Baj van. Sajnos immár írásbeli – és játékbeli – bizonyítást is nyert az, amit eddig is hajtogattam: egyetlen célpiac van, melynek igényeihez minden játékot igazítani kell, és ez az USA. Volt egy kedves kis német fejlesztésű játéksorozat, mely sokunknak szerzett sok örömet, és amelynek egy komoly hibája volt: nem találkozott az amerikai piac igényeivel. Épp ezért úgy tűnt, a 2001-es negyedik rész után leáll a franchise, és legfeljebb klónjaiban (lásd például: Nations, Cultures) él tovább. Nos, hogy ez nem így lett, az annak köszönhető, hogy a Blue Byte hajlandó volt igába hajtani fejét, és gyermekét az Ubisoft kezeibe passzolta; a nagynevű francia kiadó pedig bejelentette: amerikanizálják a sorozatot (ez ugyanaz a folyamat, melynek keretében pl. kis hazánkban a lángossütők és lacikonyhák átadták helyüket a „mekiknek” – szép, új, uniformizált, kiszámítható világ korunk rohanó embertípusának). Evégből leszerződtették a játékipar stratégiavonalának egyik igen nagy nevét, Bruce Milligant, aki az Avalon Hill játéktervezője volt, majd dolgozott a MicroProse és a 3DO színeiben, és konzultásként ő tervezte a Tropico: Paradise Island 16 pályáját, valamint részt vett a Rise of Nations tervezésében is. A közös munka gyümölcse egy játék, mely tökéletesen beleillik a mai trendekbe; ugyan elvesztette báját és ártatlanságát, de kétségtelenül eladható lesz az USA piacán, vagyis a legnagyobb PC-játék fogyasztó társadalomban, ergo megtérül a befektetés, és remélhetőleg jó sok profitot termel.

Az említett trend két kulcsszava: 3D és hősök. Az elsővel nincs sok gond, hiszen az Ubi megvette a Criterion RenderWare licencét, a motor olyan címekben bizonyított eddig, mint az újkori GTA-sorozat vagy a Morrowind. Valóban gyönyörű a látvány, még ha ránézésre nehéz is megkülönböztetni a mai 3D-s építkezős stratégiáktól, azaz teljesen elveszítette azt a (jó, tudom, hogy kissé infantilis) bájt, amely a korábbi címek 2D-s sprite-megoldását jellemezte. Hozzáteszem, minden szépség ellenére azért van ezzel a kivitellel baj, például amikor katonáid egy erdőben harcolnak – a dús lombú fák lehetetlenné teszik, hogy egységeidet kijelöld, és bármit tegyél velük, ezt a szintén trendi „gumis” kameraforgatás tovább nehezíti.
A másik fősodor a hős alapú RTS. Aki ismeri a mai hasonló címeket, mint pl. a Warcraft3 vagy az Armies of Exigo, tökéletesen képben lesz: pár, önállóan irányítható karakter, különleges képességekkel (védő és erősítő aurák, melyek segítik a baráti egységeket, speciális támadások, csapdák és a többi). Van amúgy okos és egyedi, ötletes megoldás, de a többi elég sablonosnak mondható, de legalább a játékos beleélheti magát egy főszereplő életébe, ami kétségtelenül nehezebben volt megoldható pár tucat össze-vissza rohangáló színes kis figura esetében…
15 küldetés van, melyek nagyjából ugyanarra a sablonra épülnek: egy város felépítése, ennek segítségével rengeteg nyersanyag kitermelése, ebből egy hatalmas sereg kiképzése, majd az ellenség lenyomása. Ezt apró mellékzöngék, a szintén nem sok meglepetést tartogató történet, pár alternatív megoldás színesíti. A játékidő csak azért hosszú, mert a mechanizmusból adóan meg kell várnod, míg embereid előbányásszák a szükséges számú alapanyagot. Aki mindezzel végzett, nekiállhat pár scenariónak, illetve kipróbálhatja tudását többjátékos üzemmódban is.
Alant következik a játékmechanizmus rövid bemutatása, majd a végigjátszás. Előbbihez annyit elöljáróban: nekem minden játékelem kicsit félkésznek tűnik, mintha hiányozna a fejlesztésből minimum fél év; a városépítés néhol nem túl logikus; a katonai épületeknél nincs igazi „que”, azaz például egyenként kell legyártani az ágyúkat, nem lehet egyszerre többet megrendelni, és nincs gyűjtőpont, ahová a kész egységek elmasíroznának, ezért mindig vissza kell mászni az épületekhez ezeket összeszedni. Itt is, ott is billeg tehát a sámli, ezt a pár ötlet, mint például a megváltoztatható időjárás, mint stratégiai elem ellensúlyozza, de a hiányérzetet nem csökkenti…
Kíváncsian várom, hogy fog teljesíteni a piacon a Settlers: HOK; trendinek trendi, ám Settlersnek már csak címében az. Egy mai, hős alapú RTS, pár ötlettel, ám lényegében jól eladható és megszokott panelekből van összerakva. Akinek ez elég, annak tetszeni fog.
A játékmechanizmus
Mielőtt belevágunk a leírásba, gyorsan fussunk át a játékmechanizmus taglalásán – ha ezeket elolvasod, nem is kell végrehajtanod az oktatópályát, épp ezért azt nem is fogom ehelyütt leírni.
A játék két pilléren nyugszik. Az első a hagyományos mikromenedzsment, azaz egy település felépítése, fejlesztése, gazdaságának kialakítása, melyekben a jobbágyok (serf) játsszák a főszerepet. A második a hős vagy hősök, akiket önállóan tudsz terelni, és velük különféle feladatokat végrehajtani, mely az első pillért erősíti és segíti. 
A gazdaság alapját a kitermelhető nyersanyagok jelentik, jelen esetben a fa (wood), az agyag (clay), a kő (stone) és a vas (iron). Ezek szintén rétegesen épülnek fel. Az első réteg a szimpla forrás, melyet a jobbágyok termelhetnek ki – a fák és a csillogó kis sziklák, utóbbiak általában korlátozott, pár száz egységnyi nyersanyagot kínálnak. A fa kitermelésére más mód nincs, az összes többiből viszont van: a Clay Shaft, a Stone Quarry és a Stone Pit – ezek nagy, kerek gödrök, tízezres nagyságrendű tartalékkal, melyekből szintén tudnak jobbágyaid kicsákányozni anyagot, ám ez lassú folyamat. Gyorsítására bányát (Mine) tudsz építeni ezekre, amint ez elkészül, munkások érkeznek a birodalom minden pontjáról, és elkezdik az „iparszerű” kitermelést. A munkás teljesen önálló lény, nem befolyásolhatod sem megjelenését, sem munkáját (csak ennek tempóját), ha van munkahely, megjelenik, és nekiáll termelni. 
Minden munkásodnak két szükséglete van: hálóhely és élelem, előbbit házak, utóbbit farmok biztosítják, épp ezért gondoskodnod kell róla, hogy mindig legyen elég mindkettőből. A térkép jobb oldalán lévő pergamen aljában láthatod a házikó mellett, hány embered van szállás nélkül, az alma mellett pedig, hogy mennyinek nem jut kaja, de a képernyő bal oldalán is megjelenik a figyelmeztetés „vész” esetén, sőt az is jelzi, hogy nincs hol aludni, ha tábortüzek gyulladnak a településen, mert ezeket jobb híján a „hajléktalanok” gyújtják éjszakára. A két épületet mindenképp termelő helyek mellé kell építened, mert a munkások csak adott távolságra „ingáznak”, ezért nem lehet klasszikus városokat kialakítani – hiába építesz egymás mellé hat házat a központba, ezek fele üres lesz, miközben a távolabbi üzemek melósai továbbra is lakásért kiabálnak. Mivel sok helyen behatárolt az építési telkek mérete, az új épület helyett megéri a régieket fejleszteni.
A nyersanyagtermelést úgynevezett „finomítók” megépítésével gyorsíthatod. Érdekes ez a szóhasználat, de a lényeget kifejezi – a fához fűrészüzem (Sawmill), az agyaghoz téglaégető (Brickmaster), a kőhöz kőfaragó (Stonecutter), a vashoz kovácsműhely (Smithy) kell, ekkor semmi más nem történik, mint az adott cucc termelése fokozódik, természetesen ezen épületeket érdemes a megfelelő kitermelőhely mellé építeni.
Nagyon fontos épület a kollégium, melyet később akadémiává fejleszthetsz. Itt négy csoportban tudsz kutatni: építés, közösségi épületek, alkímia és hadászat. Ezek a technológiai fa kibontását, azaz új épületek elérését és a meglévők fejlesztését szolgálják. Minden megépíthető objektum három fázisban fejleszthető, legyen szó városközpontról, erődről, bányáról, üzemről, lakóházról vagy bármilyen katonai illetve közösségi létesítményről.
Újabb fontos tudnivaló a városközpont és az erőd szerepe. Központot csak meglévő alapra (site) építhetsz, ez egyben behatárolja, mekkora létszámú lehet településed, ebbe a számba beleértendők a jobbágyok, munkások és katonák is. Ezt növelni csak a központ fejlesztésével, és/vagy újabb építésével tudod. Az erőd az, ahol jobbágyaidat vásárolod, és ez a legfontosabb épület, ennek elvesztése jelenti ugyanis vereségedet, épp ezért különösen védendő. A városközponthoz még annyit: mivel a létszám igen sarkalatos kérdés, és a hadsereg elég sok helyet elfoglal, sajnos sok esetben nem lesz más megoldás, mint összegyűjteni sok nyersanyagot, kifejleszteni mindent, majd lerombolni az így feleslegessé vált épületeket (a hozzájuk tartozó farmokkal együtt), és elküldeni a felesleges jobbágyokat is (kiválasztva őket, jobb alsó sarok, ajtóikon), hogy így juss helyhez. Kicsit láma megoldás, de jobb híján ez van.
Jöjjön a katonaság, mely ismét egy érdekes megoldás. Háromfajta katonai épület van, a kaszárnya, ahol kardosokat és lándzsásokat/alabárdosokat, az íjászképző, ahol íjászokat, és a lovas kiképző, ahol lovas íjászokat és kardosokat/baltásokat képezhetsz. Ha kiválasztod az épületet, az ablak jobb oldalán találsz egy gombot. Alaphelyzetben az épületben kapitányok termelődnek, akik kiképzésük után kirombolnak a terepre, és rögtön csatlakozik hozzájuk pár baka, ha ezek „legyártására” van elég pénz, nyersanyag (általában vas) és persze hely (település-létszám). A kapitány hátránya, hogy zsoldot kell neki fizetni, előnye viszont, hogy ha elfogynak mellőle az emberek, és visszatereled a kaszárnyához, jó pénzért felfrissíti csapatát (bal alsó sarok). Ha a fent említett ikont megnyomod, sima bakákat képzel, ez főleg arra jó, hogy nem kell a kapitányt visszazavarni az épülethez, hanem fordított módon legyártod embereit, és odavezeted őket hozzá.
A hősök elsősorban a sztorivezetésben játszanak főszerepet, ám különféle képességeik csatákban és azon kívül is jól fognak jönni. Ezek az okosságok úgy működnek, mint a hasonló címekben: ha elsütöd őket, kis időbe telik, míg újratöltődnek, és újra felhasználhatóak lesznek. A játékban ezek a karakterek az egyedüliek, akik nem halnak meg: ha életerejük elfogy, ikonjukon ugyan halálfej jelenik meg, és elterülnek a földön, ám ha egy baráti figurát (legyen az jobbágy, katona vagy hős) állítasz mellé, magukhoz térnek, fele életerővel és lemerült képességekkel. Az életerő egyébként szintén újratermelődik, azaz jó megoldás egy sebesült hős arrébb terelése és pihentetése is.
Amiről nem ejtettem szót: vannak városdíszítő elemek, melyeket az építés menüben külön fülről érhetsz el. Ezek elsősorban munkásaid hangulatát javítják, így nő a termelékenység. Szintén ezt a célt szolgálja a templomok különféle harangjátéka, melyek egy-egy célcsoportot ösztönöznek. Mindezek számomra mellékes dolgok voltak, egy városépítő játékban örülök nekik, itt nagyon nem változtatják meg a játék menetét.  
A végigjátszás következik, melyhez egy megjegyzés: az alant írtak egy újságírói „review” verzió alapján készültek, így lehetnek eltérések a végleges változathoz képest, ám szerintem ezek nem lesznek mérvadóak, tekintve, hogy ezen anyag verziószáma is egy fölötti volt, és 2004. 12. 29.-re volt datálva.
1. Thalgrund
A mozi után gyorsan kattints a térkép közepére, a városközponthoz, és jelöld ki Dariónak az íjászt támadásra. Ha elég fürge vagy, egy lándzsást is meg tudsz menteni, csak terelgesd Dario felé, aztán hagyd, hogy hősöd felvegye a katonát üldöző ellenséget. A lényeg, hogy a nyilazó komát és két kardos társát nyomd le. Ezután látogasd meg a pap bácsit északon, kis duma után kapsz egy csomó jobbágyot. És most válasszuk ketté a rétegeket!
A jobbágyokkal javíttasd meg az égő házakat, majd építs egy faluközpontot a farm feletti alapra, közben termelj melléjük társakat az erődödben, úgy 15-20 legyen összesen bevethető. Menj át a gázlón északra, itt találsz egy agyaggödröt, kezdd el kitermelni, és ezen a részen, valahol az erdő elején nekiállhatsz a fakitermelésnek. A városközpont alatt találsz egy kőfejtőt, ide is állíts be pár jobbágyot, közben pedig építs egy akadémiát (például az erőd mellé), és indítsd el a „Construction” fejlesztését. 
Ha mindezek beindultak, jöhet Dario menete. A legfontosabb elindítani a templomtól délre, a keleti falu felé az úton, figyeld a bal oldalt, egy dombtetőn látni fogsz egy sárga felkiáltójeles pacákot, ő egy bányász, aki elveszítette a jegygyűrűjét. Rohanj vissza a templomhoz, e mögött, balra találsz egy kis temetőt, itt csillog a keresett tárgy, tereld oda hősöd, majd vissza a bányászhoz, és máris termelésbe foghatod a vasbányát.
Vissza a jobbágyokhoz. Eddigre kész lesz a fejlesztés, és ha igaz, van némi nyersanyagod is. Először a vasbányához húzz fel házat és farmot, majd építs bányát az agyaggödör és a kőfejtő fölé, hogy felfuttasd a termelést, ha van anyag, előbbi mellé egy téglaégetőt is, és a fakitermelőknek fűrészüzemet. Az akadémián indítsd el a „Conscription” fejlesztést.
Ismét Dario, a templomtól jobbra megtalálod a feltaláló Leonardót, aki megajándékoz egy tervrajzzal. Ez egy őrtorony, sok haszna nincs, én nem is építettem, kell a nyersanyag másra. Látogasd meg a két falut! Nyugaton az elöljáró előbb 300, majd 700 vas fejében egy-egy kardos csapatot bocsát rendelkezésedre (az F3 megnyomásával tudod előhívni a megfelelő menüt!), ha van elég anyagod, beruházhatsz rá, bár ilyeneket te is tudsz mindjárt képezni. A keleti hasznosabb, itt kapsz pár íjászt, és 500 arany fejében egy újabb adagot, ezt mindenképp használd ki! Az összes katonát tereld falvad fölé, az agyagbányához. Darióval menj fel északkeletre, koppanóig, itt találsz egy bezárt kaput, mint a moziból kiderül, a kapuőrt az ellenség elrabolta, így ki kell szabadítanod. Menj vissza embereidhez!
Az ellen északra tanyázik. Közvetlenül alattuk van egy alap, városközpontnak. A jó megoldás, ha oda, ahol katonáid most állnak (közel az ellenséghez), felhúzol egy barakkot, és képzel annyi kardost, amennyivel betelik a falu létszáma (75, a minitérkép melletti pergamenen alulról a második értéket figyeld), ekkor hamar megépíted a második központot, amely 150-re emeli a létszámhatárt, és nekiállsz további katonák képzésének. Ideálisan négy csapat kardosra, kettő lándzsás/alabárdosra (ha van időd, hajtsd végre a fejlesztést) lesz szükséged (plusz a két ajándék íjászegység). Közben majd egy előőrs megtámad északról, őket a meglévő sereggel lenyomhatod. Ha összeállt a hadsereg, rohand le a gonoszt! A lándzsásokkal a lovasokat támadd, a többiekkel előbb az íjászokat, majd a kardosokat. Ha mind elfeküdt, a nagy kőtorony lerombolása a végső cél, ezzel kiszabadítod a kapuőrt. Sétálj Darióval a kapuhoz, a mozi után szabad az út, tereld át hősödet a túloldalra.
2. Ridgewood
Az ellenség már Ridgewoodot faragja, így kapd össze a csapatot, és rohanj oda. Az elágazásnál az északra, felfelé vezető ösvényt válaszd, és gyorsan kaszabold le az ellenséget. Ami pénzed van, vegyél rajta jobbágyot, és állj neki a tatarozásnak. A városközponttól nyugatra találsz agyaggödröt, erre építs bányát, majd az összes emberrel futás nyugatra, itt van egy kis rablótanya, csapj szét köztük, ezzel a nyugati végek biztosítva. Ez remek terep: építhetsz egy új központot, vas- és kőbányát, plusz kell ide két-két ház és farm. Északra szintén van egy kisebb csapat bandita, némi vasérc mellett, őket is lenyomhatod – közben vegyél még jobbágyot, és öt-hat emberrel állj neki fát vágni bárhol, de ideális a falu környéke, hogy legyen hely a többi épületnek, hiszen mondanom se kell, ide majd egy kollégiumot és egy kaszárnyát is fel fogunk húzni. 
Nem messze a kőfejtőtől, a hegy lábánál Darióval menj le a folyóhoz, találsz itt egy természetes hidat, melyen átkelve egy kereskedőhöz jutsz. Ő 100 egység fáért 200, 200 egység vasért 400 tallért ad, ez igen kellemesen kisegíti anyagai gondjaidat. Ha megépült az iskola, azonnal indítsd el a „Conscription” fejlesztést, túlórában: kiválasztod az épületet, rákattintasz a második fülre, majd a jobb alsó sarokban lévő ikonra. Ekkor tudósaid se nem alszanak, se nem esznek, pikk-pakk készen lesznek, és máris építheted a barakkot – közben ne feledd lefújni a kényszermunkát! A tudósok nekiállhatnak a „Construction” kimódolásának, ha ez meglesz, minden házat fejlessz fel. 
A barakkban állj neki kardosok képzésének – kell összesen 4-5 csapat. Ezekkel indulj el keletnek, morzsold fel a rablókat, majd masírozz be a lovagok táborába, és csapj szét közöttük. Ha mindnek vége, Leonardo kiszabadul, és új tervhez jutsz: ostromtorony. Találsz itt még egy csillogó ládát is, ha szerencséd van, pénzzel. Rombold le a kőtornyot, és siess vissza a táborba. A lejtős út két oldalára, a platóra építs két őrtornyot (az egyik az erődtől lesz keletre, a másikat az itt lévő háztól délre építsd, esetleg azt bontsd le, és annak helyére), majd fejleszd fel őket (Ballista Tower). Ezek automatikusan megtámadják az ellenséget – mindig célszerű őket úgy építeni, hogy egymást is fedezzék-védjék. 
Ha elég sok embered maradt, ez a lépés egyébként kihagyható, hogy spórolj a nyersanyaggal; Darióval és 4-5 egységgel le kell menned délre, és az itteni ellenséget is lenyomni (lesz itt is kincsesláda!), és lerombolni a tornyukat. Ha nekik is végük, be fog jelentkezni az északra fekvő település, Oberkirch első embere.
Szedd össze embereid, a 4-5 egység mellé célszerű 2-3 lándzsás csapatot is állítani, majd masírozz fel a településre, és beszélj az elöljáróval. 500 aranyat kér, hogy saját csapatot verbuváljon, ha a kereskedővel egyezkedtél, ennek a zsebedben kell lennie, add át a jóembernek, megjelenik egy szép csapat katona, és elhelyezkednek a falutól É-ÉK-re. Állítsd mögéjük hősöd és embereid, és ide mindenképp célszerű minimum két ostromtornyot emelni, az ÉK-re futó földes ösvény két oldalára. A jobb felső sarokban láthatod, mennyi időd van még a támadásig, elégnek kell lennie. Amint az ellenség megjelenik, adj nekik, állítsd az élre Dariót, és persze a lándzsásokkal támadd a lovasokat. 
Ha vége a csatának, keleten megjelenik Erec és csapata. Gyorsan tereld őket Darióék mellé, szedd össze a csapatot (elsősorban a lándzsásokat pótold), és ha van fölös nyersanyagod, akár még két tornyot is lehet a meglévők mellé építeni. Ismét látod majd az órát, az idő lejártával az előbbi ponton újabb csapat jelenik meg, nyomd le őket (Erec második képessége – Aura of Strength – igen jó, erősíti a körülötte álló baráti egységek támadását!). Ha ez is megvan, győztél.
3. Crawford
No, ez már kissé összetettebb feladat lesz. Crawfordtól délre találsz egy kis települést erőddel, ez lesz a kiindulópont. Vegyél 10 jobbágyot, és velük sétálj le a falu alá, délre. Itt van agyaggödör, építs rá bányát, kezdd meg a termelést, közben az itt lévő jókora erdősávnak ess neki fejszével. Építs kollégiumot az erődtől jobbra, jöhet a „Construction”, és amint ez megvan, a két erdősáv közé, a kövezett útra egy fűrészüzem. Ha fa is van, mehet az agyagbánya alá a téglaégető. Mindezektől jobbra, keletre van egy kőfejtő, egy másik pedig a központtól nyugatra, építsd meg a bányákat. Fejleszd ki a „Conscription”-t, majd a „Literacy”-t, ha utóbbi kész, az erődöt magasabb szintre fejlesztheted, amint ez megvan, jöhet a suliban a „Gear Wheel” (ezekhez rengeteg kő kell – ha felesleges jobbágyod van, az erőd mögötti részen kézzel lehet még követ csákányozni, vasat pedig mindkét kőfejtő közelében találsz egy keveset). Ha megvagy a fejlesztéssel, elérhető a kőfaragó (Stonemason), építs egyet-egyet a kőbányák alá. Jó ezer egységnyi követ termelj készletbe!
Ha mindez megvan, az erőd alá építs barakkot, és képezz két kardos egységet. Ezekkel, hőseiddel és legalább 2-4 jobbággyal indulj el lefelé (a téglásokhoz), majd balra, nyugatnak. Itt lesz egy kis haddelhadd, nem komoly (plusz egy láda). Rombolj el nyugatnak, és fogsz találni egy kellemes kis helyet, alappal, bányákkal. Az első dolgod az legyen, hogy építesz az alap fölé, az út két oldalára egy-egy tornyot, és ezeket felfejleszted lövöldözősre, majd ugyanezt eljátszod a balszélen (a vaslelőhely alá, és ezzel szemben, az út túloldalára). Ez a négy torony tökéletes védelmet biztosít erről az oldalról. Most jöhet ennek a telepnek a felfuttatása: faluközpont, vas- és kőbánya (előbbiből kettő van!), 3-3 ház és farm. Közben fejlesztd ki a suliban az „Alchemy”-t, ha ez megvan, a vasbánya mellé építhetsz kovácsot (Smithy). Pár emberrel sétálj el az erődödtől balra, keletnek, kell itt találnod egy kéngödröt, erre építs bányát, majd jöhet az alkimista, és a szokásos ház-farm kombó. Ha van elég köved, lehet a házakat és farmokat is magasabb szintre emelni. Termelj! Közben érdemes a kollégiumot egyetemmé fejleszteni, majd nekiállni a „Chain-Block” kutatásának. Ha ez sikeres, egyik kőfaragódat felturbózhatod, majd itt megveheted a „Masonry” okosságot, ettől tornyaid 50%-kal erősebbek lesznek.
Ha minden rendben, egyenletes a termelés, mindenkinek van lakása és kajája, és van elég nyersanyag, jöhet a második felvonás. Fejleszd ki a suliban a „Standing Army”-t, ezután építhetsz íjászkiképzőt. Minden katonai egységet fejlessz fel (ne feledd a kovácsnál a kétféle páncélzatot összedobni!), és nyomj ki egy erős sereget: 4-5 kardos csapat, 2-3 íjásszal megtámasztva, amennyi helyed van (ha kell, a téglaégetőt és a fűrészüzemet lebonthatod, ezzel úgy kétegységnyi helyet nyersz). Ezekkel, hőseiddel és 4 jobbággyal menj fel az első megjelölt pontra, Crawfordtól nyugatra, ide kell egy ostromtornyot építened – ám jobb, ha hármat pakolsz le. Ha kész, mozi van, bácsikád rendel még kettőt keletre, ide szintén rakj hármat. A következő igény északra, a városkapuhoz szól, egyelőre ezt hanyagold! Az egész sereggel menj nyugatnak, és nyomd le az ellenséget (ezt nem muszáj, a tornyok elég jól ellenállnak, de szerintem jobban jársz így), a nagytornyokat kell lenyomni, lesz ostromtorony ott is, használd ki Erec képességeit! Ha itt megvagy, pótold a sereged, és játszd el ugyanezt keleten is. Amint mindkét oldal csendes, kicsit nyugi van. Építsd meg a tornyot északon – ide már mindenképp 3 kell! -, és most képezz 2-3 lándzsás egységet is, majd minden egységedet vidd a kapuhoz. Két figura van a városban, akit meglátogathatsz: a templom előtt a püspök, vele kezdd a bulit, ő 2000 tallért kér, hogy tárgyaljon az ellenséggel. Ne fizess! Menj át a másik komához, középtájon, ő Dovbar régens, és dumálj vele. Ekkor a pap menekülésre fogja a dolgot – áruló volt a szentem, elfogásával a kapu megnyílik. Passzolj át 1000 egység vasat a régensnek, felfegyverzi seregét, és megindul északnak. Az ellenség ekkor fog támadni, lesznek ágyúk is, gyorsan nyomd le őket, majd rohanj ki a városból, és adj az északi tábornak minden erőddel. A fő cél az erőd, kezdd el püfölni jól, és győztél.
4. Cleycourt
A játék eleje megegyezik az előző küldetés nyitányával. Az erődtől nyugatra találsz egy területet alappal, kő- és agyagbányával, és itt van sok fa is. Ettől keletre újabb agyaggödör, az erődtől jobbra még egy alap, és ettől délre, kb. az előző gödör vonalában egy másik kőfejtő. Ezek felhasználásával építsd ki településed, természetesen az iskolával és minden fejlesztésével. 
Eközben Dariót indítsd útnak a bal felső sarokba, az elöljáróhoz. Amint beszélsz vele, banditákra hívja fel figyelmed. Ha rosszfiúk, akkor harc, ha harc, katonák, ahhoz meg vas kéne, ami viszont nincs. Van ugyan a jobb alsó sarokban egy botrányosan gazdag lelőhely, ám ezt egy még botrányosabb méretű sereg őrzi, és ez ugye a 22-es csapdája… (Hogy ezt hogyan képzelték el a fényes tekintetű tervezők, azon egyszer majd még elmerengek.) No de. Cleycourt északi kapujával szemben van egy kereskedő, aki 1500 egység fáért ugyanennyi vasat ad (kétszer kell behívni a menüt!). Tőle keletre, egy elhagyott kőbánya mellett találod testvérét, ő 1500 tallérért ad 1500 vasat. Ha ezt a két igényt kielégíted, a 3000 egységnyi vas bőven elég lesz mindenre. 
Valamely hőssel ezután indulj el délnek, a folyóhoz érve balra lesz egy vízesés, ez alatt kelj át a banditákhoz, melyeknek vezére, Ari nem óhajt harcolni, inkább elmenekül – a kaput bevágva maga mögött, ami baj. No most gyűjtsd össze a seregedet és hőseidet, fejlessz; érdemes valahová egy kovácsműhelyt telepíteni, ezt most tudod fejleszteni. Mind védelmet, mind támadást erősítő mókákat tudsz itt gyártani, és a két központot is már fel lehet turbózni, így 200 főre nő a „tárkapacitásod”. Igazából csak kardosok kellenek, abból 4-6 csapat, de ha gondolod, támogatásul lehet egy-két egység íjászt is hozzácsapni. Ha kész a sereg, irány a banditák tábora délen. Két hősöd ismét hasznos lesz, Erec már ismert erősítő aurája mellé Helias „Blessing” mókája társulhat, mely a hatósugarában lévő barátok védelmét növeli. Verd szét az erődöt, majd ugorj a ládára, megtalálod a kulcsot. Sétálj fel a kapuhoz, elég egy emberrel, mert nem lesz harc – Ari megadja magát. 
A zárófeladat következik. Cleycourt közepén van egy nagy, elkerített terület, ide kell felépítened egy kollégiumot, terelj oda egy csapat jobbágyot, és kalapáld össze. Ha ez megvan, a tudósok kielemzik a rablóktól visszavett cuccot – az időjárás-masina alkatrésze az, sétálj el Leonardóhoz, aki ÉK-en ácsorog a gép mellett, és pacsizz vele. Ömleni kezd az eső, neked meg az örömkönnyed.
5. The Flood
Az eső vigasztalanul zuhog, a vidék átment mocsárba. Leonardo megpróbálkozik egy új gép építésével, ehhez viszont neked kell alapanyagot biztosítani. Darióval menj fel a tudós mellé, és maradj is ott a küldetés végéig, a többiekkel irány D-DK, odalent találsz egy erődöt, alapot, agyaggödröt, kőfejtőt, és sok fát. Utóbbit előbb az erődtől jobbra termeld ki, ide kerül majd a kollégium. Jöhet a szokásos móka, agyagbánya, tucatnyi jobbággyal a fakitermelés, aztán az egyetem, „Construction”, fűrészüzem és téglaégető. Ha van kb. 1000-1000 agyagod és fád, Darióval érintsd meg Leonardót, előadja első óhaját: 1000 fa. F3, passzold át neki. Pofozd meg újra a jóembert (ezért kell ott tartani Dariót), jön a következő sirám: 1000 agyag. F3, tessék, simogatás. A harmadik: 1000 vas. No most van pihi.
Szinte pontosan délen, azaz a térkép alján, középtájon van egy vasbánya. Mielőtt bármit csinálnál, ajánlott az előző helyen a kőbányát is megépíteni, és mindent felfejleszteni, hiszen kevés a hely, és a házak magasabb szintre emelése a legjobb megoldás a munkások elhelyezésére. Ezután tereld át egyik hősödet és négy jobbágyot a vasgödörhöz. (Okos megoldás, ha pl. Helias-t az egyetemnél tartod, Erec átmegy az új helyre, így a hősökre váltással ugrálhatsz a két hely között.) Építsd meg a fémbányát, helyezz el itt egy farmot, majd egy házat (ebben a sorrendben, mert nehezebb helyet találni az előbbinek!), és ha ez megvan, állj neki a munkásokkal is fémet bányászni. Turbózd fel a sulit és az erődöt, fejlessz, ha elérhető, építsd fel a kovácsot a vasbánya közelébe. Ha megvan a vas, add át Leonardónak, és Dario ismét szóra bírhatja a mestert: 1000 kén kell neki, ám ilyet nem fogsz találni a térképen. Az egyetlen megoldás Cleycourt felett egy boltos (tőle és komájától egyébként vehetsz agyagot és vasat is, de ez felesleges, és veszélyes is).
Most megint pihi van, ugyanis a kereskedőhöz az ellenségen keresztül vezet az út, így jobb lezavarni a másik alfeladatot is, nevezetesen a sárgák támogatását. A vasbányától nyugatra van egy alap, tereld ide itteni hősödet, építsd fel a központot, majd tisztítsd meg a terepet balra, ide megépíthetsz egy katonai létesítményt. Nem kell sok ember, és igazán jelentősége sincs, kinek szavazol bizalmat, én íjászképzőt emeltem, mivel most már fejleszthető a fűrészüzem, és itt lehet jófajta okosságokat készíttetni a nyilazóknak, legalább ezt is kipróbáltam. Eddigre legyen egy kőfaragód is, úgy 2000 egység kő jó, ha van kéznél. A két déli hősöddel 4-6 csapat katonával és 4 jobbággyal indulj meg nyugatnak, majd felfelé. A város mellett lesz egy kis izgalom, hamar rohanj túl rajta. Két nyúlvány van, melyeken át lehet kelni Cleycourt felé. Egy kisebb csapat a keletre eső előtt áll, terítsd le őket, és ide érdemes két ostromtornyot emelni, bár engem innen később nem támadtak, de jobb az óvatosság – hagyhatsz itt egy csapatot is. A másik átkelő az érdekesebb, itt találsz egy magányos várkaput, e mellé és a kapu mögé emelj három tornyot legalább és állítsd fel melléjük embereidet. Ha ez is kész, jönnek az utolsó lépések.
Valamely hősöddel menj fel a kereskedőhöz, beszélj vele. Okoska az ellenséges városban hagyta a bolt kulcsát – szerencsére Ari kedves Claycourtban hesszel, és örömmel segít. Van neki egy kellemes képessége, egy álca (Camouflage), mellyel egy időre láthatatlan lesz, a folyamatjelző a feje felett, az életerő alatt látszik, ha ez lemegy nullára, a rejtőzködésnek sanyi. Tereld a szürkékhez, itt érdemes egyszer láthatatlanná tenni, és lezavarni délnyugatra, a megjelölt ponthoz, mely egy átjáró a városba (furcsa módon a nyitott városkapun nem tudsz besurranni, mély a kátyú…). Amint beérsz, várd meg, míg feltöltődik az álca, majd indítsd el újra, és futás felfelé, a város északi csücskében, egy központalaptól jobbra lévő ládában van a kulcs, küldd rá a csajt, és a kis örömködés után futás vissza a rejtett átjáróhoz. Közben valószínűleg lebukik, de ne állj meg, némi sebzés árán kijuthatsz a szabadba. Vidd fel a lányt a kereskedőhöz, érintsd meg, ezután lehet boltolni, F3, 1000 tallérért megkapod a 2000 ként, ezt add át Leonardónak, és végre haverok, buli, jó idő.
6. Barmecia
Jöhet a következő város kiengesztelése. Ahol állsz, kezdd meg az építkezést, a menet, mint eddig, az erőd fölött van az agyaggödör, fa bőven, termelj ezerrel, majd jöhet a suli, „Construction”, fűrészüzem és agyagbánya. Közben két hősöddel keresd fel a két kereskedőt. Az északra, középen lévő emberkének adósságai miatt lerombolják a telepét, neked kell kicsengetned az 1500 tallért, majd a megjelölt helyre egy új boltot építeni. A déli üzletnél csak egy jobbágyot találsz, az urát elhurcolták a rablók, D-DNy-ra van a tanyájuk. Nekik 1000 tallér váltságdíjat kellene fizetni, de mivel úgyis kell egy kisebb sereg, érdemesebb lesz a harci megoldást választani. 
Fejlessz tehát ezerrel. A központodtól délre indulva találsz vasgödröt, ide rittyents egy bányásztelepet. Ha minden épület termel, az összes elérhető jobbággyal kezdd meg a körben szétszórva található kövek kicsákányozását, mivel bánya egyelőre nincs. Én 20 jobbágyot állítottam csatasorba, hiszen fel kell turbóznod az erődödet, felfedezni a suliban a „Literacy”-t, e kettő után jöhet a „Trading”. Ha mindezzel megvagy, és köved is van, építs egy raktárt (Storehouse) a megjelölt helyre, majd fejleszd fel piaccá (Marketplace). Ezzel az első kereskedő rendbe van téve.
Most láss neki a hadsereg összedobásának. Én egy újonnan elérhető egységet ajánlok, és ez a nehézlovasság (Heavy Cavalry), elég gyilkos erő a kardosok ellen. Ehhez a sulit is fel kell fejleszteni, kimódolni a „Tactics” okosságot, és máris jöhet az „Enclosure”. Érdemes eddigre a fémbánya mellé két kovácsot építeni, hogy legyen vasad, és az egyiket felfejlesztve a lovasokat minden földi jóval felszerelni, plusz a faludtól balra lévő alapra még egy központot felhúzni, hogy legyen helyed, hiszen a pacisok két helyet igényelnek. Ha minden baba, és van úgy 4-6 egységed, szedd össze őket, és hőseiddel irány dél, a rablótanya. Itt megkapod az ultimátumot: 1000 tallér, vagy ha nem, 20 másodpercen belül jaj neked. Az idő leteltével jöhet Erec és Helias kellemes aurája, ha elesett az ellenség, a második kereskedő is rendben van. Verd szét a tornyokat, az egyik romjai közt kincsesládát is találsz.
Most jön a nagy levegő, mert nagyon sűrű meló következik! Amennyi jobbágyot csak tudsz, szedj össze, és tereld őket, plusz seregedet az újonnan megjelölt helyre Pilgrimhez. Négy munkást küldj el keletre, a kéngödrökhöz, beszélj az új hőssel, és amint tiéd a terep, azonnal építs valamelyik lyukba egy bányát (itt is van egy láda!). Abban a pillanatban, ahogy ez kész, hozzád kerül a teljes kőfejtőtelep, ami azt jelenti, hogy úgy 15 ágyra és 18 kajára lesz hirtelen szükség. Egy kőfaragó van készen, építs egy másikat a nyugatra, a harmadikat a keletre eső bányához. Most állj neki házakat és farmokat építeni – ha találsz helyet, inkább az alapszintűeket erőltesd, hiszen a fejlesztés kőbe kerül, és záros határidőn belül 10 000 egységre lesz szükséged! A nyugati bánya mellett van még csákányozható szikla, sőt a sárgák városában is találsz ilyet, ahány embered van, mind követ termeljen!
Közben a sereggel vágtass fel ÉK-re, itt van egy kisebb sereg haramia, nyomd le őket, találsz ládát, ha szerencséd van, sziklával pakolva… A biztonság kedvéért vidd el a csapatot Barmecia alá, hiszen már gyülekezik az ellenség – ha nem sietsz, megtámadnak. Nagyon figyeld a kijelzőt, ha megvan a szükséges kőmennyiség, azonnal F3, pipa, lehet nyugodni és örülni jól.
7. Folklung
Érdekes küldetés! Az első feladatod felépíteni egy települést. Ehhez már sokat nem tudok hozzátenni, most már rutinból kell mennie. Maradj, ahol vagy, termelj és fejlessz ezerrel. Keletre van egy kőbánya és településalap, egyelőre ide ne menj! Amint beáll a tél, egy hőssel indulj el erre, kelj át a befagyott tavon északnak, átérve irány nyugat, a zöldek megjelölt, hátsó fertálya, itt találod Pilgrimet és egy új hőst Salimot, tereld melléjük embered, majd együtt siessetek vissza (ha közbejön a nyár, várd meg újra a fagyot!). Közben úgy négy kardos brigádot képezz ki, velük és összes hősöddel menj az említett településalaphoz, itt lesz egy rablócsapat, őket morzsold fel. Salim „Heal” képessége gyógyítja a körülötte állókat, ez igen finom, és Pilgrim is tud meglepetést okozni a „Spring Cannon” telepítésével, no meg Ari három haverja (Call Bandits) is kellemes erősítést jelent. Ha ezt a bandát lenyomtad, kell építened erre az északi részre három ostromtornyot, mivel esetleg visszatérhetnek a martalócok. Terjeszd ki ide a falud, építsd meg a központot és a kőbányát, és van egy központépítési lehetőség északra, a kőbánya mögött is. 
Most használjuk ki Pilgrim másik képességét! Az iskolától délre, egy kiszáradt fa mellett találsz egy helyet, ahol látszólag ércek vannak, ám nem bányászhatóak – ha megvárod a telet, ez a folt sötétebb színnel rí ki környezetéből. Válaszd ki Pilgrimet, majd a „Plant Bomb” képességét, és ballal kattints e helyre – a robbanás után máris van egy ércgödröd! Még egy ilyen pont van, a barakktól D-DNy irányban, a két bányával állj neki a termelésnek. Mindent, amid van, fejlessz a maximumra, ne feledd, a bányák is bővíthetőek! Van itt egy kénbánya is, hasznos, ha az alkímiában is a csúcsra törsz. A baráti erőkkel nem kell törődnöd, ugyan kajabálni fog mentorod, hogy bajban vannak, de jó erőben vannak, kibírják.
A megfelelő fejlesztések végén hozzájutsz egy öntödéhez (Foundry), itt ágyúkat önthetsz, legjobb a vaságyú (Iron Cannon) egységek ellen és az ostromágyú (Siege Cannon) épületek rombolására. Most alkoss egy botrányos méretű hadsereget, én a lovasokat favorizáltam, a fejlesztések végén lovas baltás-pajtások és számszeríjasok alkotta remek kis gárdám jött össze, mögöttük pár ágyúval (ehhez mindenképp fel kell turbózni maximumra a városközpontokat, ezzel úgy 300 főre növelheted a létszámlimitet). Keletre kell majd kirombolnod, ahol a sziklával elzárt út van, ennek két oldalára érdemes tornyot állítani, ebben is van már csúcs: lövegtorony, szép sebzéssel. Ha a sereg összeállt, jöhet Pilgrim, ismét a „Plant Bomb”, kattintás a sziklákra, és szabad az út. Az ellenség egyik szárnya átrombol, vesztükre. Nincs más dolgod, mint átrohanni, az épület elleni ágyúkkal lenyomni a tornyot, a sereggel nekiesni az ellenségnek. Igyekezz kihasználni hőseid képességeit, és ne aggódj, ha valamelyik elesne, mert újjá fog éledni – ha van kis időd, a faluban egy-két tartalék egységet képezhetsz még hátvédnek, és folyamatosan dobd át őket a csatába. Némi fejvesztett, kontrollálhatatlan csihi-puhi végén, ha minden ellenségnek vége, fanfár és csókolom.
8. Norfolk
Nos, ez egy szép pite lesz! Kezdjük azzal, hogy kétféle megoldás létezik: az öngyilkos-harcolós, és az építkezős-fejlesztős. Szerintem. Én utóbbit favorizálom, remélem a lentiekből hamarosan kiderül, miért…
Az első etap némi pesztrálás, egy futárt kell elkísérni Norfolk felé. Kapd össze hőseid, és indulj a lovas után, északnak. Rögtön az erőd fölött lesz egy csapat, aztán ahogy az út kanyarodik, keletnek, majd ennek végében, ismét észak felé a harmadik. Használd ki hőseid minden képességét, ami csak van, nem lehet probléma ez az etap. A mozi után Arit hagyd itt a dombnál, a többiekkel menj vissza az erődhöz.
Építtesd meg a faluközpontot, termelj jobbágyot, hozasd rendbe az erődöt. DNy-ra van egy rejtett agyaggödör, melyet Pilgrim berobbanthat, itt fát is termelhetsz dögivel. Pilgrimet úgy négy jobbágy kíséretében indítsd meg kelet-délkeletre, a világos ösvényt követve, lesz egy emberke, duma. Az utat lent egy fatörzs zárja el, a jobbágyokkal aprítsd szét. Menj tovább, célozd meg a pap bácsit. A jóembernek ezekben a nehéz időkben kenceficére van szüksége, neked kell összeszedni hozzá az alapanyagot. Az egyik forrásvíz – az itt lévő alaptól nyugatra találsz egy sziklával elzárt átjárót, robbantsd fel Pilgrimmel, és sétálj a vízeséshez, míg elindul a közjáték. Most jöhet Ari. Onnan, ahol hagytad, finoman told előre keletnek, ahogy elhagyja az agyagos sziklákat, tedd láthatatlanná, és nyomd be a városba, majd le a megjelölt ládához (vigyázz: ha észreveszik, mielőtt láthatatlanná válna, semmit nem ér az álcája!). Ha megvan ez is, újabb mozi, Pilgrimmel sétálj el a csuháshoz, és simogasd meg. Köszöni, és kinyitja a vasajtót keletre. Hozd ide hőseidet (Arival várd meg, míg újra biztonságban kihozhatod a városból), beszélj Leonardóval, majd zúzd le a jobb alsó sarokban lévő ellenséget (láda is van itt!). Ha tiszta a terep, ne mozdulj innen a hősökkel!
Most kell felfuttatni a termelést. Építsd meg a kollégiumot az erőd mellé, téglavető, fűrészüzem, és pár jobbággyal az itt lévő csákányozható cuccokat is termeld ki, minden rögre szükség lesz! Egy nagyobb alakulattal menj át a DK-i végre, építsd meg a központot, a kő- és agyagbányát, és van itt egy kéngödör is, ha berobbantatod Pilgrimmel (de persze a sarokban meglévő telepet is használhatod). Aztán itt is láss neki a csákányos kitermelésnek, rogyásig.
Nagyjából itt ágazik el a fent leírt két lehetőség – mivel a pár ezer, kézzel kitermelhető ércen kívül szabadon elérhető más forrás nincs, így erős sereg képzése csak akkor képzelhető el, ha az erődtől északra fekvő két vörös ércbányát lezúzod, és saját szolgálatodba állítod. Ehhez azonban az kell, hogy ki legyen fejlesztve minden, lenyomd a hősökkel a tornyokat, és saját ágyús tornyaidat állítsd helyükbe, majd megkezdd a kitermelést. Illúzióid ne legyenek, az ellenség folyamatosan, húszasával teszi tiszteletét (és ha jót akarsz, Leonardótól keletre is állítasz két tornyot, különben fentről is meglep a másik alakulat). Én ezen a ponton ezt a próbálkozást feladtam, lehet, hogy van valami okos megoldás erre, de inkább felvázolom a másik, nyugodtabb lehetőséget.
Ehhez semmiféle hadsereg nem kell (!), sőt a teljes hadivonalat hanyagolhatod – viszont tökélyre kell fejleszteni az alkímiát, azaz felturbózni az erődöt, kollégiumot, a teljes kémiai szakot kikutatni, a kénbányákhoz alkimistát telepíteni, ezt laborrá átépíteni, és kiokoskodni a Weather Forecast – Meteorology párost. Ha mindezekkel megvagy, építhetsz időjárás-tornyot és hozzá üzemet. Az itt dolgozó mérnökök nekiállnak a gépek babrálásának, ezt mind a tornyon, mind az üzemen egy közös kijelző mutatja, amint ez eléri a maximumot (sajnos erről semmi visszajelzést nem kapsz, figyelned kell), az időjárás megváltoztatható lesz. Közben hőseiddel menj fel Norfolkba, vigyél magaddal 4-8 jobbágyot, és kezdj el lövegtornyokat telepíteni a főkapuhoz. Mindkét oldalról várható támadás, a legjobb tehát, ha kettőt-kettőt jobbra, egymás alá állítasz fel, ugyanezt balra, a többit tetszés szerint – nekem hat tornyom pumpálta az ólmot.  
Ezekkel az előkészületekkel nyugodtan meg kell várni, míg beáll a tél (közben persze lesz pár támadás). A mozi után válaszd ki az időjárás-tornyot, nyomd meg a napocskát, jön a nyár, és a jégen átkelni szándékozó ellenség elbugyog. Most indul meg két oldalról (pár perc előkészítés után) a végső támadás, de az ágyús tornyokkal nem lehet nagy probléma. Egy-két hullám sikeres visszaverése után az ellen feladja a kilátástalant, és jaj, de jó.
9. Kaloix
Türelmes-építkezős és a végén nagyot csatázós lesz ez a küldetés. Amint nálad az irányítás, három hősöddel és íjászaiddal rohanj keletre, és kaszabold le a haramiákat, tornyukat is rombold le, majd ugyanezt a játékot játszd el nyugaton is. Ezzel a piros játékos kilőve, és a déli térfél biztosítva van.
A következő sürgető feladat a délkeletre lévő Port Kaloix támogatása, melyhez 400 agyag és 600 fa szükséges – a lényeg, hogy a városrész központja nem eshet el, különben veszítesz. Rögtön küld oda Salim és Erec urat az íjászokkal, fel az északi kapuhoz, Dariót pedig tereld fel északra, Helias-hoz. 
Állj neki a termelésnek. Építsd meg a központot, bérelj annyi jobbágyot, amennyit tudsz, keletre, a volt rablótanyánál építsd fel az agyagbányát és kezdd meg a favágást. Figyeld a kijelződet, amint megvan a szükséges 400/600 egység, azonnal F3 és pipa! Ekkor a városrészben azonnal elindul két ostromtorony építése, ez, és hőseid elegendőek lesznek az itteni védelemre – néha érdemes Salimot kiküldeni, hogy telepítsen egy csapdát (Set Trap) a leégett ház magasságába, az útra, ez rendesen megfaragja az ellent!
Kb. öt perccel azután, hogy a két torony elkészült, lesz egy kis mozi, Kaloix úrnője értesül nemes tettedről. Darióval bökd meg, ekkor megajándékoz egy öntöde tervével, és felajánlja megvételre a délnyugaton lévő négy narancssárga bányát. Az F3 megnyomásával máris láthatod az elég súlyos árakat (ezt nevezem nagylelkűségnek!):
kőbánya: 1200 agyag
agyagbánya: 1000 kő
vasbánya: 2000 fa
kénbánya: 2000 tallér
Dariót tereld ezekhez a bányákhoz, egyelőre nézelődni. Láss neki a komoly melónak; fogd munkába a nyugatra lévő agyaggödröt is, amint tudod, mehet az egyetem, a „Construction”, majd legalább két fűrésztelep, és mindkét bányához a téglaégető. Mihelyst van elegendő nyersanyagod, állítsd csatasorba a keletre és az erődtől északra lévő két kőfejtőt is. A szabad embereiddel a kézzel kitermelhető fémet gyűjtsd be, építs barakkot, kell úgy két egységnyi kardos és legalább egy lándzsás alakulat, őket is tereld a narancssárga bányákhoz. Amint van elég köved, fejleszd fel erődödet, jöhet a „Gear Wheel”. Ha megvan, építs három tornyot kicsivel a kénbánya fölé, az útra, mögéállítva Dariót és a katonákat. Ezzel egy újabb szakasz lezárul.
Most lehet megvásárolni a bányákat. Abban a pillanatban, hogy az elsőt megveszed, az északnyugati lilák begurulnak. Két választásod van: vagy fizetsz nekik 2000 tallért, ezzel megváltva haragjukat, vagy ellenállsz nekik. Felesleges pénzt költeni, a három toronnyal és a pár katonával a kósza betörési kísérletek visszaverése gyerekjáték, később, ha a tornyokat át tudod majd építeni ágyúsra, már a katonákra sem lesz itt szükség (a lilák lenyomása nem feltétele a győzelemnek!). 
Ha már a kellő fejlesztések megvannak, erre a nyugati tájékra érdemes egy raktárt építeni, és felfejleszteni piaccá. Ekkor kényelmesen megvásárolhatod az éppen szükséges alapanyagot, én előbb pár ezer egység fémet és ként vettem, ezekkel hamar lepörgetheted a katonai és vegyi fejlesztéseket az egyetemen. A következő etaphoz Port Kaloix-ban, a kapu közelébe építs egy öntödét, és elfér oda valami katonai létesítmény is, én a lovassági kiképzőtábornak szavaztam bizalmat. Ha ez a kettő megvan, jöhet a hadsereg kitermelése – úgy 6 ostromágyú (Siege Cannon), 4-6 vaságyú (Iron Cannon) kell, és amennyi katonát ki bírsz termelni, 6-8 egység elegendő lesz (ehhez persze minden központodat fel kell fejlesztened, és ha szükséges, a fölös jobbágyokat, valamint a kimerült bányák melletti termelő épületek lebontásával a felesleges munkásokat is el kell küldeni).
Ha összeállt a sereg, megindíthatod őket Port Kaloix-ból északnak. Finoman hatolj előre, az ostromágyúkkal bontsd le a két lövegtornyot, aztán a sereggel nyomulj fel, és az első hullámot vágd le. Amint az út nyugatnak fordul, lesz egy kis pihenő és holtpont – az ellenség nem támad, csak csapatot gyűjt. Az északi domboldalról ágyúzd le a tornyokat, ekkor a torkolathoz akár két lövegtornyot is építhetsz, és egy lovassal bevágtatva a hatósugarába csalhatod az ellen jó részét. Ezután nagy lendület, állítsd rá a lövegtornyokra az ostromágyúkat, közben a többiekkel faragd meg az ellenséget. Ez a legnehezebb szakasz, ha itt felülkerekedsz, a többi gyerekjáték. Semmi más dolgod nincs, mint az összes épületet szétlőni/szétverni, és amint az erődből kőhalom, örülünk.
10. The Great Plague
Nos, ez lesz az igazi türelemjáték! A mozi után a remetének adhatsz 100 tallért, hogy elvezessen Pilgrimhez, de ez fölösleges, hiszen könnyen odatalálsz, Darióval menj le délnek, majd az úton indulj keletnek, elérsz egy városhoz, idebent találod a jóembert, és itt egy kereskedő is, aki ad 1000 tallérért 2000 egység ként, ami igen jól fog jönni. Darióval indulj visszafelé, pont délen, középen találsz egy kis telepet, Ari barátaival, ők 3000 tallérért egy-egy csapat íjászt, kardost és pár ostromágyút adnak. Dariót hagyd itt, hamarosan szükség lesz rá! Pilgrimmel is indulj ki a városból nyugatnak, nem messze tőle találsz egy kősziklát, robbantsd fel, alatta láda 2000 tallérral, plusz az itteni kőfejtő felett egy ugyanígy eldugott dobozban ugyanennyi – ezekből megveheted a hadsereget és a ként. Most picit örülhetsz! A kapott sereg egyébként sajnos közvetlenül nem irányítható, fegyvernemenként hozzácsapódnak egy-egy hőshöz, és amerre megy, uszályként lebegnek utána – nálam Salim kapta az ágyúkat, Erec a kardosokat, Dario az íjászokat. A kardos egységet tartsd itt, mert hamarosan ezt a telepet támadás éri – ha kivédted, több ilyen nem lesz. A legfontosabb védendő pont – és ez fog nagyon sok keservet okozni! – a térkép bal alsó sarka. Innen ugyanis rendszeresen egy kisebb hadsereg érkezik (erre az „Attention! Enemy troops are advancing!” felirat figyelmeztet, ezután pár perccel befut a csapat), előbb csak gyalogosok, majd lovasok, később már ágyúk is. Ide mindenképp ostromtornyokat kell majd építened, minél előbb, és ezeket felturbózni ágyúsra. Nekem hét (!) torony tudta lefogni az ellenséget – öt félkörívben, és ezek védelmére hátulról kettő, persze a zöld sereggel együttműködve. 
Láss tehát neki városod fejlesztéséhez. Van egy nyugati nyúlvány, ahol agyaggödör és kőfejtő van, itt nyugodtan tevékenykedhetsz, fát is találsz. Az erődöd feletti csücsökben egy vaslelőhely is ásítozik, tehát a négy fontos alapanyag megvan, láss neki a kitermelésnek. Jó, ha az erőd körül irtod ki előbb a fákat, hogy ide haszonépületeket emelhess – például egy piacot, ahol beszerezheted a hiányzó nyersanyagot, és jó ötlet egy bank is, hogy majd a hadsereged tudd pénzelni, plusz a tempós termeléshez lehet pár cuccot elszórni a díszítések közül is. Nagyon fontos: építened kell majd egy időjárás-üzemet és -tornyot is! Termelj és fejlessz tempósan.
A fentivel jól elleszel, ezalatt annyi csak a dolgod, hogy elfojtsd a délnyugatról betörő ellenséget. Nagyon hamar el lehet jutni a „Gear Wheel”-ig, leszórhatod az ostromtornyokat, ha kell, vásárolj hozzá követ a piacon. Ezután röpülj rá az alkímiára, fejleszd fel, és amint tudod, a tornyokat lásd el ágyúval (megint csak a piacon véve ként, ha kell). Építsd meg az időjárás-változtatáshoz való két épületet is.
Nos. Amint mindezekkel megvagy, jöhet egy kisebb sereg összedobása. 4-6 ostromágyút termelj, és tetszés szerinti egységeket, én a nehézlovasságnak és a lovas számszeríjászoknak szavaztam bizalmat. Sajnos egyelőre nincs mód új városközpont építésére, úgyhogy az egy szem felturbózásával tudsz 125 helyet elérni – ha kell, bonts le termelő egységeket, én gyakorlatilag minden üzemet, sőt még az egyetemet is szanáltam, persze csak miután itt mindent feltaláltam, és ezzel együtt a feleslegessé vált farmok is elköszönhetnek. Öt ostromágyút és ugyanennyi nehézlovast indítottam útnak, el a keleti városba, majd innen felfelé. Nagyon vigyázz, maradj az út bal oldalán, mivel jobbról, fentről ostromágyúk kóstolgatnak. Nyomd le a tornyokat, az ellenséget, ha kell, pótold a veszteséget, és módszeresen pucold meg ezt a fertályt. Ha az ellenség itt elfogyott, a délnyugati támadások is véget érnek, az én játékomban legalábbis így történt, mindenesetre a lövegtornyok és egy lovas osztag, plusz Dario elég ide véderőnek. A felső keleti várost is pucold meg (torony, és a két említett ágyú), idebent találsz kén- és vaslelőhelyet, ha szükség lenne rá. A folyó partján Helias-t is megleled, ő is csatlakozik a sereghez. Most kell rettentőnek lenni!
A legjobb, ha lebontod az öntödét a nyugati városodban, és áttelepíted ide, a kerítésen kívülre (sőt rögtön kettőt építesz belőle), plusz elfér ide egy lovas kiképző. A városban végre találsz egy alapot, építs rá központot, fejleszd fel, ezzel 250-re nő a létszámkereted. Építs egy borzasztó haderőt, legyen legalább 6 ostromágyú, ugyanennyi vaságyú, 6-8 egység nehézlovas, 6-8 lovas számszeríjas. Ahol Helias állt, építs két lövegtornyot, plusz egyet nyomhatsz jobbra fel, a szikla szélére, és állítsd fel az útra a vaságyúkat és az íjászokat. Közben pár ostromágyúval, Pilgrimmel, Erec lovaggal és 1-2 egységgel elkalandozhatsz felfelé, észak-északnyugat irányba, pár szikla felrobbantásával jó adag kincset találhatsz (és egy elzárt kis ellenséges sereget), párezernyi nyersanyaghoz jutottam így. Ha begyűjtötted ezt, vigyél vissza mindenkit a folyóhoz.
Ha kész a sereg, felállt a fogadóbizottság, válts át az időjárástoronyra, és rendelj el zimankót. Amint befagy a víz, egy kisebb haderő megtámad, de az előkészítés után nem lesz gond az eliminálása. Hamar nyomulj át a túlpartra, az ostromágyúkkal bontsd le a tornyokat, és a sereget tereld át ide – a nyár magától bekövetkezik hamarosan! Közben a városod alatti, déli nyúlványtól balra lévő kis sziget elérhetővé válik, itt van egy láda, de ami fontosabb, egy újabb alap, ha felépíted rá a központot, 325-re növelheted a létszámlimitet, ez bőven elég lesz. Pótold a sereged (ha kell, és lehet, küldd csatába ismét tél tábornokot), és szép módszeresen haladj előre. A platón álló íjászok ellen a lovas számszeríjasok és a vaságyúk jók, előbbieket Helias és Erec auráival támaszd meg, mielőtt a halálba küldöd őket, közben a lovasokkal rohanj egy kanyart, és támadd hátba az ellenséget. Lassan, módszeresen előrehaladva elimináld a hadsereget, végül a gonosz grófnő kastélyát, csókolom.
11. Old King’s Castle
Keményedünk, tisztelettel. A csapat kényszerűen kettéválik – Arit és Helias-t hagyd ott, ahol vannak, egyelőre elf