Star Wars. Nincs ember, aki ne ismerné ezt a fogalmat. Most, hogy a dupla trilógia a befejező részhez ért, természetesen Lucas-ék sem akarják kihagyni azt a ziccert, hogy egy tetszetős játékkal előrukkoljanak, ami még jobban megdagasztja amúgy is duzzadó zsebeiket. Amit – halkan megjegyzem – nagyon is jól tesznek. Hölgyeim és Uraim: Star Wars Episode III!

Gondolom, az olvasói többség kocsányon lógó szemekkel olvas minden apró hírt, amely felröppen a híres filmsorozat harmadik eljöveteléről – így valószínűleg mindenki tökéletesen tisztában van a történettel. Természetesen Anakin és mestere, Obi-wan áll a középpontban, és nincs ez másként a PlayStation-ös adaptációban sem: a játék során mindkettőjüket fogjuk irányítani, pályától függően. Kezdődik minden ott, ahol a Clone Wars rajzfilmeknél abbamaradt: Palpatine szenátort elrabolja Grievous tábornok, két Jedink pedig sietősen a nyomába ered. A játékmenetet tekintve egy vérbeli akciójátékkal van dolgunk, nem sokat kell benne gondolkodni. Mielőtt belevágnánk a végigjátszásba, fussunk át néhány játéktechnikai tudnivalót, hogy felkészülten vethessük magunkat a droidok köze. Fénykardunk mellett az Erő lesz a legjobb barátunk (ha úgy tetszik: varázslás), melyet jócskán ki is fogunk használni – ezekről, és alkalmazásukról külön boxban olvashattok. Alapvetően a négyzet, háromszög, és kör gombokkal lehet kombózni (méghozzá nem is akárhogy, és később még csak jobb lesz!), az x-szel ugrálni, míg a blokkokkal a különböző Erőket zabolázhatjuk meg. A pályákon haladva néha kis fénylő köröket láthatunk – ezekre állva és x-et nyomva hatalmas magasságokba szökkenhetünk, utunkat folytatandó. Van azonban, mikor koncentrikus köröket látunk – itt kivételes képességeinket kamatoztatva az Erő segítségével kell utat fabrikálnunk magunknak. Természetesen nem hiányozhatnak a vezérlő számítógépek, betörendő ajtók, kivágandó panelek sem, ezek mind a továbbjutás kulcsai lesznek. Nagyon fontos megemlíteni az L1 gombot – ezzel védekezhetünk, illetve visszapattinthatjuk a lövedékeket a feladójukhoz, valamint a jobb analóg kart – ezzel választhatunk manuálisan célpontot – a későbbiekben az Erők használatánál nagyon fontos lesz. Miután kivégeztünk egy szintet, rövid értékelést kapunk szereplésünkről, melyek tapasztalati pontok formájában nyilvánulnak majd meg. Ezeket különböző Erő képességekre, és durvább kombókra költhetjük majd el. Úgy tehetünk szert minél több tapasztalati pontra, ha a képernyő bal alsó sarkában levő félkörívben futó csíkot feltornázzuk a maximumra – mégpedig öles csapkodásokkal. Minél több találatot viszünk be az ellennek, annál feljebb kúszik a csík, annál kevésbé tudják ütéseinket hárítani, és természetesen annál több pont üti a markunkat a szint végén. Röviden és tömören ennyi az útravaló, most pedig vágjunk bele kalandba, ifjú padawan!

Rescue over Coruscant
Grievous tábornok elrabolta a császárt, ezért Obi-wan és Anakin üldözőbe veszi őket. A harc a szeparatisták zászlóshajóján kezdődik. Miután megtekintettük Obi-wan impozáns belépőjét, és magunk is kikászálódtunk a kabinból, lássunk neki a katonák felszeletelésének. Csakhamar egy Super Battledroiddal akasztjuk össze a bajszunkat, majd fedezzük Artoo-t, míg beindítja a híd mechanikáját. Átrobogva rajta egy lezuhant vadászgépbe botlunk – álljunk a koncentrikus körökkel jelölt pontra, majd az R1-gyel segítsünk be mesterünknek (mintha Yoda azt mondta volna, hogy nem a méret számít, hanem az akarat, na mindegy…). Továbbhaladva ismét fedezzük Artoo-t, majd robogjunk át a hídon. Egy pajzzsal lezárt ajtó – nincs más teendőnk, mint leugrani a verembe, aktiválni a konzolt a kör gombbal, mindenkit lekaszálni, majd visszateleportálni. Ezúttal mesterlövészek keserítik meg robot barátunk életét, ezért pattanjunk fel a párkányra, intézzük el őket, majd ugrás vissza és már mehetünk is tovább.

An explosive development
Hőseink tovább araszolnak hőn imádott császáruk nyomában, és közben nem is sejtik, hogy Grievous tábornok és serege igen élénken érdeklődik irántuk. Mindjárt a kezdésnél lelkes fogadóbizottságba botlunk, akik elől elmenekülünk lefele, ám a négy Super Battledroidot így sem ússzuk meg. Ha megvagyunk velük, jobbra induljunk, és a kardunkat eldobva vágjuk szét a két generátort, majd a gombbal hívjuk fel a liftet, és ismét tegyük tönkre a generátorokat, hogy szabad utat kapjunk. Miután megtekintettük Mikrobi haláltusáját, haladjunk tova, és a plafonon levő ágyút semlegesítve nyissuk meg az utat előre. Válasszuk a felső folyosót, majd a platformon álljunk a körbe és használjuk az Erőt – ekkor egy hatalmas tartály lepotyog, így Jedijeink vígan átmasírozhatnak. Az ajtónál nyomjunk kört, mire Obi belevágja szablyáját, és úgy kettészeli, mint forró kés a margarint. Jobbra haladjunk, a panelt aktiváljuk, majd folytassuk utunkat, ahol ismét szecskázzuk fel az ajtót. Nemsokára a híd leszakad alattunk, ám semmi pánik! Lelökdösve a robotokat, odaférünk a kis fénykörhöz, ahonnan felugorhatunk a híd másik felére, és folytathatjuk utunkat. Furcsa kis mitugrászokba botlunk, gyorsan aprítsuk fel őket, majd irány tovább, ahol a felső részen levő generátorokat kilőve ismét folytathatjuk utunkat. Ismét egy kis „Jedizés”, amire Obi majdnem ráfarag, ám villámreflexei megmentik őt is, és hőn szeretett kardját is. Már nincs más dolgunk, mint a két panelt aktiválni majd a négy generátort kiütni, és már haladunk is tovább – felfele.

Peril in the elevators
Anakinék folytatják kicsiny missziójukat Artoo-val megtámogatva, aki bizony nagy segítségükre lesz párszor. Kezdetnek itt is van mindjárt pár kedves droideka, akiket elimináljunk is nagy hirtelen, míg Artoo felküldi hozzánk a liftet. Sajna nem hajlandó kinyílni magától, de egy kis fénykardos rábeszéléssel hajlandó minket beengedni, és már repít is a felsőbb szintek felé, ahol a császár feltételezett helye van. Útközben akad egy kis társaságunk, akiket a tetőn semlegesíthetünk. Anakin úgy gondolja, hogy majd megmutatja ő a gonoszoknak, hogy ki is az igazán kemény legény, ennek jegyében átpattan a szomszédos lift tetejére, hogy a fogadóbizottságot helyre tegye. Közben utasítja a kis robotot, hogy keresse meg neki mesterét, és nyissa ki az ajtót, hogy kijöhessen ő is. Mivel ideiglenesen lézerpajzsok közé szorultunk, ezért meg kell találnunk a generátort, amely hajtja őket, hogy semlegesíthessük – ez jobbra található, a kis szobában. Ezután még pár droideka, és már vissza is jutottunk a lifthez. Mivel nem rendeltetésszerűen vettük használatba, úgy gondolja, hogy inkább leszakad. Ezt kezelendő, ismét Artoo-hoz kell rimánkodunk, hogy állítsa meg a zuhanó kócerájt, miközben pár barátunk ugrik be egy kis csevelyre. A helyzet már kimondottan izzasztó, határozottan zavar van az Erőben,  ám robotunk ismét kihúz a csávából, és meglódítja a liftet felfele. Legközelebb lépcsőn megyünk!

Settling the score
Elérkeztünk mentőakciónk utolsó felvonásához, Dooku grófot kell jobb belátásra bírnunk. Kezdetben még mesterünk is besegít, ám hamar kiszáll a küzdelemből: Dooku felkeni a falra, és véletlenül ráejt egy egész platót. Egyedül maradtunk. Ellenfelünk azonban nem – némi droidtámogatást kér maga mellé. Persze így sem állhatja utunkat, ekkorra már rájön ő is, hogy velünk kemény fába vágta a fejszéjét. Az utolsó csapást maga a császár előtt mérjük rá, kivívva így elismerését. Miután kiszabadítottuk meg is léphetnénk, ám Obit nem hagyjuk ott – még ha főnökünk hevesen tiltakozik is ez ellen.

It’s not over yet
Most, hogy kiszabadítottuk feljebbvalónkat, ideje lenne olajra lépni. Artoo már hívja is nekünk a liftet és repít minket az alagsorba. Azonban ahogy kilépünk az alkalmatosságból, egyből kettéosztja kicsiny csapatunkat egy erőfal. A randit későbbre beszéljük meg, egy kicsit arrébb, addig is el kellene jutnunk. Nyírjunk ki mindenkit, ekkor felnyílik a zsilip, és a fent levő szobában ki tudjuk kapcsolni a következőt is. A teremből haladjunk jobbra, ahol a panelt vágjuk szét, így közömbösítettünk még egy erőfalat. Kis barátunk fut be, azonban magával hoz pár katonát is – ők azonban csúnyán ráfaragnak. Most induljunk meg visszafele, kerülgessük ki az áramkisüléseket és az egyéb robbanó dolgokat, majd a folyosó végén ismét metéljük szét a panelt, és irány jobbra. A fent levő kis szobában a generátort üssük ki a kardunkkal, majd folytassuk utunkat. Ott van Obi és Palpatine! Artoo kinyitja a zsilipet, mi lerendezzük a droidokat, és mennénk is haza, ám segélyhívás érkezik az egyik hajónkról: nem bírnak az ellenséggel, így nekünk kell közbeavatkoznunk. Menjünk be a jobb hangárba és pattanjunk fel az ágyúra, majd lőjük szét a hajó különböző részeit. Hőseink csapdába esnek, azonban Artoo-ban bízhatnak. Bízhatnának, ha nem kapták volna el őt is, és minket nem tartana fogva egy gonosz erőmező. Kellemetlen helyzet!

The generals’s right hand
Grievous vendégszeretetét élvezhetjük, egészen addig, míg Artoo akcióba nem lép – a körülöttünk levőknek némi gázpermetet juttat a szervezetébe egy kis elektrosokkal megtámogatva, mi egy hirtelen mozdulattal visszaszerezzük kardjainkat, és már indulhat is a buli! Néhány keménykötésű bodyguardba botlunk, és a helyzetet még tetézi, hogy a hajót folyamatosan lövik. Ekkor azonban egy másik hajó egy űrbázisba „esik” (már amennyiben ez a fogalom értelmezett  az űrben), és a detonáció kicsiny bárkánkat is fejre állítja. A tábornok mágneses lábainak ez nem jelent problémát, nekünk azonban igen, és a többi bodyguardnak sem akadály. Egy idő után a hajót rendbe hozzák, visszafordul „felfelé”, Grevi pedig egy fondorlatos húzással meglép az orrunk elől, mi pedig becélozzuk Coruscantot.

Investigating Utapau
A Jedik úgy döntenek, jobb, ha hidegre teszik Grievous-t, így Obi-want küldik utána az Utapaura, míg Anakin a Coruscanton marad, hogy elmélkedjen Mace Windu véleményéről, miszerint a Klón Háborúk mögött Palpatine áll. Kenobi mesterrel haladjunk értelemszerűen, majd lépjünk be azon az ajtón, amelyen egy Super Battledroid jött ki. Ismét végig a folyosón, majd ugorjunk fel a konzolhoz, mely mozgásba hozza a liftet. Menjünk vissza, iktassuk ki a generátort, majd a platformon aktiváljuk a panelt, és pattanjunk át a szemben lévő platóra. A tűzcsóvák között fussunk át (utolsónál van egy generátor), lépjünk be az ajtón, majd gyakjuk le az ellent, és haladjunk tovább. Kissé forró a talaj, így jobban tesszük, ha nekiiramodunk, a fordulónál pedig felugrunk egy emeletet. Ismét irgalmatlan sprint a szint másik végéig, ott a konzollal eresszük ki a hidat az ágyúhoz, és pattanjunk bele, majd az ajtó két oldalán lőjük ki a két tápforrást. Elérkeztünk egy mini-főellenséghez, akit úgy a legkönnyebb elintézni, hogy rögtön odafutunk hozzá és elkapjuk a csápját (négyzet+háromszög), és elkezdjük püfölni. Négy vágás után ugorjunk le róla, majd kezdjük újra az egészet. Ugye hogy nem is volt olyan nehéz?

The cavalry arrives
Obi-wan igencsak bátor, egy egész hadseregnyi droid közé ugrik be egy szál karddal. Hát lássunk neki az aprításnak! Nemsokára klónkatonák sietnek segítségünkre, mi pedig lekérjük Grievous hajójának adatait, ám ebben bajtársaink addig nem tudnak segíteni, míg nem hatástalanítjuk a két ágyút. Jobbra és balra is fel tudunk ugrani egy platóra, ahol verjük szét a generátorokat. Így már szabad utunk is lehetne, azonban a gaz ellen nem átall egy erőteret vonni az épület köré. Ennek megszüntetésére az alagsorba kell pattanunk, és a kétoldalon levő csöveket szétkaszabolni, majd a kettő közötti körre állva és az erőt használva tönkretenni a  hajtóművet. Régi ismerőst üdvözölhetünk – egy újabb pókot. A fent ismertetett módszerrel szabaduljunk meg tőle.

Showdown with Grievous
Grievous ellen kell keményen fellépnünk! Nem túl nehéz megölni, hiszen nem gyógyítja magát, mi viszont tudjuk magunkat! Tehát ha baj van, menjünk távolabb, gyógyítsunk, majd rohamozzuk meg őkelmét! Először ugyan kiszédülünk az ablakon egy leszállóra, és utána egy barlangban kellene helytállnunk, ám a gaz tábornok ránk robbantja az egészet. Minket azonban nem olyan fából faragtak, akit csak úgy el lehet tenni láb alól holmi bombával! A végső küzdelemre szintén egy leszállópályán kerül sor, ahol a robot egy kis kedvességgel szolgál nekünk: négy fénykardot ránt elő! Mikor leguggol és elkezd izzani, gyorsan üssük meg, különben valami durva kombót nyom, amelynek sok életünk láthatja kárát. Ha jól manőverezünk, a végén kiütjük, mire elnyeklik ellenfelünk.

The dark side of the force
Mace Windu éppen jobblétre akarja szenderíteni Palpatine-t, ám mi közbelépünk! Le kell számolnunk régi barátunkkal! Szintén nem nehéz megölni, mert csak keveset gyógyít magán. Védekezzünk, és mikor eljön az idő, lendüljünk ellentámadásba. Előbb kirugdaljuk az ablakon, majd el akar menekülni, ám mi is utána pattanunk. Mikor ideiglenesen ártalmatlanná tesz minket, visszaugrik a császárhoz, hogy elhúzza a nótáját, mi azonban ismét időben érkezünk, és megtesszük, amit meg kell tennünk: beteljesítjük a sorsunkat.

The hunt begins
Anakin igen gyors elsősegélyben részesíti az akadékoskodó öreg hölgyet, nem tűri túl jól, ha várakoztatják. Helyzetünket kissé rosszabb fényben tünteti fel az a tény, hogy mindenhonnan Jedik záporoznak, és próbálnak megakadályozni minket. Mivel a továbbvezető utat egy erőfal védi, ezért ugorjunk fel az erkélyre, vágjuk ki a panelt, majd a szobában lekaszálva a kiskomát kapcsoljuk ki az erőteret, majd haladjunk tovább. A következő teremben szintén rengeteg Jedi van, ám hős troopereink segítenek minket. A terem végében döntsük le a ronda szobrot, majd tekintsük meg, hogyan lehet megfelelően felhasználni egy letörött betonfejet. A szoba végén nyissuk ki az ajtót, majd végezzünk a duplapengés emberkékkel! Nyomjuk meg a gombot, majd irány vissza, és jobbra már ki tudjuk olvasztani az ajtót. A szabadban vagyunk! A híd végénél várjuk be katonáinkat, akik felrobbantják előttünk az ajtót,  le kell kaszálnunk néhány ellenfelet és már végeztünk is.

The final lesson
A Templomban már várják az ifjú Sith-et, nem kisebb személy, mint maga Cin Drallig, egy veszedelmesen jó kardforgató. Mielőtt azonban összecsaphatnánk vele, még le kell győznünk legjobb tanítványát, Serrát. Nem kell megijedni a két kardtól, nem túl erős karakter a forgatója. Miután jól fejbe kólintottuk egy oszloppal, végre jöhet a mester. Ő már keményebb dió, azonban ha baj van meneküljünk messzire, és töltsük fel az életünket. Kemény meccs lesz, de türelemmel győzedelmeskedhetünk. A harc végén az öreg nem néz előre, így belefut a kardunkba. Szép álmokat.

Attack of the clones
Dark Sidious atyánk kiadja a 66-os parancsot, melynek értelmében a klónkatonák a köztársaságiak ellen fordulnak. Ennek értelmében Obi-wan is elvesztette felettük parancsnoki mivoltát, így át kell vágnunk magunkat rajtuk, vissza kell jutnunk a Coruscantra! Jobbra konzollal kapcsoljuk le az erőfalat, majd a folyosó végén balra, a panelt metéljük körbe és haladjunk tova, mígnem két kedves kis lépegetőbe botlunk. Érdemes nekihajigálni a robbanó hordókat. Még tovább haladva pár lángszórós trooperbe és még pár lépegetőbe botlunk, majd elérkezünk egy roncshoz, itt használjuk Jedi erőinket, és távolítsuk el azokat, majd ugorjunk egy szinttel feljebb. Itt vágjuk körbe az ajtót, loholjunk jobbra, ahol közömbösítsük a panelburkolatot, emígyen hozzáférhetővé téve a balra levő számítógépet. Ezt manipulálva szabad az út jobbra, ahol a négy csövet szeljük ketté a falon, majd a konzollal nyissunk utat magunknak. Egy látványos ugrás, egy ajtókivágás, egy panelhasogatás és máris egy tankon találjuk magunkat. Az özönlő trooperekkel ne foglalkozzunk, inkább a két végen levő ágyúnak adjunk egy kis kóstolót a fénykard pengéjéből (jobb, ha dobáljuk), majd tűzzünk vissza Coruscantra.

Assassination on Mustafar
Darth Sidious útjába már csak a szeparatisták állnak, ezért elküldi Vadert a Mustafarra, hogy semlegesítse őket. Rögtön megismerkedünk villámbotos barátainkkal, akiket nagyívben kerüljünk, és messziről hajigáljuk egymásnak őket, közelről esélyünk sincs ellenük. Az ajtó nem lehet akadály, csak úgy, mint a bent lévő szekercés emberkék – így ugorjunk át a másik oldalra, be az alagútba, majd vágjuk ki az ajtót. A falon levő ágyúkat dobjuk le, ugorjunk át, majd a szobában programozzuk át a konténert – szabad az út tovább. Némi ide-oda ugrálás után eljutunk egy generátorhoz, amelyet leverve mehetünk is utunkra: bent szintén egy erőfal van, melyet a két oldalán levő kapcsolótáblával tárhatunk fel. A liftnél dobjuk le szintén az indítógenerátort (hosszan nyomjuk az L2-t!), és már száguldunk is felfele, ahol Vader utat is nyit magának, majd miután palacsintává lapította az egyik aktivistát, már fel is szecskázhatjuk a többi kellemetlenkedőt. Itt vagyunk a főnököknél, akiket egy mozdulattal daráljunk le. Sajna egyikük elmenekül és beszáll egy hajóba – és nem átall onnan puffogtatni ránk! Nem nehéz megölni: dobáljuk neki a robbanó ládákat, és figyeljünk a vízszintesen pásztázó lézerre! Ha elfogytak a ládák, villámmal adjunk a szájára, de ne felejtsünk el időben elugrani a rakéták elől!

Aftermath in the temple
Yodának és Obi-wannak vissza kell térnie a templomba! Obi aggódásának ad hangot Anakin miatt, ám nincs ideje a sajnálkozásra, a trooperek már mindenhol ott vannak, és csak az ő életüket akarják. Lent aprítsunk le mindenkit, majd ugorjunk fel, hogy a mesterlövészeket is kezelni tudjuk. A galádok nem átallják ránk robbantani az oszlopot, ám mégis jól jön ki a dolog, mivel ezen átjuthatunk a többi játszótársunkhoz, akiket aztán csépeljünk is el rendesen. Nemsokára kettéválnak utjaink – ne essünk kétségbe, inkább gyakjunk le mindenkit, majd a szikláról ugorjunk át a másik párkányra, ahol Yodának kell megmentenie, valamint szóbeli fenyítésben is részesít minket. Közös erővel, no meg az R1-gyel dobjuk le az oszlopot, haladjunk tovább az ágyúkig, melyeket szedjünk gyorsan le és lépjünk be az ajtón. Szörnyű pusztítás – még jó, hogy egyelőre nem tudják, hogy mi voltunk! Pattanjunk fel az erkélyre, baloldalt vágjuk ki a panelt, majd irány jobbra be az ajtón. Itt vagyunk az irányítóteremben, ahol felpattanva az ágyúra, le kell szednünk a két klón harci hajót. Figyeljünk a rakétáikra, azokat is lőjük ki, különben mi isszuk meg a levét. Ezután már csak egy dolgunk van: lenyomni az Assassin Troopereket, akik igen kemény csávók! Alig lehet őket közelharcban sebezni, ezért inkább távolról operáljunk ellenük lökésekkel! Ó, minő vég! Kenobi mester megtudja az igazat, hogy Anakin elárulta a Köztársaságot! Ajajj…

A friendship in flames
Most, hogy már tudjuk az igazságot, ideje pontot tenni az I-re. Obi is elröppen a Mustafarra, hogy utoljára találkozzon volt padawanjával. A harc nem lesz egyszerű! Amint távolabb kerülünk tőle, Vader egyből elkezdi gyógyítani magát, majd pusztító rohamra indul ellenünk! Rengeteg energiája van, és az erő használatával sem fukarkodik. Konkrét tanácsot nehéz adni, védekezzünk sokat, táncoljunk el mozgásai elől, majd az alkalmas pillanatban szúrjunk belé, ahogy csak tudunk! Először egy irodába lök be minket a fazon, majd miután mellénk üt, megvágja a 220 V, és Obi-wan otthagyja, nem akarja megölni. Vader azonban nem így gondolja, ezért a csata egy hídszerű létesítményen folytatódik, majd miután leszakadt az egész hóbelevanc, már csak egy kis tutajon hadakoznak. Végül a jó győzedelmeskedik, Obi-wan jobb belátásra bírja sötét barátunkat, majd egy könnyed mozdulattal a lávába löki. Természetesen nincs vége a történetnek, hiszen mint tudjuk Vader apánk a maszkos cuccában éled ujjá…

Revenge of the sith
Teljességgel ugyanaz, mint az előző pálya, csak most éppen Vadert alakítjuk. Azok kedvéért, akik nem kedvelték az előző befejezést (tehát a sötét oldali drukkerek), most aztán megnyalják majd mind a tíz ujjukat, azt garantálom!

Bónuszküldetések:

The General’s protectors
Grievous egyik testőrének szerepében kell tetszelegnünk. Ezek a droidok a tábornok büszkeségei, és méltán azok. Duplapengéjű botjukat a The Cavalry arrives című pályán már megnyalogathattuk, most azonban rajtunk a sor! A sima katonák nem fognak nagy gondot okozni, ellenben a rakétavetősökre figyeljünk oda, és mindig pöcköljük ki őket gyorsan, különben nagyon szívni fogjuk a fogunkat. Mivel a droidok nem tudják gyógyítani magukat, ezért egy csomó Bacta Tank van szétszórva, melyeket alkalmasint ne legyünk restek használni. Miután levertük a fél hadsereget, még egy pókkal is meg kell küzdenünk, ami azért nem jó, hiszen droidunk nem tud úgy a hátára pattanni, mint Obi-wan, ezért szemtől szembe kell legyűrnünk. Figyeljünk, hogy mikor dobja szét a mellső lábat – ekkor ugorjunk el előle!

Grievous on the run
Kedvenc tábornokunk látva, hogy nem jól alakulnak a dolgok az Utapaun, karmos fémmancsaira rántja a nyúlcipőt, és meg akar szökni az űrjárgányával. Természetesen most mi alakítjuk a robotszörnyet, és Obit kell megleckéztetnünk. Jó móka lesz. Főleg azért, mert az R2-vel Grevi elő tud rántani négy fénykardot, ami azért eléggé más színben tünteti fel a harcot. Robot létére tud bánni az erővel, nem is akárhogy! Ha lenyomtuk ellenfelünket, megnézhetjük, amint szépséges fénykardgyűjteményünk gyarapodik még egy darabbal.

Mustafar lava challenge
Vader apót terelgethetjük a forró láva felett, amolyan ugrálós stílusban. Azt eddig megszoktuk, hogy nem tudunk „leesni” a hidakról – nos ez itt nem így van. Bármikor könnyűszerrel beletaszíthatnak minket a lávába, és kicsit előbb kell felöltenünk a lélegzőmaszkot, mint az a forgatókönyvben meg van írva, szóval csak óvatosan! Kezdésnél ugráljunk át a platformokon, a generátort csapjuk szét jobbra, majd a folyosó végén, a konzollal aktiváljuk a liftet, és pattanjunk fel rá. Fent két oldalon dobjunk le megint két generátort, így kijön két palló, és át tudunk ugrani az utolsó platformra, ahol ha mindenkit a másvilágra küldtünk (már ha a robotoknak van ilyenje), már végeztünk is a  pályával.

Size matters not
A light side pártiak egy emberként kiálthatnak fel eme pálya láttán: magát Yodát kell kommandíroznunk a megvadult trooperek ellen. Az Aftermath in the temple szint sikeres befejezése után kapjuk meg ezt a lehetőséget. Yoda elég furcsán ugrál, állandóan forgatja a kardját, nagyon gyors, és veszettül jól néz ki, ahogy rohangál a katonák között a – hozzá képest – hatalmas szablyával. Elég kemény ellenfelekre bukkanunk a későbbiekben a lángszórós, repkedős trooperek személyében, és a végén még pár Assassint is le kell nyomnunk, ami nem lesz kis feladat – éppen ezért takarékoskodjunk az erővel! Ez a pálya igazán üdítő színfolt!

Episode IV Death Star
A végső összecsapás mester és tanítványa között. Na de ki a mester, és ki a tanítvány? Ennyi év távlatából már nehéz megmondani, így nem is feszegetjük a kérdést. Annál inkább azt a tényt, hogy itt a saját – vas – kezünkkel vethetünk véget Ben Kenobi nyomorult életének. Az öreg már nem a régi, Dart Vader viszont ereje teljében levő délceg legény (bár ha belegondolok, a film szerint itt már Vader is kb. 50 éves volt). Vader személyében egy nagyon erős karaktert kapunk, ám hihetetlenül lassú (hiába, a fémkasztni alatt elmacskásodtak a végtagjai)! Az tény, ha egy találata sikeres, nagyon sokat sebez, de ezt nem is olyan könnyű elérni. Mindenesetre ha sikerül, megtekinthetjük a filmből kivágott részletet, melyben Obit átküldjük a Jedi Mennyországba. Happy end!

Multiplayer küldetések:

Cruiser cargo hold
Anakinnal és Obi-wannal kell végignyomulnunk a szeparatisták hajóján. Mint azt már megszokhattuk, nem leszünk túl sok gondolkodásra kényszerítve: egy szobából akkor mehetünk tovább, ha azt teljesen megtisztítottuk. Nem számíthatunk nagy ellenállásra, csak néhány droideka zavarhat be jobban, ám mivel ketten vagyunk (ha nincs haver, a gép irányítja Kenobit) ők sem okozhatnak különösebben nagy gondot.

Cruiser corridor
Tovább folytatjuk pusztító körutunkat még mindig Anakint irányítva, ezúttal a hajó folyosóin (amelyek mellesleg tök ugyanúgy néznek ki, mint a raktér). Szerencsére most Artoo is velünk kacsázik, és segít ahol tud – bár nem mintha nagyon rászorulnánk. Esetleg a pálya vége fele szitkozódhatunk majd egy keveset, hiszen ott már igen nagyra csapnak az ellenséges hullámok, ám az Erő velünk van, és mi győzni fogunk.

Control sphere survival
Egy nagy teremben, mondhatni arénában fogunk küzdeni, amolyan modern gladiátorok módjára. Itt Mr. Kenobi szerepébe csöppenünk, és őt terelgetve kell kimenteni ifjú padawanja életét a veszélyesebb kimenetelű csatákból. Először érdemes majd a falakon levő ágyúkat lecsapni, és utána a többiekre koncentrálni. A battledroidok özöne ne zavarjon meg minket, először a nagyobb falatokat semlegesítsük és nem lesz semmi gond!

The Jedi strike back
Cin Drallig és Serra Keto szerepét osztják ránk a virtuális rendezők. Feladatunk adott, vissza kell verni a klón katonák támadását, hát hajrá! Cin egy nagyon erős, és meglepően gyors karakter, míg Serra szintén gyors, ám két fénykardja együttesen nem ér annyit, mint Cin fél keze. Serra kombói elég furcsák, nehéz belőlük kijönni, mindazonáltal érdekes küldetés. Mindig felfele kell haladni a középső konzolt aktiválva, és talán győzni fog a jó!

Azt hiszem vita nélkül elmondhatjuk, hogy egy igazán kiváló játékot kaptunk Lucas bátyótól. Pontosan azt nyújtja, amire egy rajongónak szüksége van: eszeveszett harcok, vad Erőhasználat, pörgős játékmenet, kidolgozott karakterek. A sztorit ugye nem említjük, hiszen az adott, így azt kell mondanom, egy minden ízében kiváló darabbal állunk szemben. Nemcsak Star Wars-rajongóknak ajánlható nyugodt szívvel…

Erők: ezek az elsődleges Erőképességeink, melyek a felső blokkokra vannak kalibrálva (természetesen ezt megváltoztathatjuk). Minden Erőt hármas szintig lehet fejleszteni, értelemszerűen annál nagyobb/erősebb/hosszabb lesz, minél magasabb szinten van.

Force push: R1-et lenyomva a filmekben is többször látott lökést produkálhatjuk, mely hátra – szerencsés esetben egy szakadékba – taszítja az ellenfeleket. Némi sebzést is bevisz, ez első szinten nem túl jelentős, ám a harmadikon már igencsak hatékony tud lenni, akár nagyobb ellenfelek ellen is. Taktikánkat bátran építhetjük erre az Erőre, megéri fejleszteni.

Force grasp: Ha az R1-et hosszan lenyomva tartjuk, felemeljük kiszemelt célpontunkat, és mikor elengedjük a gombot, elhajítjuk, mint egy rongybabát. A jó az az egészben, hogy nem csak az ellenfelet lehet felemelni, hanem különböző tárgyakat is, melyeket aztán jól odavagdoshatunk nekik. Amerre húzzuk a bal analóg kart, arra fogjuk hajítani a tárgyakat. Vigyázzunk ám, nehogy magunkhoz rántsunk egy robbanó hordót, mert azt még a kőkemény Jedik sem komálják. Remek Erő, csuda jó látvány, amint például egymáshoz dobáljuk a droidokat!

Force stun: Az R2-t nyomva tartva a robotokat delejezhetjük meg, működésképtelenné téve őket egy kis ideig. Próbáljunk meg egész csoportokat becélozni vele, így többet is hatástalaníthatunk egyszerre. Később, ha az emberi klónok ellen vetjük be, egy kis ideig átállnak a mi oldalunkra, és velünk együtt csépelik az ellent.

Force lightning: Ha továbbfejlesztjük Anakinnal a stunt, akkor kapjuk meg, mellyel csinos kis villámokat tudunk kicsiholni ujjacskáinkból, mely nem csak sebzi az ellenfelet, de még el is kábítja!

Saber throw: Az L2-vel hozhatjuk elő ezt a fícsört. Jedink egy laza kis karddobálós performanszot mutat be, méghozzá annak függvényében, hogy milyen hosszan tartottuk nyomva a gombot. Vannak széttörendő dolgok, melyeket csak ezzel tudunk hatástalanítani, amúgy nem túl hasznos Erő, hiszen míg eldobjuk szablyánkat, teljesen védtelenek vagyunk.

Force heal: Gyógyítás. Rendkívül hasznos jószág, már az elején tornásszuk fel minél magasabb szintre – annál gyorsabban tudjuk feltölteni életünket a meglevő Erőpontjainkból. Ez a nagyobb csatáknál kifejezetten áldásos tud lenni! Az L3 és R3 (a két analóg kar) együttes lenyomásával lehet elsütni.

Force speed: Ha nagy a túlerő, a Jedi sem szégyell futni. Ez az erő kb. triplájára gyorsít minket, így könnyedén elkocoghatunk üldözőink elöl – már ha nem lennének teljesen zárt, és behatárolt terek. Egy kivétellel a játék során nem nagyon kell használni. A bal analóg kar duplán egy irányba való rántásával lehet előidézni.

Speciális mozgások: Az erők mellett még ezeket is lehet fejleszteni, különböző jótékony hatásukat igazából csak később érezhetjük. Nem mindegyik túl hasznos, de abban biztosak lehetünk, hogy mindegyik nagyon látványos! Sajna ezekért a speckó trükkökért is keményen fizetnünk kell az Erőpontokkal.

Jump attacks: ugrásból bevihető támadásokat, kombókat tartalmaz. Kifejleszthetünk levegőben való hadonászást, egy minden kombó végére beilleszthető forgórúgást, csinos ellentámadást a körülöttünk levőknek, és még számos érdekes dolgot.

Grapples: Elkaphatjuk vele az ellenfelet. Alapból ezt a négyzet+háromszöggel tehetjük meg, és ha fejlesztjük ezt a képességünket, egyre cifrább dolgokat tudunk művelni a robotokkal. Például lábunkkal átpörgetve eldobhatjuk, vagy a levegőbe fellőjük, hogy onnan egy jól irányított mozdulattal le is vadásszuk őket. Nagyon látványos dolgokat lehet megtanulni itt, ám használhatóságuk meglehetősen korlátozott: a csoportokban támadó ellenfelek nem fogják megvárni, míg mi szépen egyesével befogjuk őket. Nagyobb ellenfelek ellen, akik egyesével jönnek azonban egészen használható megoldásnak tűnnek.

Dash attacks: Lökdösés. Ha ellenséges gyűrűbe szorultunk, igencsak jól jöhet némelyikük. Igen elegáns módja ez a szabadulásnak, de észben kell tartanunk, hogy rengeteg Erőt fogyaszt! A leghasználhatóbb kasztnak tűnik, erre érdemes tapasztalati pontokat áldozni, nem fogjuk megbánni!

Area attacks: Területre ható Erővarázslatok. Mint ilyen, természetszerűleg csoportok ellen ajánlott bevetni őket. Egyes szinten itt is van egy támadás, amelyet minden kombó végére be lehet szúrni, még hathatósabbá téve azt. Legvagányabb azonban a Fury Sai Bomb, mellyel az ellenséges közegbe mint élő bomba vetjük magunkat. Szintén jó kaszt, érdemes lehet rá gyúrni, de az elején még annyira nem szükséges.

Critical attack: Itt is hasznos dolgokat találhatunk. Alapból (egy meglehetősen erős, ámbár lassú) kritikus támadást  a körrel hajthatunk végre, és ennek változatait tartalmazza ez a pont. Felettébb elegáns például, mikor felemeljük az ellenfelet, majd lazán belevágjuk a kardunkat, utána egy mozdulattal visszarántjuk, az pedig darabokra hullva ér földet. Ha igazán elegánsak akarunk lenni, ne hagyjuk ki!

Power-upok: Azt hivatottak elősegíteni, hogy ne kelljen állandóan a Load Game nevű Erővarázslathoz folyamodnunk, magyarán tápok, melyeket a pályákon elszórva találhatunk.

Health surge: egy hangyafarknyival meghosszabbítja életünket (bal alsó sarok, piros csík), ráadásként teljesen fel is tölti azt. Többnyire el vannak rejtve, megtalálásukhoz gyakran Erővarázslatokat kell igénybe venni.

Force surge: teljesen megegyezik a health surge-dzsel, csak ez Erőnket (bal alsó sarok, kék csík) dobja meg, és tölti fel teljesen. Az Erőnk amúgy lassan, de magától is regenerálódik.

Saber crystal: a félkörívben levő csíkot teljesen felnyomja, így összes ütésünk Masterful lesz, ellenfeleink nem tudják levédeni támadásainkat, és csak úgy egyszerűen, szinte halhatatlanok leszünk. Ilyen egy igazi Jedi!

Bacta tanks: életfeltöltő. No, nem teljesen, csak egy kicsit visszaad elvesztegetett energiánkból. Kétfajta van belőle: kicsi és nagy. Értelemszerűen a nagy többet regenerál.

Cheat:

Kódok, melyeket a Settings menü Codes pontnál lehet beütni.

TANTIVEIV  Minden Arénát megnyit a páros küzdelmekhez
NARSHADDAA Minden bónuszpályát megnyit
AAYLASECURA Minden Concept Art rajzot meg lehet nézni
ZABRAK  Minden karakter játszható a Duel üzemmódban
COMLINK  Minden átvezető megnézhető
JAINA   Minden erő és kombó megnyílik
KORRIBAN  A Story módban az összes pálya játszhatóvá válik
KAIBURR  Örök Erő
XUCPHRA  Örök élet
BELSAVIS  Gyors Erő- és élet-regenerálódás
071779  Kicsi droidok

Érdekességek:

Az Episode II és III közötti időszak cselekményeit egy 25 részes rajzfilmsorozatban dolgozták fel.

A klónkatonák a 66-os parancs értelmében (Order 66) a köztársaságiak ellen fordulnak, így a harmadik részben már ők is a sötét oldalt szolgálják.

Anakin Skywalker a Tatooine bolygóról származik, sokkal többet azonban nem tudunk meg múltjáról. Még maga Lucas sem tudja, ki volt Anakin édesapja.

Tudtad-e:
George Lucas újabb – immáron megszámlálhatatlanadik – bőrt nyúz le a Star Wars témáról: 2007-től kezdve újra megjelenteti mind a 6 filmet, de ezúttal teljesen 3D-ben. Ígéretesnek hangzik!

A Clone Wars rajzfilmeket az a Gendy Tartakovsky rendezte, aki a Dexter laboratóriumának munkálatait is dirigálta.

Lucas elmondása szerint nem csinál több Star Wars filmet, már csak kisebb büdzséjű, úgynevezett „művészfilmeket” fog kreálni.

Lucas azt nyilatkozta, hogy ha esetleg lenne egy befejező trilógia – ami nem lesz, révén a SW Anakin Skywalkerről szól – azt már biztosan nem ő rendezné. Talán valaki más megkockáztatná?

Hayden Christensen jelenleg a Decameron nevű filmet forgatja, ám végtelenül büszke magára, hogy ilyen jelentős részt vállalhatott a SW eposzban.

Samuel L. Jackson, alias Mace Windu hihetetlen nagy SW fanatikus, és mikor megtudta, hogy megkapta a szerepet, elmondása szerint az sem érdekelte volna, ha csak egy másodpercet játszik, de legalább belekerülhet a híres történetbe!

Natalie Portman és Hayden Christensen ugyanabban az évben (1981) születtek, ám Hayden pár nappal idősebb.