Bizony ám, egyre sűrűbben hallani, hogy a milliós eladások is a kevés kategóriába tartoznak. Jóllehet, egy sikerjátékból sose lehet eleget eladni.

Most épp a Bioshock kapcsán merült fel a „még-még-még, ennyi nem elég” effektus. A Take-Two főnöke, Strauss Zelnick a VentureBeatnek adott interjújában panaszolta el, hogy milyen keveset is vettek meg a Bioshockból.


„A Bioshock rengeteg figyelmet kapott. Hatalmas a világ, ami a játék alapjául szolgál. Rengeteg díjat sikerült fele besöpörni. Ezek ellenére sem lett kasszasiker belőle. Reményeink szerint a második rész felülmúlja az első eladásait, azokra a játékosokra is számítunk, akik nem játszottak az első résszel.”

A játékból eddig 3 millió kelt, Strauss úr a második részből szeretne legalább 5 milliót eladni, azzal már elégedettek lennének. Ha már a második rész szóba került, remélem mindenki tudja, hogy október 30-án érkezik!