Nincsenek elkényeztetve a
teniszprogramok kedvelői mostanság. Csak elvétve jelenik meg egy-egy témába
vágó anyag, ráadásul többnyire ezek sem válnak alkotóik dicsőségére. Hamarosan
új jelentkező próbálja majd elnyerni a játékosok kegyeit: a francia illetőségű
Microids október 25-én kívánja piacra dobni Tennis Masters Series nevű játékát.

A kiadó neve inkább csak az
öreg motorosoknak mond valamit, hiszen a már 1985 óta működő francia
szoftverház mostanság nem sokat hallat magáról. Amikor mégis, akkor leginkább
nem éppen világrengető szimulációs és stratégiai játékokkal jelentkeznek (Far
Gate, Corsairs). Most azonban úgy határoztak, új területek meghódításába
fognak. Szándékuk komolyságát jelzi, hogy készülő művükhöz megvásárolták a
Tennis Masters Series jogait.

A nem túl régen megalakult
TMS fontos részét képezi a teniszsport 21. századi stratégiájának. A sorozat
kilenc versenyből áll, melyek: Indian Wells, Ericsson Open /Miami, Monte Carlo,
Róma, Hamburg, Torontó/Montreál, Cincinnati, Párizs és Stuttgart. Ehhez jön még
a széria tetőpontja, a lisszaboni Tennis Masters-kupa. Ennek az igen fiatal
kezdeményezésnek lesz első számítógépes adaptációja a Microids új játéka (sőt,
decemberre egy Playstation 2 verzió is várható).

 

És hogy mit ígérnek a
fejlesztők? Elsősorban egy rendkívül kifinomult mesterséges intelligenciát,
amely képes lesz a teniszezők valódi reakcióit szimulálni a legkülönfélébb
helyzetekben. 71 profi játékos szerepel a játékban, akik saját taktikával és
egyéni tulajdonságokkal (fáradékonyság, erő, pontosság, morál, agresszió és
speciális képességek) rendelkeznek. A meccsek kidolgozásánál a könnyű
irányíthatóság és a tökéletes realitás voltak a fő szempontok – utóbbi
megvalósításában olyan szaktekintélyek segédkeztek, mint Eugène Lapierre, a montreáli
verseny igazgatója vagy Martin Laurendeau, a kanadaiak korábbi edzője. Három
játékmód áll majd a rendelkezésünkre: a szokásos egyszerű meccsen kívül
indulhatunk a Tennis Masters sorozaton, vagy megmérkőzhetünk ismerőseinkkel
LAN-on keresztül, mindezt egyéniben és párosban egyaránt. Kissé furcsállom,
hogy az Interneten keresztüli multiplayer mód nem szerepel a listán, annál is
inkább, mert a kiadó a honlapján külön hangsúlyozza az online játékpiac
fontosságát. Természetesen mind a 10 TM helyszín helyet kap a játékban, ezeken
3 különböző időpontban (dél, este öt óra és éjszaka), teljesen eltérő
megvilágítási viszonyok között zajlanak majd a mérkőzések, melyeket a részletes
statisztikák még érdekesebbé tesznek.

 

Nagy gondot fordítanak a
készítők a grafika kivitelezésére. Természetesen full 3D megjelenítést használ
a játék, és számos kameranézet fog rendelkezésünkre állni a tökéletes
játékélmény megteremtéséhez. A teniszezők animációja a legújabb motion capture
technológiával készül, és több mint 500 mozdulatból fog állni. Az előzetes
videót látva azért nem mondhatnám, hogy leesett az állam, de ezzel együtt is
minden esély megvan arra, hogy pofás kis játékot kapjunk kézhez. Ráadásul a
gépigény sem túl magas, a készítők szerint egy 350
MHz-es procival, egy 16 megás videókártyával és 64 mega RAM-mal meg fog
elégedni a program.

Az ígéretek tehát szépek,
rövidesen pedig az is kiderül, hogy mi válik belőlük valóra. A PC-s
teniszprogramok hányatatott sorsát elnézve csak annyit mondhatok: reméljük a
legjobbakat!