Következő Nintendo tesztalanyként régi jó kertésznadrágos barátunk, Mario ezúttal az űrbe látogat, hogy galaxisok között kalandozva gyűjtögesse megérdemelt pontjait.

Itt az a játék, amely után a Wii tulajdonosok annyira vágyakoztak – egy olyan játék, amelyben egyenlő félként száll harcba a sokéves játékos, és a kevesebbet tapasztalt gamer is. Egy olyan játék, ami ügyesen vegyíti az egyszerűséget és a kihívást, a kettőből olyan ellenállhatatlan elegyet alkotva, ami még a leghidegebb szívű játékost is mókázásra sarkallja. A Super Mario Galaxy csak ennyit nyújt, csak színtiszta szórakozást, ráadásként a Mario széria körében ez az első olyan alkalom, hogy kedvenc pocakos vízvezeték-szerelőnk az űrbe látogat. Kihagyod? Nem hinném…

A rendkívül hangzatos és szórakozásra sarkalló belépőm után vessünk egy hosszabb pillantást is a tesztelni kívánt jószágra. A Super Maro Galaxy indításakor egyetlen karakterrel fogunk tudni boldogulni, ez pedig ki is lehetne más, mint a bajszos, és kissé pufók sármőr, Mario. Miután sikeresen eldöntöttük az egyetlen lehetséges lehetőség közül, hogy pont vele leszünk, látványos kezdés után egy kis sárgolyón találjuk magunkat, amely ízlésesen lett berendezve, fűvel, rétegekkel, várral, meg kis lebegő csillagokkal…kis lebegő csillagok?! igen jól hallottátok, a Super Mario Galaxy-ban (értelemszerűen mivel az űrben vagyunk, reális oka van a csillagoknak, másrészt meg a játék fontos elemei ők) kis csillagocskák jelzik utunkat, segítenek megérteni a feladatokat, vagy ha elakadunk, tanácsaikkal tovább, illetve kisegítenek.

Szóval ott tartottam mondandómban, hogy dagadó mellel landolunk a kis bolygón, és érkezésünk után rögtön kapunk is egy üzenetet imádott hercegnőnktől, Peach-től, amelyben a várhoz invitál bennünket. Hogy a szerelem mi mindenre tudja rávenni az embert, azt csak ezután tapasztalhatjuk meg, ugyanis Mario a várhoz érve csak Bowser-be botlik (valamit annak fiába), aki egy flottával elrabolja a hercegnőt, és megsemmisíti az aranyos kis várat is. Mario üldözni kezdi a gazt, de nem tudja megakadályozni a pusztítást, amit véghez visz. Vajon Mario hova kerül a robbanás után? Itt kezdhetjük megérezni a Super Mario Galaxy igazi ízét…

Ekkor Mario egy rejtélyes nővel ismerkedik meg, akit Rosalina-nak hívnak, és azoknak a csillagoknak vezetőjét tisztelhetjük személyében, akikkel mi is találkoztunk a játék kezdetén. Mario megtudja, hogy Bowser csomó ilyen csillagokat ellopott, amelyeket a csillagvizsgáló működéséhez használtak. Hogy Mario elérje Bowser búvóhelyét, különféle galaxisokon keresztül kell utaznia, minél több csillagot összegyűjtve. A dicső feladat ránk hárul, érjük el Bowser-t, mentsük meg a hercegnőt, akadályozzuk meg a gonosz tervet, és állítsunk mindent vissza a rendes kerékvágásba. Ennyi lenne a cél, és a játék története is ilyenformán alakul.

A sztorin mellett rendkívüli fontossággal bír a galaxisok közötti utazás, illetve az egy-egy ilyen kutyulékban megtalálható bolygók felszíne. A gravitáció és fizika itt nem sokba szólhat bele, hiszen ezek közül a világok közül Mario akár fejjel lefelé. átlósan is sétálhat, és ugrándozás esetén sem esik le. Gyakran van arra is példa, hogy egy indán, létrán, hídon, esetleg más tárgyon keresztül a szomszéd kisbolygóra utazhatunk, ha a jelenlegin már mindent felszedtünk. Az sem ritka (sőt), hogy ha elvégeztük a gyűjtögetési melót, akkor egy narancssárga színű csillagba állva, és a Wii Mote-ot körbe körbe mozgatva egyenesen kilökődünk a következő kis világra.

Az utazás így már érthető, és praktikus, de mi a helyzet az irányítással? Nos, a Super Mario Galaxy esetében a Wii Mote-ra, és a Nunchuk-ra is szükségünk lesz, ugyanis míg a Wii Mote egyfajta kurzorként és a B-gomb ugrófunkcióként viselkedik, addig a Nunchuk-on található kis botkormánnyal mozoghatunk. Valamint, a hátulján helyet foglaló Z-gombbal guggolhatunk le, és ha ilyen állapotban hlenyomjuk a Wii Mote-on található B-t is, akkor egy extra, szaltós ugrást kapunk cserébe. A Wii Mote kurzorként használata azért is nagyon fontos, mert ennek segítségével célozhatunk (a csillagokat el is tudjuk dobni egy-egy esetleges ellenféllel szemben), valamint az A gombbal beszélgethetünk a környezetünkkel is, pl. a segítőcsillagokkal, vagy más karakterekkel. Hatásos védekezési mód még a körbepörgés, amely alkalmazásához csak meg kőröznünk kell a Wii Mote-tal.

Gyakorlatilag minden galaxis, amit feltársz, egy újabb kihívás, egy újabb tapasztalat, és egy újabb öröm. A kis világok néha több alattomos csapdával, és rejtvényekkel, valamint nehezítésekkel, változatos ellenfelekkel várják mit sem sejtő sörhasú szerelőnket, azonban a nehézségi szint csak fokozatosan növekszik. Ahogy az idő múlik, a játékban egyre nagyobb lesz a kihívás, s ha elérjük a végső területeket, a tapasztalatlan játékosoknak kicsit frusztráló lehet, de pontosan azt a kemény edzést nyújtja majd, amitől ők is rájönnek: erre lehet számítani egy Mario kalandtól.

Mario azonban egyátalán nem olyan gyámoltalan, mint hinnénk, hiszen a fejre-ugrálós korszakát már rég kinőtte, helyette olyan képességei lesznek, mellyel vizet tud fagyasztani (hogy átsétálhasson rajta), tűzcsóvákat tud lőni, vagy épp hatalmasat ugorhat, mely segítségével nincsenek számára határok. Sem falak. Természetesen ezek a momentumok nem a kezdetektől találhatók meg, de a játékmenet során elsajátíthatjuk, illetve megkapjuk őket.

Néhány speciális esetben extra mozgásirányításra van szükségünk, ám ezek egytől-egyig élvezetesebb, pörgősebb részeket is vonnak maguk után, mint például a mantasugáron, vagy éppen a sziklán való szörfözés esetében. Pár szót még érdemes említenem a grafikáról is, hiszen a színes, látványos animációk mellett a karakterek ábrázolása, a világok kivitelezése, az effektek, minden megér egy-egy szívdobbanásnyi sóhajtást. Néhol még belső nézetet is használhatunk, egy esetleges körülnézésnél, vagy éppen jobbra vagy balra akarunk besandítani, ekkor praktikus az FPS mód – ezt bizony összehoztad, Nintendo!

Ha már a látványról értekeztem, nem sétálhatok el a hangzás mellett sem, mely kapcsán ismét minőségit, nagyot alkotott a kiotói cég, hiszen minden felcsendülő muzsika egytől-egyig korszerűsített, jól hangszerelt, és számomra rettentően bejött a klasszikus beütése is. Biztosa vagyok benne, hogy lesz olyan dallam is, amelyet a kontroller letétele után is dúdolgatsz majd magadban…

Negatívumot nem tudtam észrevenni a játékban, hiszen annyira magával ragadó, és mivel percről-percre játszatja magát, nem is figyel az ember az esetlegesen előforduló apróbb hibákra. Lehetséges, hogy a Super Mario Galaxy nem hibátlan, és nem a világ legjobb alkotása sem, de annyi bizonyos, hogy ha elé ülsz, és adsz két perc esélyt neki, nem egykönnyen szabadulsz!