Ki ne szerette volna átélni a hothi, a geonosisi, vagy éppen az endori csatát? A Star Wars saga min-den rajongójának kalapáljon a szíve, mert itt most lehetőségünk lesz rá. Eszméletlen, ráadásul az egészet az eredeti fegyver-, és környezeti hangok, valamint John Willams immáron klasz-szikussá vált Star Wars filmzenéi kísérik. Túl sok hely nincs az ódákra, úgyhogy térjünk is rá a játékban szereplő összes térkép részletes stratégiai elemzésére.

Bespin: Platforms
Ugye emlékszünk még Lando Calrissian bányásztelepére a Bespin bolygón? A Cloud City-nek, vagyis felhővárosnak becézett létesítményt a Birodalom elfoglalta, miután Boba Fett a lefagyasztott Han Solót elcipelte Jabba palotájába. Most rajtunk múlik, hogy sikerül-e okku-pálnia a gonosz galaktikus birodalomnak ezt a békés kis várost. A leszállóplatformokért vívott csatába csöppenhetünk bele, akár a birodalmiak, akár a lázadók oldalán. Magától értetődik, már a pálya nevéből is, hogy itt bizony temérdek űrhajót vonhatunk majd irányításunk alá. A két leggyakoribb típus itt a Tie-Fighter és az X-Wing típusú vadászgépek lesz. Ezek nagy segítséget nyújthatnak csapatainknak. A pálya legkritikusabb pontja a középső ellenőrző pont. Ezt megszerezni nem lesz nehéz, viszont innen benyomulni az ellenség bázisára már annál inkább. Azt tanácsolom, hogy mikor nagyon feltorlódnak a csapatok, pattanjunk be egy va-dászgépbe, és az égből osztott áldással oszlassuk szét a tömeget. Tehát a középső ellenőrző pont létfontosságú, törekedjünk a megszerzésére és megtartására. Minden más csak másodla-gos fontossággal bírjon.

Bespin: Cloud City
A leszállópályák bevétele után némileg más terepre helyeződik át a harc. A Battlefront kifor-rott mesterséges intelligenciájáról tudni kell, hogy két csatát ugyanazon a térképen csak a leg-ritkább esetben enged ugyanúgy lezajlani. Hiába van rengeteg játékos egyszerre a térképen, nekünk igenis hatalmas szerep jut a csata alakulásában. Itt egy elég gonosz taktikát kell al-kalmaznunk. A lényeg mindössze annyi, hogy el kell foglalnunk mindegyik ellenőrzőpontot, kivéve azt, amelyik a pálya déli részén, a főtéren van. Ez így lehet, hogy még nem hangzik sem logikusnak, sem érdekfeszítőnek, de mindjárt rávilágítok a dolgok miértjére. Mivel az ellenségnek csak egy pontja van, ahol új egységeket hívhat harcba, ezért mi körül tudjuk ven-ni. Folyamatosan jönnek az új ellenséges katonák, de mi körbevettük a spawn-pointot, és szemérmetlenül irthatjuk őket. Ezt megspékeli az is, hogy a csapatunk is követi a taktikánkat, így egy húsdarálóhoz tudnám csak hasonlítani a fent ecsetelt felállást. Nincs kegyelem, csak álljunk be egy mesterlövészpuskával az egyik emelvényre, és osszuk a lézeráldást.

Endor: Bunker
Igen, a klasszikus trilógiából ismert endori ütközet. Itt aztán minden lesz, ami a ’83-as film-ben volt. Speederbike-okkal szelhetjük át a dzsungelt, birodalmi lépegetőket támadhatunk / vezethetünk, és természetesen harcba szállnak az ewokok is. Vigyázni kell a lebegő motorok-kal, mert félelmetes sebességük és gyenge (inkább nem létező) páncélzatuk miatt akár egy ütközés is a halálunkat jelentheti. Tereptárgyakból és akadályokból itt nincs hiány, úgyhogy elég sűrűn átélhetjük az előbb említett eseményt. De miért is ne fordítanánk előnyünkre a Speederbike hátrányát? Mivel ilyen könnyen robban, ráadásul nagyon gyors, felhasználhatjuk taktikai eszközként is. Mikor a birodalmi lépegetők megindulnak, csak kevés dolog állhat az útjukba. De! Próbáljuk ki azt, hogy becélzunk egy ilyen monstrumot, és teljes sebességgel száguldjunk felé, majd mielőtt becsapódnánk, ugorjunk le a Speederbike-ról. Ekkor az to-vábbszáguld, és felrobban a lépegető lábainál, tetemes kárt téve benne. Nagyban kell gondol-kodnunk. Lehet, hogy nem robban fel azonnal a monstrum, de a következő egységnek már kevesebbet kell rajta sebeznie, hogy működésképtelenné tegye. A központi, és egyben legfon-tosabb ellenőrzőpont az ewok falu a térkép közepe táján.

Geonosis: Spire
Emlékezzünk vissza a Klónok támadása végső csatájára! A filmben már megnézhettük ezt a fantasztikus ütközetet, most azonban át is kell élnünk. Természetesen a Köztársaság oldalán, a klónharcosokkal kell elintéznünk a gonosz szeparatisták droidseregét. Közepesen nehéz pálya, lesznek kemény pillanataink, pl. mikor megindulnak a Droidekák. Legfontosabb feladatunk, hogy a térkép északi részén szobrozó három űrhajót semlegesítsük. Pattanjunk egy Republic Gunship pilótafülkéjébe, és várjuk meg, míg a legénység is beszáll. Ezután röppenjünk az északi oldalra, közel a hajókhoz, és kezdjük őket lőni. Nem kell megijedni, ha egy ideig eltart, nem maradunk le a csatáról. Mindhármat ki kell iktatnunk, ez körülbelül két és fél percet vesz majd igénybe. Innen úgy haladunk tovább, ahogy nekünk tetszik. Annyit azonban tanácsol-nék, hogy a vadászgépünkkel lőjük ki az ellenség maradék járműveit, aztán a földön is meg-indíthatjuk privát támadásunkat a szeparatisták ellen.

Hoth – Echo Base
Ezt a csatát is mindenki ismeri.  Birodalom visszavág és a Star Wars saga talán leghíresebb és legjobban sikerült ütközete ez. Az egész játékban a legnehezebb pálya, de ez a filmben sem volt másképp. A Birodalom hatalmas lépegetőkkel és elég nagy túlerővel száll harcba elle-nünk és a pajzsgenerátoraink ellen. Elengedhetetlen, hogy megint nagyban gondolkodjunk. A hangárban kell kezdenünk, és egy Snowspeederbe kell pattannunk azonnal. Meg kell várni, míg egy vontatókábeles beugrik hátra, és felszállás. Nagyon fontos, hogy amint kiérünk a szabad ég alá, csüccsenjünk át mi hátra, és hagyjuk, hogy a csapattársunk irányítsa a gépet. Ahogy közel érünk egy monstrumhoz, lőjük ki a vontatókábelt a lábaira. Körülbelül öt kör kell ahhoz, hogy a kábelben elbotoljon. Tegyük meg ugyanezt a következővel is. Amennyiben az is elbukott, kezdhetjük megtisztítani az ellenőrzőpontokat. A keleti oldalról jön a Biroda-lom, így az ott lévő checkpoint biztos, hogy az övék lesz a csata 95 százalékában. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a többi a mi fennhatóságunk alá tartozzon. Amikor a bázis körül miénk mind, akkor kezdjük el irtani az ellenséget. Ha feltűnik még egy lépegető, akkor vissza a hangárba, és intézzük el az ismert módon. Ők a kulcsfigurái az ütközetnek, ezért mindig elsődleges figyelmet élvezzenek. B
Birodalmi oldalon harcolva a csata jóval könnyebb. Vigyázzunk a monstrumokra, és a pajzs-generátor felrobbantása után térjünk rá az ellenőrzőpontok elfoglalására.

Kamino – Tipoca City
A Kamino bolygón vagyunk, azon a planétán, ahol bizonyos Sifo Dyas Jedi-mester megren-delte a Klónhadsereg legyártását a Köztársaság számára. Természetesen a bonyolult politikai huzavona miatt még nem tudjuk, ki ez a Jedi-mester, annyi azonban biztos, hogy Palpatinnak kellettek a csapatok, hogy a Klónháborúk segítségével a Köztársaságot eltörölje, és Birodal-mat faragjon maradványaiból. A részletek majd a jövőre mozikba kerülő harmadik epizódból (cím szerint: „A Sith bosszúja”) derülnek ki, addig azonban mi visszaverhetjük a szeparatisták támadását. A pálya nagyon könnyű. Járművek nincsenek, viszont szüntelenül szakadó eső és sötét hangulat van. Ez az a hadszíntér, ahol nincsenek kulcsfontosságú ellenőrzőpontok, sem stratégiai fontosságú célpontok. Mindössze annyi a cél, hogy győzzünk. A Klónháborús kam-pányba is csak lazítás gyanánt került be a pálya. Talán a déli hármas platform és ellenőrző-pont-csoport nagyobb fontossággal bír, mint a többi, de én azt mondom, hogy csak daráljuk a droidokat kegyetlenül.

Khasyyyk: Islands
Most végre egy olyan helyszín következik, melyet filmekben még sohasem láthattunk. A ko-rábbi játékokban már feltűnt (például a Star Wars: K.O.T.O.R. egyik fejezete is ezen a plané-tán játszódott), de filmen egészen 2005 májusáig nem lesz látható. Ezen a bolygón őshonosak a vukik. Számunkra Csubakka lehet a faj legismertebb képviselője. A III. epizódban, a Sith bosszújában nagyon fontos szerepet fog játszani ez a helyszín, ezért is került be a játék klónháborús kampányába. Rebesgetik, hogy Yoda mester is személyesen ellátogat majd erre a hadszíntérre. No de térjünk rá a pálya fő jellegzetességeire. Csábítóak lehetnek a járművek, amelyekből szerencsére nem szűkölködik ez a terep sem, de talán inkább a felszínen próbál-juk meg elérni céljainkat. A csatatér kulcsfontosságú objektuma a pálya közepén álló vuki falu, egész egyszerűen azért, mert három ellenőrzőpont található benne egymáshoz nagyon közel, így komoly stratégiai előnyre tehetünk szert elfoglalásával. Amennyiben a falu a mi-énk, onnantól arra megyünk, amerre akarunk, a lényeg mindössze annyi, hogy állandóan fi-gyeljük a piciny települést, és ha kell, védjük meg az ellenségtől az ellenőrzőpontokat.

Kashyyyk: Docks
Természetesen az, hogy a Kashyyykon megvédjük a vuki falucskát, még nem jelenti azt, hogy az egész bolygót mi irányítjuk. A dús növényzetű planétán a Klónháborúk során zajlott még egy kulcsfontosságú ütközet a part mentén. A Docks nevezetű pálya ezt dolgozza fel. A szeparatisták megállíthatatlanul támadnak, nekünk pedig vissza kell őket verni. Ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy járműveket is bevethetnek a harc során, nekünk viszont csak lövegeink és gyalogságunk van. Először próbáljuk meg elfoglalni a keleti és nyugati mó-lókat. A partot meghagyhatjuk nekik, nem bír számottevő jelentőséggel. Jöjjenek csak a jár-műveikkel, a lézerlövegekkel problémamentesen kilőhetjük őket. Sokkal veszedelmesebbek a gyalogosok. A vízben elég nehéz őket eltalálni, és a mólókat a lépcsőkön szokták ellepni, így annak őrzésére mindig rendeljünk pár csapattársat. Ezt a sémát követve egy idő után azon kapja magát az ellenség, hogy az ő csapatlétszáma jóval a miénk alatt van.

Naboo: Plains
A Naboo bolygó inváziójának első lépése a fennsíkon vívott csata. Ez a pálya először a klónháborús kampányban válik játszhatóvá, amikor is a Kereskedelmi Szövetség droidjainak fémtestébe kell bújnunk, és meg kell vívnunk a filmben is látott ütközetet. Aki utálta a Baljós árnyakban Jar-Jar figuráját, most minden perverz agresszióját kiélheti ezen a pályán: gungan-ek ellen folyik az ütközet. A vicc az, hogy a helyes és nyerő taktikát már a filmben is láthat-tuk. Először bújjunk egy Assault Droid „bőrébe” és rohanjunk a nagy állatokhoz, amelyek a pajzsgenerátort hordozzák a hátukon. A rakétavetővel kezdjük el lőni a hatalmas élőlények fejét. Párszor talán meghalunk közben, de amíg működik a gungan-ek pajzsa, addig nekünk Assault Droidként az irdatlan méretű állatokat kell lőnünk. Amint ezzel megvagyunk, draszti-kusan esik a pálya nehézségi szintje. Innentől kezdve már csak annyi a dolgunk, hogy Jar-Jarékat néhány jól célzott lézersugárral a másvilágra küldjük. Vigyázzunk azonban, mert a Naboo őshonos, nagyfülű lényeinek kifejezetten ellenünk hatásos gránátjaik vannak. Hiába, a fémtestnek is megvan a maga hátránya: az elektromágneses impulzust nem tolerálja.

Naboo: Theed
Az invázió terv szerint haladt, a fennsíkon legyőztük az őslakosokat, és már a várost is elfog-laltuk. Azonban a legritkább esetben működik minden úgy, ahogy mi szeretnénk. Amidala királynő emberei, a Királyi Testőrség lázadást szított Theed városában. A Kereskedelmi Szö-vetség oldalán harcolunk ezúttal is, még mindig a harci droidok „megszemélyesítőjeként”. Mint általában, most is van egy stratégiai fontossággal bíró ellenőrzőpont, amelyet nem árt a lehető leggyorsabban elfoglalnunk. Ez a pont pontosan a pálya déli oldalának a közepén helyezkedik el, és egy-egy checkpoint van a keleti és nyugati oldalán. Fontos, hogy ne egyből ezt támadjuk meg, mert akkor egészen kemény túlerőbe ütközhetünk. Inkább próbáljuk meg azt, hogy először elfoglaljuk valamelyik oldalt található ellenőrzőpontot, és csak utána kezd-jük ostromolni szemből és oldalról a kulcsfontosságú pontot. Amennyiben a mi fennhatósá-gunk alá kerül, igen nehéz percei következnek az ellenfélnek.

Rhen Var: Harbor
A Rhen Var nevű jégbolygón ráleltünk egy szeparatista támaszpontra, amelyet tisztaszívű klónharcosként kötelességünk szétverni. Nem könnyű a pálya, ráadásul kegyetlenül jól néz ki. Nem olyan, mint a Hoth, ahol végeláthatatlan havas mezők váltakoztak a végeláthatatlan ha-vas buckákkal. Itt jégbarlangok, hómezők, és időtálló létesítmények sorakoznak a hidegben. Kulcsfontosságú, hogy a jégbarlang bejáratát megvédjük. Itt állandóan folyik a harc, a csata gócpontja. Mikor jönnek a droidekák, akkor a Jet Trooper elektromágneses fegyverével na-gyon könnyen és elegánsan szétoszlathatjuk pajzsukat, majd az alkatrészeik képezte tömeget is. Két választási lehetőségünk van innentől: vagy megkísérlünk kitörni innen, ami egy igen komoly megpróbáltatás, vagy pedig lecsoroghatunk a jégbarlang másik bejáratához, és onnan indulunk a legközelebbi ellenőrzőpont felé (lehet látni a térképen, a pálya közepén van). Azt elfoglalva gyorsan meg kell osztanunk a figyelmünket. Védeni kell, nehogy elfoglalják a droidok, ugyanakkor szemmel kell tartanunk a jégbarlang bejáratát képező gócpontot. Nem szabad áttörniük a szeparatistáknak, nem juthatnak be. A kemény győzelmet ünnepeljük meg egy jó forró teával.

Rhen Var: Citadel
Ez a pálya a Galaktikus polgárháború fejezetben válik játszhatóvá. A lázadók ráleltek erre a kémbázisra, amely még a Klónháborúk során került az uralkodó fennhatósága alá. (Ha jól emlékszem, az Extended Universe-es infókra, akkor az uralkodó Darth Vadert is meglepte egy igen impozáns kastéllyal itt, a Rhen Varon.) Igen kemény dió ez az ütközet, ugyanis na-gyon sok ellenőrzőpontra kell figyelnünk. A legjobb választás a Dark Trooper bőrébe bújni. Neki shotgun-szerű lézerfegyvere, és egy nagyon hasznos, újratöltődő jetpackje van, így elég nagy magaslatokra is fel tudunk emelkedni (esetleg nagyobb szakadékokat is át tudunk repül-ni a segítségével). Majd meglátjátok, hogy a lépcsőzés nagyon sok időt vesz el. A legdurvább dolog ezen a pályán, hogy nem egy, hanem legalább két gócpont is kialakulhat. Az egyik az északkeleti sarokban lévő ellenőrzőpont, a másik pedig északon, középen van, de bent az épü-let gyomrában. Míg az elsőnek egy kisebb csetepatéban eldőlhet a sorsal, addig a másik elfog-lalása nagyon nehéz, még ha nem is jár tíz-húszemberes ütközettel. A Dark Trooper elsődle-ges fegyvere igazán közelről hatásos, így ne a pálya másik végéből próbáljunk meg kilőni vele egy lázadót.

Tatooine: Dune Sea
Á, a régi szép emlékek visszaköszönnek. Bizony a Tatooine homokdűnéi között kell ezt a csatát lebonyolítanunk. Mindenünk meglesz, ami csak szükséges a lázadó söpredék eltakarítá-sához: bepattanhatunk a lépegetők, a tie-fighterek pilótafülkéjébe, vagy egy speederbike nyergébe, és így indíthatjuk meg rohamunkat. Az ellenfél sincs szűkében a taktika fontosságú járműveknek, úgyhogy nem lesz ez fenékig tejfel. A legszebb az egészben az, hogy nem csak a lázadókkal, hanem a buckalakókkal is számolnunk kell. Persze ez még így is könnyű lenne, ezért a pálya közepe táján van a Carcoon-verem, amelyben a hatalmas Sarlacc fészkel. Tudjá-tok, az a hatalmas szörny a homokban, melynek a bendőjébe Jabba bele akarta vetni Solót és Luke-ot, leöblítve Csubakkával, hogy aztán ezer évig emésztődjenek. Az egyik legfontosabb lépésünk az legyen, hogy a buckalakók ellenőrzőpontjait minél előbb elfoglaljuk. Ez abból a szempontból áldásos, hogy innentől kezdve nem kell majd törődnünk a lázadók checkpointjainak megszerzésével. Elég csak kivárásra játszani, és hagyni, hogy az ő létszá-muk érje el előbb a nullát. Természetesen lehet máshogy is csinálni; a másik kedvenc módsze-rem az, hogy egy tie-fighterrel átrepülök a lázadókhoz, majd a bázisuk felett kiszállok, és suttyomban elfoglalom az egyik checkpointjukat. Ez azonban jóval nehezebb, mint az előző módszer.

Tatooine: Mos Eisley
Az űrkikötő, ahonnan Luke Skywalker elindult az Ezeréves Sólyom fedélzetén az egész életét megváltoztató kalandra. De Mos Eisley sem röppent könnyen a Birodalom kezébe. Komoly és hosszú ütközet kellett ahhoz, hogy kiűzzék innen a lázadókat. Természetesen az Uralkodó katonájaként lépünk erre a csatatérre, úgyhogy reszkessenek a rebellisek. Módszeresen és aprólékosan kidolgozott stratégiával lépjünk a pályára. Legelőször a déli oldalon elhelyezkedő Cantinát kell elfoglalnunk. Ez egyáltalán nem lesz nehéz dolog, mivel a checkpoint bent van az épületben, így pár gránátot kell csak bedobni, esetleg egy kis tisztogatást végezni a Dark Trooper közelre hatásos lézerfegyverével. Ez azért fontos ellenőrzőpont, mert ide nagyon kö-zel van az űrkikötő. Megpróbálhatjuk beszorítani ide a lázadókat azzal, hogy elfoglaljuk az északnyugati sarokban lévő checkpointot, de talán könnyebb, ha egyből a kikötőt ostromoljuk meg. Tehát a sorrend: a Dark Trooper jetpackjével felugrani a tetőre és onnan kilőni a rebellis lelkületű egyéneket, majd ha feltöltődött a repülő szerkezetünk, szökkenjünk át a hajó tetejére, és okkupáljuk az ellenőrzőpontot. Innentől kezdve gyerekjáték. A legjobb dolgot még csak nem is említettem: Darth Vader személyesen asszisztál nekünk ehhez az ütközethez.

Yavin 4: Temple
Ez az egyik kedvenc pályám. A Yavin 4 erdős felszínén, egy templom körül vívott csata ez, amelyben hatalmas erők kerülnek mozgósításra mindkét oldalon. Most a lázadók oldalán har-colunk, és sajnos a speederbike-okon kívül más járművel nem indulhatunk a Birodalom ellen. Persze ők lépegetőkkel vannak felszerelve, ami nem igazságos, de működik itt is az a taktika, melyet az endori ütközetnél említettem. Kulcsfontosságú pont a térkép közepénél lévő temp-lomrom. Hatalmas csaták alakulnak majd itt ki, rendkívül élvezetes. A legtöbb rohamosztagos szemből fog jönni, őket nem is nehéz észrevenni és lelőni, viszont néhány az erdőn keresztül közelít meg minket, és igen csúnyán oldalba támadhatják egységeinket. Rájuk, és a mesterlö-vészekre nem árt figyelni. Egy idő után elkezd stagnálni a csata, kialakul egy megszokott ro-ham-menetrend. Foglaljuk el a magas híd alatti pontot, és indítsunk offenzívát a szökőkút közepén trónoló ellenőrzőpont ellen. Amilyen sok löveg védi, olyan könnyű lesz elfoglalni. Amikor már csak egy checkpoint marad a Birodalom kezén, akkor 20-30 katonája lehet. Ek-kor jöhet a végső roham, és őröljük fel a maradék ellenállást.

Yavin 4: Arena
Ez is igazán kellemes pálya, még mindig a Yavin 4 erdős felszínén vagyunk. Egyetlen egy gócpont alakulhat ki majd a játék során, amely nem máshol, mint a térkép közepén helyezke-dik el. Ahogy elkezdődik a játék, rögtön rohanjunk oda és foglaljuk el. Az ellenségnek ponto-san velünk szemben, fent lesz egy ellenőrzőpontja, melyet rögtön vegyünk tűz alá. Amennyi-ben valaki bemerészkedik a védett checkpoint-unkhoz, likvidáljuk. Hívjunk erősítést ide, és továbbra se vegyük le a szemünket az előbb tűz alatt tartott pontról, mert gyorsan telepítenek oda egy löveget a birodalmiak. Amennyiben biztosnak érezzük pozíciónkat, rohanjunk fel oda, és foglaljuk el azt a pontot is.  Eddig is komoly volt az ütközet, azonban most jön csak a java. Annak ellenére, hogy az ellenség egy pontra van visszaszorítva, nagyon keményen tartja magát. Nagyon durva ütközet alakul ki az utolsó ellenőrzőpontért. A legnagyobb baj az, hogy a magas aljnövényzet miatt igen nehéz észrevenni az ellenséget, míg ők viszonylag gyakran célba találnak. Miután lenyomtuk a gonosz birodalmiakat, szemléljük elégedetten a zöld Victory feliratot, és menjünk ki a főmenübe, hogy végignézhessük a megszerzett bónuszokat.

Star Wars járműpark

Lázadók
T-47 Airspeeder
Az Incom Corporation eredetileg ipari használatra, teherhordónak tervezte a T-47-es siklót. A lázadók szövetsége csak később alkalmazta őket harci célokra, megfelelő módosítások után. Strapabíró tervezése miatt olyan extrém időjárási helyzeteket is kibírt, mint a Hoth hideg jég-világa.

Y-Wing
Ez a bombázó a Koensayr fejlesztése. Eredetileg sebészi pontosságú taktikai csapásmérésre és könnyűbombázóként használták. Később kiderült, hogy ennél sokoldalúbb a gép, és a Lázadó parancsnokok gyakran ellátták másféle feladatokkal őket. A kísérettől a bombázáson keresztül a felderítésig mindenre alkalmasak.

X-Wing
A Star Wars széria egyik kedvenc vadászgépe. A Birodalom első éveiben adott le rendelést erre a gépre az Incomnak, ám néhány fejlesztő átadta a terveket a lázadóknak, és azóta is az egyik legkedveltebb és legtöbb csatát látott vadászgépük.

Combat Speeder
Ezt a harcászati célokra tervezett siklót is a Birodalom tervezőasztaláról halászta el a Lázadók Szövetsége. Sebességének köszönhetően villámtámadásokhoz használták a legtöbbször.

Szeparatisták

AAT
Ezt a hatalmas tankot frontális támadásokra használják. Ez korának legjobban felfegyverzett és legvastagabb páncéllal ellátott támadóeszköze. A Kereskedelmi Szövetség droidseregének egyik legütőképesebb eleme, majd később a Szeparatisták legfőbb frontális támadóeszköze.

Droid Starfighter
A fanatikus Xi Char mérnökök tervezték, és szemérmetlenül nagy számban került gyártásra a Kereskedelmi Szövetség részére. Rövidtávú vadászgép, amely falkákban repülve próbálja meg felemészteni az ellenséges erőket. Nem a legerősebb gépek, de mindig van belőlük bőven a hangárban.

Geonosian Starfighter
Gondos tervezőmunka eredménye ez a vadászgép, amely nem is a frontvonal elejére lett ter-vezve, hanem inkább lopakodó gépnek. A hajtóműve kevés hőt és fényt bocsát ki, valamint a fegyverrendszer is a hajó orrában lett elhelyezve. Meglepetés-támadásokra tökéletes.

Spider Walker
Hosszú sugarat kibocsátó, hőkövető lézerrel van felfegyverezve ez a tüzérségi egység. Erejé-nek köszönhetően akár gyalogos katonák egész szakaszait is képes egyedül likvidálni.

STAP
Erre egy katona pattanhat fel, és inkább gyors helyzetváltoztatásra, mintsem harcra termett.

Köztársaság

Republic Gunship
Ez a nehézfegyverzetű hajó rendkívül sokoldalú. Csapatok szállításától kezdve a felderítésen keresztül egészen az alacsony magasságú csapásmérésig mindenre alkalmas. Kiváló földi cél-pontok támadására.

Jedi Starfighter
A Jedi Tanács kérésére épült meg a hivatalos nevén „Delta-7 Aethersprite Interceptor” nevű vadászgép, amelyet később a fenti becenévvel illettek. Könnyű páncélzatú, és rendkívül gyors felderítő gép, mérsékelt tűzerővel.

TX-130S Fighter Tank
A Köztársasági Csapásmérő Tank kifejezetten a Szeparatisták masszív szárazföldi hadereje ellen lett rohamléptekkel megtervezve és legyártva. A kapkodás egyáltalán nem látszik rajta, kiváló harcieszköz.

AT-TE
All-Terrain Tactical Enforcer a teljes neve ennek az iszonyatos tűzerejű, hatlábú monstrum-nak. Mindenen átgázol és mindent porrálő, ami az útjába kerül. A Birodalmi lépegetők elődje.

Birodalom

Tie Bomber
A Sinear Fleet Systems a Tie Fighterből fejlesztette ki ezt a gépet, kiegészítve egy raktérka-binnal, amelyből rendkívül pusztító erejű bombákat tud kiszórni, maximális precízióval.

Tie Fighter
A Sinear Fleet Systems ezt a dupla-ionhajtóműves vadászgépet a Birodalom számára mint gyors, jól manőverező, de legfőképp olcsó megoldásként fejlesztette ki. Erejük a számukban rejlik.

AT-ST
A Régi köztársaság egyik lépegetőjét vették alapul ennek a gyors és könnyen irányítható jár-műnek az építésekor. Az elődben még csak egy ember foglalhatott helyet, és nem volt páncé-lozott, az utódnál már változott a helyzet. Gyors támadások végrehajtására és felderítésre tö-kéletes.

AT-AT
A régi köztársaság AT-TE-jén felbuzdulva Veers tábornok vezetésével a birodalmi mérnökök leültek a tervezőasztalhoz, és megalkották az AT-AT lépegetőt, melyekből azóta több százat gyártottak le. Ez a hatalmas monstrum kiválóan telepít csapatokat ellenséges területekre, miközben még félelmet is kelt a lázadókban. Állítólag megállíthatatlan.

Speederbike
Ez a jármű kiemelkedően sebes, végsebességét, az 500 km/órát rendkívül gyorsan eléri, így tökéletes csataterek felderítésére, vagy az angolos, szapora távozásra.

Érdekességek:
A hetvenes évek közepén igen kevesen bíztak a Star Wars sikerében, George Lucas-t rengeteg súdió elhajtotta a Csillagok háborúja forgatókönyvével.
 
-John Willams-t, a Star Wars filmek zeneszerzőjét több, mint 35-ször jelölték Oscar díjra, és ebből ötször el is hozta az aranyszobrot.
 
-A Battlefront minden igaz Star Wars rajongó álma. A filmekből szedett eredeti hanghatások, zenék, helyszínek, és átvezető mozibetétek emelik a játék hangulatát.
 
-Most mindnyájunk gyerekkori álma teljesülhet: A pilótaülésébe pattanhatunk az irdatlan méretekkel megáldott AT-AT névre keresztelt Birodalmi lépegetőnek, ami a Hoth-i csatában tört borsot a lázadók orra alá.