A Codemasters 2003-ban merészet gondolva, egy egészen új koncepció mentén frissítette az addig kizárólag túraautókra épülő ToCA versenyjáték sorozatát, ami nem volt más, mint a Race Driver széria. A játék kedvező fogadtatásán felbuzdulva az angolok nem sokat várattak a folytatással, 2004 tavaszán már megvásárolható volt a ToCA RD2, és ezek után már szinte borítékolta is minden szaksajtó, hogy jön a 3. rész valamikor 2005. év elején. A jóslat azonban nem jött be, az elmúlt évben nem adott ki új Race Drivert a Codemasters, ami szemmel láthatóan jót tett a 2006. február végén kiadásra kerülő folytatásnak. Hogy miért? Nos, elöljáróban legyen elég annyi, hogy a ToCA RD3, a széria eddig legjobban összerakott (és átgondolt) darabja; játszható, élvezetes és mindenek felett nagyon változatos versenyautós játéknak sikeredett.

Bőségkosár
A harmadik Race Driver minden eddiginél sokrétűbb kínálatot nyújt a motorsport kedvelőinek. Az alkalmazás nagy ívben merít a népszerű motorsportokból, így a játékban kipróbálhatjuk képességeinket a GT, Off-Road, Touring Cars, Historic, Open Wheel, Rally, Oval, TMS (8 főkategória) versenyekben. A választékról csak annyit, hogy a fő kategóriák további alcímekre tagozódnak, így például a túraautó versenyeken belül végigjátszható a programban az európai ToCA V6, a német DTM és az ausztrál V8 Supercars bajnokság 2005-ös idénye. Mindent összevetve a ToCA RD3 versenytípusainak száma 35, ami már sejteti, a harmadik rész nem mindennapi mennyiségű, eredeti néven szereplő autót és versenypályát kínál. A tényszámok rendre: 70 licenszelt autó, 98 pálya. A pályák kapcsán megemlítendő, hogy a versenyhelyszínek száma pontosan 40, azonban több pálya szerepel – akár 3-4 – különböző kiépítésben (a valódi versenyeknek megfelelően) attól függően, hogy például Formula, GT, vagy valamilyen, a múltat idéző Historic kupáról van-e szó éppen. A bőségkosár legigézőbb száma: a 117 kupa, mely tényszám a ToCA RD2 33 bajnokságának fényében igazán komoly előrelépés.

Kikényszerített Karrier
A ToCa Race Driver 3 kódolói semmit sem bíztak a véletlenre, így az alkalmazás ugyan 3 fő egy játékos módot kínál (World Tour, Pro Career és Simulation), a játszhatóság szempontjából azonban a kategóriák komoly függőségben vannak egymással. A Pro Career és a Simulation elérhetősége kezdetben csak korlátozott; a módok bajnokságai és kupái a World Tour játék teljesítése után nyílnak meg rendre. A World Tour így felfogható egyféle bemelegítésnek is, bár hossza és belső kampányrendszere kapcsán koránt sem lebecsülendő; úgy 5-8 izzasztó játékórával lehet teljesíteni a nem kevesebb, mint 32 szintből álló bajnokságát. Ha a WT módon túl vagyunk, belevethetjük magunkat az „igazi” versengésbe, a Pro Career a 8 főkategóriában egyenként 10-15 versenysorozatot tartogat. A Simulation mód a ToCa RD3-ban 3 fő klasszikus játéklehetőség típust rejt, melyek nem mások, mint a Free Race, a Time Trial és a Multiplayer, mely utóbbi kapcsán, meg kell említeni, hogy van osztott képernyős mód 1 PC-re, és maximum 22 játékosig Lanra és Internetre is.

Külső jegyek
A széria, hasonlóan más motorsport adaptációkhoz, (MotoGP, FIA GT) abból a szerencsés helyzetből építkezik, hogy ha már egyszer a programozók egy valós versenyhelyszínt sikeresen és aprólékosan lekódoltak, azt nem kell a következő rész kedvéért újraprogramozni. A fejlesztési potenciál, ilyen háttérrel, sokkal inkább az autók megjelenésére és menettulajdonságaik minél hitelesebb adaptációjára fordítható amellett, hogy a Race Driver részei egyre bővülő pálya és versenyautó kínálatot tudnak átadni. A 3. rész grafikai kódja nem sokban különbözik a másodiktól, talán csak a kocsik fényezése lett szembeötlően impozánsabb. Az alkalmazás ugyan sem HDR sem Shadermodell 3.0 utasítást nem támogat, ezt azonban szerintem tökéletesen ellensúlyozza az a tény, hogy gyakorlatilag szinte minden, ma játékra használt konfiguráción élvezhetően futtatható. (A tesztelésre használt GeForce 6800 GT kártya 1280×1024-ben full grafikával, soha nem ment 70 fps alá (átlag 100 fps), még akkor sem, amikor például az Alpine A110 1600-al, esőben az utolsó helyről indulva egyszerre 10 gépi ellenfélből álló bolyt üldözve, kapaszkodtam a mezőny után.).

Telepítés
Az alkalmazás szokatlanul hosszú, konfigurációtól függően 6-8 perces telepítési időt produkál, mely érték, a mai piacon, mondjuk ki bátran; elképesztően hosszúnak számít.
Tipp: A játék telepítését megkezdve, nyugodtan el lehet menni egy kávéra, vagy bátran neki lehet állni, elolvasni a napi news-t a gamemaster.hu-n. (Akinek egyik ötletünk sem jönne be; nézegesse csak nyugodtan a műveletet kísérő Codemasters reklámokat a kidolgozás alatt lévő projektekről.)

Mentések
A ToCA RD3 folyamatosan, automatikusan menti a versenyeken elért teljesítményünket, így egy esetleges áramszünet vagy hirtelen meghibásodás sem teheti tönkre a már elért eredményeket.
Tipp: A mentéseinket a játék főkönyvtárában, a Savedata mappában, a pchardwareconfig.ini fájl tárolja.

Billentyűzet
A játék nem igényel hatalmas memóriakapacitást egyetlen játékostól sem; a funkcióbillentyűk száma mindössze 12 a ToCA RD3-ban. Magyarázatra talán csak az „Extra sebességnövelés” vagy angolul „Boost” képesség szorul, mely nem alapértelmezett funkció a versenyek alatt; használatát az egyik Bonus Code-ként nyerhetjük meg a World Tour kampány során. A gyári billentyűkiosztásban a fékek okozhatnak problémát, mert sokszor kell úgy fékezni, hogy padlófék + enyhe kézifék + dinamikus gáz, amit a nyilakra kiosztás miatt nem lehet szépen megoldani.

Funkció Billentyű
Balra kormányzás Balra nyíl
Jobbra kormányzás Jobbra nyíl
Gáz Felfelé nyíl
Fék Lefelé nyíl
Kézifék Szóköz
Sebességváltás fel A
Sebességváltás le Z
Extra sebességnövelés B
Balra tekintés Delete
Hátra tekintés End
Jobbra tekintés Page Down
Nézetváltás C

Tipp: A rengeteg fékezés miatt, érdemes a lefelé nyíl helyett a szóközre áttenni a fék opciót, a kéziféket pedig a bal Alt billentyűre, így jobb kezünkkel tudunk irányítani és bal kézzel kényelmesen fékezni.

Kormány
A ToCA RD3. gyakorlatilag minden ismert erő-visszacsatolásos kormányt támogat. A játék opció menüjében a driver almenüpont alatt lehet kiválasztani az új vezérlőt, majd ugyanitt egyenként be kell állítanunk a szükséges mozgási paramétereket. Ezt követően már csak a kormányműveletek erősségét kell beszabályoznunk, ami nem egyszerű, mert nincs mód direkt tesztre. Hab a tortán, hogy egyazon kormánybeállítással nem lehet versenyképesen vezetni minden autótípust.
Tipp: Az FFB-s kormányok használata türelmes előpozícionálást igényel, erre vagy szánjatok rá majd fél órát, vagy vessétek el a lehetőséget. Régi olvasók már tudják, egyetlen alkalmat sem szoktam elszalasztani, hogy minden játékost egy jó kormány beszerzésére buzdítsak. Nos, ezúttal, visszafogom magam; azt javallom csak a Race Driver 3 kedvéért, ne fejlesszetek e téren!

Fűnyírás
A versenypályák kétharmadánál az aszfaltcsíkot füves kifutó szegélyezi, melyekre különösen külső kanyar ívből lehet könnyedén kicsúszni. A visszajutás izzasztó másodperceket jelent, és amennyiben teli gázzal próbálunk visszakapaszkodni a pályára, az aszfaltfogáskor garantált lesz a 360 fokos kipörgés.
Tipp: a fűről mindig próbáljunk enyhe szögben visszajutni a pályára, a motort tartsuk alacsony fordulatszámon, az aszfaltfogáskor enyhe ellenkormányzással hárítsuk a kipörgést.

Kívül függesztett kerekek
Különösen a formula kupákban gyakoriak lesznek a kocsi törzsén kívül álló, védelem nélküli, függesztett kerekű autók (például: Mercedes-Benz W25), amikkel a más versenyzők kerekeivel történő összeakadásos balesetek a gyakoriak. Az ilyen, típusos ütközések zöme a felfüggesztés letörése miatt gyakran végződik a verseny feladásával.
Tipp: Fokozottan figyeljünk a kerék összeakadásokra, előzéseknél próbáljunk meg egy, nagyjából felni szélességű távolságot tartani, ne kísérletezzünk a belső íven való becsúszással, ha a kocsink nyilvánvalóan nem fér be teljes szélességében.

Restart
A játék minden kupájában van lehetőségünk az újrajátszásra, az ESC gyorsbillentyű használatával. A funkció egy „fair” döntés a programozók részéről, mert egy rosszul alakult játékperc miatt, nem kényszerít bennünket arra, hogy újra végigtoljuk a már sikeresen lejátszott pályákat ismételten.
Tipp: Verseny előtt tájékozódjunk, hogy milyen helyezés az elvárás, menet közben folyamatosan ellenőrizzük helyezésünket, (HUD; jobb felső sarok) és az eddig megtett körök számát, (HUD; bal felső sarok), reménytelen esetben, még verseny alatt kérjünk újrakezdést.

Forró benzingőz
A ToCA Race Driver 3 szimulátoros képességei nem fognak néhány perc után lehengerelni senkit, ez biztos. Az első óra elteltével azonban nyilvánvaló fog válni, hogy nem is olyan rossz ez a fizika; a kocsikat a harmadik részben értelmesen is lehet tuningolni (8 kategóriában), ráadásul a játék törésmodellje az előző részekhez képest komoly előrelépésen ment át. Az új részt szerintem nagyon lehet szeretni, főképpen a változatossága miatt. Aki már ráunt a Need For Speed Most Wantedre és van kedve kipróbálni magát kötött pályás versenyeken is, a ToCA Race Driver 3. 117 kupájából bizton tud kedvére valót választani.