Aki a Sly Racoon első részét végigjátszotta, és megvárta a főgonosz Clockwerk legyőzését követő stáblista végét, az megborzongva emlékezhet a pillanatra, mikor a lávában úszó gonosz fej szemei baljóslóan megint felizzottak, ezzel biztosítva mindenki kedvenc mosómacijának visszatérését – és hogy egy picit gonoszak is legyünk: a fejlesztők bankszámlájának gyarapítását…

A játék elindítása után az első részhez hasonlóan a sűrűjébe kerülünk, és láss csodát, mindenki kedvenc rendőrnője is feltűnik a színen, és már el is kezdi tanítani a játék kezelési fortélyait, és megismerhetjük barátnőjét is, aki szintén eléggé jó bőr, de vele még sok gondunk lesz a játék folyamán. Hiába, ebben a játékban is látszik, hogy nőkben nem szabad megbízni… Az első pálya egy alig néhány perces menekülés csak, pont arra elég, hogy beindulhasson a történet, és Párizs felé vehessük az irányt. Aki játszott az első résszel, azt sok meglepetés nem fogja érni a kezelés alapjaiban, a bal analógkarral mozgunk, a jobbal a kamerát forgatjuk (immár teljesen szabadon, körbe-körbe, fel és le). Az X gombbal ugrunk, ha kétszer gyorsan egymás után nyomjuk meg, akkor magasabbra, a Négyzet egy oldal irányú csapást tesz lehetővé a kampónkkal, míg a Háromszög egy függőleges csapást indít el – ezt a kettőt remekül lehet kombóként használni. Maradt még egy gomb, a Kör. Ha kékesen csillogó szegélyeket, párkányokat, vezetékeket, csöveket, vagy kiszögeléseket látunk, akkor arra ugorva, és a Kör gombot lenyomva meg tudunk rajtuk kapaszkodni. Egyedül a párkányokon való egyensúlyozáshoz kell folyamatosan nyomva tartani a kört, a többi helyen elég csak az ugrásnál, utána már szabadon mászkálhatunk. Az L3 lenyomására aktuális életerőnk, pénzünk, és egyéb információk jelennek meg a képernyőn, az R3 lenyomásával pedig távcsövünket élesíthetjük be, amit ebben a játékban eléggé sokszor meg is fogunk tenni, hiszen így láthatjuk, hogy merre kell menni, ha elvesznénk, keresgethetjük a titkokat, a kincseket.

Az irányítás finomságai

Az első rész végtelen egyszerű irányítását kicsit megkavarták a készítők – amint feljebb említettem: lehet kombózni, vannak erősebb ellenfelek, akiket szinte csak úgy lehet biztonságosan likvidálni, ha mögéjük lopózva a Háromszöggel felkapjuk őket, majd a Négyzet gyors lenyomásával a levegőben lévő gonoszt földhöz csapjuk, akik ettől szépen eltávoznak az élők sorából. Újdonság még, az asztal alá bújás lehetősége is – ezt az ominózus „minden speciális mozgásnál ezt kell nyomni” Kör gombbal tudjuk megtenni, ott, ahol az asztalok kékesen csillognak. Ilyenkor belsőnézetbe vált át a program, lehet mászkálni, nézelődni (sok küldetés során szükségünk is lesz erre), hiszen az őrök éberek, sokan vannak, és egyszerűbb őket kikerülni, mint konfrontálódni velük. Arról nem beszélve, hogy lesz, amikor kapcsolót kell megtalálni az asztalok alatt. Már most szólok, hogy amennyiben észrevettek minket, és riadót fújtak, hiába bújunk az asztalok alá, ott is megtalálnak minket.  Na de mi a helyzet az R és L gombokkal?! – teszi fel a kérdést teljes joggal a játékos. Semmi pánik kérem, mindet lehet, és kell is használnunk! Az R1 gombbal sprintelni tudunk (de ezzel vigyázzunk kétélű fegyver: gyorsak leszünk, de nagyon hangosak is egyben), a többi R / L gombokhoz szabadon rendelhetünk hozzá speciális mozgásokat, amiket kétféleképpen szerezhetünk meg. Vagy megvásárolhatjuk őket, vagy a titkok megnyitásával is szert tehetünk rájuk.

A mesterhármas

Ebben a részben, már nemcsak a minijátékok, hanem a banda összes tagjának irányítása is hivatott feldobni a hangulatot. Mindhármukat aktívan kell használni a játék fejezeteinek végigjátszása során, de itt jön elő a játék – szerintem – legnagyobb problémája is: az első fejezetben még nagyon jópofa, hogy Barney kitalálja mit kell tennünk, Sly elindul, megcsinálná a feladatot, de egy erősebb ajtót mondjuk nem tud kinyitni. Ekkor jön Murray, segít neki, igen ám, de a kinyitott ajtó mögött egy kóddal ellátott gép van, amit csak Bentley tud feltörni. Ez igen jó indítás, csak mikor már a harmadik világban is ugyanezt kell csinálni, csak picit más környezetben, akkor elkezd az ember gondolkodni azon, hogy vajh’ a kedves játékkészítők miért nem tudtak valami változatosabbat is kitalálni szegény hőseinknek.

A játékban immár igazán rá vagyunk szorulva a pénzérmék szorgos gyűjtögetésére, hiszen ezekkel tudjuk fejleszteni a karaktereket, amikre a későbbiekben elengedhetetlenül szükségünk is lesz. A játék minden világában minden karakterhez megnyílik egy-egy új, megvásárolható tulajdonság – természetesen egyre drágábban, de egyre jobb képességeket is biztosítva. Sly-nak például már az első pályán megvehetjük azt a képességet, amivel egy kis füstöt tud maga köré varázsolni, ezzel biztosítva a menekülési útvonalát. Murray-nek a pofonjait, és kombóit erősíthetjük, míg Bentley-nek a fúvócsövét turbózhatjuk fel. A speckókat a még szabadon lévő R2, L1 / 2 gombokhoz rendelhetjük hozzá (akár ment közben is), szóval lehet variálni rendesen. Ezekhez azonban sok pénzre lesz szükségünk. Csínján bánjunk azonban speckók használatával, mert az életerő mellett – ami szintén újdonság ebben a részben, hiszen az előzőben egy bekapott lövés halált jelentett -, a speckóknak is saját energiacsíkjuk van; szóval csak taktikusan a használatukkal! Alapvetően üssünk minden tárgyat szét, azok tele vannak pénzzel, likvidáljuk az őröket, utánuk marad mindig kis zseton, vagy életerő, illetve ki is zsebelhetjük az őröket, ha mögéjük lopódzva a Kört megnyomjuk, értékes zsetonokkal leszünk gazdagabbak. A legtutibb módszer azonban az összes világban fellelhető 3 speciális műtárgy ellopása, amit eladva nagy pénzekhez juthatunk, sőt tulajdonképpen csak ezeknek a segítségével lehet minden extrát megvenni. Ezek a kincsek elég jól eldugott helyeken vannak, érdemes a távcsövet sűrűn használni a kutatás során, illetve a látványra csak céltalanul a mélybe nyúló csöveken végigkúszni, de vigyázat, ezeket csak küldetések után keressétek, mert ilyennel a hátadon nem lehet elkezdeni egy rendes pályát, a gép visszateszi a helyére, és lehet előröl kezdeni mindent.

A titkokat rejtő palackok

Minden világban megtalálható 30 db palack, amiknek felkutatása után ki lehet nyitni egy széfet, ami Sly számára rejt egyébként még pénzért sem megvehető extra mozdulatokat.  Őszintén szólva ezek a palackok piszkosul el vannak dugva, volt olyan nem is egyszer, hogy az utolsót jó 30 percen keresztül kerestem távcsővel felszerelkezve. De megéri a fáradtságot: egyrészt az adott világ 100%-os kipörgetéséhez kell, másrészt igen hasznos extrákat rejtenek ezek a fránya páncélszekrények.

A bíróság meghozza ítéletét

A Sly2 egy nagyon furcsa játék lett összességében. Aki nem játszotta az első részt, az biztos nagyon jól el lesz vele, élvezni fogja a csodálatos cel-shade grafikát, ami röccenés nélkül fut (mind a PAL, mind az NTSC verzióban), élvezni fogja, hogy a játékmenet könnyű (ha meg is hal a küldetés közepén, akkor is megmaradnak az eddig megszerzett cuccok), nem kell mindent előröl kezdeni. Újdonság lesz a kis ritmusjáték is a bálteremben (mikor ütemre kell nyomkodni a gombokat, hogy eltereljük a tigris figyelmét arról, hogy kollegáink éppen a mögötte lévő szárnyakat lopják el), élvezni fogja a palackok keresését is, amiből jóval kevesebb van most, mivel világonként és nem pályánként kell keresni őket, sőt talán még az ötlettelen, ám kétségkívül egyszerű bossfightok sem fogják kedvét szegni.

Nekem, mint olyannak, aki az első részt többször is végigjátszotta nagy csalódás lett ez a program, igényes rétegjátékból, HC platformerből egy, a nagyközönség igényeit kielégítő, elcsépelt kliséket felvonultató, még az első résznél is könnyebb, ám jóval hosszabb és jóval unalmasabb játék született. Borzalmasan irritáló minden világban ugyanazokat a feladatokat megcsinálni – ha kevesebb világ lenne, akkor még talán jónak is mondhatnám -, de nekem sajnos ez csalódás volt, lehet én vártam sokat, lehet én vártam, hogy a Klonoa 2 és a Sly 1 mellett lesz még egy igazán ügyességre és ritmusérzékre építő platformer, de nem lett.
Ettől függetlenül biztosan nagyon sokaknak tetszeni fog, és tetszik is a netes fórumokat elolvasva, és nem is rossz, csak én nem ezt vártam, ezért nem is merem nagyon lepontozni, győzzön a nép szava…

Sly2 minijáték tippek-trükkök

Remek szórakozást nyújt például amikor kedvenc teknősünk távirányítós helikopterével kell biztosítanunk az utat a többieknek. Figyeljetek oda, nem baj ha elsőre még nem bombáztok, mert nagyon könnyen kiismerhető, hogy társaink merre mennek, két kör után már fogjátok tudni a következő kanyart előre, és a helikopter árnyéka is nagyon sokat segít a bombák precíz célbajuttatásában. Személy szerint én a harmadik világ gátrombolós-helikopteres részénél aprítottam fel egy joy-t, nagyon vigyázzatok, hogy ne kerüljön közel egy helikopter sem, mert akkor egyszerre lő ki 8 rakétát, amiket nehéz hatástalanítani. Marad a „lassú víz partot mos”, avagy a „türelem rózsát terem” taktika, mindig lesz 20-30 mp, amikor csak a gátra lehet koncentrálni a tüzet, igazság szerint nem is nehéz az a rész, csak mostanában pöppet dekoncentrált vagyok…

Tipp:
Próbáljátok ki, hogy játék közben nyomtok egy Startot, és utána beütitek a következő kombinációt a D-padon: Bal, Bal, Le, Jobb, Bal, Jobb.