A bűnös város. Az előző True Crime epizód készítői Los Angeles-t tisztelték meg ezzel a kissé sem hízelgő címmel, és azzal, hogy a játékuk helyszínévé választották (szerencséjük, hogy akkor még nem Arnie volt a kormányzó, azt hiszem, akkor a játék sosem jelent volna meg), most pedig New Yorkba érkezett a történet. Igyekszem a sztori poénjainak lelövése nélkül végigvezetni Titeket az egyes küldetéseken, és átsegíteni azon a pár trükkös ponton, amelyek gondot jelenthetnek. Remélem hasznotokra lesz e kis iromány.

1. Miután hősünk, Marcus, kissé leamortizált állapotban és két UZI társaságában megérkezik a helyszínre, rövid úton lövöldözés tör ki. A cél megtalálni és kinyírni a bandavezért, Kev Lart, ehhez pedig nem kell mást tenni, mint követni az épületen végig a rosszfiúkat és lelövöldözni őket. Először is fel az emeletre, majd ki az ablakon és le a tűzlépcsőn. Innen továbbra is kövessük azokat, akik lőnek ránk, egyenesen, majd balra le az alagútba. Itt egy kisebb tűzharc után végül a kukában megtaláljuk az embert, akit keresünk, majd egy rövid átvezető után, öt évvel később, a rendőrségen folytatjuk a játékot.

2. Némi rendőrségi kiképzés következik, ahol elsajátíthatjuk a játék kezelését, az irányítás trükkjeit, első körben a különböző támadásokat. Minden egyes próbababánál először lépjünk a sárga csíkos négyzetbe, ekkor a játék kiírja, hogy mit is kell tennünk vele. Ha csak megnyomjuk a gombokat, melyet a program kidob a képernyőre, semmi gondunk nem lesz. Végül élesben kell megküzdenünk három fickóval. A leggyorsabban úgy végezhetünk, ha egyet rögtön elkapunk hátulról és kivégezzük, másik kettőt pedig összeverjük. Figyeljetek oda a védekezés (L2) rendszeres használatára!

3. A tréning második szakaszában a fegyverekkel barátkozunk. Az elején még automata célzást használva (L1) lőhetjük, illetve gránátozhatjuk ki a népet, a végén nekünk kell célozni a jobb analóg karral. Egy dologra érdemes csak figyelni: a feltartott kezű sárga civileket szimbolizáló bábukat ne lőjétek ki.

4. Autóvezetés következik, szintén nem nagy dolog, még az is megcsinálja elsőre, aki eddig maximum NDK turmixgéppel játszott. Lehetőleg kerüljétek ki a bójákat és a gyalogosokat. Miután ezzel megvagyunk, végre a főnök orra alá dughatjuk a papírokat, miszerint sikerrel teljesítettünk minden tesztet. Végre az éles bevetések következnek, most már az utcán kell bizonyítanunk.

5. Menjünk oda a lifthez, és haladjunk le vele a garázs szintjére. Jobbra, a szekrényekhez odalépve leválthatjuk az egyenruhát sima utcai ruházatra, majd a garázskezelő fószerhoz állva kiválaszthatjuk a kocsit, melyet jelenleg lehetőségünk lesz használni. Marcus ezután elhagyja az épületet, s kint felveszi társát.

6. Több mint két és fél percünk van, hogy odaérjünk a GPS-en megjelölt helyre. Ez több, mint  elégséges, lévén az utat körülbelül fél perc alatt abszolválhatjuk. Ne felejtsétek el bekapcsolni a szirénát, így a forgalommal sem lesz gond, azonnal lehúzódnak előlünk. A helyszínre érve szálljunk ki a kocsiból, és vizsgáljuk át az ott álló három alakot. Miután az egyiknél megtaláltuk a drogot, át kell vizsgálni a kocsijának csomagtartóját is. Ezután két banda érkezik a club elé, és összetűzésbe kerülnek egymással. Először puszta kézzel csináljunk egy figyelmeztetést (select gomb), majd fegyverrel adjunk le egy figyelmeztető lövést (szintén select). A banda bátorsága gyorsan elszáll, s egyenként le is tartóztathatjuk őket, ám az utolsó bátor jelentkező elfut, s kocsijába pattan. Adjunk le még egy figyelmeztető lövést, erre megállnak az autósok, s egyikük átadja nekünk kocsiját, melybe bepattanva utolérhetjük a közben karambolt szenvedő szerencsétlent. Szálljunk ki a kocsiból és fussunk utána, majd tartóztassuk le őt is.

Magdalena Cartel:

7. Egy átvezető után visszakerülünk a rendőrségre. Menjünk le a lifttel a garázsba, és kérjük ki a kocsinkat, majd furikázzunk kicsit a városban. Nemsokára hívni fognak, hogy bűntény történt, ekkor menjünk oda és oldjuk meg, ez most nem tartozik a fő történetvonalhoz, szabadon cirkálhatunk New Yorkban, és a város általános bűnügyeit oldhatjuk meg. Majd érkezik egy telefonhívás, melyben a titokzatos hívó csak annyit mond, hogy találjuk meg az FBI-garázst. Odaérve az egyik régi „jóakarónk” fogad és átad egy aktát, melynek megfelelően meg kell találnunk a klinikát a spanyol negyedben. Autózzunk oda, ahol Marcus megtalálja a nőt, akit keres, aki azonban csak akkor hajlandó segíteni, ha a drogdílereket egyszer s mindenkorra kifüstöljük az utcájából. Uccu neki, lőjük szét őket, küzdjük be magunkat a hátsó udvarba, fel a létrán, majd irtsunk ki bent is mindenkit, végül menjünk ki az ajtón. Ekkor a nő nyelve végre megered, s elmondja, hogy napjában háromszor motoros futárok visznek üzeneteket. Ha el tudjuk kapni az egyiket, ő többet tud mondani.

8. Autózzunk át a térképen megjelölt helyszínre, ahol hősünk meg is pillantja a futárt, aki azonban rögtön menekülni kezd. Pattanjunk fel a mellettünk álló motorra és üldözzük. Azonnal kezdjünk el rá lőni, így viszonylag hamar leszerelhető, s az életéből is sokat elveszít. A maradék életerejét verjük ki belőle. Ezután jön a kihallgatás. Ennek lényege, hogy a mutatón a fehér csíkot középen (a zöldön) kell tartani. Ha túlságosan fel- vagy lemegy, akkor nem fog sikerülni a kihallgatás. Ahhoz, hogy az emberünk köpjön, mind három szürke felkiáltójelnek fehérre kell változnia, ezt pedig értelemszerűen úgy érhetjük el, hogy ha a csík a pirosba megy át, a háromszöget és a kockát nyomkodjuk, míg ha a kékbe kúszik le, akkor ikszet vagy kört adunk neki . Ha minden rendben lezajlik, alanyunk elmondja, hogy egy őrzött házat kell megkeresnünk.
9. Feladatunk elkapni és kihallgatni Reyt. Ehhez szokásos módon át kell lőnünk magunkat a házon, ami az eddigi gyakorlatunknak hála, nem igazán fog gondot okozni. A felsőbb szinten Rey aztán magára zár egy ajtót, melyet a szomszéd szobában található RPG-vel diszkréten rá tudunk robbantani. Vigyázzunk, mert a szoba csapda, teli van robbanó hordókkal, így először azokat lőjük ki tisztes távolból, majd vegyük fel a földön heverő AK-47-est. Ezután a létrán felmászva kövessük az időközben a tetőre menekült bandavezért. Felérve láthatjuk, hogy a pára elbújt egy nagy reklámfelirat mögé, s biztosnak hitt fedezéke mögül rakétákkal szór minket. Fontos, hogy térjünk ki a lövedékei elől, három-négy ilyen találat a vesztünket okozhatja. Az AK-val szépen sorozzuk a fedezékét, ameddig le nem amortizáljuk az összes „betűt”. Ezután emberünk leesik, s nekünk már csak ki kell hallgatni, mely szintén nem okozhat gondot a fentebb már ecsetelt módszerrel. Az alany természetesen a nyomás hatására elárulja, amit tudni akarunk, így egy újabb zöld nyilacskát kapunk a GPS-térképre, mégpedig a Zuma Múzeumot. Ide kell eljutnunk, s feladatunk, hogy megtaláljuk az igazgatót.

10. Nyugodtan átmehetünk a lézereken, kisebb riadó lesz ugyan, de azt a pár őrt, aki érkezik minden gond nélkül lelőhetjük, s ugyebár miért is legyünk békések, ha meg lehet oldani egyszerűbben is a dolgokat. Végül másszunk fel a nagy azték piramis tetejére és menjünk le a lifttel a raktárba. A feladatunk (a változatosság kedvéért) az igazgató kihallgatása. Először lőjük le azt a pár csatlóst, aki védeni próbálja, majd leghátul megtaláljuk magát a célszemélyt is.

11. Megkapjuk tőle a következő célpontunk helyét, ahová elérve kisebb meglepetés fogad. Marcus-t szájon puszilják egy baseball ütővel, majd elkábítva, bedrogozva térünk magunkhoz, és egy muszáj pulcsiban betolnak pár őrült közé egy szobába. A kör gombot használva szabadulhatunk ki a zubbony szorításából, az ellenségeinket azonban még kéz nélkül is igen egyszerű legyőzni. Ezután ugorjunk fel az ablakba, ahonnan Zeke néz ránk (az a kis fekete, enyhén zakkant arc). Induljunk el kifelé, majd amikor egy olyan helyre érünk, ahol rácsos ajtó zárja el a továbbvezető utat, menjünk be a mellette lévő vezérlőszobába. Zeke megmondja a kódot, melyet a számítógépbe ütve azonnal szabadok leszünk.

12. Kiérve legyünk észnél, ugyanis mindössze 2 perc 20 másodpercünk van arra, hogy kövessük Teresát az operába, ami ha hibátlanul vezetünk, bőven elég, de még egy-két kisebb karambol is belefér. Menjünk be az operába, ahol a rövid közjáték után Teresa embereit leölve jussunk le egészen a színpadig. Teresa ekkor beszáll egy hatalmas hajódíszletbe, amelyből tűzgolyókkal kezd bombázni minket. Lőjük szét a hajó orrát, miután leesnek róla a fedőlemezek, megpillanthatjuk a benti benzintartályokat. Sorozzuk meg ezeket és az egész holmi a levegőbe repül, s Teresa a miénk lesz (na nem úgy, ne tessék rosszra gondolni).

Palermo mob

13. Először is meg kell találnunk az éttermüket, melyet szintén jelez a GPS, mint minden fő küldetés-célpontot. Odaérve elveszik a fegyverünk, így puszta kézzel vagyunk kénytelenek leszámolni a rosszfiúkkal. A hátsó szobába érve, és a ránk szabaduló maffiózókat legyűrve aztán megjelenik maga Gino, akit szintén le kell nyomunk. Ezután következik a kihallgatás, amelyet a már megszokott módon vigyetek véghez, s rögtön meg is van a következő célpont helye.

14. Autózzunk a hullaházhoz. A kicsit sem kellemes helyen a laborban megpillantjuk Alfiet, így hamar világossá válik: őt kell megtalálnunk. Ehhez ismét csak át kell lőni magunkat néhány emberen, ám az út ezúttal lineáris, csak menjünk amerre lehet menni. A laborba érve, s az ott állomásázó rosszfiúkat legyőzve, a középső, szekrénynek álcázott ajtón tudunk továbbmenni, majd ki az ajtón. Kiérünk az utcára, ahol Alfie egy szép nagy furgonnal szökésnek indul. Mellettünk a parkolóban ott egy remek kis autó, pattanjunk is bele gyorsan és eredjünk a célpont nyomába. Valahogy kényszerítsük megállásra (szorítsuk le, lőjünk rá), ám készüljünk fel, hogy a galád gyalog is menekülésbe kezd. Fussunk utána és kapjuk el, vagy akár kocsival is a nyomába eredhetünk, ám figyeljünk arra, hogy semmiképp ne öljük meg. Ha megvan, akkor verjük szét a búráját és hallgassuk ki.

15. Keressük fel a kellemes hangulatú edzőtermet, ahol a „főnök” barátnőjével kell először megverekednünk. Kicsit kemény dió, ám a négyzet háromszori megnyomásával hamar kiüthetjük (feministáknak nem ajánlott a True Crime egyébként sem). Ezután ránk támadnak a csatlósok is, mégpedig súlyzókkal, meg minden mással, amit éppen találnak. Győzzük le őket is, majd másszuk fel a falra a lány után. Ezután egy körpályás futóversenyre invitál minket, elvileg így kellene elkapnunk, ám nekem nem sikerült (lehet, hogy én vagyok a béna), mivel a lány igen gyors. Ezért megfordultam a pályán, és szemből kaptam el, mindenféle különösebb gond nélkül, majd a kihallgatás után meg is adta következő útirányomat.

16. Autózzunk el az irodába, ahol ismét némi lövöldözés vár ránk. Az út lineáris, nem lehet eltévedni, azonban vigyázzunk, mert néhány rosszfiú itt már komolyabb fegyverzettel van ellátva, így mi is vegyük fel a földről mindig az aktuális legjobb fegyvert (vagy küldetés előtt jól vásároljunk be az őrsön). Jussunk el a liftig, majd menjünk le vele az alagsorba. Itt kicsit trükközni kell a továbbhaladással, ugyanis a páncélszekrények látszólag elállják az utat. Azonban el lehet tekergetni őket, s ezzel mozgatni a szekrényeket, így valamelyik mögött ott lesz a továbbhaladás útja. Az utolsónál ez a jobb szélső lesz, ám figyeljünk oda, ugyanis ekkor nem közvetlenül mögötte fogjuk meglátni az utat, hanem jobbra, a falban, s ezt könnyű elsőre nem észrevenni.

17. Következő, s ebben az ügyben az utolsó célpontunk a toronyház. Ide eljutva konfrontálódhatunk Tuzzival, azonban előtte le kell szerelnünk azokat, akiket ránk küld. Az előcsarnokban lőjük le az embereit, majd a jobb oldali ajtón menjünk be, és induljunk felfelé a lépcsőn, hiszen Tuzzi is felfelé megy a lifttel. Egészen addig menjünk felfelé, ameddig a további utat el nem zárja egy fémszerkezet. Menjünk ki jobbra az ajtón s lőjük tovább az ellenséget. Ezután fel fog tűnni ismét Tuzzi, ránk szabadít még néhány csatlóst, ám mivel ő van a liftben, azt továbbra sem tudjuk használni, így más utat kell keresnünk a feljutáshoz. Menjünk ki a „teraszra”, ahol a fémállványon felmászhatunk a következő szintre. Innentől ezt a taktikát kövessük, vagyis félkörívben mindig lőjük keresztül magunkat a házon, és a következő állványon másszunk fel tovább. Miután Tuzzi újra ránk ereszt pár embert (egészségügyi csomag a liftnél!), már nem tudunk tovább mászni, hanem a deszkákon ki kell sétálnunk az építkezési lifthez (olyan sárga izé), és azt használva feljutni a torony tetejére. Felfelé menet azért az ellenség megsoroz minket majd’ minden szinten, ám nekünk van helyzeti előnyünk, így viszonylag könnyen ki lehet kapni őket. Felérve a tetőre aztán jön a boss-fight Tuzzival, aki egy nagydarab daruval próbál elkaszálni minket. A mozgásterünk korlátozott, ő pedig az egészet lefedi a nagy vasdarabbal, melyet a daruval mozgat. Kétféleképpen próbál legyalulni minket: egyszer magasabban, egyszer alacsonyan hozza a vasat. Értelemszerűen amennyiben magasabban lendítni, mi guggoljunk le, és így térjünk ki előle. Amikor alacsonyan jön, akkor jó időzítéssel ugorjuk át. Mindeközben lőjük ezerrel a daru pilótafülkéjét, így nagyon hamar ki tudjuk csinálni Tuzzit.

President’s Club

18. El kell mennünk a „drogfészekbe”, amely egy nem túl kellemes hely – ezt megérkezéskor rögtön szemre is vételezhetjük. Feladatunk az elnökök klubjából az első elnök úr, Lincoln kézre kerítése. Miután Marcus lecsapta a nagydarab kapuőrt, induljunk el vele szépen, s lőjük le az utunkba álló pár ellenséget. Ismét csak az utat kell követnünk egészen addig, ameddig látszólag egy kerítés állja el az utunkat, ám vegyük észre a bal alsó sarkában a lyukat, amelyen guggolva át tudunk menni. Pár további ember lelövése után jobbra, az üveges résznél kell bemenni, s ott tovább előre be egy kis szobába, melynek a bal oldali falán ott lesz a létra, melyre fel kell másznunk. Irtsuk ki az utunkba kerülő rosszfiúkat, majd megérkezünk Lincolnhoz. A galád gengszter nehézgépfegyverrel lő ránk, így nagyon óvatosnak kell lennünk, mindig egy oszlop mögé bújjunk el, különben hamar véget érünk. Fontos, hogy nem szabad megölni, ez ugyanis a küldetés végét jelenti. Le kell fegyvereznünk, vagy el kell kábítanunk. Utóbbi egyszerűbb szerintem, de ehhez előbb a rendőrőrsön vételeznünk kell egy stun gunt (rank 4-es, és csak 500 pénzbe kerül). Lőjük Lincolnt egy tetszőleges fegyverrel egészen addig, ameddig a fele alá nem megy az életerőcsíkja. Ezután fogjuk a stun gunt és lőjük meg vele, s így semmi sem áll az utunkba, hogy kihallgathassuk.

19. Következő utunk Hamilton „elnökhöz” vezet, ám mikor megérkezünk, láthatjuk, hogy valaki már lerendezte előttünk az egész bagázst. Néhány ellenség azért maradt, őket lőjük le, majd óvatosan cselezzük ki a lézereket: lassan másszunk el alattuk, vagy ha alacsonyan vannak, ugráljuk át őket. Ezután megérkezünk egy olyan részhez, ahol láthatólag sehogyan sem tudunk átjutni a lézerektől. Nem is arra kell próbálkoznunk, hanem lőjük be a jobbra lévő ablakot és ugorjunk be rajta, majd hallgassuk ki az íróasztal mögött megbúvó Hamiltont.

20. Amint megérkezünk a következő célpontunk helyére, rajtunk ütnek, így a többiekkel együtt menekülni kényszerülünk, melyből igen rövid idő alatt egy szép kis üldözéses jelenet kerekedik ki. Mi a lövész tisztes pozícióját töltjük be, így csak annyi a feladatunk, hogy mindenkit, aki a fehér limuzinunk után ered, lőjünk rommá. Ehhez igazából nem tudok más tippet adni, mint hogy nyomjátok a tűz gombot, mint hülyegyerek a távkapcsolót. Az üldözés végén Marcus ennek ellenére megszívja, de legalább tudjuk, merre kell tovább mennünk: célpont a nyomda, mielőtt a két banda kinyírja egymást.

21. Ezúttal Grant elnök van terítéken. Lőjük át magunkat az elülső raktárrészen, majd a nyomdagépek között. Amikor úgy tűnik, hogy nincs tovább út, figyeljünk oda a gépekre helyezett létrákra, ezeken fel, majd a másik oldalon lemászhatunk (a létra színe kicsit beleolvad a gép színébe). Ezután ismét egy raktárszerű helyiségbe jutunk, ahonnan hátulról tüzelnek Grant emberei. Módszeresen pusztítsuk el őket, majd a helyiség végén balra kanyarodva másszunk fel a létrán. A rámpán végigfutva, majd kimenve az ajtón megpillantjuk, ahogy Grant egy teherautóval próbál menekülni. Fussunk kicsit előrébb, ahol a korlát mellett felvehetjük a mesterlövészpuskát. A teherautó számos robbanó hordó mellett halad el, ezeket lőjük szét, amint melléjük ér, s így csakhamar megállásra kényszerítjük. Ezután a célunk lejutni hozzá, hogy kihallgathassuk. Másszunk le a létrán, lőjük ki azt a pár rosszfiút, aki még ott maradt, majd fussunk oda Grant-hez, és kezdjük meg a kihallgatást.

22. A csöppet sem kedves fogadtatás után végül Marcus-nak sikerül eloldoznia magát, így nekiindulhatunk megkeresni Benjamint, a fegyvereinket azonban elvették. Azon az ajtón nem tudunk kimenni, amelyen ő elhagyta a szobát, így forduljunk meg, és menjünk ki a teraszra, majd lendüljünk fel a párkányra. Gyorsan fussunk végig a párkányon (közben lőnek ránk), majd a legvégén balra fordulva menjünk be az ajtón és amilyen gyorsan csak tudjuk, támadjuk le az első ellenséget és vegyük el tőle a fegyvert. Amint megvan a fegyver, nyert ügyünk van. Menjünk ki a szobából, és forduljunk jobbra, majd egyenesen tisztítsuk meg magunk előtt az utat. Végül a lifttel menjünk le a Zen Studióba. Amint leértünk, verekedjük át magunkat a stúdiókon, s a végül egy kis szobában, a falon elhelyezett kapcsolóval kinyithatjuk a rácsos biztonsági ajtót. Fussunk vissza amerről jöttünk, majd vissza a folyosóra, csak most induljunk el az ellenkező irányba, mint amerre először mentünk. Az asztalok mögül lövöldöző csatlósok semlegesítése után menjünk le a lifttel, ahol magával Benjaminnal kell megküzdenünk, mégpedig katana használatával! Először is a páncélját kell leszednünk, tehát kezdjük el csapkodni a karddal. Egy idő után azonban bele fog törni szerencsétlen fegyverünk, ekkor fussunk oda a bambuszokhoz, és hagyjuk, hogy Benjamin levágjon párat, majd ezeket használhatjuk fegyvernek (ha közben lemenne az életerőnk, a pálya szélén, a korlátoknál találunk utánpótlást). Miután sikerült levenni a páncélját, befut egy kis buddhista templomba. Ekkor már puszta kézzel is megverhetjük, ám figyeljünk oda, mert ha egyszer elkezd kaszabolni, elég sok életerőnk bánhatja (egészségügyi csomag a jobb hátsó sarokban). Ezután elkezd menekülni, de a kardját eldobja (később mégis lesz neki), úgyhogy azt vegyük fel, majd menjünk utána. Libbenjünk át a másik házra, majd kardozzuk le Benjamint, és ezzel véget is vetettünk ennek az ügynek. 

Shadow tong

23. Az új főügy felgöngyölítését egy gótikus klubban kezdjük meg. Megérkezésünk után körülbelül 13 másodperccel az egész klub ránk ront. Fegyverként használjuk az eltört széklábat, vagy a sörösüveget, s így semmi gondunk nem lesz az önmagukat vámpírnak képzelő idióták lenyomásával. Végül jön egy vezér is, aki már tüzet is fúj ránk, ezt ügyesen elkerülve, s két fújás között a fejét a széklábbal leápolva azonban ő sem húzza sokáig. Amint végeztünk, fussunk ki a lány után, majd újra egy, a korábbihoz hasonló autós üldözés kezdődik.

24. Az autós üldözés teljes mértékben megegyezik az előzővel, így ismét csak azt tudom mondani, hogy a bal kezetekkel teljes ujjhosszúsággal tapadjatok rá az automatikus célzásra, jobb ujjacskátokat pedig le ne vegyétek a ravaszról egy pillanatra se, s mindig a legközelebb lévő rosszarcút próbáljátok először kilőni.

25. Vezetnünk kell, mégpedig egy szép nagy teherkocsit. Három helyre kell elmennünk 15 perc alatt (plusz a visszaút). Ahogy megérkezünk egy helyre, parkoljuk le a nagy járgányt, és menjünk be az üzletbe, majd hallgassuk ki az üzletvezetőt. Miután mindhárom megvolt, menjünk vissza Linhez. Ha ügyesek voltatok még legalább ötpercnyi idő meg is marad a végére.

26. Lin átver minket, majd távozik a lifttel, így nem tudunk utána menni. Menjünk az egyetlen lehetséges helyen, s verekedjünk meg Lin embereivel, akik szépen sorban próbálnak majd megállítani minket. Menjünk le a legalsó szintre, majd ott is rendezzük le az ellenséget. Innentől kicsit keményebbé válik a dolog, ugyanis tűzharc robban ki: a szemben lévő szobában találunk elég fegyvert és egészségügyi csomagot is. Miután kinyírtuk az embereit, már csak magát Lint kell kihallgatnunk, és mehetünk is tovább.

27. A kikötőbe kell eljutnunk, ahol Jing kézre kerítése lesz a cél, azonban szokás szerint nem tudjuk rögtön elkapni. Vegyük fel a földről a kalapácsot, s ezzel verjük szét a felénk közeledő ellenséget, majd a nagy konténerek között menjünk át a jobb oldalra, ahol felugrálhatunk a konténereken és dobozokon arra a szintre, ahol Jing is van. Induljunk jobbra, tekerjük el háromszor az ajtót, majd küzdjünk meg azzal, akik szembe jönnek. A falon lévő vezérlővel aktiváljuk az emelőt, ami odarak nekünk egy konténert, így tovább haladhatunk Jing felé. Hogy ne legyen egyszerű az életünk, ismét megszökik, így jobbra, a konténereken ugráljunk utána. Szemben törjük ki a baltát védő üveget, s a fegyvert vegyük magunkhoz – ezzel igen nagy hatásfokkal tudjuk rontani a ránk rontó csúnya bácsik egészségi állapotát. Ismét találkozunk egy háromszor elfordítós ajtóval, majd újra a falon lévő vezérlőt használva kell odaemelni a konténert a továbbjutáshoz. A létrán felmászva a következő szinten is ugyanezt kell csinálnunk (persze közben irtsuk, aki szembe jön). Amikor véget ér a „folyosó”, jobbra ugráljunk át a konténereken. Amint átértünk, a bal oldali szobában találhatunk egy egészségügyi csomagot, jobbra pedig a szokásos módon oda kell emelni a konténert, azzal a különbséggel, hogy most amint megérkezik, ugorjunk rá, s automatikusan elkezd átvinni Jinghez. Középtájon aztán megáll, s némi szumóbirkózásban lesz részünk, melyben a lényeg, hogy mindig azt a gombot kezdjük el őrült módjára nyomkodni, amelyiket éppen kiír a program a bal felső sarokba. Ezután már csak Jinget kell kihallgatnunk.

28. Célpontunk ezúttal Leeland, aki egy igen sötét hangulatú helyre vetette be magát. Az átvezető rész után rögtön induljunk meg, s igyekezzünk már távolról lepuffantani, akit csak lehetséges. Miután elfogy előttünk az út, kapaszkodjunk fel, majd libbenjünk át a szemközti épületre. Innen semmi különös nem történik egészen addig, ameddig Leeland el nem kap minket. Küzdjünk meg vele, nem lesz hosszú, ugyanis amint lemegy egy kis élete, rögtön elkezd menekülni. Másszunk utána a sziklákon (a ránk dobált dobozok elől csak simán mozogjunk el), majd miután felértünk, törjük össze jobb oldalt a cuccokat, ott lapul egy egészségügyi csomag. Majd üldözzük tovább az emberünket át a csövön, ám vigyázzunk: a gőzkitörést kerüljük el, mert nagyon sok életet levesz. Ezt el kell játszanunk még kétszer. Végül a metróalagútban vívjuk az utolsó ütközetet, ahol igazából csak arra kell vigyázni, hogy ha jön a metró, mi ne legyünk az útjában. Leelandet viszont elé üthetjük, ez rengeteg energiáját le fogja venni.

29. Megérkeztünk a végső leszámolás színhelyére. Victorral a metróban fogunk konfrontálódni. Először is egy kis lövöldözéssel kezdünk, figyelni kell arra, hogy ne veszítsünk túl sok életet, mert a végső harc igen kemény lesz. Arra is vigyázzunk, hogy Victor mindig túszokat tart maga elé, így ha nem szeretnénk rossz pontokat kapni, figyeljük kit és mikor lövünk. Végül aztán a vonat végében puszta kézzel kell megküzdenünk vele, a cél lelökni a metró hátulján. Ehhez először is helyet kell cserélnünk vele, majd szépen lassan verekedéssel hátra szorítani. A kocsi végében ott lesz egy egészségügyi csomag, így ha odáig elverekedjük magunkat kapunk egy újratöltést. Végül már csak a kissé megdöbbentő záró videó megtekintése maradt hátra, és végeztünk a True Crime: New York City fő ügyeinek lebonyolításával. Mehetünk kipucolni a városból a bűnt.