok-sok kokaint, majd tegyük be a bankba a cuccért kapott milliókat.

A küldetés után felhív minket egy bizonyos Sandman. Ő is holtan akarja látni Sosat. Menjünk hát a szigetére, hogy találkozzunk vele. Ezt könnyen meg tudjuk tenni motorcsónak vagy a repülő segítségével. Miután odaértünk, megegyezünk vele, ő importál nekünk majd kokaint, de keressük fel ex-barátnőjét, aki mindent tud a szigetről. Menjünk hát a bárba, melynek Venus a tulajdonosa (aki amúgy nagyon hasonlít Jennifer Lopezre szerintem), és tegyünk neki egy szívességet. Meg kell ölni Nachot, de előtte kereskedjük párszor pár kiló droggal, ugyanis szintet kell lépnünk, ami már elég nehéz lesz, mivel az „Exotic”-ok nagyon drágák.

Nacho Contreras

Ez elég kemény feladat lesz. Meg kell ölnünk Nacho-t, akit eszméletlenül sok őr véd. Fegyver mindenképpen AK-47 legyen, és használjuk bátran a Blind Rage-t, meg a robbanó hordókat – nagy segítség lehet mindkettő. A feladat vége felé két távcsöves fickó is előkerül. Úgy kerüljünk hozzájuk közel, hogy egy gáztartály felrobbantva okozzunk füstöt, így előrébb tudunk futni, majd AK-val a kezünkben ki tudjuk lőni őket a helyükről. Vegyük fel a fegyverüket, majd mikor Nacho kiugrik a hajóból, szedjük le őt a távcsöves segítségével, és etessük meg a cápákat.

The Boss Dock

Következő lépés a sikerhez, beszélgessünk el a kikötő főnökével. Először mentsük meg a hordókat, melyekben értékes anyagok vannak. Nagyon jó kis gépfegyvert kapunk, majd ezután végeznünk kell a góré egyik alkalmazottjával. Kövessük őt csónakkal, majd szépen öljük meg. A kikötőhöz visszatérve a főnök újabb feladattal bíz meg minket.

Nacho’s Tanker

Elég kemény menet lesz ismét. Szálljunk fel a helikopterre, lőjünk ki mindent ami mozog és lő ránk. Próbáljunk minél több ellenséget kivégezni a helikopterről, mert hamarosan letesznek minket a hajón. Itt három detonátort kell hatástalanítsunk. Az elsőhöz nem lesz nehéz eljutni, de a 2. már húzós lesz. Fentről próbáljunk kilőni az ellenfeleink nagy részét a raktárból, majd a lépcsőn lefelé indulva használjuk a Blind Rage-et. Ugyanígy járjunk el a 3. bombánál is mely a hajó hátuljában található. Utána rohanjunk fel a kapitányhoz, és gyorsan végezzünk vele. A hajó tele van menekültekkel és kokainnal. Tisztítsuk meg a kikötőt a minket háborgató emberektől, majd lássunk neki South Beach Island meghódításába.

Macau’s Fast Food

Az első üzlet, amely megvételre vár, Macau gyorsétterme. Hogy meg tudjuk tőle venni, meg kell védenünk egy motorcsónakosát, aki cápákat szerez neki a boltjához. Nem lesz nehéz, helikopterből a gépfegyvert irányítva lőjük ki a rá támadó motorcsónakokat. Miután ezzel megvagyunk, menjünk vissza a tulajhoz, és vásároljuk meg tőle az üzletet. 180000 $

Chi Peso Trattoria

Következő állomásunk a Chi Peso Trattoria. A tulajra hamarosan rátámad pár bandatag, amiért az megölte egyik társukat. Védjük meg őt. Nem lesz nehéz feladat, bár sokan jönnek ellenünk. A feladat teljesítése után beleegyezik az üzlet megvételébe. 1 800 000 $

Swansong Hotel

Végre vehetünk egy hotelt. A szállodatulajdonos segítséget kér tőlünk, azt akarja, hogy öljünk meg valakit, aki épp hajótúrára készül. Menjünk is a kikötőhöz, majd az ott ólálkodó bandatagok kivégzése után szálljunk be a motorcsónakba. Igaz, a feladat szerint először meg kellene állítsuk az őrcsónakokat, de szerintem legegyszerűbb, ha rögtön a jachtot lőjük szét a csónakra felszerelt gépfegyver segítségével. Dolgunk végeztével irány vissza a hotel, majd vásároljuk is meg. 4 500 000 $.

Sun Ray Hotel

Visszatérünk a filmbeli hotelhez, melyben láncfűrészt szegeztek nekünk a rosszfiúk. Itt az a feladatunk, hogy az egyik szobából kiűzzünk egy drogdílert. Lőjük le az ellenségeinket, majd kövessük a menekülő dílert a lépcsőnél álló terepjáró segítségével. Egy idő után helikopterbe fog szállni, amit könnyedén lelőhetünk az AK-47 segítségével. Miután ezt megtettük, irány vissza a hotel, amit már megvehetünk. 4 500 000 $

Hogy elérhető legyen a következő feladat, először a következő szintre kell lépjünk.

Shoreline Storage

Ahhoz, hogy South Beach 100%-ban a mienk legyen, el kell foglalni a Shoreline raktárat. Odaérve látjuk, hogy be van zárva a kapuja. Jobboldalról megkerülve menjünk a kikötőhöz, rendeljünk hajót, és másszunk be a raktár hátulján. Itt végezzünk az emberekkel, majd öljük meg a hivatalnokot. Azután tisztítsuk meg az utunkat az udvarig, majd végezzünk a hátulról támadó hajókkal. Itt már érdemes a Colt-ot haszálni, ugyanis megszerzése után ez leghatásosabb fegyver a játékban. Miután a hajókkal is végeztünk, mienk az egész South Beach.

Un-Load

Végre megérkezett a drogszállítmány a menekültekkel együtt. Rengeteg az áru, ezért szükség van teherautókra, szám szerint háromra. Mindegyikhez meg kell tisztítani az utat, majd meg kell védeni a sofőrt. Nagy ellenállásra az utolsónál kell számítanunk, a Logan telepen, itt érdemes sokszor használni majd a Blind Raget. A főemberrel végezve indulhat is a szállítás!

Deliver

A három autó útnak indul. Mi visszük a Marina Storage-be a kokaint, ezen kívül még van egy szállító meg egy csali autó. Induljunk hát el. Nem igazán lesz nehéz az út, leszámítva egy-két ellenséges autót, de ők sem okozhatnak problémát. Az áru leszállítása után induljunk vissza, ám eközben kapjuk a híreket: a másik szállítót megtámadták. Gyorsan segítsünk neki.

Odaérve lőjük ki az autóra támadókat, majd a zsarukat lerázva szállítsuk biztos helyre a kokaint.

Ahhoz, hogy megnyíljanak előttünk a North Island Beach adta lehetőségek, a 7. szinten kell lennünk.

Angel Dust Donut Shop

A Donut Shop a North Island Beach első üzlete melyet megvehetünk. Cserébe ki kell űznünk az ott ólálkodó ingyenélő rendőröket. Az egyik kocsit lopjuk el, és rázzuk le őket. Folyamatos jelzések mutatják, hogy merre menjünk, így nagy gondunk nem lehet. Visszatértünk után vegyük meg a boltot. 180 000 $

Whippet Gambling

Következő bolt a Whippet Gambling. Itt a tulaj autóját kell visszaszerezni, melyet egy kuncsaftja lopott el tőle. Vigyáznunk kell, nehogy túlságosan megsérüljön az autó. Oldalról kell jó erősen nekimenni, és mikor az kicsit leáll az ütéstől, ki kell pattanni, oda kell rohanni hozzá és a fickót ki kell ráncigálni a kocsiból. Az autót birtokba véve szállítsuk le, majd beszéljünk a tulajjal és vásároljuk meg a szerencsejáték üzletet.

Peninsula Lounge

A tulaj megkér minket, hogy tegyük el láb alól a rendőrt, aki folyton körülötte ólálkodik, és védelmi pénzt gyűjt. Épp az ajtóban beszélget, ám amikor meglát minket, elkezd rohanni. Iktassuk ki a láncfűrészeseket, majd pattanjunk be a motorcsónakba, és vadásszuk le a korrupt zsarut. Dolgunk végeztével megvehetjük az üzletet. 7 200 000 $

Stein Jewelry

A tulajdonos panaszkodik, hogy a bankból mindig eltűnik a pénz, amit átutalt. Végezzünk a bandával hát, akik mindig kirabolják a bankot. A bankhoz érve öljük meg egy részüket, majd kövessük az egyik lerobbant autóst a rejtekhelyükhöz, mely egy parkolóház teteje lesz. Jól felszerelt autónkból öljük meg az összes tagot, majd térjünk vissza az ékszerboltba, és vegyük meg azt. 10 800 000 $

Coco’s Lounge and Disco

Feladatunk: a tulajt megvédeni egy bandától. Üljük meg a ránk támadó két férfit, menjünk fel a tetőre, majd vegyük kezelésbe a távcsöves fegyvert. Szedjük le balról a mesterlövészt, majd a lentről támadókat. Ezután újra távcsövessel az újabb mesterlövészt, aki baloldalt egy ház tetején lesz, majd megint koncentráljunk a lent érkezőkre. Ezután egy helikopter következik. A rakétavető egyetlen pontos találatával felrobbanthatjuk, majd váltsunk ismét lesipuskára, és mögöttünk a háztetőn található férfit szedjük le vele. Az utolsó rohamot is állítsuk meg lenn, majd irány a tulajdonos, aki hálából megengedi, hogy megvegyük a boltját.

Leopard Storage

Miután 90%-ra emeltük a befolyásunkat North Beachen, irány a Leopard raktár, amit magunkévá téve, miénk lesz North Island Beach teljes egészében. Ki kell irtani a raktárban található ellenségeket, miután kivégeztük az elől lévőket, ügyeljünk a tetőn megbújó mesterlövészekre. Ha leszedtük őket, tisztogassuk meg az egész udvart, majd miután nincs ellenség, nyissuk ki a kaput, hogy megérkezhessen az erősítés. Ezután két helikopter is támad ránk. Érdemes eddig a pontig tartalékolni a Rage-et, és a garázsban megbújva lelőni őket. Felrobbantásuk után megfutamodik az ellenség és miénk a győzelem.

Sandman hív minket. Segítségünket kéri, arra kér minket hogy védjük meg a kokain földjét. Segítsünk hát neki.

The Plantation

A szigetére utazva irány egyből a kokainföld. Odaérve belecsöppenünk egy csetepatéba. Nem szabad engednünk, hogy Sandman mindkét ember meghaljon. Könnyen elvégezhető küldetés, ha kezelésbe vesszük az előttünk lévő gépágyút, és azzal tisztogatunk. Ezen a részen végezve menjünk fel a házba, melyet védjünk meg a betolakodóktól. Vigyünk magunkkal rakétavetőt, és a helikoptereket azzal szedjük le. Sok-sok ellenség fog érkezni, de nem egyszerre, és sok segítséget is kapun. Dolgunk végeztével Sandman megkér minket, hogy fejezzük be a háborút. Irány tehát a másik sziget, melyen az ellenség központja van.

Tranquilandia

Az ellopott kábítószert kell visszaszerezzük egy eldugott szigetről. Kemény, hosszú küldetés és sehol nincs mentési pont. A szigethez érve szálljunk ki a csónakból, és rögtön fussunk be a fegyverraktárba, mert ha nem tesszük, végtelen számú ellenség jön ki belőle. Töltsük fel magunkat colt és távcsöves lövedékekkel, majd irány az első bázis. Itt három adag kokaint kell felszednünk, nem túl eldugott helyekről. A Rage-et folyamatosan használjuk, ezt már nem is írom le többször, természetes ezen a pályán, mert a küldetést anélkül nehezen tudnánk megcsinálni. A második bázis felé haladva ismét töltsük fel magunkat munícióval, majd a híd elejéről lőjünk le távcsövessel annyi ellenséget, amennyit csak tudunk. Utána tisztítsuk meg a tábort, szabadítsuk ki a túszt, és szedjük össze a 4 adag kokaint. Az utolsó bázison lesznek a legtöbben, melyet az előző résznél hagyott motorcsónakkal közelíthetünk meg. Itt újabb túsz és 3 adag kokain vár reánk. A motorcsónakba visszaszállva irány a nyílt tenger, és Sandman kikötője.

A sok munkáért cserébe nekünk adja a kokain földjét teljesen ingyen, így miénk egész Miami és a kifogyhatatlan drog utánpótlás. Egy dolog azonban hátravan még, ez pedig legnagyobb ellenfelünk, Sosa eliminálása. Induljunk is Bolíviába, hogy bosszút álljunk rajta.

A következő küldetéshez a 8. szintet is meg kell szereznünk. Miután láthatóvá válik minden betű, elértük a legmagasabb szintet, és nekifuthatunk az utolsó feladatunknak.

The End

Láthatjuk, ahogy Sosa, Sheffield és Gaspar Gomez tanácskozik, mi tévők legyenek. Hát segítsünk rajtuk. A kertben addig öljük az őröket, míg Sheffield meg nem hátrál. Itt már folyamatosan káromkodjunk minden egyes ölésünknél (T betűvel, Tainted Victim), hogy minél előbb Rage-elhessünk, ugyanis eszméletlenül sok ellenféllel találkozunk majd. A kellő létszám megölése után, irány Sheffield és végezzük ki. Vegyük fel rakétavetőjét, mellyel robbantsuk be a kaput. Következő célpontunk Gaspar. Fussunk utána – persze közben gyilkoljuk halomra az őröket – majd mikor utolértük, végezzünk vele. Utolsó, és egyben fő célunk következik: Sosa. Hozzá csak sétáljunk be, beszélgessünk el vele, majd húzzuk meg a ravaszt. Kifele menet megismétlődik egy filmbeli jelenet, amikor Tony Montana az egyik testőrt felveszi magához.

Ismét Tony Montana egész Miami ura.

The world is yours chico, and everything in it!

Mellékküldetések:

A játékban ezen kívül elérhető pár mellékküldetés:

Ha van
– Driver-ünk (sofőrködnünk kell),
– Enforcer-ünk (általában bandatagokat kell helyreteremtenünk), – Assassin-unk (értelemszerűen ölnünk kell)
akkor ezekre átváltva a Business menüben elérhetünk pár melléküldetést. A velük megkeresett pénzt persze Tony kapja, így megéri néha használni őket.

Tippek-trükkök:

– Zászlók jelölik a versenyeket, melyben versenyeznünk kell elismerésért és pénzért.

– Találhatunk néhol spermabankot, ezeken a helyeken a „Balls eladásával” jó sok pénzt szerezhetünk.

– Ha elérünk egy bizonyos Balls mennyiséget, akkor elcsábíthatunk pár Femme Fatale-t a villánkba.

– Pénzt szerezhetünk a bandák teljes kiirtásával, melyek Miami egész területén fellelhetőek.