Igen, jól látjátok: egy újabb Mario, és egy újabb teszt, azonban ez most más mint a többi. Mindenki bajszos kedvence most 3D-ben tér vissza, hogy az évek során húsz-ezredszerre is kiszabadíthassa imádott hercegnőjét…
Mario megunhatatlan, kihagyhatatlan, és visszafoghatatlan…legalábbis halljuk mindenhonnan, hogy valahogy így van a szlogen, de még sosem jártunk utána, mit is jelent ez valójában. Nem hogy egy kézen, de tízen sem tudnánk megszámolni, hogy hány játék készült már a hózentrógeres, vagy éppen kertésznadrágos (megítélés kérdése) bozontos szemöldökű Nintendo kreálta mesehős főszereplésével, de egyben minden alkotás hasonlít a másikra: az eredeti retro-feelingben.
A Nintendo Wii exkluzív Super Paper Mario sem lehet ez alól kivétel, azonban térjünk el ettől a témától egy cseppet (később aktiváljuk újra), és lássunk neki a játék tüzetes felülvizsgálatának. A doboz borítójának hátoldalán megtalálható képeket szemügyre véve tátva maradt a szám, ugyanis az egyik kis kedvcsinálón Mario nézett velem farkasszemet, méghozzá 3D-ben! Másodperc sem telt el, és már toltam is be a lemezt a megfelelő helyre, hiszen ilyet kihagyni vétek, és pocsékolás.
Valóban, minden kétséget kizáróan a Super Paper Mario egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) egzotikuma, hogy egy ügyes funkciónak köszönhetően kedvünkre válthatunk a 2D-s és a 3D-s nézetek között! A turpisság természetesen nem merül ki ennyiben, hiszen a Nintendo ügyes kis programozói gondoltak a lehető legnagyobb élvezeti fok elérésére is, így rengeteg momentum és játékmeneti rész veszi igénybe a váltakozás lehetőségét. Néhol csak úgy juthatunk tovább, ha az egyébként oldalnézetes pályán 3D-ben megtekintjük a bokor háta mögötti területet, ugyanis itt rejtőzött el a továbbjutáshoz szükséges kapu – amelyet ugyebár 2D-ben nem vettünk volna észre. Sikerült ugyanilyen módszerrel machinálni más tárgyakat, játékelemeket is, amelyek kulcsa szintén az ötletes nézetváltás.
Nem csak a pálya tetszetősebb és átvihetőbb háromdimenziós szemléletben, hanem az ellenfelekkel is könnyebben eltudunk ilyesfajta módon bánni, hiszen míg a retro verzió szerint Mario az ellen fején ugrált, addig 3D-ben elég csak kikerülnünk őket, és már tovább is lépkedhetünk nemes célunk felé…apropó cél!
Mi más is lehetne a játék sztorija, mint a már olyannyira ismert hercegnő megmentése a gonosz fogságából? A játék rövid, ám de annál ismertebb története szerint a végletekig romlott Count Black nevű gonosz elrabolta az imádott hercegnőt, és nem mellesleg reggeli elfoglaltságként (még a müzli előtt) káoszba akarja taszítani a világot. No problem! Megjött Mario (azaz ezen esetben mi), akik egyszemélyes hadseregként kiszabadítják az “előkelő csajszit”, és ismét biztonságossá teszik a világot a népek számára.
A projekt neve sem véletlenül lett Paper Mario, hiszen ha jobban megfigyeljük a tereptárgyakat, rájöhetünk, hogy bizony a főszereplőtől kezdve az utolsó fáig minden papírból van, és kétdimenziós – kivétel ha átváltunk, de ez akkor is nyilvánvaló. Sokakban felmerülhet az a kérdés is, hogy ha már egyszer Nintendo Wii exkluzív a játék, akkor helyet kapott-e benne a Wii Mote-tal vezérelt mozgásérzékelős egység, esetleg egyéb hasonló technikák. Meg kell nyugtassak mindenkit, a Nintendo tehetséges munkásai itt sem zsákbamacskát árulnak, hiszen az irányítónyilak mellett a mozgásérzékelőt is használhatjuk előremenetelünk során, a legfeltűnőbben akkor, mikor is a játék második nagy újdonságát vesszük kezelésbe. Tündérekről van szó, melyek különböző képességeikkel megkönnyítik, és néha el is dönthetik a játékmenet sorsát, az ő irányításuknál van legnagyobb haszna a Wii Mote-nak.
A tündérek különböző neveket kaptak, és olyan segítő funkcióik vannak, mint a tekézés (odahajítjuk ellenfelünkhöz, és hanyatt döntjük), a bomba lerakás (amely nem mellesleg távirányítós), vagy a megszámlálható többi, amely egytől-egyig beleillik a játék hangulatába.
Ha már a hangulatnál tartunk, pár szót kell ejtsünk a grafikáról, és az alkotásban felcsendülő hangokról is. A grafika bár nem éppen 21. századi megoldásokat takar (hogy is nézne ki Mario CryEngine motorral, Shader Model 5.0-val esetleg, vagy netalántán DirectX 10-zel?), ettől eltekintve hozza a retro stílushoz remekül passzoló színkombinációkat, megjelenítéseket, ízléses tálcán tálalva azt. A hangvilág sem utolsó, hiszen a Mario játékok szignálja sosem maradhat ki egy alkotásból sem, legalább annyira időt álló, mint a világ hét csodája. Természetesen a hangok terén nincs semmi kiugró, se túl monoton, se túl feltűnő, inkább kiegészíti a látottakat, és tapasztaltakat, egy érzékletes pluszt ad a játékélményhez.
A Super Mario Paper-ben nem csak a főszereplőt bírhatjuk mozgásra, legalább ugyanígy irányíthatjuk Bowsert a képen is megbúvó hatalmas harci teknőst, amely átütően tüzes lehelletével operálja meg gyanútlan áldozatait, vagy éppen uralmunk alá hajthatjuk meghatározott időre magát a hercegnőt is, amely kis esernyőjével az mellett hogy az esőt is megússza, elkerüli a harcokat is a fellegekből. Azt, hogy melyik karakterrel milyen bónuszokat szedtünk fel, illetve milyen kártyákat, tündéreket szereztünk meg, azt egyszerűen ellenőrizhetjük az immáron megújult menüben, ahol kedvünkre állítgathatunk és cserélgethetünk minden értéket (tündéreket, kártyákat, beállításokat, és mindent, mi szem-szájnak ingere).
Végezetül csak pár szót intéznék a gyanútlan játékoshoz: a cikk elolvasása után célozd meg a legközelebbi boltot, szerezd be a játékot, és éld át életed egyik legnagyobb kalandját, kettő avagy három dimenzióban, sajnos multi hiányában egyedül, de mindenképp minden percét kiélvezve!
